2015. november 15., vasárnap

Obsta principiis!

Buona notte!
Itt is vagyok, végre nem késtem (most igazán büszke vagyok magamra: "jó kislány vagy"). Hogy telt a hét, másnak is volt a péntek 13. balszerencsés nap? Vagy pusztán én vagyok szerencsétlen? Hagyjuk...
Az előző résznél kérdeztem, hogy szerintetek mit csináljak a blog szülinapjára. Lucától már kaptam is ötletet, amit természetesen felhasználok. Grazie mille!!! Ha esetleg még lenne valakinek ötlete, akkor jövő vasárnapig szívesen várom!
A címről csak annyit mondok, latinul van, a magyar változata pedig benne van a történetben.
Remélem tetszeni fog a rész, kíváncsian várom a véleményeket! :)
U.I.: töriből és irodalomból is Görögországot tanuljuk... meglátszik...
---------------------------------------------------

/Bailey/

Damonhoz bújva ébredtem reggel, karjai körém voltak fonódva. Az ajkamba harapva vigyorodtam el. Orrát ekkor a hajamba fúrta, a kifújt levegő simogatta a tarkóm. Tenyere a hasamra simult, kicsit közelebb húzott magához. Megsimogattam a felkarját, mire az megrándult. Az alkarján folytattam a mozdulatot, egészen a tetoválásáig. Azt mondta, tizennégy évesen csináltatta. Kicsit kezdtem kételkedni a dologban, mikor jobban megnéztem egy anyáról készült képet pár napja. Pont a bal csuklóján, pont itt, pont ugyanekkora motívum volt. Most a csuklójától a válláig húztam az ujjam hegyét. Ismét mocorogni kezdett.
- Nem olyan jó ám csiklandozásra kelni, mint hiszed – morogta a tarkómba, közben kirántotta a kezét az ujjaim közül. Mosoly kúszott az arcomra, aztán a hátamra fordultam, hogy lássam őt. Elvigyorodott, mikor találkozott a tekintetünk, én pedig nem bírtam ki egy enyhe pirulás nélkül. Megemelte az állam és fölém gördült. – Ne légy már zavarban! – nyomott egy csókot a számra, aztán a sarkára ült. Felkönyököltem, majd megigazítottam a felsőm pántját. A székéről a kezébe teleportált egy pólót és egy farmert. Mielőtt felállt volna, megfogtam a fehér trikója hátulját, mire hátrasandított. Egy puszit hintettem az arcára és eltoltam magamtól. Erre megragadta a bokám és magához húzott. Átöleltem, mikor a fejem szinte a vállához ért. Visszaölelt és ringatni kezdett. Mosolyogva hunytam le a szemem, csak élveztem a pillanatot.
- Sziasztok! – nyitott be Sandra nagy lendülettel. Rá mosolyogtunk. Úgy nézett ránk, mintha a világ legcukibb párja lennénk. – Óóóó! Gondolom nem hiányoltatok minket tegnap este. Elég sokáig benn voltunk. Képzeljétek, volt egy kisebb tűzijáték-show is! Az is szupi volt, kár, hogy nem láttátok. Anyu csinált reggelit! Van rántotta, bacon, tükörtojás, pirítós… - kezdte számolgatni az ujján, közben a másik kezével a hullámos haját piszkálta, amit a füle alatt kötött össze.
- Sandra! – szólította meg Damon finoman, de mintha nem is hallotta volna.
- És van narancslé is, de ha limonádéra vágytok, akkor szívesen csinálok. Híresen finom a limonádém – csacsogott tovább, közben ábrándos tekintettel meredt a falra.
- Sandra! – mondta a bátyja egy kicsit hangosabban és egy kicsit ingerültebben.
- És van saláta is, bár az a tegnap ebédről maradt maradék, de megkóstoltam és még mindig finom. A paradicsom se ment tönkre. A fetasajt pedig még mindig finom! – nevetgélt.
- SANDRA! – csattant fel a démonom, mire a húga elhallgatott. Kerek szemeket meresztett ránk, majd, mint aki megvilágosodott, kicsit behúzta a nyakát.
- Zavarok? – hebegte.              
- Csak egy kicsit, húgi – felelte Damon, de hangjából érződött az irónia. A lány bólogatva csukta be az ajtót, de még hallottuk, ahogy lerobog a lépcsőn. A barátomra néztem az „ezt most miért kellett” tekintetemmel. A nyakamba fúrta az orrát és egy nagyot sóhajtott. – A húgocskám egy kicsit… túlpörgött. Anyának mondom, hogy ne adjon neki semmilyen koffeintartalmú ételt vagy italt. Hiperaktív lesz tőle – morogta.
Végigsimítottam a haját, míg ő a hátam. A szoba sarkában lévő tükörre néztem. Láttam, hogy akaratlanul is mosoly ült az arcomon, az orrom két oldalán a bőröm kicsit piros volt. Damon hátából egy pár, alig pártíz centis szárny állt ki, egyik fekete, másik fehér volt. A többlelkűség jele. Eltoltam magamtól, válaszul nagy szemeket kezdett mereszteni.
- A tetkód honnan van – simítottam végig a motívumot. Azt válaszolta, amit régen is. – Az igazat – böktem meg a mellkasát. Gondolkozóba esett, majd a tetoválásra pillantott.
- Annak a jele, hogy letettem az esküt az angyaloknak. Mint démon. Akkor még úgy tudtam, hogy az vagyok. Pontosabban csak az. De mivel az angyallelkem nagyjából el volt zárva, ezért még a varázslat is úgy értelmezte, hogy démon vagyok – nyújtózkodott, aztán a derekam átkarolva magához rántott. Hátradőltünk az ágyon. Megvonta a vállát, jelezve, hogy ennyi. Odabújtam hozzá.
- Gyertek, reggeli! – nyitott be nevetve Leila. – Damon ne nézz így, hanem told le a királyi hátsód az ebédlőbe. Ne bámulj ilyen csúnyán, még mindig én vagyok a ház ura! Bailey, emlékszel kiskorodban mi volt a kedvenc reggelid? Igen, azt is csináltam! Gyere! Damon, utoljára mondom, ne pukkadj! Nem érdekel, hogy rosszkor időzítettem! Látod a barátnőd máris… - nos, számomra nem derült ki, hogy mit csinálok máris, de valószínűleg azt akarta mondani „a barátnőd máris megy le reggelizni”.
Lent Sandra már tömte magába a szendvicseket. Hmm, arra emlékeztem, hogy Leila anyával együtt csinált bőséges reggeliket, de ekkorra nyilvánvalóvá vált, hogy általában kinek az ötlete volt a tízféle fogás.
- Kösz, hogy mellém álltál – sziszegte Damon, mikor leült mellém. Kárpótlásul egy puszit nyomtam az arcára. Próbálta leplezni, de láttam, hogy mosolygott.
- Tore… Torle… Tolerálni a szingliket – próbálta kinyögni Sandra. Szegény teljesen elvörösödött, miközben lehajtotta a fejét. Leila megsimogatta a lánya fejét, mire az még inkább vihogni kezdett. – Bocsi, reggelente eléggé össze szokott akadni a nyelvem – köhintett zavartan végül.
- Szerintem ez egy jel, hogy ne beszélj annyit – kontrázott a testvére, mire felháborodottan eltátotta a száját. A félig megrágott kaja majdnem kiesett belőle. A mellettem ülő gondolatban közölte velem, hogy ennyit ért Sandrának az illemtan tanár kiskorában.
- Te mondod? Öt percig vagyok vele kettesbe összezárva, de végig dumál, örülök, mikor megszabadulok tőle! – dobott a bátyjának egy kenyeret.
- Ő? – mutatunk Damonre Leilával. Még ő sem hitte el ezt az egészet. – Bocsi, Aranyom, de ezt senki se hiszi el – sóhajtott szánakozva a nő. A barátom a győztesek mosolyával dőlt hátra, mint aki jól végezte dolgát.

- Au! Ez fáj! – nyafogtam délután, mikor a mi kertünkben próbáltam nyújtógyakorlatokat végezni. Nem adtam fel azt, hogy vele együtt fogok edzeni. Először leginkább a gimnasztikát nyomtuk. Ő azt kérte, próbáljam megérinteni a lábfejem az ujjammal. Utána pontosított, hogy közben a lábam legyen kinyújtva. Öhm, nem ment. Aztán megragadta a kezem és a tesóm segítségét kérte, aki egész addig premierben nézte végig a bénázásom. Míg ő maga felé húzta a karom, addig Jus nyomta le a hátam. Szerintem többszörös izom- és ínszalagszakadást szenvedtem, de a középső ujjam végül elérte a cipőm orrát. Ekkor mindketten elengedtek, én meg hátradőltem a fűben. Jól combon rúgtam a barátom, aki vihogva figyelte a szenvedésem. Elkapta a bokám, mint reggel és magához húzott. Nem öleltem meg, inkább a karjára vertem egy nagyot.
A kutyám ekkor egy gumicsontot tett le elém. Neki is jókor jutott eszébe, hogy játszani akar.
- Én is szeretlek! – felelte gúnyosan a démonom. Apró csókot hintett a nyakamra. Ajkai csiklandozták a bőröm, mire kicsit felhúztam a vállam. A pillanatot Jus köhintése tette tönkre, aki mint mindig, most is magára vállalta az ünneprontó szerepét. A szemem forgatva fordultam felé, kicsit gyanakodva figyelt minket. Összevonta a szemöldökét, mire Damon is hasonlóan reagált.
- Jus, nem tudom, mire gondolsz, de most vesd el! – szóltam rá feltűnő éllel a hangomban. Morogni kezdett, aztán elvigyorodott.
- Damon, tudod mit csináltunk régen? – kérdezte, mintha csak azt kérdezné, mennyi az idő. Azonnal felpattantam, de a bokám megint ujjak ragadták meg. Úgy vágódtam el, mint az ólajtó, az állam nagyot csattant a füvön, pár pillanatig csak foltokat láttam, meg persze hallottam a nevetésük. Ezek meg akarnak ölni! Shadow vonítva pattant oda mellém, megszaglászta a kezem. Mászni kezdtem a földön, aztán lassan fel is tápászkodtam. Valami biztonságos helyet kellett keresnem. Tudtam hová kell teleportálni. Egy szekundummal később már a padlástérben ültem és zseblámpával nézegettem anya régi fotóit, amik a dobozban voltak. Tényleg hasonlítottunk egymásra, az arcunk mindenképp elárulta, hogy rokonok vagyunk.
Találtam olyat is, ahol az iskolapadban ült egyenruhában, kezében egy régi könyvet tartott, amire démonnyelven volt ráírva, hogy főzetek. Mellette az a fekete hajú srác volt, mint a koncertes képen is. A padon könyökölve, a fejét támasztva figyelte anyát, közben mosolygott. Egy másik képen újból ők voltak, a fiú átölelte a vállát és nevetett. Bármennyire is furcsa volt nem apa mellett látni, de tudtam, hogy ilyenkor is boldog volt. Csak másképp boldog. Végigsimítottam a fotón anyu arcát.
Szorító érzés kezdett marni belülről. A torkomban gombócot éreztem, a szemeim könnyek csípték. Nyeltem egyet, de az érzés nem múlt. Letöröltem a könnyeim. Nevetni próbáltam. Magamon, a helyzeten, az egészen. De ehelyett csak sírni kezdtem.
- Bailey? – kérdezte valaki mögülem. Jus és Damon állt a padlás bejáratánál. Egy pillanat alatt előttem teremtek, egyikük elém ült le egy gerendára, a másik pedig mellettem guggolt. A barátom kezébe nyomtam azt a képet, amit már régóta szerettem volna. Hitetlenül felnevetett, közben a karom cirógatta.
- Anya és a Metallica? – rázta a fejét, majd felnézett rám. – A képek miatt sírsz? – kérdezte elkomorodva. A fejem ráztam, majd Justinra néztem, aki lassan kezdett rájönni. Azért, mert félek, félek, hogy elvesztem anyut, mielőtt megismerném. Féltékeny vagyok, féltékeny vagyok a múltra, a múltbéli barátaira, mert ők vele lehettek.
Szipogva mentem le a szobámba, velük az oldalamon. A démonom finoman átölelte a vállam, mikor leültünk az ágyamra, éppúgy, mint anyát az a srác a képen. Jus leült a másik oldalamra és a fejem magához húzva, egy puszit nyomott rá.
- Nincs semmi baj, húgi – suttogta a fülem fölött. Átöleltem a nyakuk és egyszerre vontam magamhoz őket. A két srác egymásra pillantott, aztán elmosolyodtak. Egyszerre érintették az ajkukat az arcomhoz. – Most pedig elmegyünk sétálni. Ki kell szellőztetnünk a fejed, mielőtt depresszióba zuhansz – mondta ellenmondást nem tűrő hangon. Damon is bólogatott. Csak egy percet kértem, hogy legalább egy kis alapozót a fejemre kenhessek. Nem voltam épp világszépe abban a pillanatban.
Pár perccel később a tengerparton mentünk, ők a parton, én pedig, a cipőm a kezembe fogva, vízben. A hűvös hullámok a vádlim csapkodták, élveztem, ahogy a homokba süppedek, ahogy a szél borzolja a hajam. Ez nem Boston tengerpartja volt, hanem egy szigeté. Nem tudtam, melyiké, a fiúk vittek oda. De itt már ment le a Nap, szóval biztos valahol az USA nyugati partvidékén helyezkedett el. Mélye levegőt vettem és megálltam. A víz kicsit visszahúzódott, hogy a következő kis hullám lecsaphasson. De mikor már legalább fél perce nem jött vissza, a nyílt óceán felé néztem. A vízszint egyre csak csökkent, végül akár húsz métert is besétálhattunk volna, csak tócsák jelezték, hogy ott valamikor még sós víz volt. Hunyorogva kémleltem a horizontot.
Egy szökőár közeledett…

/Damon/

Mikor Bailey megállt, rögtön gyanússá vált valami. A víz egyre jobban húzódott vissza, a levegő is lehűlt. Jus megbökte a karom és a távolba mutatott. Egy hatalmas hullám tartott felénk. A rohand életbe! A lány mellé ugrottunk, megragadtuk a karját, hogy elrángassuk onnan, de őt mintha megbabonázták volna. A szökőár meg egyre jobban közeledett. Talán két percünk, ha volt. Jus a húgára ordított, aki továbbra is kerek szemekkel bámulta a víztömeget. Aztán egy tétova lépést tett felé, nem győztük visszarántani. Teleportálni akartunk, viszont ekkor kirántotta a kezeit a miénkből. Kezében megjelent a kaszája. Értetlenül néztünk össze a haverommal, aki lassan elindult a sziget belseje felé. Pár pillanattal később a varázskönyve volt a kezében, hevesen lapozgatott.
Odaléptem a barátnőm mellé és kényszerítettem, hogy rám nézzen. Kék szemei ijedten kémlelték az arcom.
- Nem érzed? – kérdezte magas hangon. Nagyon rémült volt. A szökőárra koncentráltam. Valami volt ott, valami, aminek nem lenne szabad ott lennie. Valami, aminek a Démonvilágban van a helye. Egy lidérc. Leviatán…
- El kell tűnnünk innen! – ragadtam meg ismét a karját. A fejét rázta, a félelem lassan eltűnt a tekintetéből. Maradok, mondta, mire még a bátyja is felkapta a fejét. – Mit művelsz? – sziszegtem a fülébe, mire eltaszított magától.
Bízz bennem – kérte gondolatban, hangjában semmilyen érzelem nem volt. Teljesen ledöbbenve hátráltam.
- Mi lett vele? – rohant mellém a haverom. Csak ráztam a fejem, fogalmam se volt, mi lelte. Könyörögni kezdtem neki, szavak nélkül, csak mentálisan, de az üzeneteim lepattantak az elméjéről. A lény egyre csak közeledett, ahogy a hullám is. Védőburkot vontam magunk köré, nem akartam, hogy elsodorjon a szökőár.
A mögöttünk lévő fákat a víz teljes egészében belepte a víz, minden semmivé lett. Az ár azonban tovább haladt. Csak remélni mertem, hogy nem jut el Kaliforniáig. A lidérc azonban megállt előttünk. Az egyik leghíresebb ilyen lény, már évezredek óta élt. Leviatán állt meg előttünk, a nagy kígyószerű tengeri szörny, aki inkább volt rendes démon, mint lidérc. Szürkés, pikkelyes bőréről csöpögött a víz. Elvileg a démonvilági nagy óceánok egyikében élt. Azt hiszem pont abban, amelyik a Csendes-óceánnak felel meg. Nagy fogait csattogtatva hajolt közelebb Bailey-hez, sárga szemei a lányt méregették.
Hmm, kiköpött Minerva – tekeregte körbe a barátnőm, aki továbbra is érzelemmentes arccal bámult rá. – Vagy Athéné? Nem tudom, összefolynak előttem a többlelkűek, akikkel találkoztam. Mily szörnyű véggel ért véget az életük. Vajon te is így végzed? Kíváncsivá tettél. Te vagy a második reinkarnáció, akivel találkoztam. Igen, így van. Athéné, aztán Minerva, végül te. Előző életeidben istennő voltál, hát nem csodás – folytatta a trécselést, mintha a legjobb barátja lenne.
- Kussolj! – sziszegte a lány, mire a démon felkapta a fejét és kitátotta a száját. Ott milliónyi fog sorakozott.
Mily bátor vagy… talán épp ez fog megölni, leány! Hiszen itt a világvége! – felelte a szörny és támadott. Odaugrottam volna hozzá, de egy másik védőpajzsba ütköztem. Ököllel vertem rá a falra és a nevét kiáltottam. Nem hallott. A szörny is, mintha… nem is látott volna minket. Bailey láthatatlanná tett. Szétnyitotta a szárnyait és felröppent. Mintha nem is ő lenne, hanem valaki más.
A nap fénye megcsillant a kasza pengéjén, ahogy lecsapott a szörnyre. Az felkészült a csapásra, gyorsan elhúzódott onnan. Viszont a gyors újrapróbálkozásra nem gondolt. A fegyver végigszántotta a szörny hátát, mire az felordított.
- Damon, csinálnunk kell valamit! – kiabálta Justin, miközben újra meg újra nekirontott a védőburoknak. – Az az izé kinyírja a húgom!
Elővarázsoltam a tőröm, majd egy mágiát kezdtem suttogni. Csak reménykedtem, hogy bejön. Ahogy a penge fényleni kezdett, belevágtam a védőfalba. A kés éle teljesen átszaladt rajta. Elkezdtem a föld felé húzni, annak reményében, hogy elvágja, mint valami papírt. Viszont nem így történt. Ahogy elhúztam onnan a tőrt, a burok beforrt. A jó rohadt életbe! Bármi is lelte Bailey-t, egyértelműen fejlődött tőle a mágiatudása. Ismét az irányába néztem, épp kicselezte a szörnyet és felé vágott a kaszával. Döntetlenre állt a meccs, még úgy is, hogy ezt a lényt szinte lehetetlen volt megölni, talán csak súlyosan megsebesíteni. A rothadt szíve túl mélyen volt ahhoz, hogy egy pengét lehessen beleállítani. Ha Bailey eléggé legyöngíti, akkor vissza lehetne küldeni a Démonvilágba, gondoltam. Csak abban reménykedtem, hogy ezt ő is tudja.
Szóltam a haveromnak, mire odasietett hozzám. Elmondtam neki, hogy mit tegyen: beleszúrom a tőrt a falba, ő pedig próbálja minél jobban szétfeszíteni azt. Bólintott és várta, hogy én is cselekedjek. A kés ismét elvágta a pajzsot, ő pedig a penge két oldalán megpróbált fogást találni a lyukon. Elkezdtem lentebb húzni a fegyverem… a vágás nem forrt össze! Gyorsan kettémetszettem, majd átbújtam. Rajta volt a kijutás sora. Megkönnyebbülve fordultunk meg, készen álltunk arra, hogy segíthessünk Bailey-nek. Épp ebben a pillanatban lökte be a lány egy átjáróba Leviatánt. Ledöbbentünk. Mi van?
A barátnőm lassan leereszkedett a földre, szárnyait összecsukta. A nevén szólítottuk, mire hátranézett a válla felett. Szeme üveges volt, ajkai kissé elnyíltak.
- Obsta principiis! – mondta. Micsoda?
De nem volt időm gondolkozni ezen, lábai megbicsaklottak, elájult. Odarohantunk hozzá és az arcát kezdtük ütögetni. Lélegzett, de nem volt magánál. Mi történt vele?

/Bailey/

Az utolsó, amit láttam a körülöttem lévő világból, a közeledő cunami volt. Aztán a nagy feketeség vett körül. Többször is megperdültem a tengelyem körül, de semmit se láttam. Ezután kezdett valami világítani a szemem sarkában. Egy nő jelent meg előttem. És… úgy nézett ki, mint én, viszont egy pár évvel idősebb volt. Fején olyan sisak volt, mint amilyeneket az ókorról szóló filmekben láttam, kezében egy lándzsát tartott. Ruhája emlékeztetett az ókori görögökére. Vagy rómaiak voltak? Már abban se voltam biztos.
- Ki vagy te? – kérdeztem. Félrebillentette a fejét, ajkai mosolyra húzódtak.
- Te talán úgy ismersz, mint Minerva. Előző életemben Athénének neveztek. De igazából te vagyok. Mindig csak hét többlelkű van a Földön, és mindig csak ugyanazok. Mi mindig újjászületünk. Az első többlelkű több mint hatezer éve született. Talán az emberek Zeuszként ismerik még most is. Őt tartották a főistennek. Ő volt az apám. Aztán Azael megölt. Kifejlesztett egy fegyvert, amivel a többlelkűek életének véget lehet vetni. Rómában születtem újjá, ott Minervaként éltem. Az ezerkilencszázas évek végén vetettek véget ismét az életemnek. Ekkor születtél te – mesélte. Rettegve bólintottam. Szóval, akit az emberek isteneknek gondoltak, valójában többlelkűek, angyalok és démonok, vagy ki tudja mik voltak? Ez eléggé átírná a történelemkönyveket. Meg a hittankönyveket is. Aztán beugrott valami.
- Damonnek is voltak előző életei? – kérdeztem. Ismét mosolygott.
- Természetesen. Először Poszeidónként élt, majd Mars lett, a római istenek közül a háború istene. Első életünkben megküzdöttünk Athén védelméért. Kicsit a szívére vette, hogy nyertem – nevetett, majd elkomorodott. – Nem szabadna segítenem, de most szükséges. Leviatánt vissza kell küldeni a Fekete-óceánba, egy démonvilági tengerbe, különben már idő előtt rombolásba kezd. Ő csak az első jel. Még további huszonnyolc jel követi ezt, aztán a harmincadik napon megnyílik a kapu és eljön az apokalipszis négy lovasa. Aztán az ezt követő napon… világvége – mondta, nekem pedig összeszorult a torkom. – A többlelkűek fontosak lesznek ezekben a harcokban. Ti vagytok a kulcs. Meg kell találnotok a többi négy hozzátok hasonlót. Együtt erősebbek lesztek.
 - Hogyan találjam meg őket? – bukott ki belőlem a kérdés, mire a semmibe bámult.
- Érezni fogod merre kell menned – felelte, mire felvontam az egyik szemöldököm. Kösz, ezzel kisegített.
Csak néztem rá, de ő nem felelt többet. Az ég felé fordította az arcát, göndör haja a hátára omlott, a másik kezét is a fegyverére tette. A dárda végével rajzolni kezdett a földre. A vonalak ragyogni kezdtek. Egy kört rajzolt, ami a görög származásából ítélve akár egy pajzs is lehetett. Abba egy bagoly vonalai kezdtek megjelenni. Arra utasított, tegyem rá a kezem a rajzra. A tenyerem épp csak hozzáért az egészhez, az eltűnt, a bőröm pedig égni kezdett. A kezembe égett a jel. A pajzs és a bagoly. Felnéztem, de ő már nem volt ott, csak a hangja visszhangzott a feketeségben.
- Obsta principiis!
Óvakodj a kezdeteknél…

Hideg valami ért a homlokomhoz, mire félrelöktem azt a kezet, ami tartotta azt. A nevem monda valaki. Sokáig visszhangzott a fejemben a hang, hol eltorzult, hol kiélesedett. Felnyögtem. Először minden homályos volt, csak foltokat észleltem. Aztán kezdtem felfogni a környezetemben lévők arcát. A bácsikám kék szemeit pillantottam meg, majd a nénikémét. A szájuk mozgott, de nem hallottam minden szót, még mindig túl zavart volt minden.
- Mi történt? – nyögtem ki és megpróbáltam felülni, de megszédültem. Clare néni visszanyomott a párnámra. Valami a mellkasomra ugrott, nyalogatni kezdte az arcom. Nevetve fogtam meg Shadowt, aki nyöszörögve addig fészkelődött, míg vissza nem esett rám. A fejem mellé totyogott és összekucorodott ott.
- Drágám, minden rendben? – simogatta meg a fejem a nénikém. Bizonytalanul bólintottam, a látóterem kezdett kitisztulni. Az ágyam fejtámláján Sunny ült, engem figyelt. Rámosolyogtam, mire boldogan csipogni kezdett. Azonnal érdekelni kezdett, hogy hol vannak a fiúk.
A nevelőszüleim csak akkor kísértek le, mikor biztosak voltak abban, hogy nem ájulok el. Hihetetlenül gyenge voltam, kicsi volt az esélye, hogy tudok varázslatot használni. A lépcsőn lefelé menet rápillantottam az egyik felszerelt órára. Fél tizenkettő volt! Éjszaka! A nappaliban a srácok aludtak, mindketten be voltak takarva, látszott, hogy nyugtalanok.
- Nyolc óra magasságában küldtük le őket, kicsit megnehezítették a „felkelt már? És most? És most? Hogy van? Mondd, hogy rendbe jön!” mondatok az ápolásod. Szegények teljesen tanácstalanok voltak, mikor hazahoztak. Mi történt, Drágám? – meredtek rám. Megígértem, hogy másnap elmondom. Bólintottak és hagyták, hogy odamenjek a fiúkhoz. Először Jus-hoz ültem, ő volt közelebb hozzám. Nem ébredt fel, mikor a nevén szólítottam. Pár perc után feladtam a próbálkozást, így inkább csak egy puszit nyomtam az arcára. Damonhoz mentem. Épp csak hozzáértem, de felpattant a szeme. Egy pillanat alatt átölelt és megszorongatott. Megkönnyebbülten nevetett.
- Istenem, Kicsim – sóhajtotta. A hátamra tette a kezeit, nem akart elengedni. – A frászt hoztad rám, mit műveltél te?
Lefeküdtem mellé, közben ő suttogva hadart, hogy mennyire megijedtek, mikor egyedül szálltam szembe a démonnal. Kerek szemekkel hallgattam. Mikor történt mindez? Mikor küzdöttem én meg egy szörnnyel? Megemeltem a barátom mellkasán lévő kezem.

A tenyeremen ott volt Minerva jele.

7 megjegyzés:

  1. Hmmmmmm, ahhhaaaan, éééérteeeeem, ez éérdekes lesdz, WTF?, jajj anyám SAndra te vagy a kedvenc szereplők, hmmmmmm.........és ennyi.
    Első reakcióm. Ja és természetesen OOOOOOOOOOOOOOOOO!!! Mert hát csak lefeküdtek! Vagy legalább egy kis +18 volt. Ugye? Igazam van? Tudom ám!
    Sandrával szuperül megértettük egymást, és szerencsémre nagyon aranyos volt. És nagyon hasonlít DAmon húgára Sandrára, ami hatalmas pont nélam.
    Na ennyi elég volt belőlem, megyek mert megint el vagyok havazva, és most is éppen a fülemet rágja VALAKI hogy kilenc óra Ő pedig négy óta iutt van és nem foglalkozom vele-ami ebben a formában nem igaz- szóval sajnos ma nem jutok el odáig hogy kirakjam a cserénket, és hogy megcsináljam a díjas micsodát. Csak egy kis szar részt sikerült összedobnom, meg neked is egy kicsike kis nem sok mondanivalójú kommentet amiért szégyenlem magam.
    Na de megyek! Puszillak Életöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!!
      Nem hagyod annyiban a témát, mi? :D Mindenki úgy képzeli el ahogy akarja...
      Az szuper, ilyenek a jó cserediákok. :)
      Semmi baj, velem is megesik néha (sokszor) az ilyen. A VALAKInek meg így utólag üzenem, hogy nyugi!
      Pusziiii!

      Törlés
  2. Alig várom már a kövi részt.!!!!!
    Ehezz a részhez nagyon cuki Damon és Bailey. Egyébként nagyin jól összehoztad azt hogy Minerva ujàszülettet énje Bailey.
    Sok sikert. S további részekhez.
    Pux Tori:) :) ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A következő rész pár perc (az én órám szerint kb egy óra) múlva fenn is lesz. :)
      Örülök, hogy tetszett ez a Minervás dolog, nem voltam annyiba biztos a dologban.
      Köszönöm, puszii!

      Törlés
  3. Sziaa:33

    Nos. Az otlet semmiseg volt, es barmikor szivesen segitek!:)

    Gorogorszag almaim orszaga*-* Mindigis el akartam/akarok oda jutni. Igy a resz eszmeletlen lett*o* De anelkul is fantasztikus;)
    Damon es Bailey irto cukiiik! <3
    Jus...hmm. No comment*-*
    Leviatan rettenetesen jo otlet volt. En imadom a gorog mitologiat igy egybol beugrott rola minden. Jo resz volt! *o*
    Sok ilyet!
    Tovabbi sok otletet a folytatashoz! <3

    Sok oleles es puszi :* xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!! :)
      Görögöt én is imádom, olyan gyönyörű helyek vannak ott. Egyszer meg akarom nézni mindet (csak ahhoz pénz kéne, ami nekem nincs xd)
      Hát igen, ennek a hármasnak nincs párja :D
      Én is imádom a mitológiát, a történelmet, szóval valahogy mindenképp bele akartam szőni a történetbe. Szóval még lesz ilyen.

      Pusziiii! :-*

      Törlés