2015. július 19., vasárnap

Randevú

Jóóó estét mindenkinek!
Nálatok is ilyen meleg van benn a házban, mint nálunk? Akkor inkább a tegnap esti vihar. Remélem mindenkinek jól telik a nyár és senki se gondol a sulira. :)
Az előző részhez köszönöm a visszajelzéseket, a jókat és az egy rosszat egyaránt (ilyenkor lenne jó tudni, hogy mi nem tetszett és akkor talán nem követném el legközelebb a hibát). Most is kíváncsi vagyok a véleményetekre, mint eddig is, szóval remélem tetszeni fog. Jó hosszú is lett (ha jól számoltam 8 vagy 9 oldal) az eddigiekhez képest.
Jó olvasást és sok fagyit/strandot/napozást/stb. mindenkinek!
----------------------------------------------------

/Bailey/

Elég kellemes álmom volt, legalábbis az elmúlt másfél hónapiakhoz képest. Azt képzeltem, hogy Damon itt van velem, én átöleltem és könyörögtem neki. Csak álmomban mertem azt mondani, ami akkor kicsúszott a számon. Azt akartam, hogy jöjjön vissza. Ő csak a hajam simogatta és csendben ült egy ideig. Eztán ő is azt monda, hogy szeret. Talán ez az egy szó tehet arról, hogy sokkal boldogabban keltem, mint eddig bármikor március óta. Az utána következő mondatok elég homályosak voltak, csak egy-egy szó maradt meg, illetve az, amit utoljára mondott: később még megköszönöd. Volt egy olyan érzésem, hogy mire gondolhatott. Eléggé feldobott, szóval egyszer, ha valaha is szóba állunk még, majd elmesélem neki ezt az álmot, döntöttem el vigyorogva, miközben fogat mostam.
A hajvasalóval végigszántottam a tincseimen, majd összekötöttem őket. Egész jól állt így összefogva. Lefelé menet megöleltem Justint, aki addig félálomban állt az ajtaja mellett, de a köszöntésemre rögtön éber lett. Egy mosolyt villantottam rá, mire kikerekedett a szeme. Lerongyoltam a lépcsőn és levágtam magam a helyemre. A nénikém meg is jegyezte, hogy de élettelteli lettem hirtelen. Teli szájjal bólogattam, mert amint letette elém a rántottát, rögtön enni is kezdtem. Észre se vettem, hogy milyen éhes voltam. Az elmúlt pár hétben alig ettem az étkezések alkalmával, és bár nem látszott meg rajtam, a családom mégis aggódott emiatt is. De most még a tányért tartva repetáért is könyörögtem. Clare néni nagy örömmel adott újabb adagot. A bácsikám egy csésze kávéstejet nyújtott át. Amibe belekortyoltam, de ebben a pillanatban rájöttem, hogy mi van aznap.
Randi Sammel!
Rögtön ideges lettem és eldobtam mindent a kezemből, majd arról kezdtem dadogni, hogy nem érzem túl jól magam. Oké, ez elég hülyén jött ki. A szobámba rohantam volna fel, de a lépcső előtt Jus elkapta a karom és visszarángatott a konyhába. Nyöszörögve kértem, hogy hadd menjek fel, de folyton visszanyomott, mikor fel akartam állni. Mindhárman várták a választ. Felsóhajtottam és közöltem, hogy randira megyek. A nénikém mosolygott, a bácsikám kicsit rosszallóan nézett, a fiuknak pedig egyenesen leesett az álla. Egy pillanaton belül azonban fel is ébredt az elképedtségből.
- Nem mész! – egyenesedett fel és karba vágta a kezét. Mi van? Még mindig ott tartunk, hogy ő mondja meg, mit csináljak? Emlékeszem, ugyanez volt Damon előtt is, mielőtt tizenhat lettem. Ha egy srác megkörnyékezett, ő elhajtotta, közben meg nagyban csajozott. Én is felálltam és a szemébe néztem. A nevelőszüleim közénk álltak.
- Justin, szerintem Bailey már elég nagy ahhoz, hogy maga döntsön – tette a fia vállára a kezét Clare néni. Bólintottam, de ő csak a fejét rázta, mintha azt mondta volna, csak a testén át.
- Igen, fiam, inkább… - kezdte a bácsikám, de Jus félbeszakította.
- Inkább mi? Örülnöm kéne? Nem örülök, mert nem akarlak más srác oldalán látni! – sziszegte szinte villámló tekintettel.
- Más srác? Egyedül Damont tűrted meg mellettem, és látod, hogy mi lett! Nem is ismered Samet, azt se tudod milyen! – tártam szét a karom.
- Miért? Te ismered? – kiáltotta és közelebb lépett. Dave bácsi a vállánál fogva tolta vissza, közben próbálta halkabbra venni a beszélgetést. Az anyja már épp közbeszólt volna, de én megelőztem.
- Úgy tűnik jobban, mint téged – suttogtam, közben a torkomban növő gombócot próbáltam lenyelni.
Az út a suliba viszonylag csendben telt. Ő mögöttem ballagott és olyan hangosan hallgatta a zenét, hogy még én is hallottam. Egyszer néztem vissza rá a vállam fölött, pont elkaptam a haragos tekintetét, amit amúgy a hátamnak szánt néma jelzésként. Előrefordultam. Akkor hadd fortyogjon! Most meg mi baja lett? Eddig azt hangoztatta, hogy Damon egy seggfej, ha hagyott elmenni, és vannak olyan srácok, akik megérdemelnek. Erre mikor jön egy srác, akkor meg pont az ellenkezőjét mondja. Érdekes, újra Damon a jófiú ebben a történetben, én meg a szívtelen boszorkány, aki szakított vele?
Pár perccel később a folyosón dühösen vágtam be a szekrényem, majd döntöttem a hűvös fémnek a homlokom. Tényleg én vagyok a rossz ebben a történetben, gondolkoztam. Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy igen. Én szakítottam Damonnel, én hittem, hogy megcsal, miattam került büntetőbe, miattam lett olyan szenvedő a tekintete. Felfelé kezdtem pislogni, hogy visszanyeljem a könnyeim. Tényleg az én hibám minden.
Talán ekkor még érzett irántam valamit. Talán emiatt nézett úgy Samre előző nap, mint aki mindjárt megöli. Talán ezért esett neki rosszul, amiket a fejéhez vágtam. Talán emiatt lett mérges, amiért ennyire megváltoztam. Túl sok a talán
De akkor miért volt Trish-sel? De akkor miért nem próbált minden áron kibékülni velem? De akkor miért volt olyan bunkó velem, mikor az erkélyen álltam? És túl sok a de akkor
Ezzel próbálta leplezni, hogy igazából mennyire szenved? Kívül mindketten próbáltuk önmagunk adni, de belül… szenvedtünk. Én már attól jobban éreztem volna magam, ha csak barátok lettünk volna. A legtöbb fájdalom amiatt volt, hogy úgy gondoltam, utál. Oldalra sandítottam. Ő jött a folyosón, kézen fogva a barátnőjével, mellette az új haverjaival, a focicsapat legjobb játékosaival. Annyira más lett, mint régen. Nem tűnt túl igazinak. Talán ezzel is csak tettetni próbálta, hogy mennyire boldog? Hangosan nevetett, de nem volt őszinte kacaj. Mikor Jake hülyeségein röhögött, az sokkal másabb volt. Vidámabb. Aranyosabb.
Magamon éreztem valaki tekintetét. Trish kék szemei engem vizslattak. Talán ő is megsejtett valamit. Ezután Damonre nézett, aki épp a focicsapat kapitányával beszélgetett, láthatóan észre se vette, hogy ott vagyok. Ismét gombóc szökött a torkomba, szinte fuldokoltam tőle.
Fájt, hogy észre se vesz? Igen. Hogy már az se érdekli, hogy mit tettem a földdel egyenlővé, amit szeretett bennem? Persze. Hogy láthatóan jobban érzi magát a másik társasággal még úgy is, hogy tudom, csak megjátssza magát? Egyértelmű.
Lehunytam a szemem és mély levegőket vettem. Nem hagyhattam, hogy ekkor döntsön le a lábamról a fájdalom. Egy tenyér érintette meg a vállam. Nem tudom miben reménykedtem, mikor azt gondoltam, Damon vagy Justin lesz. Előbbi ugyanis a szekrényénél volt és a könyveit próbálta kiszedni, közben beszélt az egyik sráchoz; utóbbi pedig a folyosó végén, alig öt méterre tőlem, állt és a két haverjához dumált. Nem, helyettük Sam volt, aki miatt széles mosolyra húztam a szám, bár igazából fintorogni akartam. Csak azt szerette volna tudni, hogy akkor áll-e az aznap délután. Kényszeredetten bólintottam. Már nem tartottam olyan jó ötletnek ezt a randit. Egyedüli oka, hogy igent mondtam, az Damon bosszantása volt. De így, hogy már egy cseppet se érdekeltem, semmi értelme nem volt a dolognak.
Az órák főként idegeskedéssel teltek, alig bírtam figyelni a tanárokra, akik szerintem ugyanúgy várták már az évvégét, mint mi. Végig a füzetembe rajzolgattam, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy egy ismerős tekintet néz vissza rám a lapokról. Franc, franc, franc! Elkezdtem kitépni a papírt a helyéről, mire a tanár megpördült. Gyorsan becsaptam a füzetem, mielőtt a tanárnő kémlelő tekintete végigfutott volna az osztályon. Mindenki előre nézett, de jól tudták, hogy tőlem jött a hang. Próbáltam olyan arcot vágni, mintha eddig is a múlt század történelmére figyeltem volna. A tanár elkezdett végigmenni a padok között, közben minden kis zajra odakapta a fejét. A levegő belém fagyott, mikor a fél méteres körzetembe ért, de mikor elhaladt mellettem megnyugodtam. Mögülem hallottam papírzörgést.
- Ejnye, Mr. Falls, Mr. Ride, tudtommal a lányok szoktak levelezni. Remélem nem baj, ha az egész osztály megtudja, hogy… – széthajtotta a lapot. Megforgatta a szemét és a bátyámra nézett, aki csak kisfiús vigyort villantott rá. – Tanácsolom, hogy szerezzen be egy leckefüzetet, ha már egy tantárgyból se tudja a leckét – mondta, mire mindenki felröhögött. Csak ők ketten nem. Nem ez volt a levelezés valódi témája, ez csak egy vészhelyzetre írt levél volt. Damon és Justin egymásra néztek, majd mindketten megrázták a fejük.
Tesi óra, nincs is ennél jobb, főleg ha az exeddel kerülsz párba. Láthatóan a tesitanár nem vette észre, hogy már rég nem vagyunk együtt, mivel vigyorogva mondta a neveinket, mikor beosztott minket. Semleges arccal néztem őt és ő is engem. A kosarazást gyakoroltuk. El kellett volna tőle szednem a labdát, viszont eléggé megnehezítette a dolgom, hogy láthatóan jól ismerte ezt a sportot. Tudtam, hogy a házunkhoz közeli pályán már játszott a fiúkkal kettő a kettő ellent, de nem hittem, hogy ennyire jó benne. Nem tudtam még csak megérinteni se a labdát, ő viszont minden lehetséges csellel elhúzott mellettem és rádobott a mögöttem lévő palánkra. Összehúztam a szemem. Régen is csináltunk már ilyet tesi órán, jöttem rá, hogy honnan volt olyan ismerős a helyzet, csak akkor én támadtam és ő védett. Hogy is csinálta? Ja, igen, mikor azt hitettem el vele, hogy balra megyek, akkor jobbra indultam, de ő előre látta és elvette a labdát.
Tudtam, hogy az lesz a következő csel. Egyet lépett balra és már rohant is volna a másik irányba, de kinyújtottam a kezem és kivertem a labdát az ujjai közül. Azonban ekkor a lábunk összeakadt és elestünk. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik így jártak, mégis mindenki elhallgatott és megállt, mikor meglátták, hogy elterülünk a padlón. Elhúzódtam tőle és felültem. Ő is feltolta magát.
- Jól vagy? – kérdezte halkan. Bólintottam és felnéztem rá. A szívem így is hevesen dobogott, de ennyi idő után végre nem a dühtől csillogó szemeibe nézni… szerintem a pulzusom az egészséges duplájára nőtt. Nem is tudom, hogy meddig bámultunk egymásra, csak azt vettem észre, hogy a tanárnő leguggol mellénk és azt kérdezi, biztos minden rendben van-e. Damon elszakította rólam a tekintetét és elég határozatlanul, de bólogatni kezdett. Mrs. Sky felállt, majd ráordított a többiekre, hogy miért hagyták abba. Újra a pattogó labdák zaja töltötte be a termet. A fiú a kezét nyújtotta felém, mint oly sokszor régen. Egy pillanatra teljesen elfelejtettem, hogy mi történt azóta és a legőszintébb mosolyom villantottam rá. Aztán rájöttem, hogy egy kicsit se vagyunk olyan viszonyban, ami miatt ilyen tekintettel ajándékozhatnám meg. Felhúzott, de egy pillanatra se vette le rólam a szemeit. Felém nyúlt és kisimított egy tincset a homlokomból. Persze nem bírtam megakadályozni, hogy fülig piruljak. Arca megvonaglott, mintha egy mosolyt próbált volna elfojtani. Talán így is volt. Vagy egy kedves, vagy egy kárörvendő mosolyt. Lassan kihúztam a kezem az övéből és labda után mentem, ami a lelátó aljánál állt meg az esésünk után.
***
A suli végeztével a bejárat előtt állva vártam Samet, aki szinte kiesett az ajtón úgy sietett. Nevetve néztem, ahogy belegyömöszöli az utolsó óráján használt könyveket a táskájába, majd összerántotta annak cipzárját. Mutatta az utat a parkoló felé. A kocsija nem volt épp mai gyártmány, de a saját bevallása szerint, már annak is örült, ha elindult. Nevetni kezdtem. Mintha csak Jake-et hallottam volna. Az ő negyven éves Camaro-ja is hasonlóan viselkedett. Sam láthatóan örült, hogy meg bírt nevettetni. Megnyomta a rádió egy gombját, mire szólni kezdett egy régi Green Day szám. Ismét nevettem. Tényleg jó fej fiúnak tűnt. Bár az út alatt önkéntelenül is hasonlítgatni kezdtem Damonnel. Hol a vonásait, hol a cselekedeteit. Végül már arra gondoltam, hogy kiugrok a kocsiból, csak ne gondoljak már folyton rá.
Sam egy bárszerű előtt állt meg. De nem bár volt, hanem úgymond fellépő hely a város kis rockbandáinak. Justinnal mi is voltunk itt párszor. Általában csak olyan bandák adhatnak itt „koncertet”, akik átmentek a szitán, pontosabban nem bénák. Nem is emlékeztem, mikor jöttünk ide utoljára. A fiú magyarázkodni kezdett, hogy tudja, szeretem az ilyen zenét és azt mondták, aznap egy tök jó banda lesz. Csak hadart és dadogott, így gondoltam egyet és egy puszit nyomtam az arcára, mire elhallgatott. Kerek szemekkel pislogott utánam, mikor elindultam a bejárathoz. Kinyitottam az ajtót, és rögtön meghallottam az első hangszerek hangját. Még csak hangoltak. Elindultunk lefelé a lépcsőn a nem is olyan kis terembe, aminek a végében volt a színpad, az egyik sarkában pedig egy bár is helyet kapott. A fal mellett kanapék és székek voltak. A plafonról lógott le egy-két fénycső, de a legtöbb megvilágítást a színpad kapta. Sam odatessékelt az egyik háromszemélyes heverőhöz a zenészektől nem messze. A kérdésére, hogy kérek-e valamit inni, egy válaszom volt: kólát, kólát, KÓLÁT! Jót nevetett a reakciómon. Mosolyogva néztem utána, majd pedig körbehordoztam a tekintetem az ott lévőkön. Rajtunk kívül még körülbelül tízen voltak nézők, ők is a kanapékon foglaltak helyet. A banda tagjai talán főiskolások lehettek, vagy végzősök, de nem tűntek túl idősnek. Elvettem egy szórólapot a földről, ami szerint a kis koncert négykor kezdődött. Az órám szerint addig még volt negyed óra. A falakra néztem. Mindenhol bandák poszterei, plakátok, máshol kisebb képek. Itt-ott a papír sötétebb volt, mint máshol, arra gondoltam, biztos nekivágtak egy sörösüveget.
Ekkor jelent meg újra Sam, átnyújtott egy bontatlan kólásüveget. Az ő kezében energiaital volt. Mosolyogva nézett rám, majd a kis együttes énekesére, aki épp a mikrofont próbálta ki.
- Mióta tervezed, hogy randira hívj? – kérdeztem. Érdekes arcot vágott, miközben gondolkozott. Ujját az energiaital dobozának tetején húzogatta.
- Öhm, hát egy ideje már tetszel, de barátod volt, én meg nem vagyok az a fajta, aki csak úgy elhódítja valaki csaját. De mikor megtudtam, hogy szakítottatok… mérges voltam magamra, de kicsit örültem neki. Talán március végén döntöttem el, hogy elhívlak – vonta meg a vállát. Bólintottam és megpróbáltam kinyitni a kólám. Kuncogni kezdett, mikor látta, hogy szenvedek a kupak letekerésével. A térdemmel kicsit megütöttem a lábát, mire elvette a palackot. Gúnyosan néztem rá, mikor visszaadta. Én se bírtam sokáig komoly arcot vágni, vele együtt nevetni kezdtem.
Lassan megnövekedett a létszám. A suliból is láttam pár arcot, de még több volt, akiket nem ismertem, mert vagy idősebb volt, mint én, vagy másik iskolába járt. De láthatóan Sam a legtöbb személyt ismerte. Mindig odaköszönt, vagy intett egy srácnak, esetleg egy csajnak. Épp az egyik gitárost néztem, mikor a kísérőm átkarolta a vállam és a dobosra mutatott.
- Ő a bátyám osztályába járt gimiben. Elvileg jó haverok voltak, nem tudom – után az ujja a basszusosra szegeződött. – Ha minden igaz, osztályelsőként végzett, a szülei büszkék voltak rá. Aztán megmutatta valójában milyen is. Addig nem mutatta, hogy milyen nagy rocker. Az apja kiskorától fogva erőltette, hogy csellózzon. A jó hír, hogy így könnyű volt neki megtanulni basszusgitározni -–kuncogott a fülembe. A következő a gitáros volt. – A srác egy pizzériában dolgozott, hogy összekaparja a pénzt a gitárra, amin most is játszik. Nem valami vagyonos családból való, ellenben az énekessel, aki viszont sose akart az lenni, akit úgy hívnak, gazdegék kisfia. Mindig szakadt és használt cuccokban járt, ha kellett, akkor maga vágta tönkre az új ruháit. Nem ő volt a szülei kedvence. Nézd csak – mutatott egy lányra. Egy rohadt gyönyörű lányra. Hosszú barna haja kissé be volt göndörítve és a derekáig ért. Alakját tökéletesen kiemelő ruhában állt a színpad előtt. Jobban megnéztem a csajt. Már láttam egyszer, mikor a mi és egy másik suli focicsapata játszott. Ő is pompon-lány volt. – Ő az énekes húga – mondta Sam. A fiú intett a testvérének, mire az szélesen mosolyogni kezdett. – Ennyit tudok a banda családi hátteréről.
Négy óra előtt pár perccel jött a legnagyobb tömeg. Felültünk a kanapé támlájára, így egész jól láttunk és még nyomorognunk se kellett.
A koncert amúgy szuper volt, hol különböző előadók számait játszották, hol saját szerzeményekkel rukkoltak elő. Ez csak még színesebbé tette a műsort, ami volt vagy két órás. Talán kétszer volt szünet, mikor ők és a legtöbb néző is inni kezdett, vagy épp sorba állt a bárnál. A második szünet után egy nem kis meglepetés ért, mikor egy elég rég hallott szám csendült fel. A Three Days Grace-től a World So Cold című szám. Rögtön tudtam miről szól a szöveg, így nem bírtam ki könnyezés nélkül, amit mindig feltűnésmentesen próbáltam letörölni. De sajnos Samnek is feltűnt a pityergésem. Finoman a vállamra tette a kezét és a fülemhez hajolt, hogy halljam, amit mond.
- Minden rendben? – próbálta túlkiabálni a zenét. Valami fura biccentés volt a válaszom és most én hajoltam őhozzá.
- Csak szomorú emlékek – feleltem. Tekintete rögtön elárulta, hogy kire gondol. Megsimogatta a karom és újra az előadókat kezdte figyelni.
Nekem viszont egyre nehezebben ment a levegővétel, eszeveszett sírhatnékom támadt. A vállamra kaptam a táskám és felálltam, majd az ajtó felé kezdtem tolakodni. Ahogy mentem kifelé, mintha Damon arcát pillantottam volna meg, de tudtam, ő nem lehetett itt. Sejtettem, hogy Sam utánam jött, szóval nem ért meglepetésként, mikor elkapta a karom az ajtó előtt. Felé fordultam, ő pedig kissé hátrahőkölve pislogott rám. Remegő ajkakkal figyeltem a földet, egyszerűen nem bírtam a szemébe nézni.
- Sajnálom, Sam. Sajnálom, hogy tönkretettem a randit. Sajnálom, de azt kell mondanom, nem hiszem, hogy rábólintanék egy következő alkalomra – emeltem végre fel a fejem. Láthatóan nem örült, de megértette a helyzetem, szóval csak ennyit jegyzett meg:
- Egy próbát megért. Remélem, mihamarabb láthatlak majd mosolyogni, vagy vele, vagy nélküle. Haza vigyelek? – kérdezte. Megráztam a fejem és a kézfejemmel megtöröltem az arcom. Azt gondoltam, jót tesz egy kis séta az áprilisi hűvös délutánban.
Magam elé meredve mentem előre, nem is figyeltem a körülöttem lévő dolgokra, ennek az lett a vége, hogy nekiütköztem valakinek. Szipogva néztem fel az emberre. Szomorú sötétbarna szemekbe ütköztem. Beleharaptam az ajkamba, a szemeim újra könnyek öntötték el. Átöleltem a fiút és a mellkasába fúrtam az orrom. Jól esett újra beszívni a kellemes fűszeres illatot. A hátamra és a fejemre tette a kezét és visszaölelt. Állát a fejem búbjára támasztotta.
- Sajnálom – kértem bocsánatot tőle is, ugyancsak hüppögve. – Kérlek, bocsáss meg - nyöszörögtem. Csitítgatni kezdett, de csak még jobban sírtam tőle. Annyira hiányzott, hogy megöleljem, hogy újra a karjaiba tartson. De volt egy kis bökkenő: barátnője volt. Pedig úgy szerettem volna megcsókolni, hagyni a francba a titkokat, csak legyünk újra együtt. Azonban ott volt Trish. Remegő ajkakkal néztem fel rá. Megcirógatta az arcom és a fülem mögé söpört egy tincset. – Nagyon sajnálom, Damon – motyogtam. Újra magához szorított.
- Gyere, hazaviszlek – fogta meg a csuklóm és húzni kezdett. Mikor odaértünk a kocsijához, kinyitotta nekem az ajtót. Ő is beszállt, de nem indította el, csak bámulta a műszerfalat. – Mi történt? – kérdezte.
- Semmi – ráztam a fejem. Már ismert, így nem hitte el. A tenyerei közé fogta az arcom és maga felé fordította azt. Ha szavakkal nem is, de a tekintetével könyörgött, hogy mondjam el. – Csak volt egy dal… a régi idők jutottak eszembe – nem kellett pontosan kimondanom, hogy mire gondolok, értette. Felsóhajtott. – Megbocsájtasz, ugye? – vizslattam a vonásait, amik egy pillanatra meglepettséget sugároztak. – Mert nem akarom, hogy haragudj rám.
- Nem haragszok – mosolyodott el. Elengedett és elfordított a slusszkulcsot. Az ablaknak döntöttem a fejem. Éreztem, hogy megfogta a kezem és finoman megszorította. Halvány mosoly ült az arcomra.

/Damon/

Az útra kellett volna koncentrálnom, de egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne sandítsak rá. Az ablakon bámult ki, de mosolygott. Sőt egy halvány pír is ült az arcán, mindez pusztán attól, hogy megfogtam a kezét, aznap már másodszor.
Ez a nap volt az egyik legjobb és a legfurcsább is azóta, hogy szétmentünk. Éjjel alig aludtam, mert valamelyest attól rettegtem, hogy Bailey összejön azzal a sráccal, így mikor felkeltem, eléggé úgy néztem ki, mint aki a The Walking Deadből lépett ki. A tükörképem is csak röhögött rajtam, sajnos szó szerint. Az démoni felem az elmúlt hetekben nagyon szeretett volna felülkerekedni rajtam, hol azzal, hogy bosszant, hol pedig teljes letargiába dönt. Szóval ő se könnyítette meg a dolgom, bár próbáltam úgy tenni, mintha nem is lenne bennem egy szó szerinti „kisördög”. Aztán az ablakból figyeltem, ahogy előbb Bailey, majd Justin megy ki a házból. Eléggé mérgesnek tűntek, Jus-t ismerve, biztosan a randi miatt rágott be a húgára. Már nem egyszer mondta, hogy csak engem tűrt meg mellette, de csak azért, mert én voltam a Nagy Ő a lány számára. Sajna az élet már annyi dolgot állított elénk, ami miatt választanunk kellett – vagy mi, vagy minden más –, így már eléggé kételkedtem ebben a dologban. Felsóhajtottam és felkaptam a kocsikulcsot az asztalról.
A kormányon dobolva vártam Trish-t a házuk előtt, aki már legalább öt perce mondta, hogy „fél pillanat”. Hátradöntöttem a fejem és néztem a szürke tetőt.
Miért is pont Trish? Nem tudtam. Talán azért, mert mikor kiszakadtam a bandából, ő jött oda először hozzám megkérdezni, hogy mi történt. Kedves volt, sokat beszélgettünk. Nem lettem belé szerelmes, de tetszett a figyelmessége. Csak magam mellett akartam tartani valakit, hogy ne legyek egyedül. Tudtam, hogy régóta figyel, már a focicsapat több tagja is mondta, de eddig figyelmen kívül hagytam. Trish-ből egyértelműen hiányzott valami, amit Bailey-ben a legjobban szerettem. Nem tudtam volna megmondani, hogy mi volt az. Az is lehet, hogy a teljes lénye hiányzott. A kétféle arc, amit mutatott: az egyiket a külvilág felé, a suliban, az utcán; a másikat nekünk, a családjának és a barátainak tartogatta. Ez előbbi volt a bunkó, beszólásokban hiányt nem szenvedő, vad csaj, a másik pedig a kislányos Bailey. Én mindkét oldalát szerettem. Ha csak ketten voltunk, akkor jó volt látni, ahogy elpirul, ahogy zavartan hebeg, ahogy édesen nevet. Viszont vicces volt, mikor dühösen csapkodott össze-vissza és átkozta a fejünk, mert valamivel keresztbe tettünk neki. Igen, ezek is hiányoztak…
Az elmúlt napokban észrevettem, hogy én vagyok az ellentétek embere. Szerettem Bailey-t, újra össze akartam vele jönni, mégis Trish-sel jártam, mindig adtam a lánynak egy új esélyt, ha észrevettem, hogy valami nagyon nem tetszik benne, csak azért, hogy minél tovább együtt maradjunk. Nem értettem magam, hogy miért csináltam ezt, olyan fura volt minden. Szerintem megbolondultam a szakítástól. Aztán jött az az érzés, hogy talán mégis többet érzek Trish iránt. Végül is meg volt bennem az a késztetés, hogy inkább vele legyek, így legalább egy kicsit normálisabb lett volna az életem. Nem tűnt fel neki, ha elmentem vadászni, mert nem egy házban laktunk. De utána felvette a harcot a szívem az eszemmel, szóval lelkiismeret furdalásom lett Bailey miatt. Tudtam, hogy szeretem őt, de mégis…
- Szia – ugrott be Trish és adott egy üdvözlőcsókot. Kisimítottam a homlokából egy tincset, mire rácsapott a kezemre és visszaigazgatta a helyére a szőke fürtöt. Megforgattam a szemem és beindítottam a kocsit. Ebben is különböztek. Bailey mindig hagyta, hogy megigazítsam a haját, mert tudtam, hogy nem szándékosan lógnak a szemébe a hajszálak, hanem mert… ilyen a haja. Vagy a fején lévő fészek, ahogy egyszer ő mondta. – Hogy aludtál? – kérdezte a barátnőm, mikor elindultunk.
- Vacakul. Nem bírtam elaludni – sóhajtottam.
- Miért? Talán volt valami, amin egész este rágódtál? – ez a mondat nagyon gyanús volt. A szemem sarkából néztem rá, de ő csak felvonta az egyik szemöldökét. Halkan azt morogtam, hogy mégis mire gondol. Nem mondott semmit, még mindig azzal a mindentudó arccal nézett rám.
A suli parkolójában leparkolva még mindig ezen gondolkoztam. Így mikor ki akart szállni megfogtam a csuklóját és visszahúztam. Mosolyogva nézett rám, pedig szerintem a fejében kicsit más gondolatok voltak.
- Mire célzol? Kérlek, mondd meg! – tettem az arcára a kezem. Megrázta a fejét és elnevette magát.
- Úgy látszik tévedtem. De van egy kérdésem: miért néztél úgy arra a végzősre tegnap? – Tudtam, hogy Samre gondol. Na, ekkor kellett volna valamit kitalálnom, de az alváshiány miatt nem igazán fogott az agyam.
- Csak mert… olyan unszimpatikusnak tűnt… é-és bár már nem járok Bailey-vel, mégis… nem szeretném, ha megbántaná – dadogtam össze vissza. Most már a mási szemöldöke is felszökött.
- Hazudsz – közölte a nyilvánvaló tényt. Sóhajtottam egyet. – Oké, nem erőltetem a témát, mert szerintem tudom az okát. Előbb-utóbb te is rájössz – nyomott egy puszit a számra.
Csak pislogtam a hűlt helyére, miután kiszállt. Mi vaaaan? Tudja, hogy miért néztem úgy arra… Samre. Akkor kész csoda, hogy még velem van. Felsóhajtottam és kiszálltam. Összekulcsoltam az ujjaim a lányéval, aki rögtön az épület felé kezdett húzni. Akaratlanul is, de elmosolyodtam. A lépcsőn felfelé menet csatlakozott hozzánk a focicsapat színe-java, a csapatkapitány megállás nélkül dumált. Igaz, az se tudtam miről, de őt ez nem igazán érdekelte. Mikor felértünk az elsőre, rögtön megpillantottam Bailey-t, amint a szekrénynek dőlt. Justin a töriterem mellett állt és a húgát figyelte, közben Jake-nek és Marknak magyarázott. A lányokat sehol se láttam. A szekrényemhez léptem és megpróbáltam kiszedni a tankönyvem, persze legalul volt. A csapatkapitány még mindig beszélt, én pedig csak néha hümmögtem el egy „tök jó”-t vagy egy „aha”-t. Becsengő előtt elköszöntem Trish-től és a teremhez mentem.
Az óra eleje azzal telt, hogy Bailey hátát néztem, miközben rajzolgat. Annyira szerettem volna látni, hogy mit alkot, de nem volt hozzá merszem. Majd’ halálra untam magam, mikor egyszer csak egy galacsin landolt az asztalomon. Összevont szemöldökkel hajtogattam szét a lapot.
Bailey ma randira megy, jössz kémkedni?
Justin írása volt. Rá sandítottam, mire vigyorogni kezdett. Mi a francnak levelezni, mikor tudunk gondolatban is beszélni. Visszaírtam:
Minek? Amúgy is: ez a kémkedés elég dedós dolog.
A válasz se váratott sokat.
Akkor inkább úgy mondom, hogy tartsuk szemmel a srácot. Nem hiszem, hogy örülnél neki, ha összejönnének.
Ismét rá néztem. Igaza volt. Nem örültem volna, sőt. Lehunytam a szemem. A ceruzát elkezdtem az ujjaim közt forgatni. Belemenjek? Ha lebukunk, akkor Bailey nagyon kiakad, jöttem rá rögtön. A lányt néztem. Végül lehunytam a szemem és ráfirkantottam a cetlire a válaszom.
Oké
Amint visszadobtam a lapot, a tanár megperdült. Nem tudtam, hogy a levelezésünk, vagy a papír szakadása tűnt fel neki, de elindult felénk. Sőt, egyenesen hozzánk jött. Megállt a padok közti folyosón, pont közém és Justin közé került. Felváltva nézett ránk. A Justinnál lévő lapért nyújtotta a kezét, közben beszélt:
- Ejnye, Mr. Falls, Mr. Ride, tudtommal a lányok szoktak levelezni. Remélem nem baj, ha az egész osztály megtudja, hogy… - elhallgatott, mikor meglátta a módosított levelet. Nem tudtam mi áll benne, de az biztos, hogy valami nagy hülyeség. A sejtésem be is igazolódott, mikor a tanárnő újból megszólalt. – Tanácsolom, hogy szerezzen be egy leckefüzetet, ha már egy tantárgyból se tudja a leckét – dobta vissza a padra a papírt. A hamis írás még néhány másodpercig látszódott (mi volt a lecke angolból? Verset tanulni. És spanyolból? Honnan tudjam, más csoportba jártunk!), majd újra visszatért a régi szöveg. A többek hangosan nevettek a hülyeségen, amit Jus ki tudott találni pár másodperc alatt. Csak négyen voltunk csendben a teremben. Mi, a tanárnő és Bailey, aki csak némán vizslatott minket.
„Suli után követjük őket” – hallottam a fejemben a srác hangját. Alig észrevehetően bólintottam.
***

Órák után a fal mellett álltam és a haverom kerestem a tömegben. Bailey is Samre várt, aki pár percen belül meg is jelet. A lány széles mosollyal fogadta, ami miatt grimaszba rándult az arcom. Elindultak a parkoló felé. Én csak pár pillanattal később indultam el. Eléggé le voltam maradva tőlük, hogy ne legyen feltűnő a követésem, de még pont hallótávon belül voltam. Egy szót se váltottak.
Már épp a kocsimhoz értem, mikor valami a fejemre esett. A fájó pontot dörzsölgetve néztem fel. A tetőn Jus állt, kinyitott angyalszárnyakkal. Rögtön rájöttem, hogy mit akar csinálni. Bólintottam és bepattantam az autómba. A visszapillantó-tükörben néztem, amin kitolat a parkolóból és elindul. Én is a nyomukba szegődtem. Persze már az első percben közénk került jó pár kocsi, ami miatt kicsit se láttam, hogy merre kanyarodnak. Dühösen vágtam a kormányra, de szerencsére Justin navigált.
Egy föld alatti kis koncertteremnél álltak meg. Talán egyszer voltam ott. Én egy kicsit messzebb álltam meg. Behúzódtam egy közeli sikátorba, míg arra vártam, hogy a tettestársam megérkezzen.
- Gyerekes mi? – vigyorgott az angyalpajtim. Megforgattam a szemem. – A csajod mit szólt hozzá? – kérdezte gúnyosan. Igazából Trish-nek azt mondtam, hogy dolgom van suli után. Nem kérdezősködött, csak mosolyogva bólintott. Örültem neki, hogy nem az a kíváncsiskodó típus.
Ledöbbenve néztük, hogy mennyien akarnak bemenni, de a sor hátulja csalódottan morgott és elment. Arra következtettünk, hogy teltház lett. Fintor ült az arcunkra, de megpróbálkoztunk. Az őr minket se akart beengedni, azonban volt egy előnye a démonerőnek. Mélyen a férfi szemébe néztem és csak egy szót mondtam: beengedsz. Motyogva megismételte és félreállt. A társam leesett állal követett lefelé a lépcsőn.
- Ezt meg kell tanítanod – mondta. Felnevettem.
- Akkor előbb válj démonná, haver – csaptam a vállára. Megálltunk a lépcső alján és körülnéztünk. A banda már majdnem kezdett, de én nem őket néztem, hanem Bailey-t kerestem a tömegben. Végül az unokatesója találta meg. Egy, a fal mellé tolt kanapéra mutatott, aminek a háttámláján két alak ült. Kicsit erőltettem a szemem és végre tisztábban láttam a lány vonásait. A srác átölelte a vállát és a bandatagokra mutogatott. Utálkozó grimasz ült az arcomra, de ahogy láttam Jus se volt ezzel másképp.
Igen, féltékeny voltam. Igen, még úgy is, hogy én is összejöttem valakivel. Ezért mondtam, hogy én vagyok az ellentétek embere.
Az ajtókeretnek dőlve figyeltem a koncertet. A legtöbb dalt ismertem, szóval néha azért én is beszálltam az éneklésbe. Párszor azért a „pár” felé is pislogtam, akik láthatóan ugyanolyan jól szórakoztak, mint én. Az első szünetnél láttam, hogy többen is odamennek az énekeshez. Kicsit használtam a varázserőm, hogy kirekesszem a fölös zajt és csak azt a párbeszédet halljam. Azt szerették volna, ha egy konkrét dalt játszanak el. Egy ideig gondolkozott, de végül rábólintott a dologra. Ezután a banda tagjaival beszélte meg a dalmódosítást. Egy ötlet jutott az eszembe: mi lenne, ha én is kérnék egy dalt. Ha jól választok, Bailey biztosan… hát, el akar majd innen menni. Őt ismerve nem fogadja majd el a fuvart, sőt az is lehet, hogy közli a sráccal, kicsi az esélye a következő randinak. Igen, ezt kellett tennem!
- De egy számító dög vagy – vigyorgott rám Justin. Felvontam a szemöldököm és felnevettem.
- Én? Te se panaszkodhatsz, ha ilyen dolgokról van szó – löktem meg a vállát. Helyeslően bólogatott. – Viszont most tényleg önzőnek érzem magam – mondtam elkomolyodva.
- Miért, eddig nem voltál az? – próbálta viccesre venni a figurát, de ő is lassan váltott. – Az elmúlt másfél hónapban folyton Bailey-t vigasztaltam. Tudod milyen válogatott sértésekkel illetett téged? Hú, ne akard hallani! Amúgy meg akartalak fujtani, mikor megláttam, hogy Trish-sel smárolsz. Épp csak összekapartam a húgom összetört szívének darabjait, erre azok még kisebbre törtek és még másik kontinensre is kerültek. Amúgy tudod kinek köszönheted, hogy úgy néz ki, mint most? – fordult felém. Megráztam a fejem. – Lindsey Patricknek. Egyszer csak megjelent és elrángatta őt a plázába. Én is ugyanúgy meglepődtem, mint most te – mutatott rám. A szemöldököm tényleg a homlokom közepére ugrott. Egyszerűen lehetetlennek tűnt, hogy Lindsey ezt tegye. A volt barátnőm figyeltem, közben a fejem ráztam. Úgy képzeltem, ha az a bige segít neki összekaparni magát, akkor nem még lázadóbb külleművé teszi, hanem olyanná, mint ő. Így azonban… le a kalappal előtte.
A koncert ugyanott folytatódott, ahol abbamaradt, azzal a különbséggel, hogy más dalokat kezdtek játszani, mint az eredeti felállásban. Eldöntöttem, ha lesz még szünet, akkor biztos kérek Bailey-nek egy dalt.
Szerencsére bevált a sejtésem, mert amint bejelentették úgy egy óra múlva, hogy még egy szünet, cselekedtem. Átverekedtem magam a tömegen, közben az utolsó dal refrénjét dúdolgattam. Előttem is voltak, akik kérték, hogy adjanak elő egy bizonyos számot. Mikor elmentek, a karom dörzsölgetve szólítottam meg az énekest, aki rögtön rájött, hogy miért vagyok ott.
- Mi a dal címe és ki az előadó? – sóhajtotta, közben kiegyenesedett.
- Three Days Grace, World So Cold – mondtam. Bólintott, de kicsit félrebiccentette a fejét.
- Ez valakinek szól? – kérdezte. Szerintem a pillantásom elárulta a választ. – Esetleg megemlítsem a szám előtt, hogy kinek küldik? – hevesen kezdtem rázni a fejem. Még csak az kéne, hogy rájöjjenek arra, itt vagyunk. Mosolyogva intett oda a társainak, majd egyeztetni kezdték az újabb módosításokat.
Behátráltam a tömegbe és Jusnak is intettem, hogy jöjjön az ajtótól. Eközben elindult a szám is. Beverekedte magát mellém és a fülembe ordított:
- Szerinted bejön a terv?
- Nagyon remélem – hajoltam oda hozzá, hogy hallja. Közben mindketten arra figyeltünk, ahol ők ültek. Nem sokkal később Bailey csörtetett át a tömegen a szemét törölgetve, mögötte nem sokkal Sam ment, próbálta elkapni a karját.
- Basszus, jól ismered a volt csajod – már majdnem nevetve mondta ezt. Igaza volt, minden úgy sült el, ahogy terveztem.
Utánuk mentünk, de még nem rohantunk fel a lépcsőn, hanem az ajtó melletti kis bemélyedésbe húzódtunk be. Vigyor húzódott mindkettőnk ajkára. Hogy mi mekkora rohadékok voltunk! De ahogy láttam egyikőnk se bánta a kis… hát közbeavatkozást. Nevetve szalutált egyet és teleportált. Kilestem a fal mögül, hogy jön-e arra valaki, mert én vele ellentétben körültekintő voltam. Akkor jöjjön a terv azon része, amit utólag találtam ki.
Egy sikátorba teleportáltam és kidugtam a fejem az ereszcsatorna mellett. Ott jött Bailey lehajtott fejjel, sírva. Gyorsan kiugrottam a járdára és úgy csináltam, mintha eddig is ott mentem volna. A házakat kezdtem nézni, hogy ne legyen olyan feltűnő, hogy egymásba ütközünk. Könnyes szemekkel nézett fel, látszólag meglepődött, hogy engem lát ott. Azonnal odabújt hozzám, miközben arcán újabb könnypatak folyt végig. Jó volt újra a karjaim között tartani. Ő viszont rögtön bocsánatkérésbe kezdett. Nem bírtam hallgatni, ahogy hüppögve könyörög a bocsánatomért. Ha tudná, hogy egy kicsit se haragszok rá… Sőt, nekem kéne bocsánatot kérnem tőle. Egyre rosszabb ötletnek tartottam azt, hogy összejöttem Trish-sel, hogy pont most hagytam magára, mikor kezdi visszakapni az erejét.
- Gyere, hazaviszlek – fogtam meg finoman a kezét.
Az autóba beülve, nem bírtam tovább, megkérdeztem, hogy mi történt, ami miatt ennyire sír. Más szóval, hogy a dal miatt-e, hogy bevált-e tervem. Kicsit gonosznak éreztem magam. A régi idők voltak a „hibásak”.
- Megbocsájtasz, ugye? Mert nem akarom, hogy haragudj rám – emelte rám a könnyes szemeit. Összeszorult a torkom, ahogy itt ültem mellette. Tudva, hogy miattam sír. Csak annyit bírtam kinyögni, hogy nem haragszok. Miért is haragudnék. Én voltam a rossz, minden miattam történt. Én nem mondtam neki, hogy kis részletekben, de mindent el fogok neki mondani. Én jöttem össze mással, azt gondolván, hogy attól majd jobb lesz NEKEM. Könnyebbnek hittem, ha elfutok. Nem megvédtem őt Mersilde-től, hanem konkrétan magára hagytam. Tényleg démon voltam.
És elérkeztünk ahhoz a pillanathoz, mikor a kezét fogva vezettem, közben próbáltam az útra figyelni. Persze mivel ő is ott volt, nagyon megnehezítette a dolgom. Jó volt látni az őszinte mosolyt az arcán, bár nem volt olyan széles, mint amilyet tesiórán villantott rám. Sajnos még hosszú idő volt addig, míg ténylegesen összejöhettünk volna. Szakítanom kellett Trish-sel, elnyerni újra Bailey bizalmát. Azonban féltem is: ha még azelőtt jövök össze vele, hogy tudatában lenne az erejének, akkor újrakezdődne a titkolózás. Talán még egy ideig húznom kellene a dolgot Trish-sel… végül úgyis összejönnénk, hiszen ő a Nagy Ő-m. Bár már tényleg egyre kevésbé éreztem azt, hogy az „univerzum” is akarja a kapcsolatunk. Hiszen minden lehetséges akadályt elénk állított: fajbéli különbségeket, egy gonosz apát, áskálódó ellenségeket, elcsábítani próbáló embereket, amnéziát, majdnem halált, orgyilkosokat, titkokat… mindent, amit csak lehet. Még adtam egy kis időt az új barátnőmnek, hátha képes megváltoztatni az érzéseim Bailey iránt… de ha nem, akkor térden állva fogok tőle bocsánatot kérni, vigyorodtam el magamban.

A mi házunk előtt álltam meg a kocsival, de odakísértem a bejáratuk elé. A hálás arckifejezése láttán elfordítottam a fejem. Nem érdemeltem hálát. Csupán a saját érdekeim érvényesítettem. Csak azt vettem észre, hogy a nyakam átkarolva megölel. Éreztem a heves szívverését, a légzése tempóját, a tusfürdőjének kellemes, barackos illatát. Igen, ez már hiányzott. A hátára tettem a kezem. De attól az egy mondattól, amit suttogott, mosolyogni kezdtem: köszönöm Angyali démonom.

4 megjegyzés:

  1. Szia!!
    Fantasztikus rész lett! Imádooooom! Nagyon, nagyon. Bailey meg Damon olyan cukik eggyütt. Borzalmasan édesek. Remélem Damon szakít majd az új barátnőjével, nagyon remélem!!
    A zene szám pedig megint bejött. Pont ezt kezdtem el hallgatni, aztán ugráltam egy sort mert láttam hogy új rész van, aztán újraindítottam, és emberek lássatok csodát, Damon megint jó számot választott!! :)
    Nálunk nem is volt Szombat este vihar, csak egy picit fújt a szél :((. De jöhetne mert kibaszott meleg vaaan. Főleg a strandon. Mehetek megint edzésre és 4 órát uszikálhatok ilyen melegbe. Pfúj!
    Na de ennyi eléf volt belőlem.
    Gyorsan köviiit!
    Puszi!
    Neked is sok fagyit, strandot meg satöbbit!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy, imádoooood! :D
      A zenékbe úgy tűnik mindig beletrafálok, pontosabban Damon trafál bele.
      Jó nektek, nálunk a kutya is összetojta magát (házőrző, pff), de a melegnél minden jobb, már most már nincs 40 fok.
      És a kövi fenn is van :)
      Puszi!!

      Törlés
  2. Szia!
    Eszméletlen jól írsz, és a zene is elnyerte a tetszésemet:) Tényleg cuki Bailey és Damon.
    Nállunk Pénteken lehetett látni villámokat de semmi más... még a szél se fújt :(
    Nagyon jó rész lett
    Várom a kövit *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm és a zenék közül próbáltam minél inkább olyat választani, ami tetszhet Nektek. :)
      A vihart meg akkor csak én nem úsztam meg?
      És kívánságod teljesült, egy hét csúszással, de fenn van a rész. :D
      További jó nyarat, puszi!

      Törlés