2015. július 12., vasárnap

Pain, without love

Belló!
Meghoztam végre a részt e késői órán. Nem mondom, hogy ez lett a legjobb rész, amit írtam és nem is lett túl hosszú, de egyszerűen nem tudtam mit javítani/hozzáírni/elvenni. Remélem azért tetszeni fog. :)
Jó hetet és nyarat kívánok mindenkinek, jó olvasást a fejezethez!
U.I.: címadó dal: Three Days Grace - Pain
--------------------------------------------------------------------


/Bailey/

- Utálom, gyűlölöm, rühellem, lelökném egy szikláról, odavetném Deanerys sárkányai elé, utálom... – mondogattam, miközben a százszorszép szirmait tépkedtem. Körülöttem mindenütt fehér szirmok és szárak hevertek. Ki tudja, hányszor mondtam már végig ezt a pár szót, miközben az udvaron hasaltam és leszakítottam a karnyújtáson belül nőtt virágokat. Szerintem most megbánták, hogy a mi kertünk választották. Lehunytam a szemem és eldobtam a szirmok nélkül maradt növényt. A hátamra fordultam és az eget pásztáztam.
Hogy miért is csináltam ezt? Mert elegem lett abból, hogy Damont és Trish-t bámuljam a suliban, akik úgy elvoltak, mint a befőtt. Azóta, hogy büntetőt kapott, csak még többet volt Trish-sel, mert a lány mindig beszökött hozzá és ott enyelegtek. Ezt Marktól tudtam, aki szintén kapott háromnapnyi elzárást, mert tönkretette a tanár székét, ami szétesett, mikor az ráült. De nem elég, hogy ezt tudom, még itthon is hallgatnom kellett a lány vihogását. Jó, nem leszek gonosz, hiszen Trish egy kedves lány, de akkor is: a volt pasimmal csókolózott a szomszéd kertben, látó- és hallótávolságon belül. Erre csak egy reakcióm volt: pff.
Mióta Damon kérdőre vont az új külső miatt, csak még jobban kihoztam magamból a vad csajt. Legalábbis külsőre. Belül még mindig a kétségbeesés és a gyilkosság gondolata között vagyok. Na, vajon kit akartam megölni? Hát persze, hogy Damont. Oka? Egyik nap is épp a kertjükben lebzseltek, mikor én kimentem az erkélyemre. Látta, hogy én is ott vagyok, ajkait gúnyos mosolyra húzta és intett is egyet, mielőtt megcsókolta volna a lányt. Eltátottam a szám és próbáltam nem túl szép gondolatokat küldeni felé, de gondolom nem jutottak célba. Miért is jutottak volna? Nem vagyok valami boszorkány vagy ilyesmi.
Ismét a hasamra gördültem és újból tépkedni kezdtem a szirmokat. Egyre indulatosabb lettem, végül pedig szinte üvöltöttem, majd dühösen eldobtam a szegény kis százszorszép maradványait.
Rohadék! Hogy tehette ezt? Persze, csak engem szeret. Akkor mégis miért jött össze a pompon-kapitánnyal, he? Úgy szerettem volna bemosni neki egyet, hátha akkor felfogná, hogy mit érzek, mikor azzal a lánnyal látom. De Trish is… Még egy hónap se telt el, de ő már Damon nyakán csüngött. Ezt azért nehéz megbocsátani. Úgy meg végképp, hogy tudta, mennyire szeretem. Bár már nem voltam benne a pompon-csapatban, de akkor is… Damon azt mondta, nem tetszik neki. Hazudott akkor? Nem hiszem, hogy ez lenne a titok, ami miatt végül szakítottunk. Lehunytam a szemem és…
- Cseszd meg, te szemét! – ordítottam a szomszéd ház felé, hátha ő is hallja. De nem csak ő hallotta. Jus közeledett felém, kezeit maga előtt tartotta, mintha védekezne. Nem volt kedvem a poénkodásához. Fintor ült ki az arcomra.
- Most mi bajod van? Hétfő óta olyan vagy, mint egy időzített bomba, ami a legkisebb szikrától is felrobbanhat. Mi a franc bajod van? – ült le mellém. A cipőfűzőjét kezdte piszkálni, közben egy pillanatra se szakította el rólam a szemét.
- Azzal a szemét köcsöggel van bajom – intettem a kerítés túloldalán elhelyezkedő ház felé. Az unokatesóm szemöldöke felszökött. Próbálta visszatartani a vihogást, de nem igazán ment.
- Hallod, te tényleg ideges vagy, ha már így beszélsz – kacagott. Gyilkos pillantást vetettem rá, de nem hallgatott el. – Szerintem tudom az okát a dühkitörésednek – támasztotta az állát a tenyerébe, miközben a combjára könyökölt. Azt a mindentudó tekintetet! Kíváncsian vártam a magyarázatát. – Te fél-té-keny vaaaaaagy – dalolta. A szemem felpattant és nekiugrottam. Mégis miből gondolja, hogy féltékeny lennék? Én maximum csak dühös vagyok erre a nyálas párra. Bár tény, ami tény, hogy hiányzott Damon ölelése, amivel hozzám bújt, mikor eljátszottam, hogy morcos vagyok rá. A csókja, amivel reggelente köszöntött. A pillantása, mikor átkaroltam a nyakát. A nevetése, mikor valami ökörséget csináltam. Ezeket most Trish kapta meg. Pedig én akartam az ölelését, a csókját, a pillantását és a nevetését. Az orrom Jus mellkasába fúrtam, aki rögtön elcsendesedett, mikor meghallotta a szipogásom.
- Igazad van… f-féltékeny vagyok… hiányzik Da-hamon – hüppögtem. Rögtön a karjaiba vont és ringatni kezdett. Ezekben a pillanatokban annyira jól esett a törődése. A hátam simogatva ringatott jobbra-balra, közben halkan dúdolgatott, néha-néha elsuttogott egy „ne sírjál”-t is. Teltek a percek, de nem nagyon éreztem, hogy múlna a sírhatnék.
Kívülről nézhettem ki keményen, ha belül olyan voltam, mint egy érzelmi roncs. Ezzel csak önmagam csaptam be. A családom nem tudtam. Szerintem a barátaim is sejtették, hogy kicsit se szedtem még össze magam. De legalább Jus mindvégig mellettem volt. Ő volt az egyetlen, aki az első héten órák hosszat képes volt hallgatni a nyafogásom, ahogy Damont és magamat szidom. Bár ha az utóbbit tettem, akkor elég rosszallóan nézett. Persze néha akkor is közbeszólt, mikor épp az exem ócsároltam, hogy gondoljak bele egy kicsit az ő helyzetébe is, hiszen én szakítottam vele. A leginkább neki köszönhettem, hogy valamelyest megnyugodtam.
Hangosan sóhajtottam egyet és rámosolyogtam. Ilyen báty kéne mindenkinek.
Másnap már eléggé más szemmel néztem őket, de ezt remekül titkoltam. A lányok dicsérgettek is, hogy milyen jól túlléptem rajta. Ilyenkor csak mosolyogtam, közben ráharaptam a nyelvemre, nehogy kimondjam az igazi gondolataim. Ők még nem vették észre, hogy rohadtul nem vagyok már olyan magabiztos, mint hétfőn voltam. A fiú és Hel már kezdtek valamit sejteni, de teljesen csak egyvalaki jött rá. Csak egyvalaki: Lindsey.
Ő berángatott a mosdóba, mikor senki se volt ott és kérdőre vont a fapofaságom miatt. Nyeltem egyet és elmeséltem neki mindent. Fölöslegesen hazudtam volna, szóval csak az igazság hagyta el a szám. Végül elgondolkozott és közölte, hogy akkor tegyem én is féltékennyé Damont. A Nagyfiúk 2-ből már jól ismert Mi vaaaaan? volt a válaszom. Csípőre vágta a kezeit, majd kinyitotta a mosdó ajtaját és maga mellé rántott. Rámutatott egy végzős fiúra, aki épp fel alá járkált a szekrényem előtt, kezében egy levéllel. Linds azt suttogta, a srác randira akar hívni, de elég szégyenlős.
Akkor mit is kellett volna tennem? Lesüllyedni arra szintre, mint egy ovis, vagy tovább szenvedni és nézni, ahogy azok ketten egymással foglalkoznak? Természetesen az elsőt választottam. Eddig is ovis szinten voltam, ha bosszúról volt szó.
Vettem egy mély levegőt és odamentem a fiúhoz, akit amúgy Samnek hívtak. Rámosolyogtam, mire kissé elbambult, de félreállt, hogy ki bírjam nyitni a szekrényem. Végül megköszörülte a torkát és megvárta, míg felé fordulok. Ajakit félmosolyra húzta és az Iron Maiden feliratos pólója alját kezdte húzogatni. Eddig is láttam már őt többször, mindig zenét hallgatott a folyosón, sose láttam még bandás kiegészítők nélkül. Hol a ruháján volt egy logó, hol a karkötőjét díszítette egy-egy híres együttes neve, máskor a táskáján lévő kitűzők közül ismertem fel egyet-egyet. A szemeimbe nézett. Huncut középkék szempár volt, majdnem mint Justiné, csak sötétebb kiadásban. Haja körülbelül olyan árnyalatú volt, mint Jake-é, bár míg ő hagyta, hogy úgy álljanak a tincsek, ahogy ők akarják, ezzel ellentétben Crawford mindig gondosan belőtt séróval járt (Jus le is piperkőcözte egyszer, mikor legalább egy órája a tükör előtt vacakolt, ami miatt három napig nem szólt senkihez). Sam végül eldugta a levelet és személyesen kérdezte meg, hogy elmegyek-e vele pénteken suli után valahová. Mivel láttam, hogy Damon és Trish kézen fogva közeledtek felénk, ezért egy kicsit talán lelkesebben mondtam igent. Láttam, hogy a páros fiútagja kicsit megtorpan, szeme kikerekedik. A lány csak értetlenül nézett rá. Ismét a teljes figyelmem Samnek szenteltem, aki amúgy marha aranyosan reagált: „kissé” elpirult és édesen felnevetett. Majdnem édesebben, mint régen… Ő.
A csengő jelezte, hogy ideje menni. Elköszöntünk és elindultunk két irányba. Pont akkor néztem vissza a vállam fölött, mikor Damon egy nem túl szép pillantással illette a mellette elhaladó végzőst. A barátnője összevonta a szemöldökét és felém fordult. Tekintetünk összeakadt egy pillanatra. A mosoly lefagyott az arcomról, ő pedig mintha megvilágosodott volna. Arcán szomorúság suhant át, majd lehajtotta a fejét. Láttam, hogy a barátja is meglepődött. De mielőtt felém nézhetett volna, én már ott se voltam.
Óra elején Damon úgy jött be órára, mintha szellemet látott volna. Kitágult pupillákkal nézte az előtte lévő kis folyosót a padok között. Persze valaki jó poénnak gondolta, ha felbuktatják. És mivel ő nem figyelt, akkorát esett, mint az ólajtó. Megrázta a fejét, mikor rájött, hogy mi történt, körülötte mindenki csak nevetett, kivéve engem. Én szánakozva néztem, amint megpróbált feltápászkodni, de mindig visszaesik. Teljesen szétcsúszott. Mi lett vele? Komolyan csak azért lett ilyen, mert valaki elhívott randizni? Pár pillanattal később már a sarkán ült és bámulta maga előtt a padlót. Azután megnézte a tenyerét, amin egy vékony karcolás húzódott keresztül, viszont eléggé vérzett. Gyorsan elő akartam keríteni egy zsebkendőt, de mire visszafordultam, ő már a fekete farmerébe törölte a kezét. Felé akartam nyúlni, de most ő lökte félre a kezem. Gyorsan felállt, mert ebben a pillanatban lépett be az angol tanár, és levágta magát mögém. Szomorúan rajzolgattam a füzetembe. Akkor ezt most visszakaptam…
Amint kicsöngettek, megfordultam, hogy esetlegesen bocsánatot kérjek tőle, ha valamivel nagyon megbántottam, de ő csak egy rideg pillantással illetett és kiviharzott a teremből. Kerek szemekkel meredtem Justinra, aki csak megvonta a vállát és kiment.
Lehunytam a szemem és én is követtem a többiek példáját. Kint a folyosón ő és Trish állt, a lány a hátát a falnak vetette, a fiú kinyújtott kezekkel a falnak támaszkodott. A barátnője a két keze közé fogta az arcát és halkan beszélt hozzá, ő viszont mintha nem is figyelt volna. Ajkai mozogtak, de hang nem hagyta el a száját. Kicsit hunyorítottam, hátha ki tudom venni az általa ismételgetett szavakat. Mintha azt mondogatta volna, hogy… már nem szeret, utal… nem… utál, többé nem lehet az enyém. Nem, nem mondhatta ezeket. Hiszen Trish szereti őt, az meg miért érdekelné, hogy én mit érzek iránta. Hacsak… Nem, biztosan nem…
Ennyire se voltam még bizonytalan mindenben.

/Damon/

Mi a büdös franc folyik itt?
Ezt kérdeztem magamtól, mikor megláttam Bailey-t azzal a végzős sráccal. Először azt se tudtam, mit reagáljak, majd a kezeim ökölbe szorultak, arcomra fintor ült ki. Lehunytam a szemem, hogy senki se lássa, amint a szivárványhártyám vörösen kezd izzani. Végül furcsa érzés kerített hatalmába: fájdalom, ez pedig teljesen lebénított.
Másfél hónap. Ennyi ideje vagyok külön Bailey-től. Már most kínoz ez a távolság és egyre jobban féltem, hogy ez az árok, ami ekkor elválasztott, csak még nagyobb lesz. Mikor a srác elhaladt mellettünk, nem bírtam megállni, hogy ne küldjem el egy pillantással a fenébe. Egy mély levegő után Bailey irányába néztem, ekkorra már azonban csak a lobogó haját láttam.
Erre a hétre nem tudok mit mondani azon kívül, hogy életem legrosszabb négy napja áll mögöttem. Mikor hétfőn megláttam őt… egyszerűen nem tudtam megállni és odamentem hozzá. Oké, talán nem a legjobb módja volt ez, hogy csak rátámadtam, de eléggé felcseszte az agyam az, amit csinált. A haját kiegyenesítette, pedig tudta, hogy mennyire imádtam csavargatni a tincseit, melíroztatta, annak ellenére, hogy már ötszázszor lebeszéltem róla, mert szerintem természetesen szebb a haja.  A sminkje jóval merészebb, a ruhák, amik ekkor rajta voltak, vagy nem láttam még rajta, vagy csak túl régen. Legutoljára ezt a Bailey-t előző év januárban láttam. Utána már nem volt olyan vadóc a stílusa. Nem mondom, hogy nem tetszett a látvány, sokkal inkább meglepett. Attól viszont elfogott a méreg, ahogy nézett rám. Az a jól látható megvetés, hogy bele merek szólni az ő dolgába. Sajnos olyan dolgot is mondtam ekkor, amit nem akartam. És szerintem ő is vágott olyanokat a fejemhez, amiket nem gondolt komolyan.
Persze én is gonosz voltam. A legutóbb is, mikor a teraszán állt, megbántottam. Látott engem és Trish-t. Az udvaron ültünk, már majdnem megcsókoltam a barátnőm, mikor megpillantottam Bailey-t, aki láthatóan meglepődött, hogy ott lát minket. De én csak gúnyosan vigyorogtam rá és intettem neki. Láttam az arckifejezését. Én magam se tudom, miért csináltam ezt. Talán mert azt hittem, ezzel megkönnyítem a magam dolgát? Nem, ezzel csak még nehezebbé tettem, hogy egyszer talán megbocsásson nekem. Biztos voltam benne, hogy ezért egyszer fel fog pofozni, már ha egyáltalán még a közelembe jön.
A hét többi napján próbáltam menekülni előle. Próbáltam őt, de főképp magam meggyőzni, hogy boldog vagyok Trish-sel. Ez nem volt túlzottan igaz. Talán csak azért akartam vele összejönni, hogy ne legyek egyedül. A barátaim mind elfordultak tőlem, mikor megtudták, hogy Bailey miattam szenved. Jake és Mark Jus tudta nélkül fenyegetett meg, hogy ha csak egyszer is meg merem bántani Bailey-t újból, akkor ellátják a bajom. Én még enyhén fogalmaztam meg, amit ők mondtak. Tekintve, hogy a mondataikban több káromkodás volt, mint rendes szó.
Csütörtök este egy nagy sóhaj kíséretében dőltem hanyatt az ágyamon. Aznap hívta az a végzős – egy csomó kérdezősködés után megtudtam, hogy a neve Sam – randira Bailey-t, amit persze nem igazán toleráltam. Arra is gondoltam, hogy visszamegyek dedóba és követem őket. Még mindig az őrangyalt akartam játszani, féltettem, hogy esetleg olyan helyre viszi, ahol bajba kerülhet. Nem, nem akartam ilyen lenni.
Látni akartam őt.
Először fogott el ennyire hevesen ez az érzés. Felültem és a házuk felé bámultam.
Akkor is elmegyek hozzá! – döntöttem el magamban.
Fél pillanaton belül már a tükrének túloldalán álltam. Ő már rég aludt, vékony takarója a lábai köré csavarodott, feje tetejére kötött copfjából pár tincs kicsúszott, ezek most a párnájára hullottak. Aranyos volt így, ahogy motyogott álmában. Régen is szerettem figyelni, ahogy meg-megrebben a szempillája, miközben álmodik, ahogy a kezeit kutakodva nyújtja ki felém és mikor megérinti az ujjaim, akkor megnyugszik. Ez utóbbit főként akkor csinálta, ha rémálma volt. Most se álmodhatott túl szépet, mert azt a karját, amivel nem a párnáját ölelte, maga elé nyújtotta, ujjai a semmibe kaptak bele. Nyöszörgés hagyta el a száját. Kiléptem a tükörből és odaléptem mellé. Ujjaim az övéhez érintettem, mire halvány mosoly jelent meg az arcán. A nevem suttogta, majd könnyek kezdtek lecsordulni a szemei sarkából. Leültem mellé és a haját kezdtem simogatni. Hüppögve húzódott oda hozzám és ölelte át a derekam.
- Hiányzol – motyogta sírós hangon. Rögtön gombócot éreztem a torkomban. – Szeretlek, kérlek, gyere vissza… Damon… Angyali démonom – a könnyek csak egyre folytak végig az arcán.
Nem tudtam, mit tehettem volna. Tovább cirógattam a tincseit, míg végül meg nem nyugodott. Karjai lassan engedtek el, mikor újra mély álomba merült.

- Én is szeretlek – suttogtam, majd egy puszit nyomtam a fülcimpájára. Ismét mosolygott. – Te is hiányzol. Téged Trish nem pótolhat, de… csak addig kell kibírnunk, míg vissza nem emlékszel, Kicsim – húztam végig az ujjam az arcán, a nyakán és a hátán. Nyeltem egyet és kicsit akadozva folytattam. – Akkor mindent elmesélek, hogy mit miért tettem, de addig is összeszedem a gondolataim, mert sok dologra még én se tudok válaszolni. Rendben leszel… angyali démonvadászom…

3 megjegyzés:

  1. Waow *-*
    Igaz, hogy azt írtad nem a legjobb de szerintem nagyon is jó lett:)
    Ááááááááááááááááááááá Nem tudok mit írni ... azon kívül hogy: DAMON VALAHOGY SEGÍTS BAILEY- NEK VISSZAEMLEKEZNI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! KÉRLEK! ICH BITTE DICH! KÖNYÖRGÖK!
    Kifogytam ... Lényegtelen
    Neked is szép napot/hetet/hónapot/évet :D
    Várom a kövit !!!!! ^-^

    VálaszTörlés
  2. ................................AZTAROHADTKURVAEGET!!!
    Szerintem kibaszott jó lett...mint mindig. Isteneeeeem! Megőrítessz ezzel a "ne emlékezz Bailey, húzzuk még egy kicsit Dia agyát!!"
    Jó, nyugi nincs semmi bajom, csak a gyógyszerezés így jön ki rajtam! :DD
    És...és egyszerűen nem hiszem el. Feljöttem elolvasni a részt, már a cím nagyon ismerős volt...de mikor oda írtad a szám címét....és ahogy elolvastam bátyám hifiéből elkezdett bömbölni a Pain...na Én itt behaltam. Komolyan. :)) Imádom ezt a számot!!
    Neked is jó nyarat/hetet/ Júliust/Augusztust!!
    Örülök hogy jó volt a tábor!
    Amúgy örömmel jelentem, hogy holnaptól nincs több helyesírási hi. (vissza jött az írógépem!!)
    Na, ennyi elég volt belőlem, megyek bátyámat szivatni.
    Puszi!!

    VálaszTörlés
  3. Ojé nekem is törölgethetné most a könnyeimet valaki.. :o <3

    VálaszTörlés