2015. június 28., vasárnap

Fájdalom

Halihó!
Itt is vagyok a következő résszel, most nem is dumálnék sokat, csak elmondom a szokásos monológom: jó olvasást, remélem tetszeni fog ismét: hááááááát.... és elnézést kérek a rész rövidségéért, de pont ezért hoztam így egymás után őket.
És léci, ne utáljatok nagyon! :D Igyekszek happy enddel zárni, de arra még várni kell.
Az esetleges visszajelzésekre péntek este tudok majd csak reagálni, az új rész pedig szokásos időben, vasárnap fog jönni.
Oké, befejeztem, jó nyarat mindenkinek! :-*
---------------------------------------------------------------------


Lassan egy hét telt el a szakításunk óta. Jó sok minden megváltozott. Először csak nem néztünk a másikra. Vacsoránál is eléggé feszengtünk, mikor reflexből levágódtunk egymás mellé, de utána nem mertünk felállni és átülni máshová. Egész étkezés alatt a tányérunkat bámultuk. Csak néha-néha szóltunk egymáshoz, mikor valamit el akartunk kérni. Majd már nem is beszéltünk. Végül pedig már egy szobában se bírtunk lenni. Aztán jött, hogy a közös ház is túl sok volt számunkra.
Egyszer beszélt a nénikémékkel, hogy mi lenne, ha átköltözne a szomszédba, ha már a nagyszülei úgy is ott laknak. Clare néni a lelkére kötötte, hogy ez csak ideiglenes legyen. Ő bólintott. Nem tűnt túl határozottnak, sőt, mintha kissé összeroppant volna. Vállai előreestek, fejét minduntalan lehajtotta, már nem mosolygott édesen. Haja is most nem a tükör előtt töltött percek miatt volt kócos, hanem mert nem foglalkozott vele, szemei alatt is hatalmas szürke karikák húzódtak. Kézfejével megdörzsölte az arcát és a konyha bejárata felé nézett, ahol én is álltam. Egy pillanatra mintha felcsillant volna a szeme, de utána rögtön el is komorodott. Nem túl határozott léptekkel indult meg felém. Könyörgött, hogy beszéljünk. Nekem csak annyi kikötésem volt, ha azt is elárulja, amit titkol. Nem szólalt meg. Ebben az esetben nem volt mondandóm. Hátat fordítottam és könnyes szemekkel felmentem az szobámba. Szipogva törölgettem az arcom, miközben lerogytam az ágyamra. Nem tudtam, mit kéne tennem. Szerettem őt, de bántott, hogy ennyire nem bízott bennem.
Elterültem a takarón és a plafont bámultam. Az ajkamba haraptam és lehunytam a pilláim. Alig akartam belegondolni, hogy akkor ezután mi lesz?
Az álom, ami ekkor ért el, csodás volt. Legalábbis az élethez képest. Őt megint angyalként álmodtam meg. Hátulról ölelt át, szárnyait körém fonta, édes csókokkal hintette be a nyakam. Mámorító érzés volt. Aztán az álom is sötétbe fordult. A puha tollak denevérszárnyakká alakultak, Damon szeme barnából vörösre váltott. A szikrázó kék eget felhők takarták el, a réten, ahol ültünk hideg szél fújt át. Köd lepte el a mezőt. Egy lány sziluettje jelent meg és hívta magához őt. Minden szó nélkül engedett el és lépett az alakhoz, aki rögtön megcsókolta. Hiába könyörögtem, hogy jöjjön vissza, csak gúnyosan rám vigyorgott és elment, kéz a kézben az ismeretlennel.
Csapzottan ébredtem fel, mellettem Justin ült és egy pohár vizet nyújtott át. Hálás tekintetet villantottam rá és belekortyoltam a vízbe. Átölelte a vállam és magához húzott azt mondta, nyöszörögtem álmomban és Damon nevét mondtam, aki ekkorra már a szomszéd házban lakott.
Talán az volt a hónap legszomorúbb pillanata, mikor megláttam a vendégszobánkat, Damon szobáját, amint teljesen üressé vált. A tankönyvei nem hevertek a földön, a töri jegyzetek nem voltak szanaszét, a gitár, amit elvileg tőlünk kapott, már nem állt a helyén, a CD-k, amiket vett, nem álltak sorban a polcon, ruhái is eltűntek. Csak egy ruhadarab maradt meg utána, amit nem vitt el, mivel az az én szekrényemben lapult. Talán még az amnézia előtt kunyerálhattam el tőle, mert nem emlékeztem, hogy valaha is láttam volna. Fekete pulóver volt, rajta zöld Rammstein logó. Az anyagba fúrtam az orrom. Csak egyszer lehetett rajtam, mert bár sokáig egyhelyben porosodott, mégis éreztem rajta az ő illatát. Újra könnyek öntötték el a szemem. Megint magam tartottam hibásnak amiatt, ami történt. A kellemes fűszeres aroma belevésődött az agyamba, azt akartam, hogy még sokáig emlékezzek rá. Azt akartam, hogy együtt legyünk, de így, hogy semmit se mondott, nem akartam kapcsolatot. Azt szerettem volna, hogy mindent elmondjunk egymásnak. Tudom, én is néha azt mondtam neki, hogy semmi, de leginkább a kisebb, inkább hülyeségeket tartottam meg magamnak.
Két hét. Ő már hat napja nem lakott velünk, én pedig próbáltam a legjobb oldalam mutatni a külvilág felé, bár a barátaim tudták, hogy semmi sincs rendben. A suliban először Lindsey vette észre változást. Pontosabban ő volt ott akkor, mikkor Damonnel úgy mentünk el egymás mellett, hogy nem is néztünk a másikra.
Három hét. Lassan vége volt a márciusnak, én pedig egyre kevésbé éreztem, hogy összeszorul a torkom, ha meglátom őt. Justin láthatóan örült, hogy nem emésztem magam miatta, a lányok pedig egyszerűen repestek, mikor eléjük álltam és kértem, hogy menjünk el a kávézónkba. Aznap délután jól telt a hangulat minden barátom ott volt a kis bokszban, röhögtünk a fiúk újabb őrültségein. Szóba se került a szerelem, szomorúság, szakítás, csak a hülyeség, marhaság, jókedv. Otthon Jus is folytatta a felvidításom. Új vígjátékokat nézetett velem, minden eszébe jutó dolgot elmesélt, nekem pedig csak az volt a dolgom, hogy nevessek. Végül vele szemben fekve aludtam el, már régen nem látott mosollyal az arcomon.
Négy hét. Egy hónap. Ennyi telt el a szakítás óta. Már tényleg kezdtem túltenni magam rajta. Már néha pillantottam rá úgy, mintha azt mondtam volna „na, ezt vesztetted el a titkaid miatt”. Ő ilyenkor feszengeni kezdett és vagy félrepillantott, mert óra volt, vagy pedig elsétált, ugyanis épp zajlott a szünet. Kezdtem megtalálni önmagam. Újra az a lány lettem, aki azelőtt voltam, mielőtt vele találkoztam. Önálló, kissé arrogáns, de kedves csaj. A tizenöt, majdnem tizenhat éves Bailey Ride.
Elkezdtem a rég fel nem vett cuccaim hordani. Szegecses öv, amit addig csak egyszer láttam. Kornos póló, nyakörvszerű, szintén szegecses „nyaklánc”. Hasonlók, amiket nem rég találtam meg. Minden bizonnyal január előtt is hordtam, de valamiért nem jutott eszembe, hogy ilyen kiegészítőim is lehetnének. Elkaptam Damon pillantását, mikor beállítottam a suliba ebben a hacukában. Jus is látta a reakcióját, ami egy leesett áll és egy meglepett tekintet volt. Az unokatesóm rám kacsintott és elindult a folyosón.
Az órák jó hangulatban teltek, a tanárok kezdtek rájönni, hogy lassan, de tényleg lassan eszünkbe jut, hogy pár hónapon belül nyári szünet. Igen, ez ilyenkor jut eszünkbe.
Talán a tesióra volt a legviccesebb. Kiütőztünk, a két csapat olyan ellenségesen nézett végig egymásra, mintha bosszút akartak volna állni. Pontosabban Jake bosszút állt Damonon: olyan erősen dobta neki a labdát, hogy majdnem hátraesett. Tudom, nem volt szép, de elég kárörvendően röhögtem rajta, mire ő egy neheztelő pillantást vetett rám, miközben az oldalát fogva (ott találta el a labda) odasétált a padhoz. Éreztem, hogy le se veszi rólam a szemét, de nem figyeltem rá, próbáltam azt képzelni, hogy nincs is ott.
Talán a történelem óra volt az, amikor a leginkább egót gyűjtöttem. Eddig mindig segítettem neki valahogy, ha felelt, de most csak rajzolgattam a füzetem margójára. Ő pedig alig bírt kinyögni valamit, végül egy akkora egyest kapott, hogy kilógott a naplóból. Ekkor pillantottam hátra rá. Visszarogyott a székébe és a padra hajtotta a fejét, karjaival eltakarta az arcát.
Utolsó óra előtt a folyosón álltunk. A barátnőim és én épp valami sorozatról meséltek, majf átváltottak valami vígjáték elemzésére. Felnevettem. Kristy és Jenny mosolyogva néztek össze, majd mikor újból felém fordultak, már komorak voltak. Szemük kikerekedett, szájuk elnyílt a meglepetéstől, arcuk falfehér lett. Egyenest mögém bámultak. Meg akartam pördülni, de megragadták a kezeim és arra kértek, hogy ne tegyem. Az ajkamba haraptam, próbáltam a vállam fölött hátralesni, de könyörögni kezdtek. Megláttam mögöttük a fiúkat is, mind „mi a franc” arcot vágtak, legdühösebbnek mégis Justin tűnt, aki egy pillanat múlva a szemembe nézett. Mögülem huhogást hallottam. Az unokatesóm megindult felém, közben azt tátogta, hogy nehogy megforduljak. Sajnos túl kíváncsi voltam.
Olyan dolog volt mögöttem, aminek a képe jó sokáig kísértett ezután.

Tőlünk alig öt méterre egy csókolózó pár volt. A srác átölelte a társa derekát és szorosan magához húzta, eléggé el voltak egymás szájának feltérképezésével foglalva. Éreztem, hogy könnyek szántják végig az arcom. El akartam futni, üvölteni, dühöngeni szerettem volna. A sötétszőke hajú lány beletúrt a fiú sötétbarna hajába. Trish és Damon… 

5 megjegyzés:

  1. Aztarohadtkurva...
    Na ezt azért nem gondoltam volna. Amúgy tetszik Bailey stílusa, totál mint az enyém. És örömmel olvastam hogy Damon is nagy Rammstein fan. És most untatlak egy jó kis sztorival!
    Nem is tudtam nagyon míg kicsi voltam, aztán átmentem a mostanu korszakomba, ami örök, és felfigyeltem a bátyámra. Bátyám az a tipikus lán az oldalamon kétoldalt felnyírt színes haj, kommunista póló, és emelett kitűnő tanuló. Szóval így hallottam a zenéit, aztán a 18 - dik szülinapja alőtt szólt hogy mit kér a szülinapjára. Egy Rammstein koncert jegyet. Aztán rákerestem, megtetszett és 2014 - ben már eggyütt tomboltunk Berliben a koncerten.
    Remélem nem volt nagyon uncsi.
    Ez az új Damon nagyon nem tetszik! :((
    Attól függetlenül örülök a kemény Baileynek. CSak Én azt szeretném ha a kemény Damon és a kemény Bailey együtt lennének!
    Na de nem is írok tovább.
    Jó táborozást!! :)))
    Puszikaa!
    ui.: figyi ha nem nagy kérés légyszi olvasd el nálam amit válaszoltam, köszike!
    uui.:csak azért hogy tudd nem azért nem veszlek be mert nem akarlak hanem mert elfelejtettem a jelszavam! :((
    <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy sikerült meglepnem téged, ha nem is egy jó dologgal, de valamivel. Hááát ja, Bailey stílusa... egy kis ihletet a saját és az egyik volt osztálytársam szekrényéből merítettem. :D
      Nem untatott a történeted, sőt tetszett. Biztos rohadt jó volt. :) Én sajna koncertet még csak a YouTube-on láttam, de már a bakancslistámon van, hogy egyszer én is eljussak egy koncertre.
      Az új Damon meg... majd alakulgat, csak ennyit mondok.
      A válaszod még tábor előtt elolvastam és a fáradtságom dacára meg is értettem :D
      Puszi!

      Törlés
  2. MÍÉRT? WHY? WARUM? CUR? ŠTO?
    Míért Trish? Míért kíváncsi Bailey? Hogy tehette ezt Damon?
    Kérlek szépen siess a következő résszel mert nem sokáig bírják az idegeim...
    Na most h lenyugodtam ... szerintem ez a rész is jó lett:)
    És azt is remélem h ez a történet is Happy End- el fog befejeződni:)
    Várom a folytatást^-^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hú, ilyen sok és ennyi nyelvű miértet se láttam még. :D
      Hát, a következő rész már fönn is van, remélem az is tetszeni fog. A vége meg még eléggé messze van, addig alakulnak még a dolgok. ;)
      Puszi!

      Törlés
  3. Szia imádom a történetet nem írok mindenhova mivel elég későn kapcsolódtam be :)
    Böse böse Deamon ! <3

    VálaszTörlés