2015. május 10., vasárnap

Az éjszakai fürdő

Sziasztok!
Hogy telt a hét? Már csak 5 hét és nyári szünet! Remélem addigra nem az esőt kell néznem, hanem a napsütést a teraszunkról.
Nos, szeretném üdvözölni az új rendszeres olvasót, remélem tetszeni fog a történet. :) Az előző részhez most is köszönöm a visszajelzéseket.
Dia, ezt neked üzenem: még egy kicsit azért húzom az agyad. ;)
Jó olvasást mindenkinek és további kitartást a nyári szünetig!
---------------------------------------------------

Hirtelen ketten is ráugrottak az ágyamra, közben boldogan kacagtak. Oké, ők boldogak voltak, de én viszont szívrohamot kaptam hirtelen, úgyhogy mindkettőjüket megütöttem egy párnával. Igen, Jusnak igaza volt, mikor azt mondta önkéntelenül fogok párnával verni embereket. A kis díszpárna segítségével az ágy széléhez közelebbit sikeresen le is vertem. Az a valaki, aki megölelhette a padlóm az… a drágalátos unokatesóm, Justin! Damon szakadt a röhögéstől, ami miatt elterült az ágyon. Én viszont még mindig rettegve és egy kicsit értetlenül néztem őket. A lábaimat magam alá húztam és a párnát még mindig a fejem fölé emelve ültem, közben pislogtam, mint az íróasztalom lévő lámpa égője. Végül – úgy két perc múlva – felfogtam, hogy mi történt, szinte azonnal elöntött egy kis méreg. A szívbajt hozták rám, ne csodálkozzanak, hogy megsérülnek. A jobban kéznél lévő hasára egy jó nagyot rávágtam, mire feljajdult, de továbbra is a vihogás volt a legfőbb elfoglaltsága.
Hogy ti mekkora idióták vagytok! – gondoltam. Szerencsére nem hallották, mert épp lefoglalta őket a röhögés. Meg amúgy sem tudnak olvasni a gondolataimban. Ugye? Bár nem úgy tűnt, hogy túlságosan érdekli őket az, amire gondolok, épp arra koncentráltak, hogy levegőt bírjanak venni. Egyik a földön, másik az ágyon vergődött nevetve. A tenyerembe temettem az arcom.
Gyerekesek? Igen. Őrültek? Naná! Pont ezért szeretem őket? Mi másért?
Az ágyam tövében fekvőnek végre lett annyi lélekjelenléte, hogy felüljön. A hajába túrva próbált lenyugodni, de természetesen ez nem igazán sikerült… A másik az ölembe hajtotta a fejét és ártatlanul pislogott rám. Még mindig az a barna szempár volt a gyengém. Csak felnevetett, mikor látta, hogy hogyan nézek rá, ő is ülőhelyzetbe vágta magát.
Végül kérdőre vontam őket az ébresztő kapcsán. Ennél már ébredtem szebben is, csak azért. Elkezdték magyarázni, hogy van egy hely, ahol most (a tél közepén) van éjszakai fürdő. Először úgy néztem rájuk, mintha nem lennének normálisak, majd belegondoltam. Végül is bent leszünk és nem a kinti medencékben. Megfagyni és megfázni pedig nem fogunk. Ha mégis, akkor rájuk kenem az egészet. Beadtam a derekamat, mire mindketten felordítottak, hogy hurrá. Lélekben még gyermekek.
A délelőttöm (és a délutánom is) abból állt, hogy összepakoltam a saját és az ő cuccukat is, mert ezek ketten Jake-kel ordibáltak a Skype-on és útvonalat terveztek. Egyszer néztem be Jus szobájába, mikor a törölközőjét akartam lekérni, de egy pillanattal később már menekültem onnan. Egy strandtáskába begyömöszöltem a törölközőket és a fürdőruhákat, illetve egy üveg vizet, két hátizsákba pedig egy váltóruhát, mivel messze is leszünk és késő is lesz, így ott fogunk egy közeli hotelben aludni. Azt hiszem én Damonnel leszek egy szobában, Jenny Jake-kel, Jus Markkal, Kristy Helenával. Legalábbis ha a veszekedésből jól hallottam ki, tekintve hogy ezt csak mellékesen említették meg, amúgy mindig az útvonal volt a téma meg az, hogy melyik kocsi menjen elől. Nem hiszem, hogy a BMW-nek kéne előre menni, mivel félő volt, hogy Jake Camaro-ja, ami volt vagy harminc éves, lerobban a hidegtől és eléggé hiába hívnának bárkit is, ha nincs térerő. Erre amúgy Jake apja világította rá a fiúkat, majd közölte a fiával, hogy ezért kellett volna egy kicsit jobban felújított Camaro-t venni, nem pedig a Csotrogányt, ahogy mi hívjuk. Erre kicsit besértődött és kinyomta a Skype-ot.
Alig pár órával később már kocsiba ültünk. Én mentem Damonnel, aki a nagyszüleitől kapta a kocsiját karácsonyra; marha jól nézett ki a járgány. Fekete volt, kétajtós. És kábé eddig jutottam a leírással, mert nem igazán ismertem az autókat. Állítása szerint nem igazán szokott vele menni, eddig is a garázsban állt, mivel a bácsikámék sosem szoktak beállni oda, így volt hely. Azt mondta, kapta a nagyszüleitől, de majd egyszer el fogja adni és vesz az árából egy kevésbé feltűnő járgányt. Jus idiótának nevezte. Erre rákérdeztem, hogy miért nem adta még el. Erre is meg volt a maga válasza: mert télen legalább nem fullad le. Ezután Jake-re vigyorgott, mire az dühösen fújtatni kezdett. A fiúk és a hencegés.
Mi már rég kész voltunk, mikor a többiek még azon veszekedtek, hogy ki hol fog ülni. Ez azt takarta, hogy Kristy és Jenny azon marakodott, hogy melyikük üljön elöl. Justin és Jake egymásra nézett, majd elkiáltották maguk. Így az lett, hogy az unokatesóm ült az anyósülésen, Jen, Kristy, Mark és Helena pedig hátul. Szegények eléggé nyomorogtak ott, az autó nem volt épp a legnagyobb.
- Most már indulhatunk? – kérdezte türelmetlenül Damon, aki a kocsi tetejéhez ütögette az ujjait idegességében. A többiek bólintottak és beindult a Camaro. – Istenem, de kiborítóak – sóhajtotta a barátom, mire elmosolyodtam és megpusziltam az arcát. Mit ne mondjak, egyből jobb kedve lett. Elfordította a slusszkulcsot és sebességbe tette a kocsit.
A fejemet az ablaknak döntöttem és néztem a suhanó tájat. A házak lassan eltünedeztek, fák váltották fel őket. Az ágak, mint valami szörnyek magasodtak fölénk, a vöröses-feketés eget fekete karomként zárták el fölülünk. Boston fényei egyre távolabb kerültek, ahogy haladtunk az országúton. Ha jól vettem észre északnak mentünk. Felcsavartam a fűtést, mikor éreztem, hogy a lábujjaim elgémberednek. Egy hosszú, egyenes útszakasz jött. Damon a sebváltóról a kézfejemre helyezte tenyerét, ujjával megsimogatta a csuklóm. Elmosolyodtam és tovább néztem az erdő árnyait. Ekkor az ujjaim a szájához emelte és egyenként csókot nyomott rájuk. Megengedtem magamnak egy pillantást felé. Nem nézett rám, az utat pásztázta.
Hirtelen viszont lekanyarodott egy mellékútra és ott haladt tovább, hátranéztem, Jake autója viszont nem jött utánunk, hanem elhúzott a leágazás mellett és még csak nem is lassított. Talán lemaradtam a beszélgetésüknek erről a részéről? Kérdőn néztem rá, ő csak titokzatosan mosolygott. Egyre bentebb kerültünk az erdőben, a földút csúszott, féltem, hogy nekimegyünk valamelyik fának. Biztos kézzel tartotta a kocsit az úton, pont akkor lépett rá a fékre vagy a gázra, mikor kellett. Olyan negyedórányi autókázás után leállította a motort és kiszállt. Nem sokkal később kinyitotta nekem az ajtót és kihúzott. Már így is elfogott egy kis félelem az erdő láttán, de mikor elővett egy kendőt, még rosszabb lehetőség jutott eszembe, amit rögtön el is vetettem. Bekötötte a szemem, majd a fülemhez hajolt.
- Bízol bennem? – kérdezte. Szinte azonnal bólintottam, a válaszomért megpuszilta az arcom és elkezdett tolni valamerre. Mindig figyelmeztetett, ha valahol nagyot kellett lépni, bár nem tudom, ő hogyan látott, hiszen nem hozott magával zseblámpát, de utána eszembe jutott, hogy a telefonja nála van, azon pedig a zseblámpa lehetőség az alkalmazások között. Egyik keze a derekamon nyugodott, másikkal a jobb csuklóm fogta. Tíz perc után elkezdtem nyafogni, amin ő jót derült. – Nyugi, mindjárt ott vagyunk – megadóan sóhajtottam egyet és továbbra is hagytam, hogy irányítson.
Hirtelen viszont lefékezett. Levette rólam a kendőt, majd átölelte a derekam. Tisztára leblokkoltam attól, amit láttam. Itt egy kisebb völgy volt, annak a mélyén pedig egy tükörsima tó. A legszebb az volt benne, hogy a hegyek fehérek voltak, de ott lent viszont zöld színben pompázott minden. Ritka látvány volt, meg kell hagyni, még a létezése is lehetetlennek tűnt. De attól még csodás… – Na, megérte a séta? – kuncogta a fülembe. Tátott szájjal bólogattam, halkan felnevetett. Felé fordultam, ő pedig szinte azonnal megcsókolt. Az arcára tettem a kezem, ő pedig a csípőmre. Mikor elhúzódok tőle akaratlanul is elmosolyodtam, Damon szintén ugyanezt tette. – Gyerünk vissza a kocsihoz – mondja, miközben megsimogatja a karom. Összekulcsolta az ujjaink és elindultunk visszafelé az ösvényen.
Mikor kiértünk az erdőből kissé megnyugodtam, végre új lámpaoszlopok jelentek meg, előttünk egy új város tűnt fel. Nem volt túl nagy, szerény kis település volt, de otthonos. Végigmentünk a főutcán, majd egy kanyar után a strandnál termettünk, aminek tényleg volt fedett és szabadtéri része is.
­***
A lányokkal bementünk az egyik öltözőbe. Az autóút után először a szállodához mentünk, ahol elfoglaltuk a szobákat, csak a kellő cuccokat hoztuk el. És mint megtudtuk, Jake és Mark hoztak vízipisztolyt, a két lakótársam pedig bepukkadt, amiért én nem raktam el ezeket a játékszereket. Széttártam a karom és én se szóltam hozzájuk. Akkor legyünk mindhárman mérgesek, kész!
Az öltöző tele volt. Csak tátott szájjal néztünk egymásra és próbáltuk beverekedni magunk a sikítozó kisgyerekek között. Persze a tőlünk legtávolabb eső szekrények voltak a mieink. Benyomorgattam a ruháim és a bakancsom a kis szekrénybe, majd megigazítottam a fürdőruhám, amit még a szállodába felvettem. A barátnőimnek ez nem volt eszébe, így még várniuk is kellett. Azt az arcot, amit Helena vágott, mikor bevágtak elé a sorba. Széttárt karral meredt a mögötte álló Jenny-re és Kristy-re, akik ugyancsak fel voltak háborodva.
Megfogtam a törölközőm és magam köré csavartam, a kulcsot pedig kikaptam az zárból és inkább kimentem a fiúkhoz, akik ekkora már elkészültek. Ők az öltözőnk ajtaja előtt vártak, azonnal azt akarták tudni, hogy mi a fenét csináltunk eddig, és hogy hol vannak a többiek. Csípőre vágtam a kezem és az ég felé pillantottam. Nyafogós bagázs. Ha már anyafogósnál tartok: a két fiú tényleg nem szólt hozzám, még mindig morcosan figyeltek. Felvontam az egyik szemöldököm, miközben végignéztem rajtuk. Ekkor léptek ki a többiek is, akik láthatóan eléggé kapkodtak. A srácok tolták maguk előtt a három lányt, mintha ott se lennék. Kicsit felháborodtam. Bunkók. Utánuk ballagtam. Ekkor Jus és Damon hátrapillantott, mindkettőjük arcáról szerettem volna letörölni azt az idegesítő vigyort. Hátraléptek hozzám és átölelték a vállam, de csak morogtam valamit és nem igazán figyeltem rájuk.
- Ne már, húgi! Egész este így fogsz pukkadni? – szólalt meg először az unokatesóm. -
Úgy viselkedsz, mint régen.
- Igen, ugyanúgy duzzogsz folyton – fordította felém fejét a másik is. Mindkettőjüket gyilkos pillantással illettem, de közben örültem, hogy kezdek a régi önmagamra hasonlítani. Mert szerintem ők is észrevették, hogy valami változott rajtam.
Leraktam a törölközőm az egyik nyugágyra, a kulcsot pedig alá rejtettem. Láttam, hogy a fiúk a csúszda felé rohantak, a lányok pedig leültek a mellettem lévő fekvőhelyekre. Kristy elnyúlt az ágyon, kezeit a feje alá igazítva lehunyta a szemét, lábait keresztbe vetette egymáson, lábfejét a hangfalakból szól zene ritmusára mozgatta. A másik oldalán Jenny ücsörgött, épp a vállig érő haját próbálta valahogy összekötni, de a sorozatos káromkodás és az újabb és újabb hullámcsatok elővétele miatt arra jutottam, hogy nemigen sikerül neki. A jobbomon Helena elég erősen szemezett a Jen előtt lévő strandtáskával, amibe a fiúk a vízipisztolyokat dugták, végül gondolt egyet és kiszedte őket, majd a medence széléhez lépett. Sietve töltötte meg mindegyiket, egyik szemét folyamatosan a csúszdán tartotta, de ott akkora sor állt, hogy egy szemernyi esélye se volt annak, hogy a srácok sorra jutottak volna. Mikor végzett, mindenkinek átnyújtott egyet. Cinkos vigyorral rejtettük a törülköző alá őket.
Visszaült a helyére és kíváncsian figyelte a narancssárga, csiga alakban tekergőző építményt, ahol percenként kirepült egy-két gyerek a csőből. Körülnéztem. Több medence is volt bent, kettő a csúszdák érkező helye, egy gyógymedence, egy élménymedence, ahol volt egy folyosószerű, ahol úgy áramlott a víz, mint a folyó, emellett egy vízesésszerű is helyet kapott. A vízesés mögött volt egy kijárat a kinti medencébe, egy kis folyosóval volt összekötve a kettő, ez mellett pedig egy ugrómedence foglalta a helyet. Felnéztem, ott egy kis erkélyszerű volt. Ott is kaptak helyet nyugágyak, a táblák szerint van ott egy büfé is, illetve egy jakuzzi.
Hangos ordítást hallottam. Jake… Jenny az tenyere mögé rejtette az arcát, szerintem arra gondolt, hogy nem is ismeri ezt az idiótát. A többi fiú is követte. Ekkor bökte meg Hel a karom, a fejével az egyik oszlop felé biccentett. Felpattantunk és elbújtunk mögé. Mikor a srácok odaértek az ágyakhoz, a mosoly lassan tűnt el az arcukról, majd értetlenül körülnéztek. Csendre intettem a csajokat és kilestem. Totál más irányban kerestek minket. Ekkor ugrottunk elő és jól képen locsoltuk őket, mikor a harci kiáltásunkra megpördültek. Az én vízsugaram a mostohabátyám arcát találta el, akinek rögtön grimaszba rándult az arca. Megrázta a fejét, hogy a víz lecsöpögjön a hajáról és a lehető legvészjóslóbb pillantással illetett. Lassan közelebb jött, akárcsak a többi srác is. Egymással párhuzamosan haladtunk: ők jöttek előre, mi hátráltunk. Jajajaj! Bajban voltunk. Egészen addig hátráltunk, míg már nem volt tovább. A hátam a hideg csempének nyomódott, kissé összehúztam magam és alig észrevehetően meglötyögtettem a pisztolyt, pontosabban az abban lévő vizet. Még volt elég egy lövésre. Ha a megfelelő időben „lelövöm” Just, akkor talán beugorhatnék a mellettünk lévő medencébe.
Két méter.
Hol kéne meglőnöm, hogy ártalmatlanná tegyem, egy tizedmásodpercre? Lábon és karon semmiképp. Hason vagy mellkason? Talán meglepődne, de nem lepődne meg túl hosszan. Arcon? Oké, nem szemen. Talán szájon. Bár utána végképp leszedné a fejem. De ha eléggé menekülök, akkor csak később öl meg.
Egy.
Mellettem milyen mély is a medence? Itt alig voltak, a kisgyerekek távol játszottak. A táblán az állt, hogy egy métertől kettőig süllyed a mélysége. Akkor tudnék fejest ugrani.
Fél méter.
Amint Justin közelebb jön, mikor már csak harminc centi választ el, nagy levegőt veszek, lövök és ugrok. Sajnálom, hogy itt kell hagynom a lányokat, de szerintem ők is a menekülőúton gondolkoztak.
Negyven centi.
Harmincöt.
Harminc.
Tűz!
Meglepetten felkiáltott és hátrált egy lépést. A fegyvert a kezei közé dobtam, alig tudta elkapni, és ugrottam. Úszni kezdtem a lépcső felé. Hallottam, hogy az unokatesóm azt ordítja Damonnek, hogy „húzz a csajod után!” Megengedtem magamnak, hogy hátrapillantsak. A tesóm megtörölte az arcát és elkapta az épp menekülni készülő Kristy-t, aki arra számított, hogy a fiúk eléggé elképedtek ahhoz, hogy elbír mellettük surranni. De mikor megláttam, hogy Damon utánam veti magát, turbóra kapcsoltam. Amint a lépcsőhöz értem, már rohantam is ki. A gyógymedencébe mentem, ott talán a sok idősebb ember miatt nem akart volna belefujtani a vízbe.
Mikor középre értem, megnyugodtam. Hirtelen két kar fonódott a derekam köré, egy kis csókot hintett a nyakamra. Nyeltem egyet, mikor a hátam a mellkasának nyomódott. Azt hiszem ezt hívják sakk-mattnak.
- Szeretnélek most kinyírni – búgta a fülembe, közben az ajkát végighúzta a fülcimpámon. A levegő belém fagyott. – De nem foglak. Legalább is nem azzal, hogy vízbe fújtalak – mintha olvasott volna a gondolataimban.
Ujjait lassan húzta fel-le az oldalamon, mire összerándultam. Csiklandozás persze. Ökölbe szorítottam a kezeim és lehunytam a szemem. Nem, nem fog megtörni. Nem fogok röhögni, kapálózni, menekülni. Elkapott, de megkínozni nem fog. Jól teleszívtam a párás levegővel a tüdőm és lassan fújtam ki. Kizártam őt, az érintését, a kis kínzását. Csak a vizet éreztem magam körül, amint lassan hullámzik és a mellkasomnak csapódik. A szemem lehunytam, a morajlás körülöttem elhalt. A légzése egyre gyorsabbá vált, a hátam szinte teljesen a hasának és a mellkasának nyomódott, mikor felhagyott a tervével és inkább magához ölelt. Pár pillanat alatt tért vissza minden. Az emberek kiabálása, a visszhang, a vízesés hangjai. A pilláim felpattantak. Damon az ujjait az enyémmel összekulcsolta, a karjaink a melleim alatt keresztezték egymást.
Lenéztem. A bőre sokkal sötétebbnek hatott, mint az enyém, január legvége volt, az utolsó szombat, mégis kreol színben pompázott. A srác teljes egészében dél-európai származásúnak tűnt, spanyolnak vagy olasznak. Ellenben én olyan fehér voltam, mint a hó, a hajam és a szemem is éles kontrasztot alkotott a bőrömmel. A családi képeken, mármint azon, amiken nyár van, jól látszódnak a szeplőim, amik az orromon díszelegnek, de mostanra szinte teljesen eltűntek. Ellenben egyéb bőrproblémák igenis jelentkeztek a napfényhiány miatt. De a barátom ez egy cseppet sem zavarta. Orrát úgy fúrta a nyakamba, mint Jennyiék kiskutyája a fejecskéjét a tenyeremhez.
Hirtelen elengedett és lehúzott egy felszabadult ülőhelyhez. Egyik kezét a derekamra tette a másik a térdemnél pihent, mikor leültem az ölébe. Átkaroltam a nyakát és rámosolyogtam. Ebben a pillanatban Jus guggolt le elénk. Felvont szemöldökkel nézett a haverjára, aki megrántotta a vállát. Mintha szavak nélkül beszélgettek volna. Úgy fél perc egymásra bámulás után mindketten rám emelték a pillantásuk.
- Öhm… csa… csak azt akartam mondani, hogy legközelebb nem téged küldelek Bailey után, mivel nem tudod elég jól megszívatni. Csak egy pillantást kell vetnie rád és te már szerelmes hősbe váltasz. Mondtam!
Miközben ezt mondta, én épp elvesztem Damon sötétbarna szemeiben. Beleharaptam az alsó ajkamba és félrepillantottam. Széles vigyor terült el az arcán. Láttam, hogy Jus legyint egyet és magunkra hagy. Ismét a barátomra figyeltem. A keze kicsit fentebb csúszott, a térdem fölött írt le kisebb köröket. Az arcom az övéhez nyomtam és lehunytam a szemem.
- Srácok! – húzta el az utolsó magánhangzót Jenny, aki mögött a tesója próbált futni a vízben. Elég lassan közeledtek. Mindketten felkaptuk a fejünk az érkezésükre. Lepattantak a két oldalunkra és csacsogni kezdtek arról, hogy hogyan menekültek el a fiúk bosszúja elől. Jake számára elég volt a barátnőjétől egy csók, Kristy pedig kiskutyaszemekkel meredt Justinra egész addig, míg az el nem engedte. A fejem rázva húztam végig az ujjam Damon dögcéduláján. Ekkor a többiek is megjelentek és megálltak előttünk.
- Bailey, be ne aludj most nekem, mert kinyírlak – figyelmeztetett Justin, mire Damon kuncogni kezdett. Oldalba böktem. – Hé, most kevesen vannak a csúszdánál! – kapta a lépcső felé a fejét, aminél csak alig tíz ember téblábolt. Azonnal rohanni kezdett kifelé, mi pedig követtük. Kerülgettük az embereket, próbáltunk minél előbb odaérni, hogy mások ne előzzenek be és ne kelljen órák hosszat ott állni. Még időben odaértünk, de nem csak mi vettük észre az ürességet. Mögöttünk rögtön kisebb tömeg gyűlt össze. Egymás tenyerébe csaptunk. Pont időben.
Körülbelül öt perc telt el, mikor a csúszda tetejéhez értünk. Mivel a két barátnőm nyafogott a legjobban, így őket küldtük előre. Jó barátok vagyunk, mi? Ezt követően Jake csúszott, hogy megnyugtassa a barátnőjét, aki még akkor is sipított, mikor már leért. Mark, Helena és Jus veszekedett egymással, hogy ki menjen, mire a mögöttünk álló srác rájuk szólt, hogy haladjanak már. Rögtön meglett a sorrend. Mikor a cső tetején lévő lámpa zöldre váltott, Damon mutatta, hogy hölgyeké az elsőbbség. Gunyoros vigyort villantottam rá és egy kis lendület után lecsúsztam. Gyors volt és sötét, csak akkor volt valamennyi fény, mikor a tekergőzés közbe a cső átment a fedett strand falán és egy félkörívet megtett kint is. Itt átlátszó volt a cső, nagyon szép látvány volt a havas táj, bár csak egy pillanat volt az egész. Amint kiértem, odafutottam a többiekhez. Az unokatesóm átölelte a vállam és kíváncsian nézte a medencét, ahová érkeztem. Már csak Damonre vártunk, aki szinte rögtön meg is jelent. Felugrott a víz alól és kisimította a haját a szeméből. Széles mosoly terült el az arcán és megindult felénk. Végül megállt mellettünk és kíváncsian vizslatott minket.
- Na, szóval! – szólalt meg Mark és elgondolkozva körbefordult. – Megvan mi a következő program – mutatott a kiválasztott medence felé.
***
- Gyere már! – nyújtotta felém a kezét Damon, amit bár remegve, de megfogtam. Szorítása erős volt, így nem tudtam magam kitépni belőle és elfutni. Tyúklépésekkel közelebb mentem. Félve lenéztem az alattunk lévő medencére, ami legalább öt-hat méterre volt alattam. Ugrómedence?! És én ugorjak is bele?! Kizárt! Amint lenéztem, elfogott a szédülés. Tériszony. A fiúk már mondták, hogy van egy fóbiám, de hogy ennyire félek a magasságtól… A fejem csóválva hátráltam. A barátom egy mélyet sóhajtott és felém fordult. – Oké. Én leugrok, te meg, ha akarsz, jó – nézett a szemembe. Bólintottam, mire odasétált a peremhez és ő is lepillantott az alatta lévő vízfelületre. A válla fölött hátranézett és kacsintott, majd elrugaszkodott és felugrott. A háta tökéletes ívet írt le az érkezéskor. Pár pillanattal később a feje bukkant fel a hullámok között. Szélesen mosolygott. – Na, biztos nem jössz? – kiabálta. Kezeiből tölcsért formált, hogy biztos halljam, hogy mit kérdez.
A többiek már percekkel ezelőtt megunták, hogy rám várjanak, így elmentek a következő állomásra. Mérges voltam rájuk emiatt, de ez nem segített azon, hogy nem mertem leugrani. Nyöszörögve vettem egy mély levegőt és odaálltam, ahol az előbb még ő volt. Begörbítettem a lábujjaim. Még utoljára a barátomra néztem, aki a medence szélénél állt. A kezeim a fejem fölé emeltem és ellöktem magam.
Úgy éreztem, mintha repülnék. Mintha szárnyaim lennének. Tisztára deja vou érzés volt, mintha már repültem volna, de nem repülővel, hanem… mintha a saját szárnyaimmal. De ez az érzés olyan hamar múlt el, amilyen gyorsan jött. A hideg víz áramként érte a bőröm. Gyorsan felmentem a felszínre, körülnéztem, de Damont sehol nem láttam. Ő is elment? Ő is megunta a várakozást? Talán azt hitte, hogy még percekig fogok ott állni.
Hirtelen két forró tenyér simult az oldalamra és húzott le a vízfelszín alá. Először kapálóztam, de mikor megéreztem a kezekhez tartozó ajkakat is a vállamon, rögtön elengedtem magam. Szembefordított magával és megcsókolt. Beletúrtam a hajába. Lesüllyedtünk a medence aljára, a víz teljesen körbevett. A körvonalait először csak homályosan, majd egyre élesebben láttam. Nekem nem lehetett volna így látnom őt. Egy ember csak foltokat észlelhet a víz alatt, ha nincs rajta szemüveg. Akkor meg…?
A következő pillanatban köhögve próbáltam a tüdőmbe jutott vizet eltávolítani onnan. Azonnal megéreztem Damon tenyerét a hátamon, utána pedig megláttam magam előtt a kissé riadt tekintetét. Kissé hörögve öleltem magamhoz. Hátrasimította a hajam és lemosolygott rám. Olyan biztonságban éreztem magam a mellkasához bújva. Fél kézzel a medence szélébe kapaszkodott, hogy ne süllyedjünk el a kétméteres mélységbe, a másik karja pedig körém fonódott.
- Mit szólnál, ha kimennénk a kinti medencébe? – pislogott rám csillogó szemekkel. Bár nem akartam kimenni eredetileg, de ezeknek a pillantásoknak ki tudna ellenállni?
Alig pár perc múlva átverekedtük magunk a vízesésen, ami épp szünetet tartott a zubogásban, így újabb zuhany nélkül megúsztuk. Félretolta a kijáratot fedő vékony műanyagfüggönyt, mire megcsapott a hideg levegő. Kint jó pár emberke lézengett, de az arcánál több testrésze senkinek se volt kint a levegőn. A barátom megragadta a csuklóm és egy barlang felé kezdett húzni. Nem igazi barlang volt, csak épített, olyan volt, mint egy kupola. Bent fülledt levegő volt, jól esett a csípős szél után. Nem volt ülőhely, ezért megálltunk ismét középen. Csak hatan voltak, mind párok, szóval nem mi voltunk egy egyetlen szerelmes pár, aki ide húzódott be.
Lassan csak mi maradtunk, mindenki bement az épületbe, még innen a barlangból is. Nekidőltem a műkőnek és lehunytam a szemem. A fejem mellett a falnak könyökölt, éreztem a közelségét, bár ő maga nem ért hozzám. Egy pillanatra résnyire nyitottam az egyik szemem. Előttem állt, pillái lecsukódtak, a levegőt lassan vette. Majd mintha megérezte volna, hogy nézem, felpillantott. A pupillája és a szivárványhártyája szinte egybefolyt, csak a víz által rávetülő fény miatt váltak el egymástól. Szája sarka halványan felfelé kunkorodott, orrát az enyémhez nyomta.
Talán órákig állunk így, a hajam megszáradt a fülledt levegőtől és még a szokásosnál is jobban begöndörödött. Persze Damon megtalálta abban a szórakozást, hogy a tincseim csavargatta, amitől eléggé elálmosodtam. Néha csak azt vettem észre, hogy állig a vízben vagyok, ő pedig a csípőmnél fogva tart, nehogy megfulladjak. Mikor már nyomta a hátam a műszikla, így inkább a mellkasához bújtam. Átkarolt és ringatni kezdett.
***
- Hahó, Damon, Bailey, itt vagytok? – hallottam Justin hangját a barlang szája felől. Átnéztem a barátom válla felett, pont időben, hogy lássam, amint az unokatesóm fejére zúdul a barlang bejáratát lezáró ideiglenes vízesés. Felkiáltott, mire kuncogni kezdtem. Bár félálomban voltam, mégis jót nevettem a balszerencséjén. Lassan jött bentebb, mikor meglátott minket, pontosabban a gúnyos vigyorunk, arca fintorba futott. – Na, Bailey, bealudtál? – vonta fel a szemöldökét. Damon helyettem is bólintott. – A többiek már a szállodához mentek. Az éjszakai fürdő pedig mindjárt zár. Induljunk mi is.
Öt perc múlva már úton voltunk a hotel felé. Félálomban mentem közöttük, ha nem fogják végig a karom, biztos elalszok állva, egyhelyben. De erre még várnom kellett egy jó negyed órát, míg visszaértünk. Azonnal berongyoltam a fürdőbe, hogy lezuhanyozhassak és fogat moshassak. Magam köré csavartam a törülközőm és kiléptem. Damon az ágyon ült és a telefonját nézte, mikor meghallotta a talpam alatt recsegni a padlót, felpillantott. Felém fordította a kijelzőt, hunyorogva olvastam el az üzenetet: „Bátyó, holnap elmehetek hozzátok? S” Írta ezt este kilenckor. Mosolyogva bólintottam és elindultam előkeríteni a pizsim. Ekkor kopogott Justin, aki kíváncsian kukkantott be a szobába. Intettem neki egyet, mire rám somolygott, majd kezet fogott a mellette elhaladó fiúval, aki a pizsamáját és a törölközőjét a karjában tartva ment volna a fürdőbe. A barátom eltűnt az ajtó mögött, nem sokkal később meghallottam a víz folyását. A bátyám egy puszit nyomott a homlokomra és kicsit fáradt szemekkel elköszönt. Gyorsan felöltöztem és bebújtam a takaró alá. A párnát magamhoz öleltem és aludni próbáltam. Ismét félálomban lehettem, mikor meghallottam Damon hangját.

- És hogy érez… - a szó belefagyott, majd egy halk kuncogás hagyta el a torkát. A léptei megkerülték az ágyat, ami egy pillanattal később besüppedt mellettem. Egy kis ideig fészkelődött, végül az egyik ujját végighúzta a hajamon, a vállamon és a felkaromon. – Jó éjt, Kicsim – suttogta és magához ölelt.

2 megjegyzés:

  1. Sziiiaaa!
    Jó lett! Mint mindig! Most nem írok többet ugyan is rohanok tanulni! Remélem nem baj!
    Puszi!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Most is örülök, hogy tetszett, mint mindig. :) Én pedig próbálok sietni a résszel (várhatóan holnap lesz teljesen kész).
      Puszi!

      Törlés