2015. január 18., vasárnap

Újra suliban… és egy újabb életveszélyes démonvadászat

Sziasztok!
Nos, aki írt felvételit, annak remélem jól sikerült, én ezen izgultam egész héten. Remélem jól telt a hetetek. Örülök a visszajelzéseknek, amiket az előző részhez kaptam. Amúgy nemsokára jön az évadzáró fejezet is.
Akkor jó olvasást mindenkinek, remélem tetszeni fog.
-----------------------------------------------------------

Suli? Neeeeee!
Mindenki hasonló életfelfogással nézett az előttük magasodó épületre. Ilyen téli szünet után kinek van kedve visszamenni ebbe a börtönbe? Összenéztem Helenával, akinek a pillantásából azonnal lejött, hogy képes egy rombológolyót ide teleportálni csak azért, hogy ne kelljen bemenni. Jus és Mark a fogaikat csikorgatták, ők viszont készek voltak arra, hogy elfussanak innen jó messzire. Jake fájdalmas műsírást hallatott.
- A tavalyi szilveszteri bulin le kellett volna égetni ezt a nyomorult épületet – nyafogott. Egyetértettünk. Mindegy majd a következő bulin.
Bementünk és az utunk a töri terem felé vettük. Leültem a helyemre és hátrafordultam Damonhoz, majd a padjára hajtottam a fejem. Ő mosolyogva megsimogatta a hajam. Egy puszit nyomott a fejem búbjára és tovább cirógatta az arcom.
- Jó reggelt, gyerekek! Látom kipihentétek magatokat! Miss. Ride, forduljon előre, a két Tyler befejezi az összeesküvés, Miss. Patrick tegye el a sminket! – adta ki az utasításokat a tanárnő, amint belépett. – Rendben! Nyissátok ki a tankönyveiteket a száztizennyolcadik oldalon… - csapta fel a saját kötetét.
- Hosszú nap elébe nézünk – sóhajtotta az unokatesóm, majd azt tette, amit mondtak neki. Egyet értettem. A barátom, ahelyett, hogy figyelt volna, a hajam csavargatta, piszkálta egész órán. Jus röhögött is rajta, mármint azon, hogy ennyire unatkozott. Azonban kicsöngő előtt tíz perccel abbahagyta a tincseim újrarendezését. Mikor már szünetben odafordultam hozzá, rájöttem, hogy egyszerűen bealudt. Felnevettem és ébresztgetni kezdtem. Csak nagy könyörgés árán nyitotta ki a szemeit. Kérdőn nézett körbe, majd rákérdezett, hogy elment-e már a boszorkány (avagy a töritanár). Bólintottam és egy puszit nyomtam a szájára, mire elmosolyodott.
Tesin a tanár szerencsére jó fej, tudta, hogy a pokolba kívánjuk ilyenkor a futást, így választhattunk: vagy kiütő, és ha mindenkit kiütnek, akkor beszélgessünk csak, vagy talajtorna. Nem volt kérdés, hogy mit választottunk. Mindenki arra gyúrt, hogy kiüssék. A srácok már a legelején odaálltak az első dobó elé azzal a mondattal, hogy „üss ki, vagy megjárod”. Nekik senki nem mert ellent mondani, így mikor végre én is a pihenők táborát erősítettem, odamentem hozzájuk. A szivacsmatracokon heverésztek, Damon újból kidőlt, a másik három srác pedig beszélgetett. Leültem a démonom mellé és megsimítottam a karját. Halkan morgott valamit arról, hogy álmos, de nem nyitotta ki a szemét, szerintem félálomban volt. Kuncogni kezdtem és felpillantottam a haverjaira, akik szintén elég bágyadtak voltak. A lányok is hamar csatlakoztak hozzánk. Szerintem az ő röhögésük miatt ébredt fel a mellettem alvó srác, aki csak lassan fogta fel, hogy mi történik körülötte. Először engem vett észre, majd mikor megbizonyosodott, hogy nem én zavartam meg az álmait, a tekintete Jenny, Kristy és Melody irányába vándorolt. Mivel rájött, hogy nem fog tudni egyhuzamban sokat aludni, így felült és kicsit morcosan meredt maga elé. Nevetve figyeltük, ahogy ültében majdnem elalszik. Vicces volt, ahogy dülöngélt jobbra-balra.
A többi óra csigalassúsággal telt, nagyját átaludtuk, szerencsére ilyenkor a tanárok nem feleltettek minket.
Amikor hazaértünk, kábé rekordsebességgel csináltuk meg (nem túl precízen) a leckéket, majd kidőltünk. Én olvastam a könyvem, Damon az ölembe hajtotta a fejét, a következő pillanatban már aludt. Jus meg a kézfejére támasztott állal nézte a tévét a fotelből. Mindegyikőnknek meg volt a maga programja.
Oké, ennyire azért nem volt lapos a nap.
Kaptam egy megbízást egy lidérccel kapcsolatban. A képről nem derült ki sok, csak annyi, hogy egy tigris-lidérc. Arról viszont nem tájékoztattak, hogy egy tigris szelleme az négy méter magas! A fogai csaknem akkorák voltak, mint a felkarom, vagy még nagyobbak, emellett olyan élesek, mint a fene! A mancsain pedig bazinagy karmok díszelegtek. Elbújtam egy szikla mögé, majd annak a pereme mentén kikukucskáltam. Épp egy szerencsétlenül járt vadászt evett. A szám elé kaptam a kezem, nehogy elhányjam magam. Sajnos az öklendezés közben egy halk nyögés is elhagyta a szám, amit persze, hogy meghallott az a dög. Nem volt időm visszahúzódni a búvóhelyemre, amint meglátott azonnal üldözni kezdett. Amekkora volt a szerencsém, már az első kanyarom egy zsákutcába vezetett. Hátulról, jobbról és balról a kanyon ötven méter magas falai, előröl pedig egy giga-tigris zárta el a menekülés útját. De miért is volt a Grand Kanyonban egy tigris?
Mikor már csak pár méterre volt tőlem, akkor szedtem össze a bátorságom és szembeszálltam vele. Először majdnem kirántotta a kezemből a fegyverem, de sikerült megtartanom, csak egy kis vágást tudtam ejteni a fenevadon. Utána a majdnem a fejemnek is búcsút mondhattam volna. Hatalmas karmai csak centikre suhantak el a fejecském felett, amire természetesen szükségem volt. A dögöt azonban ez nem érdekelte, és nagyon úgy tűnt, hogy az az egy démonvadász nem volt elég neki uzsonnára. Végre felfogtam, hogy vagy ő, vagy én, így inkább az őt választottam. Kinyitottam a szárnyaim és felrepültem. Nem túlzottan volt helyem nagy mozdulatokat tenni, szóval inkább fölé szálltam. Először alig bírtam eltalálni, majd egyre pontosabbakat suhintottam. A nyakát és a szívét (mármint annak a helyét) céloztam.
Épphogy eltaláltam volna, mikor a karmával belekapott a szárnyamba, így a sziklafalnak csapott. Éreztem, hogy eltört egy-két csigolyám és pár bordám, emellé az egyik csuklóm. Sőt, szerintem a szárnyamban is egynéhány csont szilánkokra esett szét. Veszettül fájt, még a koris esésnél is jobban. Végigcsúsztam a kőfal mentén, egész le a földig. A szörny meg csak egyre közeledett. Bármennyire is fájt felálltam. A két kezembe fogtam a kaszám és a lény szemébe néztem. Sárga volt, pupillája vörös. Egyszerűen rémisztő.
Láttam a földön, hogy vérzek. Főként a szárnyam. A tollaimon végigfolyt a vörös folyadék és onnan cseppent a földre. A csontjaim, az izmaim, mindenem elképesztően fájt. Tettem egy lépést előre és felvettem a támadó pozíciót.
Összeszedtem minden erőm és támadtam. Nekifutottam és meglendítettem a fegyverem, ami mintha magától indult volna előre, hogy eltalálja a bestiát. Először a lábát vágtam meg, mire felordított. Magasabbra repültem, majd zuhanórepülésbe kezdtem, magam elé tartva kaszám. Szinte szó szerint félbevágtam a hátát. Leugrottam elé, majd ismét lendületet vettem, felrepültem és legutoljára pedig a légcsövét vágtam el. Mögötte értem földet, szememből folytak a könnyek. Még hallatott egy hatalmas és nagyon hangos földöntúli ordítást, majd összerogyott. Lihegve néztem a mostanra már teljesen halott lidércet. A térdem összecsuklott és leestem a földre. Összeszorítottam a fogaim, hogy kibírjam a fájdalmat, ami belehasított a csontjaimba.
Gyorsan hazateleportáltam és leültem az ágyamra és gondolatban üzentem Justinnak, hogy jöjjön. Összegörnyedve ültem, míg meg nem hallottam a trappolását. Ideges trappolás volt. Megpróbáltam kiegyenesedni, mikor már csak pár lépésre volt a szobám ajtajától.
- Remélem volt értelme feljönni, mert éppen nyerésre… - jött be duzzogva, de mikor meglátott, az arckifejezése egy csapásra megváltozott. Igen, Jus, volt értelme feljönni – gondoltam dühösen, de vele azt csak a pillantásommal közöltem. Tekintete a szinte tehetetlenül lógó szárnyamra tévedt, ami csak ott hevert mellettem és összevérezte a takaróm. A bőrömön lévő sérülések már begyógyultak, de a szárnyam nem regenerálódik olyan gyorsan. – Oh – húzta el a száját. Odalépett mellém és bocsánatkérően nézett a szemembe, mire halkan fújtattam egyet, majd könyörgően emeltem rá a pillantásom. Csak azt akartam, hogy elmúljon a fájdalom.
Bólintott és leült mellém. Tenyerét a tollaimra simította, közben másik kezével megsimogatta az arcom, jelezve, hogy nem fog fájni, azután elmondta a varázslatot. Nem fog fájni? Nem fog fájni?! Akkor ő elég bénán mondta el a varázsigét, ha nem kellett volna fájnia! Elfojtottam egy káromkodást. Összehúzódott a bőr és új tollak nőttek ki. Eltátogtam egy au-t.
Jus átölelt és a fülembe kuncogott. Jól tudta, hogy fájni fog… Szemét őrangyal!
- Hé, mi történt? – állt meg Damon az ajtóban. Tekintetében ijedség tükröződött. Pillantása azonnal a szárnyamra és a körülötte véres plédre villant.
- Az, hogy összetört csontokkal támadtam neki egy lidércnek – sziszegtem. Talán az nagyhiba volt, de istenem, ha nem teszem, már nem lenne fejem! – És nem tudom megmozdítani a csuklóm – masszíroztam az említett testrészem. Damon összevont szemöldökkel sétált oda hozzám. A tenyerébe vette a kezem. Rögtön fintorogni kezdett. Ez nem volt túl jó jel.
- Rosszul forrt össze – sóhajtotta. Értetlenül néztünk föl rá. Szemünkből minden bizonnyal kiolvasta a kérdést: és ilyenkor mit kell csinálni? Kelletlenül elhúzta a száját, majd beletúrt a hajába. – Újra el kell törni, hogy jól gyógyuljon be – magyarázta.
- Nincs más megoldás? – kérdeztem. Megrázta a fejét. Megadóan felsóhajtottam. Leült mellém és egy kicsit bűnbánatosan nézett a szemembe, majd elkapta a tekintetét. Mintha azt suttogta volna, hogy bocsi, majd egy hirtelen és erős mozdulattal eltörte a csuklóm. Csak bámultam a csuklómra, ami annyira fájt, hogy nem is éreztem. Nem káromkodtam, nem kezdtem el veszettül bőgni. Viszont öt másodperccel később éles fájdalom hasított belé. Ekkor viszont már kicsordultak a szememből a könnycseppek. Jus egy elővarázsolt sínt és gézt nyújt át neki. Ő hozzákötötte a kezemhez a sínt. Könnyező szemekkel fúrom az arcom a vállába. Rohadtul sajgott, szerencsére csak a csuklóm járt ilyen rosszul, a többi csontom remekül összeforrt. Nyöszörögve elhúzódtam a barátomtól. Szorosan a hátamhoz húztam a szárnyaim, amik még mindig ki voltak engedve. Mindketten rám meredtek, majd egymásra pillantottak. Nem tudták, hogy mit kellene velem csinálni. Csak egy dolgot: legalább öt szem fájdalomcsillapítót adni! Csak ültem és néztem magam elé és vártam, hogy a fájdalom végre elenyésszen. Ám ez csak lassan következett be.
Először az unokatesómra néztem, aki rögtön mosolyogni kezdett és megsimogatta a karom. Kiskutyaszemeket meresztettem rá, tudta, hogy valami fájdalomcsillapítót akarok. Megrázta a fejét. Lebiggyesztettem az alsó ajkam. Szemét…
Ezután Damonre meredtem hasonlóan. Őtőle is nemleges választ kaptam. Dühösen hátat fordítottam nekik. Felsóhajtottak, majd csend. Lépések, majd valaki halk kuncogások közepette kiment.  A bent maradt srác egy csókot nyomott a nyakamra és végigsimította a karom.
- Nem kell ahhoz gyógyszer, hogy újra mosolyogj – vigyorgott rám Damon. Csak megráztam a fejem. Ja, ahhoz nem kell, hogy mosolyogjak, ahhoz viszont igen, hogy ne fájjon a karom. Lepillantott a kezemre. Én is ugyanezt tettem. A hüvelykujjával simogatta a csuklóm, ahol az előbb eltörte. Megint azzal a bűnbánatos tekintettel nézett. Belecsókolt a nyakamba.
- Sajnálom – suttogta. Úgy szerettem ezt benne. Már százszor bocsánatot kért, de még akkor is még egyszer az elnézésem kéri. A legtöbben szerintem még egyszer eltörnék a csuklóm. Megpusziltam az arcát, mire egy halvány pír ült rá ki. Olyan kisfiúsan nézett (megint). Magamhoz öleltem volna, de ő megelőzött. Úgy szorított magához, mintha elvehetnének tőle abban a pillanatban.
- Damon, úgy egy órája tört el a csontjaim kilencven százaléka. Kérlek, ne szoríts ennyire – nevettem. Lazított az ölelésen, mire mosolyogva néztem föl rá. Mint, aki erre várt úgy csókolt meg. A tarkója mögött összekulcsoltam az ujjaim. – Köszönöm, hogy segítettél – suttogtam, mikor kissé elhúzódott. Elmosolyodott és kinézett az ablakon. Odakint szakadt a hó.
- Semmiség. Bár nem nagy segítség, ha újra eltöröm a kezed, bár jobb, mintha nem tudnád mozgatni – nevetett fel halkan. Somolyogva bámultam én is a kinti sötétséget. Egy kis puszit ott a vállamra és az ölébe húzott. Átölelte a derekam, az állát a vállamon pihentette. Nekidőltem a mellkasának és lehunytam a szemem.
***
Alig egy órával később felriadtam. Utálom az olyan álmokat, mikor azt hiszem, hogy egy szakadékba zuhanok! Felültem és lenéztem a barátomra. Aludt, mint a bunda. Megmosolyogtatott a látványa. Betakartam, azután átmentem Justinhoz, aki a számítógépén játszott valamilyen játékkal. Mögé álltam, ezt sem vette észre. A füléhez hajoltam és:
- Szia Jus – suttogtam kicsit rekedtesebb, mélyebb hangon. Azonnal felordított, a kezében tartott joystikot pedig eldobta, majd ugyanezzel a villámsebességgel megpördült. Összegörnyedve nevettem, ő meg csak csúnyán nézett rám. A gépre sandított, ami csak két szót írt ki nagy, piros betűkkel: Game Over. A kezem mögé rejtettem a vigyorom, de továbbra is kuncogtam. Csak összehúzott szemekkel meredt rám, majd dühösen közölte, hogy most miatta legyőzte egy orosz srác. Megvontam a vállam. Csak morgott valamit, majd kilépett a játékból. A fogait csikorgatva fordult újra felém.  Ártatlanul néztem rá, próbáltam olyan arcot vágni, mintha nem érteném, hogy miről van szó. Leültem az ágyára. Még mindig mérges volt. Kissé bűntudatosan pillantottam a padlóra, majd kislányos arckifejezéssel ölelésre tártam a karjaim. Csak felsóhajtott és odaült mellém. Átkarolt és magához húzott, amin csak nevetni tudtam. Megsimogatta a hátam és eltolt magától. Mosolyogva borzolta össze a hajam, majd a fejem fölött az ajtó felé nézett. A nénikém egy-egy bögre teát nyújtott át, amit gyorsan megköszöntünk, a következő pillanatban pedig már nagy kortyokban ittunk. Egymásra vigyorogtunk, majd a mostohaanyukámra emeltük a pillantásunk. Ő csak megsimogatta a fejünk, majd kiment. Megöleltem Just, majd kimentem, mert már megint kezdtem álmos lenni. Mielőtt kiléptem még visszafordultam.
- Te vagy a legjobb unokatesó és báty – mondtam, ami miatt kicsit meglepődött, majd felnevetett, de láttam, hogy jólesett neki. Érdekes módon ő is mondott valami kedveset nekem.
- Attól eltekintve, hogy néha a pokolba kívánlak, te vagy a legjobb húgocska, akit csak kaphattam – piszkálta a kezében tartott bögrét. Nem az erőssége a szépeket mondás, de ez nekem is néhány könnyet csalt a szemembe. Még egyszer megöleltem, majd kimentem.
Mikor beléptem, Damon még mindig ott feküdt, akkor is édesen aludt. Lassan kihúztam a feje alatt lévő párna alól a pizsim, majd a fürdőszobába mentem. Gyorsan letusoltam és fogat mostam. A hajam a fejem tetejére kötöttem, majd kimentem a barátomhoz, aki már a hátán feküdt, a kezei a mellkasán pihentek. Lefeküdtem mellé és a kezére tettem a kezem. Éreztem, hogy a szíve milyen hevesen vert, ahogy a mellkasa emelkedett és süllyedt.
- Béna megfigyelő vagy, ami nem jó, ha te akarsz a legjobb vadász lenni – morogta halkan és kinyitotta a szemét. Meglepetten pislogtam rá. – Azt mondom, hogy ott mentem el Jus ajtója előtt, be is köszöntem nektek, az unokatesód vissza is köszönt, de meg csak vigyorogtál, mint a tejbetök, közben a padlót bámultad. Süket és vak is vagy – nyújtózkodott, majd felült. Arra kérdésre, hogy hová megy, az volt a válasza, hogy a szobájába. Lebiggyesztett ajkakkal néztem rá. Nem akartam, hogy elmenjen. Szerintem ezt kiolvasta a szemeimből, mert felvont szemöldökkel nézett rám, mintha azt kérdezte volna, hogy „maradjak, vagy hiányolni fogsz?”. Csak elkaptam a pillantásom, ezzel nyilvánvalóvá tettem, hogy az első opció tetszik a legjobban. Visszafeküdt mellém és mélyen a szemembe nézett. Elmosolyodtam, majd kissé összehúztam magam és aludni próbáltam. Megcirógatta az arcom és a fülemhez hajolt.

- A holnapi különleges nap lesz, Kicsim – suttogta, majd ő is aludni tért.

4 megjegyzés:

  1. Hàhà! Elsô!! Nagyon szupi lett a rész. Bàr nagyon kívàncsi vagyok hogy miért lesz különleges a kövi nap!! Gzlyorsan hozd a kövi résyt!! Vàrom!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy tetszett, hogy miért lesz különleges az a nap, azt pedig nemsokára megtudhatod. ;)
      Puszi, Nessa

      Törlés
  2. Sziiia!
    Jóóóó lettt! Tudom, tudom hogy sose tudok újat mondani, de ha egyszer jóóóó, szuper, szenzációs, hiper-szuper lett akkor mit írjak????
    Hamar kövit!
    Puusziii!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nem baj, hogy nem tudsz újat írni, én így is örülök, hogy tetszik (ezzel én se mondtam újat). Hétvégén jön a kövi rész, eskü. :)
      Puszi!!

      Törlés