2014. december 6., szombat

Szenteste!

Boldog Mikulást mindenkinek!!!
Sajnálom, hogy csak most hozom a részt, de jó indokom van rá:
Nos, ha nálunk nincs is szenteste, de Amerikában a Télapó hozza karácsonykor az ajándékot, így gondoltam félig-meddig összekötöm a történetet és a valóságot. Remélem tetszeni fog!
Puszi és sok csokit mindenkinek!
----------------------------------------------------


Reggel a fényképező hangjára keltem, halkan felnyögtem, mikor érzékeltem még a szemhéjamon keresztül is a vaku fényét. Álmosan nyitottam ki a szemem, azonnal megpillantottam a nénikém és a bácsikám, akik szélesen vigyorogtak rajtunk. Vágtam egy kisebb fintort és morogva engedem vissza a fejem a karomra. Clare néni megsimogatta a fejem, mire tettem a kezemmel egy elhessegető mozdulatot, de ő csak kuncogott rajta. A mozgásomra a mellettem ülő, vagyis inkább félig rajtam fekvő, srác is mozgolódni kezdett, arcát a vállamba fúrta, végül motyorgott egyet és tovább aludt. A bal lábam már elzsibbadt, a jobb pedig lelógott a kanapéról, a fejem továbbra is a karfán pihent.
Megnéztem a fiúkat is. Aludtak, ez nem kérdés. Damon kicsit összehúzta magát, egyik karja a nyakam alatt, a másik pedig a csípőmön nyugodott, a jobb lábát átvetette a combjaimon. Pár centire tőlünk Jus húzta a lóbőrt, szinte magzatpózba volt összegömbölyödve, kezeit a feje alá tette. Emellé nem is ő lett volna, ha nem esett volna már félig le a heverőről. Csak egy kis lökés kellett neki és: puff! Visszafojtottam egy gonosz vigyort. Végighúztam az ujjam a barátom alkarjának belső felén, mire kicsit összerándult, még álmában is a szokásos reakcióját adta: hagyjál máááár! Mindezt persze rekedt hangon, suttogva, de mellé még kicsit megszorította a derekam. Jogos, hogy az álomvilágában járt éppen, azonban a szorítása hasonló erősségű volt, mint mikor ébren van.
Clare néni és Dave bácsi kiléptek a szobájukból, már fel voltak öltözve, azonban mikor megpillantottak minket, újra széles mosoly ült ki az arcukra, egymásra néztek. A nénikém elvett egy plédet a fotelről és ránk terítette. Eközben a férje leguggolt elém.
- Bailey, elmegyünk egy nagy bevásárlásra. Olyan két óra felé jövünk. Ha kell esetleg valami, majd hívtok, jó? – suttogta a bácsikám. Bólintottam, bár nemigen jutott el minden szó az agyamig.
Pár perc múlva újból felmértem a terepet: Damon aludt. Jus szintén ki volt dőlve, plusz majdnem leesett az ágyról. Megemeltem a lábam és egy jól irányzott rúgással a padlóra küldtem, majd úgy csináltam, mintha eddig is szundítottam volna. Hallottam, hogy a démonom belekuncog a fülembe, majd megsimogatta az oldalam. Justin irányába néztem.
- Aúúúú – nyögött fel a padlón ülve, közben a vállát dörzsölte. A barátom álmosan pillantott le rá, majd megforgatta a szemeit és visszahajtotta a fejét a vállamra. – Azt álmodtam, hogy seggberúgott egy ló. És nagyon valósághű volt – vakargatta a fejét a mostohatesóm értetlenül. Nem sok kellett, hogy felröhögjek. Ennyire hülye hogy lehet valaki?
Damon közölte vele, hogy spontán leesett. A lent ülő feltápászkodott, majd levágódott az előbbi helyére. Egy perc gondolkozás után hülye hanglejtéssel azt kérdezte, hogy akkor az is álom volt, hogy négy méteres hóembert építettünk? Már a fejem fogtam, úgy nevettem. Justin és a reggel nem jó párosítás.
- Justin, te reménytelenül idióta vagy – vihogtam jókedvűen. Rám nézett és felvonta az egyik szemöldökét, homokbarna tincsei mögül a kék szeme szikrát szórt.
- Te meg reménytelenül bunkó – válaszolt.
- Zakkant.
- Eszement – folytatta a jelzők felsorolását. Elhangzottak már a fafej, síkagyú, féleszű, agyilag zokni szavak, és ezt a szóváltást a harmadik személy nagyon kezdte unni. Egyre többször sóhajtott fel bosszúsan, vágott pofákat, de minket nem zavart, tovább sértegettük egymást.
- Csend – mondta halkan Damon, mikor megunta, hogy a néma jeleit nem vesszük. Ekkor még nyugodt volt. Persze, hogy folytattuk, ekkor sem figyeltünk rá. Felültem és úgy mondtam az unokatesóm szemébe a nem is létező szavakat, amiket a „hülye” szó szinonimájának gondoltam. – Kuss! – szólt most már egy kicsit hangosabban. Tovább záporoztak a sértések a részünkről. Igen, ez egy szokásos kora reggel volt. – Pofa. Be! – morogta taglaltan, de határozottan. Nem kellett kétszer mondania, bekukultunk. Sőt, kisebbre összehúztuk magunk, mint egy pincsikutya. Csak ennyi határozottság és hangerő kellett neki, rögtön hallgattunk rá. Damon egy elégedett mosollyal nézte a kandallóban ropogó tüzet. Ő is felült, mire nekidőltem. Jus közölte vele, hogy ma kimossák a szám, de a barátom megvédett és azt mondta, idézem: „Jó, de csak utánad, Jus”. Naná, hogy letett a tervről.
Elmentünk reggelizni. De már kaját se kellett csinálni, mert a nénikém gondolt ránk karácsony alkalmából. Pirítós szendvics, ami annyit takar, hogy a pirítós egy kicsit fokhagymázzuk rá vaj, párizsi, sajt (amit kicsit megolvasztunk) és saláta, meg csemegeuborka. Évente csak néhányszor csinál nekünk. Amikor mi próbálkozunk vele, akkor valamit mindig kihagyunk. Szerintem van benne valamilyen fűszer és azt nem tudjuk, hogy melyik az.
Na, akkor a reggelit jóízűen megettük és felhörpintettük a teát is, majd felrohantunk a szobáinkba és átöltöztünk. Nadrágban és melltartóban állva próbáltam dönteni két póló közül, mikor Jus nyitott be nagy jókedvvel, azonban leblokkolt, mikor meglátott. Sikítva vágtam hozzá egy pulcsit, ami pont a fejét találta el, egy pillanattal később pedig varázslattal kilöktem és becsaptam az orra előtt az ajtóm. Gyorsan felvettem a Green Day logós pólót, majd az egyik megmaradt pulcsim is magamra kaptam. Kiléptem, a drága unokatesóm még mindig leblokkolva állt, majd azt kérdezte, idézem: „mi a fenét csináltál te melltartóban? És minek neked melltartó, ha melled sincs?”. A második ok miatt nekiugrottam és fojtogatni kezdtem, úgy ahogy a testvérek egymást szokták. Vagy, ahogy nem szokták… Megint elhordtam mindennek, ami a „szemét” jelző rokon értelműje. Erre a kiabálásra, még Damon is kidugta a fejét az ajtón, egy kicsit meg is lepődött, mikor meglátott engem, amint az (már amúgy is majdnem lila arcszínű) unokatesóm nyakát szorítom. A „drága” mostohabátyám mutogatott a kezemre, hogy szedjen már le róla. A démonom odalépett mögém és finoman megfogta a csuklóm. Próbáltam nem rá figyelni, hanem továbbra is Jus légcsövéhez szorítani a tenyerem, de ahogy Damon a fülembe búgta, hogy engedjem el, egyszerűen nem tudtam másként tenni. De azért közöltem Justinnal, hogy számítson még egy támadásra, de ezúttal már a haverjától jó messze fogom kinyírni.
A barátom még mindig a kezem fogta és behúzott a szobájába. Leültetett az ágyára és kérdezte, hogy miért akadtam ki. Elmondtam neki mindent. Egy percig némán meredt rám, majd kitört belőle a röhögés. A könnyeit törölgetve rogyott le a földre. Haha, de vicces – gondoltam dühösen. Akadozva kért bocsánatot, amiért kinevetett, de szerinte ezt tényleg vicces volt. Mérgesen a combomra csaptam, majd duzzogni kezdtem. Egy „jaj, ne már” hagyta el a száját. Odamászott elém és a szemembe nézett. Inkább az ablakot bámultam. Leült mellém, halkan kezdett duruzsolni a fülembe, közben átölelt. Lassan mosoly kúszott az arcomra.
Ekkor persze Jus benyitott, hogy lenyugodtam-e már és úgy mellékesen bocsánatot is kért, de azt csak úgy utólag említette meg, amúgy arra volt kíváncsi, hogy kimegyünk-e havat takarítani, illetve hóembert építeni. Igen, érett tizenhat, illetve tizenhét évesek vagyunk.
Most az előkertben kezdtük el a hó eltűntetését. Felépítettünk egy kisebb hóembert, de mivel vicces kedvünkben voltunk, így fejjel lefelé raktuk össze. Hogy a többiek mekkorát fognak nevetni, ha ezt meglátják! Szegénykémnek a fejébe szállt a vér. Vagy a jég. Mindegy. Még lábakat is raktunk rá. Kíváncsi voltam, hogy mikor rúgják/dől szét. Ahogy láttam, a fiúk már az elején szemeztek a bakancsaikkal és a kis tákolmányunk fejével. Rögtön védelmembe vettem a ki hóembert, mert mikor egyikük elindult felé, én gyorsan leültem a védencem elé és ártatlanul mosolyogtam a srácokra, akik csak megforgatták a szemük. Damon leguggolt elém és felvont szemöldökkel figyelt. Láthatóan azt akarta, hogy menjünk együtt valahová. El is hittem volna, azonban eközben Jus lassan sunnyogott mögénk. Meg akarta ölni a kis hóemberem! Nem hagytam, hanem mérgesen rászóltam, hogy ha megmeri rúgni Snowy-t (fantáziadús voltam), akkor kitekerem a nyakát és belevágom a fejét egy konténerbe. Megrökönyödve nézett rám, majd a barátomra, végül félősen magas hangon kérte a haverját, hogy űzzenek szellemet, mert engem megszállt valami. Összehúztam a szemem. Egy békejelet mutatott és elhátrált a hóembertől. Hjaj, Justinnal karácsony előestéjének reggelén nagyon verekedős és beszólogatós hangulatban voltunk.
Damon megfogta a kezem és felhúzott. Még mindig Snowy-t tartottam szemmel, de ő azonnal magára vonta a figyelmem, mikor megcsókolt. Az unokatesóm egy öklendezéshez hasonló hangot hallatott. A démonom egy unott nyögés kíséretében az égnek emelte a tekintetét. Hirtelen megszólalt Justin telefonja, ő, amint meglátta a nevet, megnyomta a fogadás gombot, arcára halvány pír ült ki. A füléhez emelte a mobilt, azonnal hallgatózni kezdtünk, látványosan közelebb hajoltunk hozzá. A kezével egy hessegető mozdulatot tett, amit egy gonosz vigyorral reagáltunk le.
- Halló? Szia! Na, akkor…? Persze, máris ott vagyok – mondta a készülékbe végig széles mosollyal. Amint lerakta, rávigyorogtunk. Kérdőn hunyorgott ránk. Ugratni kezdtük.
- Hova mész Melody-val?
- Honnan veszitek, hogy vele megyek? – vonta fel a szemöldökét, de az, hogy idegesen nyelt egyet, elárulta. Egy-null nekünk.
- Nem, is tudom. Elárult a széles mosoly és, hogy mikor kikaptad a telefonod ez kiesett – emelt fel Damon egy nyakláncot, amin egy „M” alakú medál lógott. Jus megtapogatta zsebeit, majd kikapta a sötétbarna hajú fiú ujjai közül a nyakéket. Hangosan felröhögtünk. Kettő-null nekünk. Lepacsiztam a barátommal.
- Olyan hülyék vagytok – nevetett Justin beletörődően. – De most már megyek, mert elkések – bazsalygott továbbra is. A kis tervem, miszerint összehozom őket az év végéig, bevált. Oké, nem egyedül az én érdemem, valahol kupidó és Aphrodité, a szerelem istennője is besegített, de ha nem rágom Jus fülét, akkor sosem hívja el randira Mel-t.
Miután az unokatesóm lelépett én végigfeküdtem a kétszemélyes kanapén. Nyújtózkodtam egyet rajta, mint egy macska, majd a fejem alá húztam a kezeim, a lábaim pedig behajlítottam. Valaki végigsimította az oldalam, majd a hajam, végül az arcom. Csillogó tekintettel néztem fel a sötétbarna szemekbe. Visszahajtottam a fejem és egy a macskák dorombolásához hasonló hangot adtam ki, mire halkan felnevetett és leguggolt elém.
- Macskává váltál? – kuncogott.
Egy nyávogással válaszoltam, mire közölte, hogy ő kutyapárti. Megemelte a fejem, leült, majd visszaengedte az ölébe. A hátamra fordultam és őt figyeltem. Fölém hajolt. Somolyogva simogatta a hajam, de a szemkontaktust egy pillanatra se szakítottuk meg. Éreztem, hogy óvatosan fentebb húz, így a mellkasára hajtottam a fejem. Belekapaszkodtam a pulóverébe és elvigyorodtam. Tovább babrál a tincseimmel. Úgy éreztem, perceken belül elalszok.
- Ne csináld ezt, mert mindig bealszok – motyogtam. Egy puszit lehelt a számra. Elmosolyodtam és megöleltem. Behunytam a szemem és vettem egy mély levegőt. Jobb kezével a vállamat simogatta, a ballal pedig az ujjaim.
Justinra gondoltam, és abban reménykedtem, hogy nem fogja elcseszni a randit. Mert ezt igenis kinéztem belőle! Melody egy kedves lány, össze is illenének ők ketten, még ha az egyikük ember is. Oké, nem lehetnének együtt örökké, de végre lehetne Jusnak egy komolyabb kapcsolata. Bármennyire is próbálta titkolni, látszott rajta a féltékenység, mikor Damon megcsókolt és akkor is, mikor egy másik srác próbálkozott Melnél. De ha összejön az említett csajjal, akkor már nem lesz féltékeny ránk, mármint arra, hogy nekem már van valakim, és a Melody-nál bepróbálkozó fiúkra se. Azaz: happy end!
Fél órával később csengettek, összenéztünk, majd fáradtan felnyögtünk. Odacammogtunk az ajtóhoz. Kinyitottam mire Jake elordította magát, hogy „hócsata” és eldobott (be a házba) egy hógolyót. Épp le tudtam hajolni, viszont Damon már megszívta, pont arcon dobják. A bűnös behúzta a nyakát és a száját húzva kért bocsánatot, az áldozat pedig vöröslő szemekkel meredt rá. Dühösen néztünk Jake-re és mögötte elbújt Markra és a maradék három lányra, mindegyikük kezében még legalább egy muníció volt. Gyorsan felkaptuk a cipőink és rohantunk utánuk, mert mikor látták, hogy nyúlunk a bakancsaink után, futásnak eredtek. Még kabátot se vettünk fel. Jenny és Kristy egymást lökdösve menekült, azonban pillanatra pontosan, egyszerre hasaltak el a havon. Hangosan nevettek. Az előkertben a fejjel lefelé összerakott hóember körül szórakoztunk, kergettük egymást, megfürdettük a másikat a hóban. Utóbbi Helenát és Markot takarta. Azonban nem a fiú nyomta le a hóba a lányt, hanem fordítva. A másik két srác szépen ki is röhögte szerencsétlen társukat.
Jenny és Kristy viszont készültek egy kis szívatással, így rám egy ördögszarvat raktak a kezembe pedig néhány vékony faágat, pontosabban virgácsot. De jó krampusz lettem. Viszont volt időm előkapni a telefonom és lefotózni Damont, akire mikulássapkát és szakállat raktak. Hangosan röhögtünk. Majd csináltunk egy olyat, hogy a srácon csak a mikulássapi van rajta, én meg átölelem a nyakát és felemelem az egyik lábam. Amint kattant a vaku Damon kitépte a kezemből a faágakat és Jake-et kezdte üldözni, mert még mindig be volt rá rágva. Hangosan nevettünk rajtuk, miközben ők sorra futották a tömbköröket. Mikor már mindketten kifáradtak (kábé negyed óra múlva), bementünk. Én az ördögszarvat Jenre, a srác a mikulássapkát Kristy-re rakta. Egy gyors pólócsere után lerohantunk a többiekhez. Mire leértünk Helena már Markot fojtogatta. Megkérdeztük, hogy mi történt, de nem adtak választ, csak tovább veszekedtek. Végül sikerült szétválasztani őket. Mint utólag kiderült, a srác valami olyat mondott, amin Hel felhúzta magát.
Amint ennek vége lett, Kristy meglátta a négy méteres hóembert. Az üvegre tapadt arccal, tátott szájjal figyelte az építményt, majd felénk fordult.
- Áh, ez tök jó! Mikor építettétek? – sikkantott. Ösztönösen a fülünkhöz kaptunk a hangmagassága miatt (még egy koloratúrszoprán is megirigyelte volna). Még meg se szólaltunk már felkapta a csizmáját és kirohant, gyorsan utána eredtünk. Tapsikolni kezdett a hószobor láttán, és eldöntötte, hogy ő is épít egyet.
 Összébb húztam magamon a pulcsim, és figyelni kezdtem a barátnőm, aki már fejben tervezte, hogy hogyan fogja megcsinálni a saját négyméteres hóemberét. Damon hátulról átölelt.
- Mi van az orra helyén? – mutatott fölfelé Jake, hunyorgott, hogy jobban lássa. Elvigyorogtam.
- Sodrófa – válaszoltunk egyszerre. Először mindenki elhallgatott, majd kitört belőlük a röhögés. Mosolyogva néztük őket, amint szinte már a hóban fetrengtek a vihogás miatt. Felvontam az egyik szemöldököm, mikor Mark szó szerint hanyatt esett annyira nevetett, ott pedig ide-oda dülöngélve kacagott tovább. Összenéztem a barátommal, aki csak sóhajtott egyet, majd megforgatta a szemeit.  Ajkát az arcomhoz nyomta. Jóleső bizsergés futott végig rajtam.
- Ti nem fáztok? – dörzsölgette a karját Jenny, aki (akárcsak mindenki más) kabát nélkül jött ki.
- Én speciel nem – mondta mögöttem Damon, aki fejét a vállamon pihentette.
- Jó. Ti nem fáztok, mert démonok vagytok. De mi nem vagyunk azok – tárta szét a kezét Mark mérgesen, már indult volna befelé, de szépen elesett Helena lábában. Ők ketten szerették nézni, ahogy civódóm Justinnal, mi pedig azt, ahogy ők csépelték egymást. Meg is volt az egyensúly.
Ekkor valaki felröhögött a teraszon és közölte, hogy így jár, aki kabát nélkül jön ki, még akkor is, ha természetfeletti lény. Leblokkoltunk, majd száznyolcvan fokos fordulatot tettünk. Az ajtó előtt Justin és Melody állt. A lány a sáljába fúrta az orrát, hogy ne látszódjon a somolygása, a fiú pedig nem tudta elrejteni a kissé egoista vigyorát. Azonnal az ugrott be, hogy Mel ember, akkor mégis mennyit hitt el az előbb mondottakból. Ijedten néztünk össze, utána feléjük pördültünk. Rákérdeztem, hogy mégis mióta állnak ott. Jus gondolkozni kezdett, utána közölte, hogy kábé két perce. Akkor viszont a lány mindent hallott. Vajon mennyire nézett minket idiótának? Ez a gondolat be is bizonyosodott, mikor Melody kuncogva mondta: mindent hallott.
Ekkor viszont jött a meglepetés, a következő mondat Justin száját hagyta el:
- De nyugi, mint kiderült, nem én vagyok az egyetlen őrangyal az osztályban!
- Nos, Melody, üdvözlünk a csapatban. Vagyis annak is a belső körében – mosolyogtam rá. Pirulva hajtotta le a fejét. Justin magához ölelte és egy puszit nyomott a fejére, mire egy hangos „húúú”-val válaszoltunk nekik.
Tudtam, hogy összejönnek! Tudtam, tudtam! Ezt az unokatesóm képébe is vágtam, mikor mindenki elment. Megforgatta a szemét és felsóhajtott, ezzel jelezve: igazam volt. Végül nem bírta tovább, és elmosolyodott, majd pedig magához ölelt. Na, akkor Justinnak végre lett barátnője, méghozzá őrangyal, így náluk is életbe lépett a Boldogan Élnek, Míg Meg Nem Halnak, vagy csupán az örök-élet végéig.
Ezután megmutattuk nekik az aznap készült képeket. A legjobban azon röhögött, amin Damon szerepelt fancsali képpel, fején mikulássapkával. Erre a srác a telefonom után vetette magát, az az ötlet vezérelte, hogy akkor is kitörli azt a fotót, ha beledöglik. De elkaptam előle a tárgyat és a lendület miatt leesett a kanapéról. Kiterült a szőnyegen, mint egy béka, de gyorsan ülőhelyzetbe nyomta magát. Még mindig a szánk elé tett kézzel vihogtunk rajta. Dühösen kifújta a haját a szeméből és felpattant mellénk. Most ő vágta be a durcit. Feltette a fehér pulcsija kapucniját és kissé lehajtotta a fejét, emiatt pedig úgy nézett ki, mint Altaïr az Assassin’s Creedből, legalábbis arcra mindenképp hasonlított. Justinnal összenéztünk. Ő gondolt egyet és a haverja helyett az én vérem kezdte szívni.
- Bailey én ördögszarvval a fejeden képzellek el mindig – vihogott. Úgy néztem rá, mint aki mindjárt kinyírja, de közben Damon felé pillantottam, aki láthatóan megkönnyebbült, mikor ejtettük a témáját. Megfogtam a mögöttem lévő párnát és jó erősen arcon csaptam az unokatesóm, aki erre a következőt felelte: - Szeretlek mostohahúgi.
- Én is – mondtam gúnyosan. Kiöltötte rám a nyelvét, mire megint odacsaptam, pont időben húzta el az arcát. Ezután megpróbált elkapni, de elugrottam. Tervem szerint hátrafelé csúsztam volna, de lefelé lett belőle. A hátsómra estem, Damon után én ismerkedhettem meg közelebbről a padlónkkal. A két fiú szakadt a röhögéstől. Én csak a térdemre támasztott állal néztem őket. A barátom vihogott a legjobban, a lehető legkárörvendőbb tekintettel nézett rám. Lebiggyesztettem az alsó ajkam, majd kicsit belerúgtam a lábába. Kissé felszisszent, majd morgott valamit arról, hogy nagyot rúgok.
- Hé, kipakoljuk a maradék díszt a szobáinkba? – kérdeztem.
- Oké. Irány a garázs – pattant fel az unokatesóm, majd a barátom is. Elindultak kifelé. Széttárt kézzel kiáltottam utánuk. Mivel nem jöttek vissza, nagy nehezen feltápászkodtam, a hátsóm fájt az eséstől. Felkaptam a cipőm és utánuk futottam. Akkor értem utol őket, mikor a dobozokat nyitogatták és keresték a karácsonyi cuccokat. Justin szinte derékig belebújt a ládába, úgy kereste a díszeket. Nekidőltem az ajtófélfának és figyeltem a ténykedésüket. Vicces volt nézni, ahogy egyre idegesebbek lesznek, mivel sehol nem találták a keresett dobozt. Lenéztem magam mellé, ott hevert egy fél méter magas dobozka, rajta hatalmas, piros betűkkel „Karácsonyi díszek”. Mivel nem figyeltek, így gondoltam egyet, megfogtam a talált tárgyat és elindultam vele befelé. Idióták – ekképp röhögött a bennem lévő démon énem. Kinyitottam a tárolót és kiszedtem belőle egy alig negyven centis sötétzöld műfenyőt. Fú, de rég láttam ezt is, nem sűrűn szoktam feldíszíteni. Legutóbb… három-négy éve. Összeszereltem és elkezdtem feldíszíteni. Feltekertem rá egy arany láncot, majd elkezdtem felrakni a gömböket is. Végül a tetejére akasztottam egy csillag alakú díszt is. Kész! Tök cuki lett. Belenéztem még a dobozba, hogy hátha van még benne valami, ami az enyém, de rosszul gondoltam.
- Jó lett. És te honnan szedted azt a dobozt? – mondta mögöttem valaki. A vállam fölött néztem rá. Damon fél vállát a csukott ajtónak vetve állt Visszafordultam a fácska felé és megigazítottam. A kis nyomi műfenyőnek már hiányzott pár ága, de azért aranyos volt. Bár a díszek eléggé jobbra húzták, ami miatt kissé félrebiccentett fejjel csodáltam.
- Justin? – kérdeztem még mindig hátat fordítva neki. Mögém lépett, tenyereit a vállamra tette, majd egy puszit nyomott a fejemre. Végre megadta a kérdésemre a választ.
- Ábrándozik álmában. Hogy értsd: bealudt – nevetett. Elmosolyodtam és tovább igazgattam a szobám díszét.
Letérdelt mellém, majd pedig elkapott egy épp leesni készülő díszt. Hálás pillantást vetettem rá és visszaraktam a gömböt a helyére. Lefotóztam a kis nyomi karácsonyfám, végül pedig a barátom felé fordultam. Ábrándos tekintettel figyelt, és megpöccintette az egyik díszt, mire rácsaptam a kezére. Sziszegve kapta vissza a kézfejét, majd gonoszan elvigyorodott. Ismét a fa felé nyúlt, de mikor újból ütni készültem, elkapta a csuklóm és magához rántott. A lendület miatt hátradőlt, neki a falnak. A plafon felé nézett, a tekintetem ugyanabba az irányba vezettem. Fölöttünk egy fagyöngy fénylett. Odavarázsolta. A kis okos! A barátomra néztem, aki várakozón billentette félre a fejét. Nagyokat pislogott, mikor nemet intettem a fejemmel, majd hirtelen odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Szemei kikerekedtek, meglepett mosoly húzódott az arcára. A mellkasára tettem az egyik kezem, éreztem, hogy milyen hevesen ver a szíve. A fagyöngy szétrobbant, aranyló hóként hullt alá, egyenest ránk. A fényes por még a hajunkon is fénylett. Varázslattal lekapcsoltam a lámpám, csak a kis fenyőfa világítása, illetve a por lüktető ragyogása világított. Alig, de láttam, hogy Damon szélesen mosolygott, miközben körülnézett. Legvégül rajtam akadt meg a kissé vörös árnyalatú tekintete. Kisimítottam a szeméből a sötétbarna tincseket és egy puszit nyomtam a szájára.
Fél órával később már az ágyon feküdtünk a tévémet nézve. Annyira nem kötött le minket a szokásos karácsonyi film, szinte szó szerint unatkoztunk. Egyszer csak felállt, majd felnyögött. Tenyerét az ablakomra tette, az azon lévő jégvirág pedig terjeszkedni kezdett, végül egy karácsonyfa formáját vette fel. Tetszett, amit csinált.
- Megint esik a hó – fintorgott. Felkönyököltem a párkányra és bámultam a lehulló hópelyheket. Szeretem a havat, de a jóból is megárt a sok. Azért megpróbáltam azt, amit ő. A jégvirág egyre nagyobb lett, de nem vette fel semminek az alakját. Kicsit elszontyolodtam. Hátrálni kezdtem és visszadőltem az ágyra. A fejem viszont valami keményebbe ütközött a takarónál. Damon felkarjába. Felnéztem rá, ő pedig végigsimította az arcom. Mikor a bőrkarkötője feljebb csúszott, észrevettem egy kis, kereszt alakú tetoválást. Alig volt nagyobb három-négy centinél, a karkötők eddig szinte mindig eltakarták. Én sem szúrtam ki. Végighúztam az ujjam a motívumon, a barátom is észrevette, hogy rátaláltam a tetoválására.
- Még tizennégy évesen csináltattam. Mindig emlékeztet, hogy a jó oldalon álljak. Senki nem tud róla… – motyogta. Vett egy mély levegőt és ajkát az enyémhez nyomta. –… csak te – fejezte be.
***
- Megjöttünk! – kiabálják lentről a nénikémék. Kinyitottam a szemem, vissza akartam aludni. Megsimogattam Damon arcát, majd az órára néztem, délután fél négy volt, de már sötétedett. Ezért nem szerettem a telet. Lassan a barátom is ébredezett, de továbbra is úgy ölelt magához, mint valami kisfiú a játékmackóját. Végül kiskutyaszemekkel nézett rám. Felültem. Várakozóan felvontam a szemöldököm, és vártam, hogy ő is felkeljen. Megrázta a fejét és megpróbált visszaaludni. Felsóhajtottam egyedül indultam a földszintre. A nénikém azonnal megpillantott, széles mosoly húzódott az arcára. Egy bögre, habbal és mályvacukorral díszített forrócsokit nyújtott át. – Justin? Damon? – kérdezték.
- Kidőltek – feleltem. Mosolyogva bólintottak és bementek a konyhába vacsorát csinálni.
Mögöttem recsegett a lépcső, Jus jött lefelé álmos tekintettel, boldog mosollyal. Nem is csodáltam, hogy nem vett észre és felbukott bennem. Pont elbírtam kapni a pólóját, így nem zúgott le. Visszarántottam magam mellé. Meglepve pislogott néhányat.
- Köszi – dörzsölte a szemét. Megvakargatta a fejét, utána átkarolta a vállam és magához húzott.
- Na, akkor összejöttetek? – vigyorogtam. Elpirult, így azonnal tudtam a választ. Persze, hogy összejöttek. Hangosan nevettem a reakcióján. Minden bizonnyal a barátom is kíváncsi volt a nevetés tárgyára, így pár pillanaton belül már meg is jelent a buksija a lépcső tetejénél. Összevont szemöldökkel figyelte, ahogy szórakozok az unokatesóm zavarán. Végül letudta azzal, hogy ő már semmin nem csodálkozik. Megértem, teljes mértékben!
***
Dave bácsi behozta a karácsonyfát, amire ott helyben el is kezdtük felszerelni az állványt. Tíz perccel később a kandalló mellett egy sötétzöld, két méternél magasabb fenyő állt. A lábunknál a díszekkel teli dobozok álltak. Először a világító cuccost tekerjük fel rá, azzal pedig már az első pillanatban baj volt. Először is kicsomózni se bírtuk. Csak fél óra azzal telt el, hogy azt gubancoltuk kifelé. Majd a nagyobb gömböket pakolgattuk fel a fa aljára. És szép lassan az egyre kisebbeket, ahogy haladunk fölfelé. Egyszer azon is veszekedtünk, hogy kié legyen a megtiszteltetés, hogy feltegye a csillagot a tetejére. Az érvek a következők voltak: Damon, mert ő a családunk új tagja. Justin, mert most jött össze Melody-val. És végül én, mert én vagyok hármunk közül csaj. Az utolsó indoknak semmi értelme nem volt. Nem tudom miért, de nekem kellett elég bátorságot szednem, hogy felhelyezzem. Kerítettek egy széket, amire felálltam. De mivel a nénikém és a bácsikám legterebélyesebb fát választotta, naná, hogy alig bírtam felrakni az a nyomorult csillagot. A srácok két oldalt készenlétben voltak, hogyha esetleg leesnék, akkor elbírjanak kapni. De mivel ez nem történt meg, csak lesegítettek a székről, amit ezután visszavittek a konyhába. Elégedetten néztük a művünk. Sajnos Justin már most azt tervezte, hogy mit csinál a fával, miután leszedtük róla a gömböket, meg a világítást. Felvont szemöldökkel néztünk rá, mire egy hisztérikus kiáltás után megkérdezte, hogy nekünk meg mi bajunk van. Megforgattam a szemem és inkább hanyagoltam.
Levágtuk magunk a kanapéra.
- Szép lett gyerekek – dicsért meg a bácsikám és a nénikém is. Rájuk mosolyogtunk. A tekintetünk visszavezettük a fához. Lekapcsolták a lámpákat, így láttuk, hogy milyen szép is igazából. Odabújtam Damonhoz, aki átölelte a vállam és egy puszit nyomott a fejemre. Bámultuk az arany, ezüst és zöld díszeken megtörő fényeket és a tőle egy méterre lévő kandalló tüzét. Az állam alá húztam a térdem és mosolyogva pillantottam az elbambult fiúkra.
- Vacsora! – csiripelte Clare néni. Mindketten összerezzentek. Egyszerűen kiröhögtem őket és a konyhába sétáltam. Leültem a helyemre. Vigyorogva kezdtem el enni a svédasztalosnak mondható vacsorát.
A fiúk egész végig olyan szemmel néztek rám, mint ami azt sugallta: kinyírnak. Szóval csak a szokásos. Megpróbáltam minél lassabban enni, hogy minél később csikizzenek halálra. De felvették a tempóm, így egyszerre végeztünk. Szerencsére megmentett az, hogy ajándékozás.
Mi minden évben megmondjuk, hogy NEM KELL AJÁNDÉK. Én arra hivatkozok, hogy a szülinapom pár nap múlva lesz. Ez rendszerint… nem szokott beválni. Ebben az évben is elmondtam vagy százszor, hogy tényleg nincs szükségem semmire, mikor megkérdezték, hogy mi lenne jó, pár percig el is hittem, hogy tényleg nem kapok semmit, hanem majd szülinapomra, de…
…nem vált be. Jó, nem ajándékot, hanem pénzt kaptunk. 100 $ fejenként. Ahhoz képes nem sok, hogy a suli menői (alias Lindsey, Annabella) ennek a dupláját kapják… zsebpénznek… havonta.
Mi az ő ajándékukon sokat törtük a fejünk. Végül Clare néninek egy szakácskönyvet, Dave bácsinak pedig a lexikongyűjteménye hiányzó darabját. Örültek is neki. A nénikém azonnal fellapozta, talált is egy tortát, amit meg akar sütni a szülinapomra.
Majd az egymásnak vett ajándéktárgyak következtek. Először Justinnak adtuk oda a varázskönyvet. Először furcsán nézett a kulcstartóra, de mikor átváltozott mágiakönyvé rögtön megvilágosodott. Széles mosollyal köszönte meg és ölelt át minket. Ő is azonnal kinyitotta és kipróbált egy könnyű (a lehető legkönnyebb) harci igét. Annyit csinált, hogy ha hozzám ért, akkor kicsit megrázott, de ő ezzel egész este elszórakozott. Mikor meguntam, egyszerűen felvettem a démonalakom és mögé álltam, mikor a tükör előtt páváskodott. Szívrohamot kapott, mikor meglátott, ebben egészen biztos vagyok. Ezt abból szűrtem le, hogy egy kiáltás kíséretében elugrott az ágyáig, ott pedig kiterült. Szíve olyan hevesen vert, hogy még onnan is hallottam. De eléggé eltértem a karácsony tárgyától.
Majd én jöttem az ajándékosztásnál. Három könyv. Kettő egy sorozat első két része, az utolsó pedig egy varázskönyv, csak épp tele harci igékkel. Már akkor Justinra sandítottam, aki vette az adást és szúrósan kezdett rám nézni. Láthatóan nagyon nem akarta, hogy őt használjam tesztbábunak.
Ezután pedig Damon következett. Ő kissé behúzott nyakkal várta, hogy mi lesz vele. Elvigyorodtunk, az unokatesóm megveregette a vállát, mire a barátom csak még jobban zavarba jött. Átöleltem a felkarját és biztatóan biccentettem egyet. Nem volt semmi oka félni, hiszen ha eddig se bántottuk, akkor nem karácsonykor kezdtük volna el.
- Nos, haver, remélem a jó énekhanghoz gitártudás is párosult, mert nem visszaváltható – varázsolta elő Jus a semmiből a hangszert és átadta neki. Damon összevont szemöldökkel forgatta meg a dobozt. A nagy csomagot letette az asztalra és lassan leszedte a csomagolást. Justinnal egymásra kacsintottunk, ami természetesen a köztünk ülő fiú is észrevett. Óvatosan kiemelte a tokjából és mégannyira ledöbbent, mikor meglátta. Hitetlen mosollyal kinyög egy köszönömöt. Mint aki nem is hiszi el, hogy mit kapott. Majd könyörögtünk neki, hogy próbáljon meg valamit játszani rajta. Beadta a derekát, de hogy mit az már egy jó kérdés volt. Végül gondolt egyet és spontán pengetni kezdte az akkordokat és a mollokat. Néhány hang először félrement, de utána egészen belejött. Igen, mintha olvastam volna olyat a könyvemben, hogy az angyalok egyértelműen jó zenészek és énekesek, ez nekik zsigerből jön. Viszonylag nekem is jó hangom van, csak azért néha becsúszik egy-egy hamis dallam. Ismét a gitározására összpontosítottam. Egy ideig gondolkoztam, majd felismertem az egyik Skillet számot, amit pár napja mutatott. „You are my salvation…” Bazsalyogva hallgattam végig a dalt a családommal együtt. Mikor az utolsó hang is lecsengett hangosan megtapsoltuk, mire felnevetett és egy kicsit el is pirult. Csak zavartan megvonta a vállát és félretette a hangszert.
- Oh, tényleg majdnem elfelejtettem – pattantam fel és felrohantam a szobámba. A dobozból előkerestem a rajzokat, amiket a fiúknak szántam. Vissza le. Jusnak a kék szalaggal, Damonnak a piros szalaggal átkötöttet nyújtottam át. Egyszerre tekerték ki és… se hang, se kép. Mint mikor lefagy valami. Előbb a saját ajándékukat bámulták, majd összenéztek, utána cseréltek, végül ismét a sajátjukat tartották a kezükben.
- Srácok? – kérdeztem. Továbbra se volt semmi reakció. – Hahó! – lóbáltam meg a kezem a szemük előtt. Végre feleszméltek. Rám emelték a pillantásuk, elképedtség tükröződött mindkettőjük szemében. Valahogy kinyögtek egy köszönömöt. Ők és a több szóból álló mondatok? Ugyan már! Dave bácsi mögénk sétált, hogy lássa a rajzokat. Elismerően biccentett egyet. Jus megölelt, Damon pedig adott egy kis csókot. Visszacsavarták és újra átkötötték a szalaggal. Óvatosan behelyezték a fa alá őket, a többi ajándék mellé.
***
Nos, a következő pár óra úgy telt, hogy Justin rajtam próbálgatta ki az új könyvéből szedett pofonegyszerű és marha gyenge „harci igéket”, én már szinte idegrohamot kaptam, annyira idegesített, Damon pedig a tenyerébe támasztott állal nézte, amint szenvedek. Mégis milyen barát az ilyen? Kárörvendő? Az biztos! Az én drága unokatesómról már ne is beszéljünk. Az az idióta totálisan kiakasztott… De mindegy, végül is karácsony volt, ilyenkor nem gyilkolni kell egymást, hanem kifejezni a szeretetünk. Néha még úgy is, hogy fejben már felnégyelted, karóba húzattad, majd elégetted az illetőt. Ezek voltak ám a karácsonyi gondolatok…
Szerencsére Damon olyan tíz óra magasságában megszánt és behúzott a szobámba, ott pedig leültetett az ágyra. Megigazítottam a pizsim és kíváncsian néztem, hogy mit csinál. Felkapcsolta a tévém, ahol a szokásos karácsonyi film ment, a Reszkessetek betörők. Nem is próbálkoztam azzal, hogy ne nevessek a próbálkozásán. Ő is velem örült. Átöleltem, mire fáradtan felkuncogott. Belenéztem a csillogó szemeibe.
Magam elé húztam az egyik párnát, abba pedig bele fúrtam az orrom. Elmosolyodott és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Boldog karácsonyt, Kicsim…

2 megjegyzés:

  1. Sziaa!
    Háááát, mit ne mondjak .... khm..khm... Már megint Nagyon-NAGYON JÓ lett!!!!!
    Istenem, hogy tud valaki ilyen jól írni!!!! Tényleg kellett ez a szemüveg, mert eddig nem vettem ezt észre de most igen!!!! Fantasztikusan jóóóó lett!!! Amúgy igen, lehet sajnálni, megengedem... brühühühü szemüveges lettem!!!! De ez most nem is lényeg!! Jóóóóó lett! Várj egy kicsit még öt percig tombolok.......................... oké kitomboltam magam!
    Puszi és millió ölelés: Dia
    UI.: Sook csokit! Vagy nem tudom mit kértél a mikulástól!! Lehet egyezik az ízlésünk ezért sok csokit és még több könyvet a Mikulástól!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy tetszett. Szemüveg pedig majd nekem is kell, mert vak vagyok, mint a denevér... mármint csak akkor, ha a táblát kéne nézni. :)
      A sok csokit megkaptam, a könyv pedig abból a pénzből lesz, amit elő karácsonyi ajándékként kaptam. Szóval remélem te is kaptál RENGETEG csokit meg könyvet!!!!
      Puszi!

      Törlés