2014. december 31., szerda

Az újévi buli – home version

Sziasztok!
Ez az év utolsó bejegyzése. Szóval mindenkinek B.U.É.K, jó pezsgőzést és bulizást akár családi, akár baráti körben.
A fejezethez most nem mondok semmit, csak annyit, hogy remélem tetszeni fog. :)
Jó olvasást és boldog új évet kívánok!
------------------------------------------

Szombat, huszonnyolcadika. Aznap mentünk el Jenny-vel és Kristy-vel vásárolni. Játékboltokba rángattak be, mert ott akartak mindenféle újévi kiegészítőt keresni. Én csak röhögtem azokon a tárgyakon, amiket találtak. Felpróbáltam egy színes parókát, ezt a tettemet meg is örökítették, ami miatt jó sokáig nevettek. Nem is csodáltam, hiszen én magam is kuncogtam rajtuk.
Miután megvettük nekik a trombitákat azután a másik két csaj is csatlakozott hozzánk. Helena ötlete volt, hogy vegyünk ördögpatront. Titokban pár kisebb tűzijátékot is beszereztünk. Mivel Hel már betöltötte a tizennyolcat, így nem volt nehéz dolgunk. Vettünk egy-két gyerekpezsgőt is. Majd magunknak pár rucit is összevásároltunk. Én kaptam egy lila ejtett vállú, kábé hasig érő pólót, amit majd egy fekete trikóval fogok kombinálni és egy koptatott világoskék farmert. Jenny egy fekete előszaggatott farmert és egy fekete Eiffel-torony mintás pólót vett magának, a húga pedig egy New York City feliratos szintén fekete ujjatlan pólót és egy aranyszínű bizsu nyakláncot. Melody egy rózsaszín felsőt és egy fekte alapon pink virágmintás szoknyát és egy rózsaszín övet vett meg. Helena azt mondta, hogy karácsonyra egy életre elég ruhát kapott, szóval nem vásárolt semmit.
Beültünk egy sütizőbe a plázába. Azonnal szemet szúrt, hogy Mel a Justintól kapott nyakláncot viseli. Mivel észrevette a tekintetem, így rögtön el is pirult. Elmosolyodtam és a bejárat felé kaptam a fejem, ahonnan egy ismerős kiabálást hallottunk. Jake integetett ott, mögötte minden fiúbarátunk.
A mögöttünk lévő asztalnál egy csaj meg is kérdezte, hogy vajon kinek integetnek ilyen „jó pasik”. A srácok megindultak felénk, amit ők a pillanat heve miatt félreértelmeztek és azt hitték, hogy hozzájuk mennek. Kicsit meg is lepődtek, mikor lefékeztek nálunk. Ahogy Jus elsétált mellettem, összeborzolta a hajam egy „szia, húgi” megszólítás mellett. Visszaköszöntem és figyeltem a többieket. Mark és Helena nem épp szép pillantásokkal illették egymást, amit Kristy élő mozinak tekintett.
Éreztem, hogy Damon ujjai végigszántják a hajam, majd leült egy székre, amit a szomszéd asztaltól vett kölcsön.
- Annyira meg szeretnélek csókolni, de ott van az a hülye fogadás – mondta halkan, de szórakozottan.
- Kellett neked belemenni – vigyorogtam.
- Kellett neked felvetni – vágott vissza és elvette előlem a kólám és belekortyolt. Álsértődötten néztem rá. – Most komolyan ezen is berágsz?
- Nem hagytál nekem forró csokit két napja – feleseltem. Felvonta a szemöldökét és felpattant, a kólát pedig magával vitte. Pár perc múlva visszajött, kezében egy bögrével. Gúnyos mosolyt villantottam rá, mikor letette elém. Jenny viszont kapott az alkalmon és ő is indult volna forró csokiért, de a fiúk leültették őt, és lovagiasan bevállalták, hogy meghívnak minket egy-egy italra. Damonnel közelebb húztuk egymáshoz a székeink. Ő átkarolta a vállam, én pedig odabújtam hozzá, kezemben a forró csokimmal.
Amúgy mindenkinek feltűnt, hogy mintha másképp viselkednénk Damonnel, így nekik is el kellett mondanunk a fogadást. A fiúk a barátomnak, a lányok nekem szurkoltak, kivétel ezek alól Jus, aki pártatlan maradt. Jól is tette, mivel ha a démonomnak szurkolt volna, akkor én, ha pedig nekem, akkor a haverja nyírta volna ki. Így mikor megkérdezték, hogy mit gondol, inkább csak felemelte mindkét kezét, kicsit megvonta a vállát és közölte, hogy lesz, ami lesz.
Otthon lepakoltam az új ruháim és eldugtam az ördögpatronokat és a kisebb tűzijátékokat. Hallottam, hogy kopogtak. Kisétáltam a szekrényemből és az ajtóban megpillantottam Damont. Érdeklődő tekintettel nézett. Ő már letusolt és át is öltözött.
- Na, milyen volt a vásárlás? – mosolygott. Összefonta a mellkasa előtt a kezeit, fejét az ajtófélfának döntötte.
- Hála Jennek és Kristy-nek szerintem minden boltba benéztünk – sóhajtottam. Halkan kuncogott a szenvedő arcom láttán. De jól szórakozhatott.
- Csajok – forgatta a szemét. Erre a székemen heverő pulcsimmal dobtam meg. A röhögését semmi sem nyomta el. Szúrósan pillantottam rá.
- Pasik – csináltam ugyanazt, mint ő, erre viszont visszavágott, pontosabban a pulóverem vágta nekem. Elkaptam és visszahelyeztem a szék háttámlájára. Megráztam a fejem és odadobtam neki az egyik ördögpatront. Meglepetten ragadta, majd forgatta meg az ujjai között. – A másik szomszéd macskáját célozd meg vele – súgtam neki. Kérdőn nézett, de a szája szegletében ott volt a mosoly. – A macsek oldalán van egy fekete folt, abban meg egy fehér pötty. Céltábla – magyaráztam meg. Olyan arcot vágott, mint aki megvilágosodik. Felnevetett és odalépett hozzám, megsimogatta az arcom, majd egy halk jó éjt után kiment.

Vasárnap. Úgy is mondhatnánk, hogy szabadnap. Senki nem ment sehova. Megnéztük a régebbi családi videókat és képeket a szilveszterekről. Emlékszem tíz éves korunkban feldőlt a rakétatelep és lebombáztuk a szomszédokat. Ők annyira nem örültek, míg mi röhögtünk a hóban. Erről készült videó is. A következő év. Justin először próbált egy ˝sikító˝ nevű tűzijátékot kilőni. Csak épp ívben fordultak visszafelé, így ő ugrált előlük. Mit ne mondja, így utólag is jót röhögtem. Aztán a rákövetkező. Itt csak az volt felvéve, ahogy egymás lábát dobáljuk az ördögpatronnal. Ugrándoztunk, hogy nehogy eltaláljon a kis kavicsokkal teli apró zsákocska… és így tovább egészen tavalyig, ahol egy a suliban készült videó volt. Damonre pillantottam, aki lopva engem figyelt. Rám mosolygott és tekintetét újra a monitorra szegezte.
Ezután jött Justintól a kérdés, hogy a barátom járt-e már az embervilágban szilveszterezni. Naná, hogy volt. Persze rögtön kíváncsiak lettünk, így kénytelen volt elmesélni.
- Nos, azt hiszem tavaly vagy két éve volt. Pár akkori haverommal gondoltunk egyet és eljöttünk, persze semmilyen engedélyt nem kértünk. Egy ideig csak járkáltunk körbe-körbe Bostonban, majd egyszer csak megálltunk a sulitok előtt. Ó, akkor tavaly volt. Így utólag tudom, hogy Bailey-t dobálták éppen hógolyóval – itt rám vigyorgott. – Ekkor jó sokan kijöttek az épületből, így velük tartottunk. Benn a városban nem sokkal később kezdődött a tűzijáték, azt végignéztünk, valaki elővarázsolt egy üveg pezsgőt, azt elosztottuk tízünk közt, csak két-két korty jutott mindenkinek, pff, majd visszaindultunk. Mit ne mondjak, lebuktunk – húzta el a száját. – Nem baj, tizenhat éves fejjel nem bántam – nevetett fel. – Amúgy még jó párszor voltam itt szilveszterezni korábban – dőlt hátra a székében. Érdeklődő fejet vágtunk, mire felcsattant. – Most nem fogom az összes itt töltött új évem elmesélni!

Hétfő. A fiúk már akkor se voltak otthon, mikor felkeltem. Mint utólag kiderült tűzijátékot vettek. Volt ott mindenféle: kisebb, nagyobb; telep, vagy csupán egyszerű egyszer lövős; életveszélyes, meg gyerekjáték. Oké, nem pont gyerekjáték, de azt még én is meg mertem gyújtani.
- Illegálisan jövőre is raktok félre? – kérdeztem, mikor meglátom a marha sok cuccot. A bácsikám felmosolygott rám és megrázta a fejét. Akkor viszont el kell durrogtatnunk az összeset – jutott eszembe. Vagy kilőni vele a fiúkat – folytattam a gondolatmenetet. Az említettek mintha olvastak volna a fejemben, mert felém fordultak, arcukon kissé ijedt, de elgondolkozó kifejezés ült. Fütyörészve vettem a kezembe az egyik tűzijátékot és úgy tettem, mintha a leírását olvasnám. Kicsit se voltam gyanús. Ezt ők is így láthatták, mert Damon a biztonság kedvéért kivette a kezemből és visszaraktam a szatyorba. Ártatlanul mosolyogtam rá. Jó kislány leszek, ezt üzente a tekintetem, mire ő csak somolyogva megforgatta a szemét. Mikor elfordult, kiöltöttem rá a nyelvem. Jó kislány? Egy fenét, majd ha fagy! Oké, rossz közmondás, tekintve, hogy kint mínusz ezer fok volt. Megvan: majd ha piros hó esik!
Megráztam a fejem és felmentem a szobámba a kisebb játékszerekért, amiket a csajokkal vettünk. Kivettem a zacsiból az ördögpatronokat, amiket ledobtam az ágyamra. A többit a kezembe vettem, és hogy még jobban rájuk ijesszek, kivettem egy kis zöld bombát a dobozából és az ujjaim közt forgatva mentem le. Jus arca azonnal megnyúlt a meglepetéstől, majd kissé félve fordult a haverja felé.
- Ezt is rakjátok hozzá – raktam le óvatosan a szatyrot, de a bombácskát még mindig az ujjaim közt forgattam. Felpillantottam egy másodpercre, hogy lássam az arcukat. Félelem. Ezt az egy érzelmet bírtam róluk leolvasni. Muhahaha! Ezek beijedtek tőlem. Ezt amúgy a bácsikám is észrevette, aki biztatóan megveregette a fiúk vállát, majd kiment a szobából.
Damon halkan felköhögött először, majd közelebb lépett és ideges mosollyal lassan kivette a kezemből a „játékszerem”. Lebiggyesztettem az alsó ajkam, mint egy óvodás, akitől elveszik a játékát. Megcirógatta az arcom és megkereste a bomba dobozát. Pff, gyávák!
- Ti ezt mikor és kivel vettétek? – vont kérdőre Justin, mikor úgy gondolta, hogy elmúlt a veszély.
- Nos, mi ezt szombaton vettük Helenával, aki már betöltötte a tizennyolcat, ííííígy legálisan jutottunk hozzá – meséltem a szombati napot. Lassan bólintottak és eközben elgondolkoztak, hogy ez mennyiben igaz. Még mindig gyanúsan méregettek. Az unokatesóm a fejével felém intett, mire Damon mellettem termett. Kicsit úgy nézett ki, mint egy kidobó, ahogy ott állt talpig feketében, karba tett kézzel. De rögtön egy démonbőrbe bújt angyalnak tűnt, mikor gyengéden átölelte a vállam és magához húzott.
Eközben Jus előszedte a telefonját.
- Akkor előbb Helenát is megkérdem – tárcsázta a számát, majd kihangosította. Már az első csöngésre felvette.
- Igen Justin együtt vettük a tűzijátékokat – kezdte köszönés nélkül. A fiú csak felváltva nézett rám és a készülékre, értetlenül rázta a fejét:
- Még semmit sem mondtam!
- Már vártam, hogy valamelyikőtök felhívjon és ˝kikérdezzen˝, hogy igaz-e, amit Bailey állít, de nem tagadom: még szombaton vettük a cuccokat. Na, nekem mennem kell, majd holnap találkozunk – rakta le, mielőtt bármit szólhattunk volna.
- Szerencséd – vigyorgott Jus.
Megforgattam a szemem és levágtam magam a kanapéra. Ők is letelepedtek mellém. Damon átölelte a derekam, mire a vállára hajtottam a fejem. Hirtelen beugrott.
- Jus, hogy állsz a varázskönyvvel? – kérdeztem. Erre előttem egy világító fehér gömb jelent meg. Csak az a bibi, hogy az arcomtól alig pár centire. – Nem, azt kértem, hogy mutasd meg! – rivalltam rá.
- Én is tudom, csak kíváncsi voltam, hogy mennyire blokkolsz le – vont vállat nevetve. Ezt annak vettem, hogy jól halad… – És a helyedben nem érinteném meg, mert akkor úgy fél órára nem tudsz megmozdulni – szólt oda, mikor pont hozzáértem volna. Azonnal elkaptam az kezem. Rá pár másodpercre szertefoszlott a gömb. Felsóhajtottam megkönnyebbülésemben és visszahajtottam a buksim a barátom mellkasára. – De amúgy már jó pár varázslatot megtanultam – mosolygott. – Amúgy honnan szedtétek a könyvet?
- Damon hozta – fúrtam az orrom az említett kulcscsontjához, mire egy halk kuncogás hagyta el a száját. – Én megkerestem, hogy hol lehet kapni, ő pedig elhozta.
***
Délután még elmentem a nénikémmel egy kisebb vásárlásra, hogy legyen holnapra kaja. Más szóval még néhány pezsgő (oké bevallom ezek már nem mind alkoholmentesek), chips és társai, meg kóla és a hasonlók. Hát a nem lehet mondani, hogy szilveszterkor éhen fogunk halni.
Otthon a fiúkat befogták házimunkára, mert már megint esett a hó. Nuku életkedvvel lapátolták a havat és azzal szórakoztak, hogy melyikük tudja úgy megdobni az utólag tákolt, fejjel fölfelé épített hóembert, hogy annak leessen a feje. Hát egyiküknek sem sikerült. De akkor is: szegény Snowy!
- Mi csináltok szegénnyel – mosolygott a nénikém, miközben elhaladtunk mögöttük. Elég csúnyán néztem rájuk, de nem fogták az adást, miszerint ne bántsák a hóemberem!
- A macskát nem találtuk – válaszolt Jus és eldobta a hógolyót, egyenest Damonnek, aki viszont lehajolt, így a lövedék a bokorba repült. Ott valami iszonyúan felsikított, majd kirohant a szomszéd macskája, vagy ahogy mi hívtuk ˝céltábla˝. A cica gyorsan elspurizott a kertünkből, vissza oda, ahonnan jött. – Megvan! – mosolygott kisfiúsan. A kezembe temettem az arcom és próbáltam elkerülni, hogy a nénikém észrevegye, hogy röhögök. Miveeeel, szegény srácokra nagyon dühösen nézett. Azok csak behúzták a nyakuk és egymásra mutattak „ő kezdte” stílusban.
- Hagyjátok szegény macskát. Bármennyire is úgy néz ki, mint egy céltábla – itt viszont ő is felnevetett. A srácokkal összemosolyogtunk, viszont itt…
- A gyerekek megint megdobálták hógolyóval szegény Kitty-met – trappolt felénk a szomszédunk kezében a kis macsekkal. Mögötte pedig a kényes kis leánykája. Még csak tizennégy éves, de én már elkönyveltem magamban. És nem a szép kifejezésekhez. Eredetileg szőkésbarna haja volt, de most a fele pink a másik fele pedig nagyon világos szőke. Rikító kék a szeme, amit mindig kiemel fekete szemceruzával. Szinte folyton feketében vagy sötét ruhákban jár. De néha olyan ruci-összeállítást talál ki, hogy elöl hátul alig takarja valami. Szóval… Amúgy elég bunkó a csaj.
- Örüljön, hogy most nem ördögpatronnal dobtam meg – morogta a fülembe Justin. Elvigyorodtam.
- Te meg mit nevetsz kisanyám? – vágta csípőre a kezét a lány. Karba tett kézzel, lenézően pillantottam rá. Ő szól be nekem? Én vagyok az idősebb, fogja kicsit vissza magát! Megforgattam a szemem. Egy frappáns visszaszóláson gondolkoztam, de minek süllyedjek le az ő szintjére. A fiúk is szerintem hasonlóan gondolkodtak, ők is csak egyszerűen lekicsinylő pillantást küldtek felé, ezzel mutatva, kicsit sem lesz menőbb ezzel a viselkedéssel.
- Nem ők dobálták, csupán a tetőről lecsúszó hó esett rá – védett minket a nénikém. Istenem köszönöm, hogy hogy ilyen jólelkű rokonaim is vannak!
- Dehogynem – rágta nagyképűen a rágóját a csaj. Felvont szemöldökkel néztünk rá. Az anyja „na, látják” arccal nézett a nénikémre. Végül vettünk egy nagy levegőt és minden szó nélkül bementünk. Miután becsuktuk az ajtót Jus megpróbált felsunnyogni, de Clare néni odaszólt neki:
- Ördögpatronnal, Justin? – rakta keresztbe a kezét. A srác kissé behúzta a nyakát, a háta mögött összekulcsolt kézzel rugdosta az előtte lévő, nem létező fűcsomót.
- Az még tavaly volt – vakargatta kínosan nevetve a tarkóját. Mi Damonnel a kanapé háttámlájára könyökölve néztük az unokatesómat, aki próbálta kivédeni a büntetést. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor az anyja egy egyszerű szemforgatással letudta. Kis híján megfulladtunk a röhögéstől. Előre fordultam és leültem, de továbbra is kuncogtam. Ő a nevetéstől eldőlt, így a feje az ölemben kötött ki. Mosolyogva simítottam ki a szeméből a haját. Megcirógatta az arcom és felült. Odabújtam hozzá és a vállára hajtottam a fejem. Felnéztem rá. Majdnem megcsókoltam, mikor elkaptam a fejem, mert eszembe jutott a fogadás. Halkan kuncogott és visszahúzta a fejem a vállára.
- Nyugi, már csak a holnapi napot bírd ki – suttogta a fülembe. Ördögi vigyor terült el az arcán. A kis gonosz! Ördögi a srác, az biztos, szerencsére csak néha ilyen.
- Ne kísérts, Falls – morogtam és lehunytam a szemem. Állát a fejemnek támasztotta, majd végigsimította a hátam. – Még mindig azt csinálod – motyogtam kissé morcosan. Felálltam és a térdemre támaszkodva a szemébe néztem. Egy pillanatra se szakítottuk meg a szemkontaktust. Mikor megszólaltam, a hangom olyan határozottan csengett, mint eddig soha. – Úgy is én nyerek – mondtam gúnyosan.
- Csak hiszed Drágám – dőlt előbbre és rákönyökölt a combjára. Elkaptam a tekintetem, majd felrohantam. Becsuktam az ajtót és annak mentén lecsúsztam. Ott elröhögtem magam. Hihetetlen, hogy mennyire kísértettük egymást! Szemmel láthatóan egyikünk se akarta feladni a versenyt, de csak egy győzhetett, ezt mi is tudtuk. De vajon mi lett volna akkor, ha se ő, se én nem törünk meg? Hiszen erről nem esett szó az egyezmény megkötésekor. Kopogtak. – Na, mi az? Holnapig bezárkózol? – kérdezte az ajtó túloldaláról. Felpattantam és kinyitottam a szobám bejáratát.
- Nem, Damon – léptem hozzá közelebb, mire hátrálni kezdett. Mindig megmaradt köztünk a fél méter távolság, miközben mentem előre, ő meg hátra. – Nem foglak elkerülni, nem fogok bezárkózni és nem fogom feladni – ekkorra már a hátát a folyosó túloldalán lévő fal súrolta. A bizonyosság kedvéért párszor megböktem a mellkasát, majd csípőre vágtam a kezem. Merészen meredtem rá, ez volt az a pillanat, amikor semmi nem tudott eltántorítani attól, amit megfogadtam. De csak ez az egy pillanat volt ilyen… Fél szemöldökét felvonva nézett rám.
- Hidd el, lesz egy olyan pillanat, mikor elfeledkezel a fogadásról – kacsintott és kicsit közelebb jött. – Amúgy meglep a magabiztosságod – húzott magához. Megsimogatta a hátam és eltolt. Átöleltem a nyakát és összedörzsöltem az orrunk, úgy, ahogy ő az előző nap.
- Mindig lesz valami, amivel megleplek – öltöttem ki rá a nyelvem. Nevetve nézett félre, majd vissza rám. Szeme csillogott a boldogságtól. Megöleltem és vetten egy mély levegőt. Újból felpillantottam rá. – Jövőre is megismételhetnénk ezt a fogadást, csak akkor már tegyük hozzá, hogy nem ölelhetjük meg egymást – vigyorodtam el. Leesett az álla, majd közölte, hogy majd akkor, ha Justinnal kibírunk egy évet veszekedés nélkül. Más szóval soha.
***
Kedd, azaz SZILVESZTER!
Mikor kinyitottam a szemem az óra kereken 11-et mutatott. Ha sokáig fenn akartam lenni, akkor kellett még az energia. Visszahunytam a szemem, de ekkor valaki lerántotta rólam a takarót. Felmordultam és magamra húztam a mellettem heverő plédet. Készültem az ilyen esetekre.
- Ébresztő, Bailey, takarítanunk kell – pattant le mellém Justin. Ő viszont már fel volt ébredve, csillogó szemekkel figyelte a reakcióm, ami először egy beintés, majd egy halk mondat volt.
- Érdekes, eddig sosem siettél ennyire, ha takarítani kellett – mondtam gúnyosan. Hallottam, hogy bosszúsan felsóhajtott. Majd elkezdte rázni a vállam.
- Megint berakunk a hideg víz alá, ha nem kelsz fel – suttogta a fülembe. Álmodjon csak, ha megpróbálná, akkor én pedig a jeges tengerbe lökném bele. De lehetőleg egy olyan helyre, ahol sok a jegesmedve. Vagy a cápa. Az arcának nyomtam egy párnát, remélve, hogy megfullad. Nem tette, pedig akkor egyel kevesebb ébresztőm lenne. Nem hagyta magát, hanem tovább nyösztetett. Édes Istenem, miért nem tud békén hagyni? – gondoltam kétségbeesetten. Hátat fordítottam neki és az egyik díszpárnám a fülemre szorítottam. – Damon segíts – nyafogott, mire megreccsent az ajtókeret. Gondolom eddig annak támaszkodott. Hallottam, hogy közelebb lépkedett. Kicsit megrázta a vállam. Magamban megfogadtam, hogy ha ő is egy percnél hosszabb ideig próbálkozik, akkor Jussal együtt teleportálom a cápákhoz.
Jesszus, de ördögi gondolataim vannak, ha fáradt vagyok!
- Gyerünk Bailey – szólt finoman és leült mellém. – Vagy akár téged is odateleportálhatunk a cápákhoz – opszi! Amúgy meg miért is olvasott a gondolataim között. Felháborodott kiáltás kíséretében ültem fel és lerántottam a fejemről a takarót; megpillantottam őket. Még mindketten pizsamában voltak. Előre nyújtottam a kezeim, Damon felé és elképzeltem, ahogy megfujtom. Csak édesen mosolygott, megragadta a kezeim és odarántott maguk közé.
- Csak a barátaink lesznek itt, nem kell túlzásokba esni – ráztam a fejem értetlenül. Erre elgondolkoztak és azt motyogták, hogy „van benne valami”. Ez nekik negyed órával előbb miért nem jutott eszükbe? Nyavalyogva kérdeztem, hogy visszaaludhatok-e. Bólintottak, de előtte egy kiskutyapillantást vetettem Damonre, aki odahajolt, az ajkunk is majdnem összeért, de ekkor egy szenvedő nyögést hallatott és ellökött magától. Visszazuhantam a párnáim közé. Pont az utolsó nap fogom megtörni Damont. Én nyerek akkor is, ha belehalok is!
Damon mellém, Jus pedig az ágy végébe dőlt le. Ásítottam egy nagyot és belefúrtam az arcom a takarómba. Sóhajtottam egy nagyot és összébb húztam magamon a takarót. A fiúk is kényelembe helyezték maguk. Ekkor viszont:
- Gyerekek ébresztő! Nem alszunk délig! – nyitott be a nénikém. Morogtunk egyet, de meg nem mozdultunk. – Gyerünk – noszogatott Clare néni. Még mindig semmi. – Palacsinta a reggeli – már ott sem voltunk. Mint akiket puskából lőttek ki. Sőt! Még gyorsabban voltunk lent. Fent a nénikém, lent pedig a bácsikám nevetett. Levágtuk magunk a székekre és mi is felröhögtünk. Az ébresztőhöz egy szó kell: palacsinta. Akkor biztosan felkelünk, sőt egy versenyautó sebességével megyünk rögtön a konyhába. Szerintem az olimpián a száz métert mi biztos megnyernénk, ha a célnál palacsinta lenne. – Melyik győzött? – kérdezte Clare néni Dave bácsit. Először Jus, majd az én, utána pedig Damon nevét mondta. Csak azért nyert az unokatesóm, mert az elején engem szegény barátomnak lökött, aki dobott is egy hátast még a szobám ajtajában. Szemét csaló őrangyal az én mostohabátyám. De akkor jöjjön a megérdemelt díjunk: palacsinta ide vele!
Egész nap pihentünk. Én néha megejtettem egy kisebb szunyát is. A mai napon az utolsó szundi hat órakor volt. Ezért keltett fel Damon fél hétkor, mivel a többiek hétre jönnek. Apropó Damon. Szegény már nem nagyon bírta, többször is majdnem megcsókolt, és csomó lehetőséget adtam neki arra, hogy csupán megpusziljon. Gonosz vagyok, tudom, de nem fogom feladni! Ezt ő is tudta, így mindig megpróbált lelépni, mikor kicsit bealudtam, de nagy sajnálatára, olyan szorosan öleltem magamhoz, hogy nem tudott menekülni. Bár ilyenkor simán nyomhatott egy kis csókot is a homlokomra, vagy valami, szóval ilyen téren meg kellett bíznunk a másikban, hogy tisztességesen játszik. Legalábbis nagyon reméltem, hogy nem csalt!
Szóval vissza fél héthez.
- Hé, még fél óra és itt vannak a többiek – simította a ki a szememből a hajam. Egy nagyot sóhajtva ültem fel, miután elengedtem őt.
Előkerestem a ruháim, amiket pénteken vettem és bebattyogtam a fürdőszobába. Hideg vízzel lezuhanyoztam, majd felöltöztem. Megigazítottam magamon az ejtett vállú pólót. A hajamba kimosható hajfestékkel lila csíkokat fújtam, miután kivasaltam. A szemem kihúztam fekete szemceruzával, majd sötétlila szemhéjpúderrel kentem ki magam. Damon elismerően nézett végig rajtam mielőtt elindult volna kinyitni az ajtót. Vigyorogva raktam egy kis szájfényt a számra. Felkaptam a fejem a dübörgésre, ami a lépcső felől jött. Ekkor törtek be Jenny-ék a szobámba. Ők is a nem rég vett ruhákat kapták magukra, hasonlóan csillogó, szilveszteri sminket kentek magukra.
Jenny-ről tudtam fotót csinálni, mivel ő hagyta. A tincsei végét szokás szerint peroxiddal kiszőkítette. Ez valahogy szokása volt. Először tizennégy évesen csinálta ezt meg. Hát akkor a szüleinek nem igazán tetszett. Végül Kristy-vel valahogy meggyőztük őket, hogy tök jól áll neki. Igazából azért csinálta, mert akkor szakított vele az első fiúja. És mint sokan, ő is megmutatta, hogy túltette magát rajta: levágatta és kiszőkítette a haját. És lám, még mindig ugyanilyen a haja még két év elteltével is. Szélesen vigyorgott rám, közben megölelt és meglengetett egy zacskót, amiben két zacskó chips és egy üveg kóla volt.
Kristy a fekete New York City feliratos pólóját vette fel, hozzá pedig egy kék csőfarmert. A haját ő is befújta színesre, csak ő több színből válogatott. Őt is magamhoz szorítottam, kicsit megcsapott a rágó illatú parfümje. Aranyszín szemeit fekete, füstös sminkkel emelte ki, kicsit vadóc stílust adott a megjelenésének.
Mindketten hátrébb léptek, majd végig mértek.
- Wow, de kicsípte valaki magát – nézett elismerően Jen.
- Ti sem panaszkodhattok – röhögtem.
Lerohantunk. Pont ekkor jött meg Jake, rá pár percre Mark. Később Melody és Helena is. Mind hoztak valami finomságot. Justin Melt egy kis csókkal köszöntötte, mire a lány fülig pirult. Felnevettünk a félénkségén.
A fiúk félretolták a kanapékat, meg az asztalt, hogy legyen helyünk táncolni. A két lakótársam beüzemelte a hifit, addig mi lányok a konyhában sürögtünk. Tálakba raktunk chipset, kekszet, egy kis bolti sütit is, majd műanyagpoharakra mindenkinek ráírtuk a nevét. Ezt mind kivittük a nappaliba a kávézóasztalra. Épp pár tálat raktam le, mikor valaki átölelte a derekam. Állát a vállamon pihentette. Ujjai közé fogta az egyik lila tincsem, majd a fülemhez hajolt, hogy a hangos zene ellenére is jól halljam.
- Nekem göndören jobban tetszik a hajad – vigyorgott.
- Csak két dolog. Először is: nem göndör, hanem hullámos! Másodszor: ezzel egyedül vagy, mert én ki nem állhatom – mondtam hangosan. Bólintott, majd megragadta a kezem és megpörgetett. Nevetve karoltam át a nyakát.
Maximumra felcsavartuk a zenét, így a csengőt is alig hallottuk meg. Meg is lepődtünk, mert úgy tudtuk, hogy mindenki megjött. Én mentem ajtót nyitni. Vagyis úgy gondoltam, hogy én megyek. Damonnel egyszerre értünk oda. Kinyitottam a bejárati ajtót. Ott a szomszéd csaj és néhány emós (vagy gót?) barátja állt. Mind talpig feketében voltak, kihúzott szemmel, illetve a szemükbe fésült hajjal. Semmi bajom az emósokkal, csak ez a csaj és a haverjai akasztottak ki totálisan! Szerintem csak divatból vették fel ezt a stílust. A csaj előrébb lépett annak reményében, hogy majd én elmegyek onnan. Az várhatta.
- Elállnátok az ajtóból, szeretnénk bemenni – szólt oda az egyik. Megcsóváltam a fejem, és már bevágtam volna az ajtót, mikor valamelyik kitámasztotta a lábával. Eléggé „húzzatok a büdös …-ba” arccal néztünk rájuk, mégsem léptek le. Pedig ha tovább maradnak, esküszöm a démonalakommal üldözöm el őket – fogadtam meg magamban, majd a mögöttem álló barátomra sandítottam, aki eléggé szúrósan meredt rájuk, keze ökölbe szorult. Az biztos, hogy nem akartuk tönkretenni a bulit azzal, hogy beengedjük őket. Lecövekeltünk. Ha becsukni nem engedik az ajtót, akkor ide ugyan be nem jönnek. Damon összeszorította a fogát, majd előrébb lépett, egyik kezét a kilincsre tette. Nyilvánvaló volt, képes lenne bevágni akkora erővel az ajtót, hogy azt egy lábfej se állítja meg. Egy pillanatra arra gondoltam, hogy milyen jó ötlet, de utána inkább a könyökömmel kissé oldalba böktem a barátom, majd újra megpróbálkoztam a bejárat bezárásával.
- Anya azt mondta, hogy vagy beengedtek, vagy szól a nénikédéknek – nézett rám a szomszéd csaj.
- Oh, ebben az esetben… nem! – mondtam és kissé hátrébb löktem, mire neki esett a barátainak, Damon pedig teljes erejéből bevágta az orruk előtt a bejárati ajtót, majd rá is fordította a kulcsot.
- Ez jól esett – mosolygott. A hátam az ajtónak döntöttem és a mellkasomon keresztbe fontam a karom. Félrebillentett fejjel néztem őt, amint kezeivel megtámaszkodott a fejem mellett, majd közelebb hajolt. Homlokát az enyémnek döntötte, ajka is közeledett a sajátomhoz. Nem mozdítottam az arcom, hagytam, hogy ő csókoljon meg. Azonban ez nem történt meg, szája pár mikrométerre állt meg az enyémtől. Szinte már éreztem a csókot. – Csak kicsin múlt – nevette el magát erőltetetten. Igen, kicsin múlt, hogy nyerjek!
Megragadtam a kezét és visszarángattam a többiekhez, akik vagy a kanapén röhögtek, vagy a „táncparketten” táncoltak. A szinglik ültek, a párok táncoltak. Előkaptam a telefonom és csináltam a többiekről egy képet. Vicces volt nézni, ahogy Jake és Jenny próbálják összehangolni az amúgy teljesen különböző tánclépéseiket, ahogy Jus ügyetlenül megforgatja Melody-t, ahogy Mark és Helena veszekedés nélkül ült egymás mellett.
Az asztalra néztem. Lassan kezdett elfogyni a kóla és a nasi. Valakinek viszont kell a házigazdának is lenni. Ez voltam én. Mire oldalra néztem, a barátom már csatlakozott a kanapén heverőkhöz, de Kristy rögtön felrángatta, mondván: vele senki se akar táncolni. Mosolyogva figyeltem őket, ahogy a veszekedős páros az eddiginél is jobban nevetett. Bementem a konyhába, majd a konyhapultra teleportáltam az üres tányérokat. Előkaptam a sütőből az addig ott melegített mini pizzákat. Először dúdolgatni, majd hangosan énekelni kezdtem az épp szóló dalt. Csak Helena kedvéért raktuk fel a zenelistára. Black Veil Brides-tól a Rebel Love Song. Nagyon tetszett, a zene ütemére pörögtem, majd raktam le a finomságokat a tányérokra. A hűtőhöz fordultam.
- This is a rebel love song – énekeltem, közben kivettem a tepsin lévő pudingos sütit. Tovább táncikálva vágtam szeletekre, majd raktam tálcára az édességet. A maradékot visszatettem a helyére.
Az egyik szekrényből chipset vettem ki. Nagy sajnálatomra ekkor új dal kezdődött, ami már kevésbé volt „rebel” (lázadó) szám. Beleszórtam a tálba a csemegét, de sunyiban, illetve bocsánat, jutalmul, megettem egy darabot.
A sütiket visszateleportáltam a kávézóasztalra, a nasik tálját a kezembe fogtam, egy üveg kólát pedig a hónom alá csaptam. Megperdültem, ott viszont meglepetés ért.
- Gyerünk Bailey, mosolyogj a kamerába – intett egyet Damon, közben a másik kezébe fogta a készüléket. Felháborodottan tátottam el a szám, majd dühösen eltrappoltam mellette. Az is megfordult a fejemben, hogy kiverem a kezéből a telefont. Még hallottam, hogy mond nekem valamit, bár a zene már eléggé elnyomta a hangját. – A sértődésért cserébe megérte felvenni a táncikálásod – vihogott. Letettem a kisasztalra a kezemben lévő cuccokat.
Csatlakoztam Helenához, aki épp a szintén táncoló barátainkat vette fel. Ki mondta, hogy a fél sulit meg kell hívni ahhoz, hogy jól érezzük magunk? Felnevettem, mikor Kristy megfogta Mark kezét és elkezdte felhúzni, a srác pedig heves tiltakozásba kezdett. A háttérben Damon a falnak dőlve szórakozott az éppen történő eseményeken. Egymásra néztünk Hellel, majd elindultam a fiú felé, aki szélesen vigyorogva nézte, ahogy közeledek hozzá.
- Felkérhetem egy táncra, uram? – somolyogtam és kezem nyújtottam felé. Hangosan felröhögött, majd ujjait az enyémre kulcsolta és berángatott a három pár közé. Vagyis csak kettő, Mark még mindig menekülni próbált, de a két csaj mindenképp vissza akarta rángatni a parkettre.
Átöleltem Damon nyakát, ő pedig a derekam. Bármennyire is pörgős szám szólt, mi lassúztunk. Csak néztünk egymás szemébe, a világ szinte megszűnt létezni körülöttünk. Egészen addig, míg Marknak nem sikerült kiutat találnia Helena és Kristy karmai közül. Rögtön az ajtó felé vette az irányt, rohant, mint az őrült. De mivel Hel nem szoknyában és magassarkúban volt, hanem fekete farmerban és bakancsban, így simán utána rohant és még a házunk előtt el is kapta. A srác honnan is vette, hogy leléphet? Összenéztem Justinnal, aki szórakozottan figyelte az ajtóból a történteket, közben bele-beleivott az italába, csak erre az egy pillanatra szakította meg az előmozit. A lány a fiút a kapucnijánál fogva húzta vissza. Szegénynek semmi esélye nem volt…
***
- Bailey, elfogyott a kaja – mondta Jus. Erre az volt a válaszom, hogy hozzon ő, de mivel megint kiskutyatekintettel meredt rám, így egy dühös morgás közepette kikaptam a kezéből a chipses tálat. Miért mindig én?
Ismét a konyhában, ismét előttem száz meg egy tál és tányér, ami arra várt, hogy kaját rakjak bele. Én voltam a legkevesebbet a bulin!
- Várj, segítek – lépett a hűtőhöz a barátom. Hálásan néztem rá. – Tényleg! Meg akartam kérdezni, hogy Hiro miért nem jött? – fordult felém, majd lerakta a tálcát a pultra.
- A főiskolás barátaival ment, de azt mondta, hogy éjfél után beugrik egy-két barátjával – mondtam. Bólintott, majd egy kést kapott ki a szekrényből.
Jóval gyorsabbak voltunk így ketten, mire visszaértünk, már jó páran a kanapén ültek. Pontosabban mindenki rajtunk kívül.
- Hé, mi lenne, ha megnéznénk valamit – adott egy ötletet Jake, aki láthatóan ki volt fáradva. Leraktuk a kajákat, majd levágódtunk melléjük. Azonnal elindult a veszekedés, hogy mit is kéne megnézni, végül Az ötödik elem című filmre esett a választásunk.
Ekkor a barátom kezében egy üveg jelent meg kékes fénnyel, pontosabban a szobában lévő minden srác kezében. Az üveg alapján sör volt, viszont egyáltalán nem csapott meg a sör szaga. Az orromhoz húztam a palack száját.
- Kóla? – kérdeztem.
- Nem vagyunk mi alkoholisták – nevetett, majd belekortyolt. Nem is baj. Amúgy Damont én még csak egyszer láttam alkoholos italt inni, mikor a Démonvilágban voltunk azon a partin. Azon a nem túl szépen véget érő partin… De ott is csak egy pohár pezsgőt ivott. Máskor nem is bírt volna pezsgőt, bort vagy egyéb mást inni. A vállába fúrtam az arcom, majd felhúztam a lábaim.
Akkor ébredtem fel kicsit, mikor elém nyújtotta az üveget. Elvettem és belekortyoltam. A kólában lévő szénsav miatt azonnal feltöltődtem. Végignéztem a társaságon. Jenny és Kristy majdnem bealudtak, Melody fel is adta, hogy fenn maradjon éjfélig.  Az unokatesóm vállára hajtotta a fejét és átölelte az egyik karját. A fiúk közül Mark és Jake volt, aki nem állt messze az álomvilágtól. Ránéztem az órára. Fél tizenkettő volt. Már nem volt sok hátra, hál’ istennek.

Éjfél előtt tíz perccel felvettük a kabátunk és kimentünk a hát elé. Mark bevállalta, hogy pontosan éjfélkor fellövi a nagy tűzijátékot, de csak azután, hogy megbizonyosodtunk arról: teljesen ébren van, nehogy felrobbantsa magát. Kerestünk egy üres üveget és abból akartuk útjára indítani a rakétákat. A tíz perc készülődés pont elég volt. Az ikrek egymás mellett állva meredtek maguk elé, nem teljesen tudták, hol vannak. Ellenben Mel, mikor mondtuk neki, hogy mindjárt éjfél, felpattant a szeme és rögtön tele lett energiával. Jus kint az udvaron átölelte a barátnőjét és egy puszit nyomott a homlokára. A barátom egy nyögés kíséretében fordította el felőlük a tekintetét. Felhúztam a kabátom ujját, hogy lássam az órám világító számlapját.
- Öt… - számoltunk visszafelé. – négy… három… kettő… EGY! – kiáltottuk. Másodpercre pontosan lőtte föl a rakétát Mark. Vigyorogva figyeltük az égen felrobbanó fényeket. Végre újév.
Egy év telt el azóta, hogy angyal lettem. Ugyanennyi idő az első csókom és azóta is, hogy megismertem Damont. Ez az egy év gyökeresen megváltoztatta az életem, természetesen jó irányba. El se hiszem, hogy ilyen gyorsan eltelt. Volt pár rossz élményem ez idő alatt, de főképp jó emlékek maradtak meg tizenhat éves koromból.
- Boldog újévet – mosolyogtam Damonre, akinek csillogott a szeme a boldogságtól. Szorosan átölelte a derekam, én pedig a nyakát.
- Boldog újévet – nevetett édesen. Lábujjhegyre álltam és megcsókoltam. Először csak állt, majd a hajamba túrva csókolt vissza. Beleborzongtam az érzésbe, ami már annyira hiányzott. – Nyertem – vigyorgott, miután elhajoltam. Leesett az állam a kijelentésén. Mégis miért nyert? – Emlékezz! A szülinapodig. Ami még három óra – ajkát az enyémhez nyomta. Ó, istenem! Tényleg! A szülinapomig. Bakker ezt bebuktam. De szerencsére nem beégetnem kell magam, hanem csak egy rajzot készítenem. Várjunk nem is. Énekelnem kell! Neeeem!  – Rájöttél? – suttogta nevetve és visszavont magához.
- Minek kérdezed, ha úgyis tudod – hajoltam vissza hozzá. Úgy csókolt, mintha évek óta nem tehette volna meg. – Nézd – kaptam oldalra a fejem.
Justin és Melody. Csók közben. Gyorsan előkaptam a telefonom és lefotóztam őket. Észre sem vették, csak elmerültek a smárolásban.
A lábunk előtt viszont egy kisebb tűzijáték (azt hiszem kolibri a neve) kezdett el pörögni. Vagy egy métert ugrottunk hátrébb. Helenára rivalltunk, aki elénk dobta, szakadt a röhögéstől. Miért vagyok a legbuggyantabb barátokkal megáldva? A barátom vállába fúrtam az arcom, mire belecsókolt a hajamba. Ismét felnéztem az égre és felsóhajtottam.
- Ugye van nálad is ilyen kis tűzijáték – suttogta a szórakozottan.
- Túl jól ismersz – húztam ki a kabátom alól a zacskót. Egy öngyújtót is kihúztam a zsebemből. Elvette tőlem, majd meggyújtotta az egyik ilyen játékszert. Bemérte Helenát, azután odakiáltott neki. Eldobta a bombát, ami pont akkor robbant fel, mikor földet ért alig fél méterre Hel lába mellett. A lány egy hatalmas sikollyal menekült a szikrák elől, azután veszettül átkozni kezdett minket. Egymás kezébe csaptunk. Jake volt a következő áldozatunk. Ő is eszeveszett kiáltás kíséretében lökte maga elé Justint annak reményében, hogy így megmenekül. De nem, ezzel a manőverrel csak annyit ért el, hogy az unokatesóm akkora nyaklevest lenyomott neki, hogy az már nekem is fájt.
Mark egy tűzijátékteleptől szaladt el, mikor felé néztem. Fellőtte az elsőt és… megint eldőlt. A szomszédokat sorba lőtte le. A lányok hangosan röhögtek, egészen addig, míg valahogy felénk nem fordult. Akkor sikítva kezdtek el ketten három felé rohanni. Azonnal félre ugrottunk a kilőtt tűzijáték elől. A teraszra fölvezető lépcső előtt durrant fel. Upsz. Az egyik pont előttünk készül felrobbanni, de Damon átölelt hátulról és egy védőburkot húzott közénk és a rakéta közé. Meglepetten, kissé ijedten kémleltem körbe. Szerencsére nem lőtte ki az összeset, mert befuccsolt.
- Szerintem a telepeket biztosítsuk, mondjuk… téglával – szólal meg Jake a sokk után. Mögötte Jenny állt, minden bizonnyal pajzsnak használta a barátját. Bólogatni kezdtünk. Justinnak nem kellett több, berohant és két téglával jött vissza. Azokat a soron következő rakétatelep két oldalára rakta, majd egy öngyújtót húzott elő. Megszólaltam, mielőtt meggyújthatta volna.
- Ezeket a téglákat honnan szedted? – kérdeztem.
- A szomszéd kerítéséről, úgyhogy kuss, nem mi voltunk – mondta halkan, szája sarkában kis mosoly bújt meg. Leguggolt és meggyújtotta a kanócot. Elhátrált egy öt métert, majd megállt. Magához ölelte Melody-t és várta, hogy felrepüljenek a rakéták. Olyan aranyos pár voltak. Egyértelműen őrangyalnak néztek ki, így egymás mellett tökéletesen szerelmesnek tűntek. A rakéták felrepültek, majd felrobbantak az égen.
- Sziasztok – ugrott mellénk Sandra hirtelen, ami miatt kisebb szívrohamot kaptam. Mégis hogyan tud mindig a semmiből előtűnni?
- Szia, húgi – köszönt rá Damon, közben széles vigyor ült az arcára. – Hogyhogy itt?
- Kíváncsi voltam, hogy mikor robbantjátok fel magatok – mosolygott fel ránk a fekete, kötött sapkája alól. A bátyja megforgatta a szemét és magához húzta egy ölelésre. Igazi testvérpár. Láthatóan nagyon hiányoztak egymásnak.
- Mondjuk már majdnem megvolt az előbb – kuncogtam, mikor a lány engem is magához szorított.
- Igen láttam – nevetett jókedvűen ugrándozva, közben pedig a karját dörzsölgette. – Kis híja volt – virult. Felröhögtem és újból a tűzijáték felé néztem. Épp Jenny rohant Jake karjaiba miután meggyújtotta a zsineget.
- Figyu – húzott elő a zsebéből Damon egy kis zöld alakú bombát, mire én és Sandra is ránéztünk. Meggyújtotta a kanócot és Jenny-ék mögé dobta. Az ujján számolta, hogy hány másodperc van még a robbanásig. Ötnél vett egy mély levegőt. – Vigyázz robban! – kiáltotta oda. Pont jókor, mert Jen és Kristy gyorsan elugrott, Jake-et pedig oldalra lökték. Nem durrant akkorát, csak szikrázott.
- Damon! – fordultak meg dühösen a lányok, az ujjaikat kezdték ropogtatni, a srác meg csak nagyokat nevetett. A barátom elengedett minket és azonnal felvette a nyúlcipőt, a két barátnőm pedig a nyomába szegődött. Pár perc múlva kipirosodott arccal csupa havasan ért vissza mellénk. Láthatóan nem futott elég gyorsan. Lihegve támaszkodott ránk. Homlokát a vállamnak döntötte, mire a húga megveregette a vállát. Hangosan felnevettünk. Az üldözők, mint aki jól végezték dolgukat, kezüket leporolva sétáltak vissza a többiekhez.
- Mi van csiga? Legyőzött két lány? – nevetett Sandra hangosan, mire a bátyja oldalba bökte.
- Haha, de vicces – vágott gúnyos képet. Egy jól irányzott lökéssel a húgát a földre küldte, aki még ott is röhögött és fetrengett. De Damon arra már nem számított, hogy a húgocskája az arcába rúg egy kis havat. Persze semmit nem tudott tenni, mert ekkor a lány már nem volt ott. Dühösen fújtatott egyet és keresztbe vágta a karjait. Magában pufogott. Kisimítottam a hajából a havat, majd leporoltam a kabátját. Egy puszit nyomtam a még mindig kipirult arcára, majd közelebb mentem a többiekhez. Éppen Jake próbált elugrálni a kisebb robbanószerek elől, amikkel Helena és Mark célozta a srác lábát. Hirtelen két kar fonódott a derekamra. Orrát a sálamba fúrta.
- Ha Jake így folytatja, megnyeri a helyből távol versenyt – suttogta a fülembe. Mosolyogva bólintottam. Egy kis puszit nyomott az arcomra és tovább figyelte a lassan sztepptáncosokat megszégyenítő gyorsasággal ugráló haverját. Damon a vállamnak támasztotta az állát, majd felsóhajtott.
Kábé tizenöt percünkbe került, míg eldurrogtattuk majdnem az összes tűzijátékot. Negyed egy volt, mikor bementünk. Bár negyed órás csúszással, de koccintottunk egyet, majd a pezsgőnket kortyolva leültünk a kanapéra. Ekkor jöttek meg Hiro-ék. Először a féltestvérem dugta be a fejét a nappaliba. Intett egyet, mire felpattantam, hogy megöleljem. Szorosan magamhoz húztam. Nem tudom, hogy milyen buliban lehettek, de nem áradt róla a pia szaga. Minden bizonnyal ő volt a „mértékkel” srác a bandájukban. Mögötte három fiú és egy lány lépett be. Az egyik srác láttán Jenny kiköpte a vizet, amit éppen ivott, egyenest az unokatesómra, aki felháborodottan kiáltott egyet, majd az érkezőkre nézett. Azonnal megértette a reakciót. Hogy miért lepődött meg Jen? Mert a srác Cole volt. Az ő álla is leesett, mikor meglátott, félrenyelte a sört, amit éppen ivott. Hiro felváltva kapkodta a fejét köztünk. Összevissza dadogva kérdezte meg, hogy ismerjük-e egymást. Bólintottam, majd egy gúnyos mosoly kíséretében csípőre vágtam a kezem. Hátra sandítottam. A két lakótársam is hasonlóan kárörvendő vigyorral várta a magyarázatot. Cole többször is szóra nyitotta a száját.
- I-igen, a közeli kávézóból. Bepróbálkoztam nála, de becsszó nem tudtam, hogy a féltestvéred – emelte rögtön maga elé a kezeit, mintha védekezni próbálna. Itt Damon felröhögött, mire Cole szeme szikrát kezdett szórni az öccsére, bár ezt csak én és Jus tudtuk, tekintve, hogy a drága barátomnak még mindig nem esett le. Hiro meglepetten nézett ránk, majd a vállam fölött az unokatesómra és a barátomra. A következő pillanatban ők hárman egyszerre röhögtek fel.
- Nos – nyögte ki végül a féltestvérem. – Oké… De ha még egyszer megpróbálkozol vele: kinyírlak – komolyodott el. Mint egy igazi testvér.
- Osztom a véleményed – szólalt fel Jus. Kislányosan vigyorogtam rá, mire kacsintott, majd a barátnője egyik szőke tincsét kezdte el csavargatni.
- Gyertek, üljetek le, bár nincs nagyon hová – intettem a nappali felé. Visszahuppantam Damon mellé, aki átkarolta a vállam. A fősulisok letelepedtek a szőnyegre vagy a lépcsőre. Pár perc alatt megtaláltuk a közös hangot. – Nos, kaját már nem tudunk szolgáltatni, mert a két tökfej mindet felzabálta – mondtam és Jake meg Mark felé intettem, mire a tökfejek irányából sértődött pillantást kaptam. Justin összeborzolta a hajam és valami olyasmit motyogott, hogy „az én unokahúgom”.
***
Két óra. A buli vége. Hangosan röhögve kapcsoltuk fel a nappaliban a villanyt, viszont mikor mindent meglátunk… Leblokkoltunk. Ennyire átrendeztünk volna mindent? Bakker.
Belefogtunk a takarításba. Egy szemeteszsákba összeszedtük az üres üvegeket, zacskókat, papírokat. Mindenhol találtunk ezekből, az már egy másik kérdés volt, hogy hogyan került oda. Felsóhajtottam és kivettem a chipsdarabot a nappaliban lévő növény cserepéből. Szerencsére csak egy szemetes zacsi telt meg. Majd bevállaltam a felmosást, míg ők elmosogattak és visszarendezték a bútorokat. Igen, a bútor-visszarendezés még egész gyorsan ment, a mosogatás viszont hajnali fél háromkor meghaladta a tudományukat. Az egyik tálat elejtették, a másikat nem öblítették le… jaj, egek! Míg ők a pár tállal és a tálcákkal szórakoztak, addig én villámsebességgel felmostam. Meg is lepődtem, mikor megláttam, hogy még nem végeztek, pedig a pezsgős poharakat nem is nekik kellett elmosni, a sima üdítős poharak pedig egyszer használatosak voltak, így azokat ki is dobtuk. Megmasszíroztam az orrnyergem, majd odaléptem hozzájuk. A nyúzott arcukat látva nem is lett volna más választásom. Én két perc alatt végeztem a dupla annyi edénnyel, mint amit nekik KETTŐJÜKNEK kellett elmosni. Uram atyám!
A nénikémék három felé értek haza. Meg is lepődtek, hogy ekkora a rend. A felmosót és a vödröt pont ekkor vittem vissza a kis raktárunkba. A fiúk pedig befejezték a mosogatást (persze hála nekem). Egyszerre sóhajtottunk fel.
- Na, srácok jó volta buli? – kérdezte mosolyogva a bácsikám. Csak bólintottunk és lezuhantunk a kanapéra.
Annyira még nem voltunk álmosak. Oldalra néztünk, ahol a maradék tűzijáték volt. Tíz darab még biztosan maradt, a kicsikről nem is beszélve. Felálltunk és a kezükbe vettük őket. Összenéztünk, egy pillantással megbeszéltük, hogy nem rakjuk félre illegálisan a következő évre, hanem inkább eldurrogtatjuk akkor, a szomszédok legnagyobb örömére. Csak cipőt vettünk fel. Néhol még lőttek fel tűzijátékokat. Bevállaltam, hogy egy telepet meggyújtok én. Egy ideig vacakoltam az öngyújtóval, de végül meggyulladt a kanóc. A srácokhoz kocogtam, ahol Damon azonnal átölelte a derekam. Sorra repültek felfelé a rakéták. Vigyorogva néztük az égen felvillanó fényeket. Átkaroltam Jus nyakát is, így hárman, egymás mellett állva figyeltük a színes robbanásokat. Lassan az összes tűzijáték elfogyott.
Justin visszavitte a téglákat. De hogy ne legyen olyan fura, hogy csak úgy lejöttek, így azt csinálta, átestek a szomszéd kertjébe.
Feltrappoltunk, majd a saját szobánkba vettük az irányt. Én megpróbáltam lemosni a sminkem. Nem túl sok sikerrel. Túl erősen sikerült a sminkelés, így nehezen jött le, emellé a lemosó is a szemembe ment, ami miatt káromkodtam egy sort. A nagy szitkozódás közepette jött be Damon is, aki gúnyosan mosolyogva dőlt neki az ajtókeretnek. Az arcára volt írva, ő megmondta, hogy nem kell sok smink. Igaz nem is mondta, de ezt bírtam leolvasni az arcáról. Összeszűkített szemmel néztem rá, majd a tükörképemre meredtem. Az egyik szemem piros volt. De nem az íriszem, mint mondjuk neki, hanem a szemem fehérje. Dühösen felsóhajtottam. Erre csak elröhögte magát.
Kimentem mellette, egész az ágyamig, ahonnan kivadásztam a pizsim. Majd vissza. Bevágtam az orra előtt az ajtót, mire még jobban nevetni kezdett. Mikor pár perccel később kinyitottam az ajtót még mindig ott állt vigyorogva. Megforgattam a szemem és egy puszit adtam neki. Az ágyamhoz léptem és leültem. Ő is ugyanezt csinálta. Átölelte a derekam és magához húzott. Száját az enyémhez nyomta, egyik kezével beletúrt a hajamba. Olyan jó volt újra megcsókolni. Pedig csak egy hete volt, mikor megkötöttük a fogadást. Átkulcsoltam a nyakát, mire eldöntött az ágyon. Elhúzódott és álmosan nézett rám. Átfordultam az oldalamra és betakaróztam. Lefeküdt mellém, a következő pillanatban már aludt is.

- Boldog szülinapot nekem – suttogtam a levegőbe…

2 megjegyzés:

  1. Sziiiia!
    Naagyooon jó lett! Mondjuk ez természetes!
    Nem tudok más mondani, mint hogy BUÉK neked is!
    Siess a kövivel!
    Puszi: Dia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ismételten csak annyit tudok mondani, hogy örülök, hogy tetszett. Remélem jól telt a szilveszter!
      Megpróbálom minél hamarabb hozni a következő részt, ígérem :)
      Puszi

      Törlés