2014. október 19., vasárnap

Halloween buli part 3. – A Dover ház

Sziasztok!
Hogy telt a hétvége, mármint ez az egy nap? Szerencsére már csak pár nap és szünet! :)
A rész nem lett olyan hosszú, de megpróbáltam élvezhetőre/olvashatóra írni, remélem sikerült, de ezt csak ti mondhatjátok meg, mivel a saját dolgaimmal sosem vagyok megelégedve...
Hát, jó olvasást kívánok mindenkinek!
--------------------------------------------------------------

A Dover ház nem is olyan ijesztő, mint emlékszem. Sokkal ijesztőbb. Az ablakok be voltak törve, esetleg bedeszkázva, a fal vakolata potyogott le, a tető hiányos volt. Bent baljós árnyak suhantak el a nyílászárók előtt, furcsa, suttogásnak tűnő hangok csapták meg a füleim. Nyüszítve kezdtem el hátrálni, de Mark megragadta a kezem és elkezdett rángatni a „megfelelő” irányba. A sírás határán álltam, nem akartam bemenni azon a nyikorgós, fekete ajtón, amin oroszlánfejes kopogtató díszelgett. Damon a tenyerét a hátamra csúsztatta és finoman tolt előre, de közben ő egy centivel sem volt se előttem, se mögöttem, hanem pont mellettem, közben Jake-et vonszolta a kapucnijánál fogva a vár felé. A számat rágva sétáltam fel a rozoga falépcsőn a bejárati ajtóig, ami volt vagy három méter magas és két méter széles. Megtorpantam az ajtó előtt és nem akartam onnan elmozdulni. Hirtelen viszont megragadtak és belöktek az ajtón, majd bevágták azt. Szuper. Amíg nem könyörgünk, nem engednek ki. Tudom, tudom… akár teleportálhatnánk is, de abban mi a buli?
Körbefordultam. Mindenhol bútorok letakarva fehér lepedővel. Elég horrorisztikus. A padló recsegett, ahogy az egyik lábamról a másikra álltam, a szél át süvített a tetőn lévő réseken, ezzel suttogáshoz hasonló hangokat kreálva. Talán ezeket a zajokat hallották az emberek, hiszen ott egy darab szellemet nem láttam abban a pillanatban. Felfigyeltem egy denevér szárnycsapásaira is, ami miatt ugrottam egyet. Majd Damont és Jake-et kezdtem el keresni. Az utóbbi hamar megvolt, de az előbbit sehol nem láttam… míg a hátrálás közepette neki nem ütköztem. Finoman a derekamra tette a kezét és egy puszit nyomott a halántékomra nyugtatásul. Vettem egy mély levegőt és szaggatottan fújtam ki. Vörös szemei világítottak a sötétben. Jake a semmiből elővarázsolt egy elemlámpát és azt felkapcsolva fordult meg a tengelye körül, közben a szobát világította meg. Bár kissé halálra rémült a mellettem álló srác világító, vérvörös tekintete miatt, halkan el is káromkodta megát. Semmilyen szellemet, démont, vámpírt nem láttunk, szerencsére. Talán csak kitaláció az egész. A barátom a fülemhez hajolt, halkan beszélt hozzám.
- Semmi baj, itt vagyok. Minden oké? – nézett rám. Bólintottam. Ujjait az enyémre kulcsolta és odasétáltunk a harmadik társunkhoz, aki remegett, mint a nyárfalevél. Valamerre elindultunk. Nem is tudom, hogy mennyi folyosót jártunk végig, de a végére totál elfáradtam. A falakon képek díszelegtek abroncsos szoknyában lévő nőkről és a mellettük álló férfiakról. Néhol a tapéta le volt szaggatva, vagy párhuzamos karmolások futottak végig rajtuk. És ekkor még semmi nem hozta rám a szívinfarktust. Eddig. Pont egy amúgy is ijesztő folyosón sétáltunk, mikor egy szellemlányba futottunk. Lehet, hogy ő jobban megijedt, mint mi, mivel felsikított és nem akarta abbahagyni az emberfeletti magasságú sipítást. Damon a szemét összeszorítva próbálta kizárni a fejéből az zajt. Ekkor megjelent egy hosszú vörös hajú szellemlány is, aki megforgatta a szemét. Mindkettőjük kissé átlátszó volt, arcuk falfehér. Szembogaruk, egybeolvadva az íriszükkel, szürkén fénylett, ami kissé ijesztőnek hatott. A ruháik széle meg volt szaggatva, „bőrükön” karmolásnyomok látszódtak.
- Csend már – lebeg oda hozzá és olyan mozdulatot tett, mintha pofon ütötte volna, de a keze átsiklott a másikon. De erre az elhallgatott meglepetésében. Mi csak lemeredve álltunk ott, míg hozzánk nem fordult. – Elnézést, csak nincs megszokva, hogy emberek jönnek ide - mosolyodott el. Szájában fogai mögött fekete űr tátongott, nem folytatódott szájüregben, majd nyelőcsőben. Láthatólag érdeklődve várta, hogy hogyan reagálunk. De csak egy rémült tekintetet engedtünk meg magunknak, közben már annyira szorítottam a barátom kezét, hogy szinte eltörtem a csontjait. Jake remegő térdekkel lépett hozzájuk közelebb, majd a kezét vízszintesen áthúzta az egyikük testén, a tenyere simán átsiklott ott, ahol a lány gyomrának kellett volna lennie. A szellem erre csak dühösen fujtatni kezdett és kikérte magának, hogy miért csinálja mindenki ezt, ha utána úgyis elfut, miért nem lehetne csak simán elrohanni. Ehhez nem tudtunk sokat hozzáfűzni. Megugrottam, mikor egy harmadik szellem is megjelent. Viszont ő már nem volt olyan kedves, mint a két lány. A fiú dühösen nézett ránk a sötét tekintetével. Merészen közelebb lépett, léptei hangja nesztelen volt. A lányokkal ellentétben nem volt halványan áttetsző a bőre, ebből kezdtem sejteni, hogy ő mégsem szellem, hanem valami egészen más. Minden ruhája teljesen fekete volt, leginkább a huszadik század első felében viselt öltönyökhöz tudnám hasonlítani a viseletét. Arca szintén fehér volt és beesett, bíborvörösen ragyogó szeme alatt sötét karikák húzódtak. Alig lehetett több huszonöt évesnél első ránézésre. Csontos kezével felém nyúlt és végighúzta a mutatóujját az ütőeremen, gyorsan hátrébb húzódtam, illetve Damonhoz, aki szinte maga mögé rántott. Ez a srácnak nemigen tetszett.
- Tünés! Bár a lány maradhatna – nem mertünk mozdulni, most a barátom szorította meg az én kezem. Ezt a fickó úgy értette, hogy maradunk. - Akkor viszont úgy jártok, mint ők – mosolyodott el gonoszan és a lányok felé intett. Ők megpróbáltak egy lovagi páncél mögé, vagy inkább abba belebújni. A félénk nyöszörgésük még mindig hallatszott.
Koppanások sora következett. Az egész ház visszhangzott, nem lehetett felismerni, hogy merre van a hang forrása. A falon lévő gyertyatartókon álló gyertyák fellobbantak, ezzel minden tárgyra sejtelmes fény vetült. Így talán még rémisztőbb volt az egész ház. Nyeltem egy nagyot és körbenéztem.
- Ahogy mondja – jött egy mélyebb hang egy kis lépcső felől. Arra fordultunk. A lépcső korlátján egy húsz év körüli démon ült. Vörös festett haja és fekete szeme volt és a pupillája körül egy vékony piros gyűrű díszelgett. Ettől lett démonos a kinézete. Leugrott elénk és tetőtől talpig felmért minket. Mögötte kinyitódtak a démonszárnyai, amik alig voltak akkorák, mint Damoné. Ő egy egyszerű fehér inget és fekete vászonnadrágot viselt, övébe egy tőr volt beletűzve. Vörös haját a tarkójánál egy kis copfba kötötte, de jó pár tincs a homlokába hullt, vagy a füle előtt lógott le. Jobb kezét a fegyver markolatára helyezte, a barátom kezében is megjelent a sokszor használt, rubinnal díszített, sárkánymintás tőre. Megfogta a kezem, maga és Jake közé húzott. Gondolatban pufogtam egy sort, hogy én is vadász vagyok, de egy egyszerű „csend, Bailey!” mondattal elhallgatatott. Azért a biztonság kedvéért egy pisztolyt a kezem ügyébe varázsoltam. – Nocsak! Egy félvér démonvadász és két többlelkű. Nahát, ritka látvány két többlelkűt egymás mellett állva látni – nézett elismerően, majd elgondolkozva ütögette meg az alsó ajkát. – De nyugi, őket sem én öltem meg. Egyszerűen csak betévedtek a vámpír házába – nevetett. Gyanús arckifejezéssel sétál körbe minket, de közben a két szellemre egy „sipirc innen” tekintetet vetett. Ők értették a célzást és egy pillanattal később már el is tűntek a fal mögött.
- Pontosan – nevetett fel egy másik srác is, aki úgy tűnik nem szellem, hanem vámpír. – Hm, a lánynak elég ízletesnek tűnik a vére. Nekem egy pár csepp… korty… vagy liter is megfelelne. A többlelkűek véréről azt mondják isteni – villantotta ki a szemfogait, voltak legalább három centisek, amiket nem igen szerettem volna az ütőerem közelében tudni. Közelebb léptem Damonhoz, aki átölelt és magunk elé tartotta a tőrt. A vámpír felröhögött. A barátom rosszallóan nézett rá, mire még ördögibb vigyor húzódott az arcára. A démon még mindig gyanakodva figyelt, majd mintha felismerte volna a fegyvert.
- Ki vagy te? A lelked energiája nem hasonlít az egyszerű többlelkű vadászokéhoz – mutatott a barátomra. Majd gúnyosan felnevetett, mikor felismerte. – Nocsak-nocsak, a Démonherceg. Szerencséd, hogy ki nem állhatom az apád, miután megölette a barátnőmet a csicskáival pár éve, pontosabban évszázada. Ezt nemigen bocsátottam meg neki. Gondolom, nem itt akartok meghalni – a vámpír felé fordult, aki ránk villantotta éles szemfogait, vagyis leginkább rám. Még mindig nem hagyott fel azzal a lehetőséggel, hogy megcsapolja a vérem? Jake-re néztem, aki a kardját maga elé tartva fedezett minket hátulról, bár nem hiszem, hogy tudott volna harcolni csukott szemmel és remegő végtagokkal. Szegénykém eléggé beijedt, folyamatosan a Miatyánkot motyogta. A démon ismét megszólalt. – Hagyjuk őket. Bár, nem hiszem, hogy visszajönnének. De ha mégis, akkor már nem vállalok felelősséget – tette a vállára a kezét. A vámpír bólintott egy kicsit, de mintha csalódott lett volna. Damon félig udvariasan megköszönte a nagylelkűségüket, majd az ajtó felé vettük az irányt, ami ki is nyílt. Szóval a barátaink nem akarták megakadályozni, hogy kijöjjünk. Vagy csak várták, hogy milyen gyorsan tépjük fel a bejáratot és rohanunk ki. De nem jött be, mert egyszerűen csak kisétáltunk. Unott képpel néztek ránk.
- Na, mi volt bent? – kérdezte Justin.
- Por, pókháló, pók, padlónyekergés, fehér lepellel letakart bútorok – soroltam az ujjamra szedve a dolgokat. Az unokatesóm láthatóan meglepődött ezeken az alapdolgokon, majd a házra sandított. Én is ezt tettem, az ablakban a démont pillantottam meg egy másodperce, a következőben már nem volt ott.
- Ennyi? Én ezt hittem, hogy Jake sikított olyan lányosan!? – nézett kérdőn.
- Ennyi – feleltük egyszerre. Ekkor Crawfordnak is leesett, hogy mit mondtak, hisztérikus hangnemben felkiáltott. Mark megveregette a vállát, ezzel pedig mintha azt mondta volna, hogy „fölösleges mentegetőznöd”. Erre csak egy gyilkos pillantást kapott, mire önkéntelenül hátrált pár lépést. Jus felénk fordult, hogy meséljek.
Egy szuszra elmondtam, hogy bementünk, körülnéztünk, majd jött két szellemlány, akik közül az egyik sikított hatalmasat. A vámpírt és a démont kihagytam a meséből, mert tudtam, kiakadna, ha megtudná, hogy beengedett engem egy ilyen házba.
- Én hazaviszem Jent és Kristy-t – karolta át Jake a két említett lányt, az előbbinek viszont adott egy puszit is, mire az elpirult. Intettek egyet, majd már ott sem voltak.
- Én megyek magamtól is – mondta unottan Hel és Mark, egy lilás fény kíséretében eltűntek mindketten, de előtte elég haragos pillantást vetettek egymásra.
- Jó én is mentem – szívódott fel Jus is. Én is már teleportáltam volna, ha Damon nem ragadja meg a kezem.
- Sétáljunk – duruzsolta a fülembe, közben kissé visszahúzott. A kedvesen csillogó szemébe nézve mondtam egy okét. Összekulcsolta az ujjaink és elindult, a suli felé mentünk, hogy megnézzük, hogy kik vannak még ott. Az utcán még éjfél múltán is rengeteg jelmezbe öltözött kisgyerek rohangált, közben számolgatták a zsákokban lévő cukrokat. Sajnos voltak olyanok is akiktől elvették az édességeket, amit nagyon meg akartam akadályozni, de nem volt időm közbelépni. Szerencsére a barátom is látta a jelenetet, halkan elsuttogott egy varázsigét, mire a zsák újból tele lett cukorral. A kisgyerek szinte ugrált örömében. Némely ház előtt jelmezbe bújt korunkbeli diákok álldogáltak, míg bentről száz decibellel szólt a zene. A jelmezes házibulik ilyenkor népszerűek, bár engem eddig nem sokszor hívtak el. Sőt, csak egyszer voltam hivatalos az ilyen bulira, amit Jenny és Kristy tartott és alig voltunk húszan, de legalább a hangulat jó volt.
A fákra díszeket tekertek, az ajtók előtt töklámpások díszelegtek, az ablakokba műszellemeket akasztottak. A levegőben sütőtök illata terjengett, imádtam a Halloweent. Egy boszorkánynak öltözött kislány ugrott elénk „csokit vagy csalunk” felkiáltással, a barátomra néztem, aki csak mosolygott rám. A kis válltáskám kinyitottam és úgy csináltam, mintha onnan vettem volna ki a pár szem cukrot, meg a csokit (igazából elővarázsoltam) és a kis narancssárga zsákba tettem. Egy hangos köszi után elrohant.
Kiskorunkban mi is mentünk Justinnal cukrot gyűjteni. Mindenhová becsengettünk és a legédesebb mosolyunk. Csak néhányan voltak olyan zsémbesek, hogy ránk csukják az ajtót. Oda többet nem mentünk és azóta be vagyunk rájuk rágva.
Láttunk vámpírt, boszorkányt, robotot kartondobozból, vagy egyszerűen lepedővel megoldott szellemet. De még lehetne sorolni sokáig olyan tarka volt a jelmezválaszték. A legfurább viszont egy kábé tizenöt éves srác volt, hercegnőruhában, a fején tiarával és tikkelő szemekkel. Mikor elhaladt mellettünk eléggé megbámultunk, majd összenéztünk. Egyszerre tört fel belőlünk a röhögés, mire a fiú ránk kiáltott valami nem túl szépet. Ez sem szakította meg a jókedvünket.
Damon, mint akinek most jutott eszébe, levette a fejéről a koronát. Szórakozottan megszólalt:
- Hát egyszer király is lettem. Szerencsére nem a Démonvilágé – forgatta meg az ujjai közt az ezüstszínű műanyagkoronát, amin rubinszínű műdrágakövek díszelegtek. Végül gondol egyet és visszateszi a fejére.
- Hát inkább legyél itt egy bál erejéig, mint ott örökre. Nem? – vettem le én is a tiarámat. Ugyancsak ezüst volt és szintén egy műrubin díszelgett a közepén. Sosem hittem volna, hogy egyszer én leszek a bálkirálynő.
- De – mosolyodott el. Hirtelen megállt és szembefordult velem. – De itt legalább te lettél a királynő – vette ki a kezemből a fejdíszt és visszarakta a fejemre. Megigazította a hajam, majd a két keze közé fogta az arcom és hosszan megcsókolt, csak erőtlenül megfogtam a pólóját és kissé magamhoz húztam. Pirulva néztem fel rá, arcán halványan a diadal játszott. Az egója általában nőtt pár számot, mikor látta, hogy elpirulok és ez sajnos gyakori esemény. – Még vissza kell mennünk a sulihoz – indult meg újra. Utána kocogtam és a hajam félresöpörve a szememből, meredtem rá.
- Miért? – kérdeztem. Átölelte vállam és egy puszit nyomott a fejemre.
- Te nem fázol? – kérdezte szórakozottan. Tényleg a pulcsink az ott maradt a ruhatárban, bólintottam egy nagyot. Megremegtem, mert a hideg végigfutott a hátamon. Jó, hogy mondja, mert elég hűvös volt kint. Megvontam a vállam és sétáltam tovább. Őszintén nem, nem fáztam.
Egyszer csak megkondult a gyomrom. Kuncogni kezdett és megsimogatta a hasam.
- Ilyen éhes vagy? – nevetett mikor megfogtam a kezét és visszavezettem a csípőmre. – Majd a suliban hozok neked sütit – szorította meg finoman a derekam. Odabújtam hozzá és egy puszit nyomtam az arcára. Tovább sétáltunk a járdán, közben körülöttünk még mindig sok jelmezes kisgyerek rohangált.
***
A tornateremhez érve kettéváltunk. Én mentem a ruhákért, ő meg a kajáért. Vagy hússzor jártam végig a fogasokat mire megtaláltam. Leakasztottam a boleróm és a barátom fekete pulcsiját, elindultam a tornaterem bejárata felé. Odáig viszont egy kicsit kihalt folyosó vezet, fura mód senki nem jött erre, még a cipőm kopogása sem hallatszott a kövezeten. De így elég jól hallottam mindent, főként egy beszélgetést ismerős hangokkal. Sajnos a társalgás egyik résztvevője nem volt épp a szívem csücske.
- Nem úgy volt, hogy elmentek? – kérdezte egy lány, akiről azonnal tudtam, hogy Rose. Pedig azt hittem, hogy Castiel elrángatta. Beszélnem kell a srác fejével, hogy vagy ő nyugtatja le a húgát, vagy én, de ha nekem kell vállalnom ezt a feladatot, akkor abban nem lesz köszönet.
- De, csak itt hagytam a pulcsim és visszajöttem, ja, meg viszek kaját is – felelte unottan Damon.
- Aha. És van testvéred? – kérdezősködött tovább. A fiú bosszúsan sóhajtott, szinte hallatszott a fogai csikorgása.
- Van egy húgom meg… egy bátyám… elvileg – válaszolt ugyanolyan hangnemben, mint az előbb, de végét épp, hogy csak hallani lehetett. A lépései gyorsabb üteműek lettek, de a csaj tartotta vele a lépést.
„Bailey hol vagy, nem tudom lerázni” – szólalt meg a fejemben kétségbeesetten.
„Nyugi itt vagyok a sarkon” – mosolyogtam magamban kínosan. Nem sokkal később össze is futottunk. Én átadom neki a pulcsiját, ő pedig nekem a frankeinseines muffint. Leszedem róla a muffinpapírt és beleharapok. Zöld mázas szájjal mosolygok rá, mire halkan felkuncog. Gyorsan lenyelem a falatot és megköszönöm. Rose ezt egy szúrós pillantással díjazta, arcára dühös fintor ült ki. Szeme ismételten tikkelni kezdett, ami csak növelte az egómat.
A barátom mellé léptem és ketten indultunk meg a suli kijárata felé, közben a hátamba szinte lyukat égetett Rose tekintete, de nem zavart, legalábbis addig nem is fog, míg Damon mellettem van és nem mellette.
Mikor kiléptünk az iskola épületéből, a démonom fogta magát és levette a Frankenstein muffin fejét szolgáló, arcszerűre kimázolt pillecukrot és leharapta a felét. Fujtattam egyet és a könyökömmel megböktem az oldalát. Rágcsálás közben felvont szemöldökkel meredt rám. A szabad kezével visszabökött, ujja pont a bordáim közötti részt találta el. Feljajdultam és rácsaptam a kezére. Ekkor már inkább belenyomta a számba a pillecukrot. Meglepődtem, egy pillanatra megtorpantam. Egy hülye megszólítás után tovább mentem. Gyorsan megettem a pillecukrot és odaugrottam mellé, ő szórakozottan dúdolgatva egy dalt, lehunyt szemmel sétált. Ekkor megkérdezte, hogy lenyugodtam-e, mire kissé felment bennem a pumpa, közölte, hogy úgy veszi észre, nem. Kivettem a pulcsija zsebéből a lakáskulcsom, majd futni kezdtem hazafelé, mert a házunktól csak alig ötszáz méter választott el. Teljes sebességgel rohantam haza, mikor hátranéztem, ő legalább száz méterrel volt lemaradva. Benyitottam az ajtón, majd bezártam. Damon csak széttárta a karját, majd dühösen nézett rám. Szerencséjére kinyitottam az ajtót, mire gúnyos mosolyt villantott rám. Elment mellettem, egyenest fel a szobájába. Elfordítottam a kulcsot és utána mentem.
A fürdőszobában elkezdtem lemosni a sminkem. Persze a sminklemosó belement a szemembe, ami miatt káromkodtam egy sort, kimostam a szememből, de még mindig csípte. A végére már nem is érdekelt. Levettem a ruhám, és egy gyors zuhanyzás után felkaptam magamra a pizsim. A hajam gyorsan összekötöttem, majd elkezdtem fogat mosni.
Hirtelen két kar fonódott a derekamra, a csuklóján fekete bőrkarkötőket pillantottam meg. Vizes tincsek cirógatták a nyakam. Apró puszit hintett a vállamra, mire felkuncogtam.
- Na, mizu? – simítottam végig a kezét. A tükörbe nézve figyeltem a mozdulatait, engem figyelt.
- Ha Lindsey-t nehéz volt levakarni, őt lehetetlen lesz – sóhajtotta álmosan, majd az orrát a hajamba fúrta.
- Fáradt vagy? – mosolyogtam rá a tükörből. Bólintott néhány kicsit, közben somolygott. Lassan ringatni kezdett, egyik lábamról a másikra helyeztem a testsúlyom. – Menj ki, én is mindjárt megyek – ásítottam.
- Inkább előbb én is átöltözöm – nyomott egy puszit az arcomra. Elmosolyodtam. Kisétált a fürdőmből, majd a szobámból. Kiengedtem, kifésültem, majd újra összekötöttem a hajam, a loknik már majdnem teljesen eltűntek a hajamból. Ezért vacakoltam vele ennyi időt?! Pár perccel később átnéztem Damonhoz, aki az átöltözésig eljutott, de ekkor bealudt. Odaléptem az ágyához és betakartam, kisimítottam a szeméből a haját és egy puszit nyomtam az arcára. Már pont felegyenesedtem volna, mikor a jobb szemét résnyire nyitotta. A hátára fordult és felkönyökölt.

- Jó éjt – a szám sarka mosolyba húzódott. Felült és lehúzott magához. Szorosan átölelt, betakarta a lábam. A fejem a párnára hajtottam, miután kibújtam a szorításából. Egyre laposabbakat pislogtam, ezután már minden kiesett…

6 megjegyzés:

  1. Sziaa!
    Nagyonnnn naaaaagyooooooon jó lett!
    Többet nem is mondok!!!!
    Amúgy bocsika hogy megint itt kérdem de benne lennél egy cserében???
    Én már ki is raklak oks???
    http://i-am-wrong-in-my-own-way.blogspot.hu/
    Előre is köszönöm hatalmas puszi Dia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm, nem is kell többet mondanod. :)
      A cserével kapcsolatban már válaszoltam is, illetve kitettelek.
      Puszi

      Törlés
  2. Szia!
    Először is bocsi, hogy most írok, de így láttam jobbnak, ha a sorozat végén írok kommentet.
    Szóval nagyon tetszett és jól megírt részek lettek. Izgalmasak, érdekesek és kreatívak lettek.
    Remélem hamar lesz új rész :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Semmi baj, örülök, hogy írtál :). Igyekeztem minél érdekesebbre megírni a részt, és ahogy a visszajelzéseket látom ez sikerült is, szóval kissé megnyugodtam.
      A rész talán még ma (szombat) este felkerül, talán holnap délelőtt, addig is jó időtöltést!
      Puszi

      Törlés
  3. Sziaa.
    Nekem két napos volt a hétvégém de mindkét nap tanultam. Rengeteg dolgozatot kellett írnunk (ezalatt a 3 nap alatt) plussz angol órabemutatás volt ahol rengeteg (voltak vagy 10-en!) tanár figyelt minket nekem meg még ki is mennem beszélgetni.
    Na és veled mizujs?:)))
    Áttérve a részre: egyszerűen imádtam!! Mást nem is tudok mondani.
    Siess a kövivel!:))

    Ui.: Végree szünet!!!

    Puszi,Réka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!
      A részt nézve: igyekeztem jóra megírni, szóval köszönöm! :)
      A sulira áttérve: két napos hétvége? Mázlista! Bár, nyílt napon voltam szombaton, plusz elkértek utolsó óráról, szóval lightos volt az a két óra, amin bent voltam. Dogaírás, ismerős (töri TZ szerdán, pff). Deee... végre szünet!

      Puszi

      Törlés