2014. október 4., szombat

Halloween buli part 1. – A szívatás és a megtorlás

Sziasztok!
Tudom jó sokat késtem a fejezettel, mentségem sincs rá. Az előző fejezethez köszönöm a kommenteket és a tetszik-eket. Ehhez a részhez annyi hozzáfűzni valóm van, hogy szerintem nem sikerült olyan jóra, sok esemény sincs benne, de remélem elnyeri a tetszéseteket.
Jó olvasást, puszi!
------------------------------------------

Épp arról álmodtam, hogy az esti bulin táncolok Damonnel, akinek a vörös szemei le sem szakadtak rólam, ajkán kedves mosoly húzódott. Párszor óvatosan megpörgetett, utána pedig visszavont a karjaiba és végigsimította a parányi szárnyaim. Ujjai puhán vándoroltak végig a tollakon, majd a tenyere a hátamra siklott. Közelebb hajolt és… Ekkor ébredtem fel az ébresztő hangjára. A vekker fülsüketítő csipogása miatt felmorrantam, majd kinyitottam a szemem. Kikapcsoltam, pontosabban inkább rávágtam, és átfordultam az ablak felé, ahol Damon húzta még a lóbőrt, emellé szépen kisajátította a nagy párnámat, pedig azon tudok a legjobban aludni. De az édes mosolya, ami álmában húzódott az ajkaira, kicsit feledtette velem, hogy nem tudok visszaaludni. Aludhatott, mert aznap nem volt suli, csak a halloween-i buli, amit már úgy vártam. Visszacsuktam a szemem, majd pár pillanat múlva ismét kinyitottam, mert hallottam, hogy a barátom a nevem motyogja. Elmosolyodtam és megpusziltam az arcát, mire még szélesebbre húzódott az arcán a vigyor. Megfogta a kezem és az ajkaihoz emelte, majd egy-egy puszit nyomott az ujjbegyeimre.
- Mmm… Nem is sejted, hogy milyen jó érzés erre kelni. Mármint a csókodra – nyitotta ki a szemét és felnézett rám. Közelebb fészkelődtem hozzá, mire átölelte a derekam. Kisöpörte a homlokomból a hajam, majd az egyik tincset a mutatóujjára tekerte, hagyta, hogy lecsússzon róla. Ujjai a hajamról az arcomra, onnan a nyakamra tévedtek, majd végigsiklottak a nyakláncom medálján.
- Tudtad, hogy a nevem motyogtad álmodban? – vigyorogtam rá. Sunyi tekintete rám villant, majd elengedte a nyakláncom. Felkönyökölt.
- Tudtad, hogy én már 500%-os egóval rendelkezem, annyiszor mondtad az én nevem, miközben nagyban aludtál – vágott vissza vihogva, mire lefagyott az arcomról a mosoly. Majd gondoltam egyet és a hasára ültem, majd csikizni kezdtem az oldalát. Percek teltek el úgy, hogy ő szenvedett, én pedig diadalittasan néztem, de azzal végződött, hogy mikor egy pillanatra elbambultam, ő fordított a kockán és a kezeim lefogta a fejem mellett. – Ördögi vagy, ha megtorlásról van szó – lihegte a levegőt kapkodva, majd hosszan megcsókolt. Néhány pillanat múlva elengedte a csuklóimat és elhúzódott tőlem.
Gőzöm sincs meddig beszélgettünk miután mindketten felöltöztünk és megmosakodtunk, mikor egy tompa puffanást hallottunk az unokatesóm szobájából. Átbattyogtunk hozzá, közben unott arckifejezést vettünk fel, de az csak addig tartott, míg meg nem láttuk a béna mostohabátyám. Nem is csodálkoztunk, hogy a földön találtunk rá a tarkóját masszírozva. Épp értetlen fejjel nézett hol magára, hol az ágyra. Átfutott a fejemen, hogy az ő ágyára is fel kellene szerelni egy olyan rácsot, mint a kisbabák pihenőhelyére, akkor biztos nem zúgna le heti rendszerességgel. Megpróbált felállni, de visszaesett. Ekkor vett észre minket, elég csúnyán nézett felénk.
- Te meg mit csinálsz? – kérdezte Damon, közben próbálta visszafogni a röhögést, de nemigen ment neki, a szeme mindent elárult.
- Ölelem a padlót nem látod? – vágta rá flegmán, közben fintorgott egyet. – Hú, mióta nem estem már le az ágyról – nyújtózkodott, csigolyái hangosan roppantak. Az ágyra támaszkodva felült, majd lábra állt. Megigazította a pólóját és figyelmét teljes mértékben nekünk szentelte.
- És jól esett? – tudakoltam gúnyosan. – Amúgy az a „mióta” kábé egy hete volt, ha nem rémlik. Rád ennyire hat a gravitáció, drága bátyuskám?
- Ha-ha Bailey, ha-ha – nevetett szarkasztikusan, öklét összeszorította, majd elernyesztette. Damonhoz hajolt és azt suttogta neki, persze úgy, hogy én is halljam, hogy nevelje már meg a barátnőjét, azaz engem. Erre ő csak az égnek emelte a pillantását és egy félig bólintáshoz, félig fejcsóváláshoz hasonló mozdulatot tett. Kiöltöttem rájuk a nyelvem. Elindultam lefelé reggelizni a két sráccal a nyomomban, közben még mindig vigyorogtam a mostohabátyám bénaságán. Megfordultam és a legönelégültebb mosolyom villantottam rá, mire fujtatott egyet és megforgatta a szemét, majd átölelte a vállam és egy puszit nyomott a fejemre, de közben kissé megszorongatott. Levágtuk magunk az asztalhoz és beszélgetni kezdünk. A barátom gyomrának korgása ébresztett rá minket arra, hogy éhesek vagyunk.
- Na, a kis hölgy mit óhajt készíteni reggelire? – hajoltak közelebb érdeklődve. Megfogtam a válluk és hátrébb toltam őket. Megragadtam egy almát és odadobtam nekik, majd a pulton heverő kenyérre mutattam.
- Van két kezetek, van kenyér, vaj, kés oldjátok meg, esetleg van gyümölcs, csakhogy egészségesen étkezzetek – mosolyogtam szélesen. Felvonták a szemöldökük, majd egymásra sandítottak. Jus mutatta, hogy begyogyóztam, dühösen a fejére vágtam. Hangosan feljajdult. – Vagy fogadjunk fel valami cselédfélét, mert én nem az vagyok – a pizsifelsőmben megtöröltem egy mini almát, ami alig volt nagyobb, mint a fél öklöm, majd beleharaptam. Az ujjammal letöröltem az államon lecsorduló almalét, közben ők még mindig beszéltek hozzám.
- Ez nem jó ötlet. Te jobbat főzöl – vigyorogtak kérlelően. Teli szájjal megráztam a fejem is kidobtam a csutkát, mikor visszafordultam feléjük, már előttem álltak. Egy egyikük a kezeim megfogva könyörögött, a másik pedig a vállamra tette a tenyereit, az állát pedig a jobb kézfejére támasztotta és fülembe suttogta folyamatosan a „kérlek” szót. Ah, ezek az éhenkórász lakótársak, istenem.
- Én meg nem vagyok a házi szakács… se – húzódtam el, hogy öntsek még egy kis üdítőt. A kezeik lecsúsztak a vállamról illetve a karomról és a szemükkel követték a mozdulataim. Kivettem a hűtőből a narancslevet, majd a szekrényből egy poharat. Belekortyoltam az enyhén savanyú üdítőbe.
- Pedig nem állna rosszul a szakácskalap – röhögtek össze, mire az égnek emeltem a tekintetem. Hogy ezek mekkora, de mekkora barmok, de őket csak így lehet szeretni.
- Hülyék – csóváltam a fejem.
Kiskutyatekintetet meresztettek rám. Elfordultam tőlük, mert már nemigen bírtam ki ezt a tekintetet. A két oldalamra álltak és mindketten halkan könyörögtek. Úgy egy perc után megadóan felnyögtem, mire örömujjongásban törtek ki és összepacsiztak. Ekkor egy feltételt adtam nekik: ha segítenek a reggeli elkészítésében egy kicsit, csak akkor készítem el azt, amit akarnak. Erre Damon egy igent, Jus pedig egy nemet válaszolt. Erre közöltem, ha nem segítenek, akkor nincs reggeli. A démonom dühösen meredt rá, mire beadta a derekát és bólintott. Kiadtam nekik a parancsot, miszerint törjék fel a tojásokat és nézzék is meg, hogy romlott-e. Nos, volt köztük romlott, mert egyszer mindketten hátrahőköltek a bűztől, a következő lendülettel pedig belevágták a kukába a cuccot. Ezután már alig mertek közel hajolni a tojásokhoz, leginkább egymást nyösztették, hogy „nézd már meg, hogy rohadt büdös-e”. Addig én paprikát meg paradicsomot szeleteltem és vágtam szalonnát is. Előszedtem egy serpenyőt és beleöntöttem a zöldségeket és a szalonnát, majd pár perc múlva a tojás is. Mikor megfordultam a főzés végeztével, a srácok már a nyálukat csorgatva várták a kaját, előttük minden kellő evőeszköz és tányér ott volt. Édesen mosolyogtak rám, míg kiszedtem nekik az ennivalót. Kábé tíz másodperc alatt nyomták be egy tányérnyit és még könyörögtek nekem, hogy szedjek még, mikor én magamnak nem is adagoltam. Ami a serpenyőben volt, az egyértelműen magamnak lett szánva. Felvontam a szemöldököm és csípőre vágtam az egyik kezem, mire megértették, hogy mi a baj. Beletörődve legyintettek, hogy egyek csak, ha már megcsináltam nekik. Pár perccel később beraktam a mosogatóba az üres edényt, a tányérokat és a villákat, majd megengedtem a vizet az elmosogatáshoz. Egykedvűen törölgettem az első tányért, majd leöblítettem és a szárítóra raktam. Ekkor fogta meg valamelyik lakótársam a pólóm hátulját és húzott el a mosogatótól.
- Majd én elmosogatok, oké, unokahúgi – vigyorgott rám Jus. Damon átölelte a derekam, az állát a vállamra támasztotta. Justin percek alatt elmosogatott, még akkor is gyanútlanul mosolygott mikor elkunyeráltam tőle a szivacsot valami nagyon béna érvvel. Akkor már gyanakvóan nézett, mikor belemártottam a mosogatóban maradt vízbe. Mikor viszont már ő maga volt csurom víz, dühösen meredt a szemeimbe. Megkerültem a konyhaszigetet és futni kezdtem a nappali felé. Igen, szokásos kergetőzésünket töltöttük ezen a reggelen, sok ilyen piszkálódást kellett bepótolnunk, mivel az elmúlt egy hónapban hanyagoltak.
Mivel Clare néni és Dave bácsi beszereztek még néhány díszt a házhoz Halloweenra, így nem voltak otthon és segíteni sem tudtak, ha esetleg a csesztetés már kínzásba megy át. Hát, most is ez történt, már levegőt is alig bírtam venni a csiklandozástól, amit Justól kaptam. Amíg én szenvedtem, addig a barátom a falnak dőlve figyelt, közben néha-néha felnevetett.
- Léci engedj el – siránkoztam. De tényleg! Már folytak a könnyeim annyira nevettem. Közben próbáltam arra gondolni, hogy hogyan iktathatnám ki a mostohabátyám, gőzöm se volt, hogy mi a gyengepontja. És ezt mindig fel is használta ellenem. Tudta, hogy úgysem tudom legyőzni őt, ellentétben Damonnel, akire elég volt egy pillantást vetnem és rögtön a segítségemre sietett. Legalábbis ezt gondoltam, de csak leült az ágy aljába, hogy röhögve figyelje a szenvedésem. – Justin kopj le! – próbáltam lelökni újra. Ismét nem sok sikerrel. Sőt inkább addig fészkelődtem, míg leestem az ágyról, egyenest Damonre. A fejem a hasán pihent, ahogy rápottyantam. Felnéztem a mosolygós arcára, ő viszont az unokatesómat figyelte, aki a szájára szorított kézzel kuncogott, majd kitört mindkettőjükből a visszafojtott nevetés, visszhangzott tőlük a ház. A barátom lábán ülve forgattam a szemem, utáltam, ha kiröhögnek, de a bénaságaim miatt ez már szinte mindennapos volt. És szerintem élvezték is, hogy én vagyok a nevetség tárgya. – Utállak titeket – motyogtam és karba tettem a kezeim, majd lehajtottam a fejem. Pukkadtam, mint az általános iskolai osztályunk hörcsöge, ha valaki nem vette ki az akváriumból, amiben lakott, és nem játszott vele. Olyankor általában szívatott minket a kis emlős, mert mikor dogát írtunk, akkor futókerekezett, mikor enni akartunk neki adni, akkor bevackolta magát a forgács alá. Ha viszont játszottunk vele szünetekben, akkor épphogy a dolgozatoknál evett, rágcsált és aludt, mikor pedig kajával kínáltuk, akkor boldogan futkorászott fel-alá.
A barátom megcirógatta a karom és egy puszit nyomott a vállamra, de a szám sarka még csak a mosoly felé sem rándult. A mostohatesóm megsimogatta fejem és rám mosolygott, de csak küldtem felé egy gyilkos pillantást, mire kikérte magának, hogy én vagyok rá dühös, mikor én dobtam neki a vízzel telt szivacsot. Közöltem vele, hogy akkor pukkadjon, majd a hátam a barátom mellkasának döntöttem. Justin továbbra is mosolygott, szóval nem volt dühös rám, ahogy én sem rá, mert majdnem döglésig csiklandozott, csak utálom, ha sokáig röhögnek rajtam. Felkászálódtam a földön fekvő fiúról és felhúztam őt is. Helyet foglaltam a kanapén és meredten néztem az asztalon lévő magazinom, amit még pár napja hagytam ott. Az ujjaimmal a térdemen doboltam, a gondolataim messze jártak, olyannyira, hogy a következő mondat csak visszhangozva, egyre hangosabban jutott el az agyamig, ami fogta magát és egy időre kikapcsolt. – Mit nézel így? – kérdezték. Jogos volt a kérdés, istenigazából azt, hogy a Vámpírnaplók sztárja, Ian Somerhalder, aki Damon Salvatore-t játssza, milyen helyes, de ekkor eszembe jutott, hogy mellettem ül egy másik Damon, aki nem mellesleg a barátom, így felnéztem rájuk.
- Gondolkozok.
- Te olyat is tudsz? – „lepődött meg” Jus. Úgy néztem rá, hogyha halandó lett volna már holtan rogyott volna össze – Damon, fogd le mielőtt nekem ugrik – húzódott hátrébb és kezét-lábát maga elé emelte pajzsként. A barátom felnevetett és hátulról átölelt, pont mikor ugrani készültem! Remek időzítés volt Damon. Az orrát a nyakamhoz dörzsölte, közben kuncogott. Apró puszit hintett a fülem tövére, majd kíváncsian nézett rám, hogy mit reagálok.
- Ismétlem: utállak titeket – fújtattam és erőből rávertem a barátom karjára, mire ő felszisszent, de tudtam, hogy semmi baja nem esett, csak felháborodottan belemorgott a fülembe és minden bizonnyal megforgatta a szemeit. Grimaszoltam egyet és nyugodtságot színleltem, azaz lehunytam a szemem, arcom semmilyen érzelmet nem tükrözött, legalábbis olyat nem, amiről a fiúk azt hihették volna, hogy ki akarom őket nyírni. A derekamnál engedett az ölelés. Pont erre vártam. Felkaptam egy párnát és püfölni kezdtem az unokatesóm, aki lányos hangon sikítva védte magát a karjaival. Mikor a másik ki akarta csavarni a kezemből a kispárnát őt is fejen vágtam, mire hátraesett és meglepetten pislogott rám.  Végül leszorítottak és büntetésképpen újra csikizni kezdtek. Végül ledőltek mellém. Mind a hárman szakadtunk a röhögéstől.
- Elvagytok? – kérdezte valaki. Jake és Mark felvont szemöldökkel néztek ránk. Utóbbi kezében egy fekete-kék kosárlabda díszelgett.
- Persze – vigyorogtunk. Lezárták egy egyszerű „hülyék” mondattal és felmutatták a kosárlabdát. A srácok felpattantak, majd rám néztek, hogy jövök e. Már nyitottam a szám, hogy válaszoljak, mikor megszólalt a telefonom.
- Igen? – szóltam bele, közben a többieket figyeltem, akik már most el akarták szedni egymástól a labdát. Ennek amúgy az lett a vége, hogy Jus kilökte Mark kezéből a lasztit, és az leverte a szekrényen lévő lámpát. Mind hátrébb ugrottak és a szájuk elé kapták az egyik kezük, vagy hátat fordítottak a történteknek, mintha semmit sem láttak volna. A homlokomra csaptam, majd egy gyors varázslattal megpróbáltam meg nem történtté tenni a dolgokat, közben pedig a barátnőimmel beszélgettem telefonon keresztül.
- Csőőő Bailey! Van kedved sütizni? – szólt bele Kristy.
- Ja, a fiúk úgyis mennek kosarazni, de csak akkor ha nem törnek össze még valamit – sziszegtem a végét és egy gyilkos pillantást vetettem a négy mindenfele néző és közben fütyörésző fiúra. A barátomra néztem, akinek a legértelmesebb volt a reakciója a balesetre. Azonnal értette a célzást és elvette a haverjaitól a kosárlabdát, mire azok hőbörögni kezdtek.
- Jó, negyed óra múlva a sütizőnél. Szia! – köszöntek el.
- Szia – mondtam, majd kinyomtam és zsebre vágtam a mobilt. – Na, srácok viszlát és nem összetörni még valamit. És egy jó tanács: a lámpához senki nem ér hozzá – pattantam fel. Felhúztam a converse-m és magamra kaptam egy pulcsit, majd a bőrdzsekim. Az előszobában lévő tükörben megigazítottam a hajam, és mivel kint elég hűvös szél fújt, így egy kis ajakápolót is kentem a számra.
- Hova mész? – kérdezték teljes testükkel felém fordulva. Megigazítottam a kabátom gallérját.
- A sütizőbe. Még délig nyitva vannak – pillantottam az órára, ami tizenegyet mutatott. Intettem egyet nekik, majd kiléptem az ajtón. Azonnal megcsapott a hideg levegő, mire összehúztam magamon a dzsekit, és a zsebem mélyére süllyesztettem a kezeim. Az eget borongó, világosszürke felhők borították, a nap fénye sehol nem szűrődött át, így a megszokott nyári világosságtól is elköszönhettünk. A leveleket mindenütt söpörték össze, néhol kisgyerekek ugráltak a kupacokba. Az egyik kissrác meg is dobott egy maréknyi levéllel, mikor elhaladtam a házuk előtt, az anyja dühösen rá is szólt, de legyintettem, hogy nem érdekes, Jus ugyanezt csinálta velem régen… azaz tavaly. Út közben az eső is csöpögni kezdett. Negyedtizenkettőre odaértem, de csak úgy, hogy az utolsó öt percben rohantam, mert egyre jobban esett, magamban csak reméltem, hogy a srácok nem indultak el a kosárpályára, mert akkor tuti eláztak. Lihegve vágtam le magam a lányok asztalához, akik kerek szemeket meresztettek rám, Melody-t viszont nem találtam, de rögtön meg is magyarázták, hogy családi dolog, a bulira viszont jön. A táskámból elővettem a kis tükröm és megnéztem magam. Bár a pulcsim kapucniját a fejemre húztam, de a hajam így is csapzott volt, a vizes tincseket az ujjammal fésültem ki. Az alapozó és a leheletnyi szempillaspirál nem mosódott el, szerencsére.
- Te idáig futottál? Esőben? – kérdezték.
- Nem én lakok gyalog ötpercnyire a sütizőtől. Amúgy: igen – lihegtem, majd az ablak felé néztem és láttam, hogy már nem is esik. – Ó a pokolba – hajtottam a fejem az asztalra.
- Még nyolc óra és itt a halloween buli – virult mind a négy lány. Rájuk mosolyogtam. Helena intett a pincérnőnek, hogy jöjjön. A hideg miatt mind forrócsokit rendeltünk.
A sütiző zárásáig beszélgettünk, majd egy kis ötlet után a kosárpályára mentünk, ahol meg akartuk szívatni a srácokat. A pálya egyik oldalán jó pár fa, meg bokor díszelgett, azok mögött kerestünk menedéket. Végig szinte négykézláb kúsztunk, amit főképp a nadrágunk bánt. Nem pont egymás mellett bújtunk el, hanem pár méterre a másiktól. Még az úton megbeszéltük, hogyha lebukunk, akkor ki merre fut. Bevállaltam, hogy én leszek a csali, pontosabban ezt a szerepet inkább rám erőltették. Letérdeltem, majd hunyorítva próbáltam átnézni az ágak és a megbarnult levelek résein. Justintól Mark elszedte a labdát és passzolta a csapattársának, itt volt a pillanat is kis merényletünkre. Még vártam pár másodpercet, pont akkor suttogtam egy a varázsigét, mikor célzott. Most! Most! - ordította Hel a gondolataimban. Jake kosárra dobott és egy egyszerű bűbájjal lefelé nyomtam a kosárlabdát, így még a palánk alját se súrolta. Az álla leesett a meglepetéstől, Mark pedig erőből tarkón vágta és a képébe kiáltotta, hogy ezt hogy hagyhatta ki, közben Damon és Jus lepacsizott.
- Mi a fene?! – kérdezte hitetlenkedve a szőke srác és a lakótársaim felé fordult, széttárta a kezeit. – Ez mégis hogy, hiszen rohadt erőset dobtam?!
- Persze Jake, persze – veregették meg a vállát és folytatódott a meccs. Tátott szájjal nézett, ahogy mindenki másnak bement. Hát adtunk egy kis előnyt Damonéknek, akik szinte virultak az előre látott győzelemtől, közben Mark füstölgött, mert szerinte Jake miatt vesztenek. Most bevettük a játékba Justint is, így már ketten hidaltak le, és lett egy kisebb szépítés is a meccsben. Alig bírtuk visszafogni a röhögést, sokszor néztünk egymás felé, Helena mindig a száját befogva kuncogott. Majd Damon és Mark nézett értetlenül, mikor a labda még a gyűrűt se súrolta, pedig amúgy csont nélkül bement volna. Csak álltak ott értetlenül, égtek a pálya másikoldalán bandázó srácok beszólásai miatt. Kissé meg is sajnáltam őket, de nem adták fel.
- Ez nekem gyanús, szerintem van benne egy kis magicæ – nézett szúrós tekintettel körbe az első áldozat, az utolsó szót már angyalnyelven mondta, bár nekem inkább tűnt latinnak. A szó miatt a nézők felröhögtek, kivéve egyet, aki szerintem angyal volt, mert mintha felismerés gyúlt volna a szemében.
- Jake, szerintem neked az agyara ment a suli, ha már abban is a mágiát látod, ha csak pusztán nem bírjuk bedobni – felelte Damon, bár nem volt túl meggyőző. Még egy menet lement, de ekkor Jake-nek mindegyiket beengedtem, mire még jobban leesett az álla, az arca pedig vörös lett.
- Gyanús? – méregették a többiek. Amaz tágra nyílt szemekkel nézte a FELÉM pattogó labdát. De amitől féltem nem jött el, mert valamelyik fiú megfogta a kosárlabdát. Damon fekete bakancsát pillantom meg a levelek túloldalán. Levegőt is elfelejtek venni az esetleges lebukástól való félelem miatt, fél perc után a tüdőm már fáj, oxigénért sikít, de ő csak áll ott némán, majd a fél perc elteltével gúnyos hangon megszólalt.
- Szerintem te vagy a gyanús, Crawford – passzolta vissza a labdát, de ahogy láttam olyan erősen, hogy Jake-nek kissé hátra kellett lépnie, hogy el ne veszítse az egyensúlyát.
- Miért talán nem lehet, hogy a lányok szívatnak minket? – vetett fel egy elég valós ötletet, miután kiegyenesedett és újból a palánkot célozgatta. Eldobta, de az ötlete miatt még az ütő is megállt bennem, így nem akadályoztam meg a csont nélküli dobást. A srácok ismét összehúzott szemmel meredtek rá.
- Hahó! Ma a suliban egy buli lesz. Szerintem van jobb dolguk is, mint a mi agyunk húzni – vonta fel a szemöldökét Mark és megpróbálkozott ő is egy hárompontossal. Ezt viszont nem kellett mágiával megakadályozni, mert marha bénát dobott, ami miatt be is húzta a nyakát.
- Több mint hét óra van még addig – feleselt a szőke fiú és levágta magát az egyik padra, ami a pálya szélén volt.
- Nem hiszed, nézzük meg. Fogadni mernék, hogy Bailey, Hel, Jen és Kristy az unokahúgom szobájában ül és sminkeket próbálgat – mondta Justin. Azzal a lendülettel a szobámba teleportáltam magunk. Előszedtem a sminkjeim, egy pár divatújságot (a sminktippek miatt) és elkezdtem halványkékre festeni Kristy szemét. A másik két lány leült mögém és a kezükbe vették az újságokat, mintha épp azon törnék a fejüket, hogy milyen legyen a make-up-juk.
Olyan öt perccel később a fiúk szó szerint betörtek a bejárati ajtón és felrohantak. Amint megláttak egyszerre fordultak Crawford felé, aki láthatóan egyre kisebbre húzta össze magát.
- Mit mondtam?! – oltotta le Jake-et Jus, mire annyira behúzta a nyakát, hogy úgy tűnt, mintha a feje és válla egybe lett volna. Alig bírtuk visszatartani a röhögést. Damon nekidőlt az ajtófélfának és bekukkantott, felvonta a szemöldökét, mikor meglátta a ténykedésünk. Fütyörészve sminkelgettem Kristy-t, aki halkan dúdolta valamilyen énekesnek zenéjét.
- Mizu srácok? – kérdezem, közben kissé összesatíroztam az arany meg a kék szemhéjpúdert, majd távolabb hajoltam és megnéztem az összhatást. Jónak ítéltem a munkám. Felkeltem és elmentem a fürdőmben lévő kis tükörért, hogy a szőke barátnőm is megcsodálhassa a művem. Mikor meglátta tapsikolni kezdett örömében, majd mintha gondolkozóba esett volna.
- Jake szerint ti szórakoztatok a labdával, hogy sose menjen be – csóválták a fejük és leültek mellénk. A mostohatesóm egy puszit nyomott a fejemre, ahogy elhaladt mellettem. – Szerintünk viszont Jake szórakozott velünk – néztek a vádoltra, aki dühösen meredt rájuk, Helena mondatára viszont kikerekedett a szeme.
- A bíróság Damon, Justin és Mark javára döntött Jake a bűnös – koppintotta meg az ágyam fakeretét és gonosz mosolyt villantott az említettre, aki műsírást hallatott. A lányok hangosan felröhögtek mind az ítéleten, mind Jake arckifejezésén.
- Hány év börtön? – kérdezték ördögi vigyorral a srácok. Felálltam és a tükröm visszavittem a helyére, mikor kiléptem a fürdő ajtaján, csak akkor szólaltam meg, de a legvészjóslóbb hangomon.
- Hét – mondtam és összedörzsöltem a tenyereim. Megálltam a szoba közepén és vártam a reakciót.
- Rendben. Hét perc egy kísértetházban – ragadták meg a menekülni készülő fiút, mire az lányos sikolyt hallatva kezdett el könyörögni az életéért. Mikor látja, hogy nincs menekvés, térdre rogyott és rémülten meredt előre.
- Az öreg Dover ház a város szélén? – kérdezte Jenny elgondolkozva, majd széles vigyor terült el az arcán és boldogan kiáltott fel. – Remek!
- Tudtommal te a barátnőm vagy – reklamált Jake, arca csalódott fintorba futott. A csaj vállat vont és felmutatta a hüvelyujját, ezzel jelezve, hogy dobjuk csak be a házba nyugodtan. Szép kis barátnő mondhatom. Vajon Damon is ezt gondolja rólam, mikor hagyom, hogy Jus püfölje? Szerintem mindenképpen. Ránéztem a barátomra, aki szórakozottan somolygott, láthatóan nagyon élvezte a jelenetet. Mikor észrevette, hogy figyelem, rám kacsintott.
- Oké, holnap este a Dover-háznál – néztek gonoszan a szőke srácra, aki úgy tartotta a kezét, mintha imádkozna. Talán azt is csinálta. Szép kis Halloween mondhatom, szegénynek rémálmai lesznek a holnapi napról.
Damon odalépett hozzám és fél kézzel átölelte a derekam. A vállába fúrtam az arcom, mire az ujjai a csuklómra fonódtak, majd az ajkához emelte a kézfejem és egy kis puszit nyomott rá, majd úgy fordította, hogy a tenyerem legyen fölfelé. Összevont szemöldökkel nézte a kezem, ami kicsit földes volt, mivel a koszban térdeltem. Erről az árulkodó jelről elfeledkeztem, neki viszont feltűnt. Kicsit előrébb hajolt, hogy rálásson a lábamra, pillantása minden elárult: rájött. Más szóval oppácska! Az számba haraptam és elfordítottam a fejem, egy mentségen kezdtem gondolkozni, mert tudtam, hogy rákérdez. Igazam is volt, mert a következő pillanatban a fülemhez hajolt, forró lehelete megcsapta az nyakam, mire kirázott a hideg is.
- Mitől koszos a kezed és a térded? – suttogta, közben a tenyerét az arcomra simította és maga felé fordította azt. Ajkai sarkában gúnyos mosoly bújt meg, akárcsak a csillogó fekete szemeiben.
- Elejtettem a kulcsom, ami egy bokor alá esett. Valahogy ki kellett szedni – néztem rá. Bólintott és megpuszilta homlokom, alig érezhetően megszorította a derekam és a következőt suttogta: hanta. Oké, kicsit nagyon jól ismer. - Honnan veszed? – kérdeztem kicsit ijedten és a pólóm alját kezdtem piszkálni. A hajam hátrasimította és az állam alá nyúlt, hogy rá emeljem a tekintetem. Eközben viszont a többiek tovább veszekedtek.
- Onnan, hogy belenéztem a fejedbe – nézett velem farkasszemet. Gonosz vörös fény csillant sötét szemeiben. A kis démonja, hogy pukkadna meg, még élvezte is, hogy sakkban tart!
- Csúnya húzás – pufogtam kiöltöttem rá a nyelvem, mire megpöccintette az orrom. Macskaként fujtatva kaptam a nózimhoz, hogy védjem az újabb támadás ellen, ő csak jóízűen nevetett.
- Ki akartam próbálni ezt a varázslatot – vigyorodott el. Összehúzott szemmel méregettem.
- Hülye – zártam le és hátat fordítottam volna neki, ha nem fogta volna még mindig a csípőm.
- Mit dumáltok ott? – nyújtogatta a nyakát Mark, aki Jus feje fölött próbált átnézni ránk. Megráztam a fejem és reménykedtem, hogy a mellettem álló fiú is ezt tette. Rásandítottam, hogy be ne merjen köpni, különben sosem állok vele szóba többé.
- Csak kérdeztem, hogy mitől koszos a nadrágja és mondta, hogy elejtette a kulcsát – vont vállat nagy megkönnyebbülésemre. Sóhajtottam egy nagyot, mire Damon halkan kuncogni kezdett. Kicsit oldalba böktem, mire megint finoman megszorította a derekam.
„Miért nem köptél be?” – kérdeztem gondolatban, a többieket figyelve. Éppen Jake-et szapulták, aki már az ordibálás és az idegösszeroppanás határán volt a másik két srác mondataitól. A feje egyre vörösebb lett, ökleit annyira szorította, hogy a körmei már minden bizonnyal a csontjába vájtak. Erre még rátett egy lapáttal, hogy a lányok önelégülten röhögtek, mivel nem minden nap szívathatják meg a suli egyik legmenőbb srácát.
Damon válasza nem sokat váratott magára, viszont az neki is feltűnt, hogy nem csak rá figyelek, hanem a többiekre is, így előbb megköszörülte a torkát és csak azután kezdett bele.
„Nos azért, mert szeretném látni, hogy Jake mennyire parázik be. És így lett egy jokerem” - mosolyodott el kajánul.
„Na, most már tudom, hogy tényleg démon vagy” – sóhajtottam.
„De nyugi, csak akkor fogom bevetni, mikor úgy járok, mint te” – nevetett magában. Megforgattam a szemem, majd nekidőltem a mellkasának. Még egy puszit nyomott a homlokomra. Egy jó ideig álltunk némán, a csönd kezdett gyanússá válni.
- Most mit néztél a fejemben? – morogtam.
- Semmit – mosolygott édesen. A vállára hajtottam a fejem és visszasomolyogtam rá. – Amúgy cuki angyalka leszel – játszott a hullámos tincseimmel. – Csak a viselkedéseden kéne még mit javítani.
- Neked viszont vannak olyan megnyilvánulásaid, hogy nem kell gyakorolnod a démonságot – vágtam rá. Elröhögte magát és szájon puszilt. – Viszont van olyan pillanat, amikor a mennyekben érzem magam tőled – suttogtam. Eltátotta a száját az utóbbi mondatom miatt, meghökkent mosoly jelent meg az arcán.
- Ezt melyik szerelmes filmben hallottad? – vonta össze a szemöldökét. Hangosan felnevettem, mire mindenki felénk fordult. De több szóra nem is méltattak, inkább tovább cseszegették Jake-et. A lányok szinte fetrengtek a földön annyira hahotáznak. Megpusziltam Damont és folytattam a barátnőim próbasminkelését. És Kristy akkor szólt, hogy az ő ruhája ezüst (én világoskék-aranyat kentem fel) mikor már az egészet megcsináltam. Azzal pedig még jobban lelombozott, mikor azt mondta, hogy a kiegészítői azok sötétkékek lesznek.  Abban a pillanatban meg tudtam volna fujtani őt. Vettem egy mély levegőt, mielőtt megszólaltam.
- Kristina McCoy, ezt komolyan gondolod, hogy csak most szólsz?! – kérdezem dühösen kínos vigyorral. Széttárta a karjait, majd felháborodottan szólalt meg.
- Bocs nem volt időm, mikor ide teleportáltál hirtelen a kos… - ebben a pillanatban az ikertestvére befogta a száját. Borostyán színű szemei rémülten csillogtak, a srácok gyanakodva fordultak felénk. Főként Jake, aki mintha megkönnyebbült volna. Egy lépéssel közelebb jöttek, hogy biztosan ne tudjak elmenekülni. Helena elkezdett az ajtó felé araszolni, de Mark megragadta a karját és visszarántotta a körbe, hogy biztosan helyhez kösse, a két karját a háta mögött összefogta. Erre a lány teljes erőből (az acélbetétes bakancsával) rátaposott a lábára, mire hangosan felkiáltott. Eközben Jake és Justin még mindig várták a válaszom.
- A honnan? – néztek kérdőn a fiúk. Ajjaj! Kristy miért? Mond miéééért? Oldalra kaptam a pillantásom és gondolkozóba estem. A kosárboltból?  A kos… áh, nem jutott több hely az eszembe!
- A… - próbálkoztam, de rögtön félbeszakítottak.
- Ne fáradj, ti szívattatok és nem az a hülye – rakta karba a kezeit Jus, majd oldalra pillantott Jake-re, aki végig bólogatott, hogy így van. A sértés csak jó nagy fáziskéséssel esett le neki. Ez a srác belül atomsötét! De ha megtudják, hogy Damon tudja, akkor nem csak egyedül leszek bűnös – gondolkoztam egy menekülési útvonalon. Azon is törtem a fejem, hogy vajon a lányok is megszívják-e, mint én, mert előre láttam, hogy ennek nem lesz jó vége. Akkor jöjjön, mikor a barátomat is bemártom.
- Damon elvesztetted a Jokered – néztem hátra rá. Kikerekedett szemmel pillantott vissza. Ezt bebukta. Már nyitotta is a száját, hogy ellenkezzen, de belé fojtották a szót, ami miatt kissé felháborodott.
- Akkor hárman mentek ma a Dover házba – vigyorodott el Mark, a következő pillanatban pedig eltorzult az arca a fájdalomtól, ami még a Helenától kapott lábtaposásból maradt meg.
- Hárman? – kérdeztük. Három. Akkor én és Damon biztos, de a lányokkal mi lesz.
- Ja, Bailey, Damon és Jake – somolygott Jus. Azt a mosolyt de szívesen letöröltem volna az öklömmel az arcáról. Olyannyira gúnyos volt, hogy egy pillanatra azt hittem ő maga az ördög. Hát nem az, de úgy nézett ki.
- Én mér’? – akadt ki a harmadik áldozat, a kezeivel kalimpálva tiltakozott a döntés ellen. Pupillája összeszűkült a meglepetéstől. – És miért ma?
- Egy: kíváncsiak vagyunk rá, hogy hány másodperc alatt jössz ki onnan, kettő: azért ma, mert ma van halloween – válaszolták. Az utolsó indok engem miért nem nyugtatott meg? Kicsit idegesebben néztem rájuk. Jus és Mark arcán elégedett vigyor, Jake-én pedig rosszat sejtő kifejezés ült. Ezek meg akarnak minket öletni, mivel a kísértetházak nem véletlenül kapták a kísértetház címet. Valami oka csak volt annak, hogy senki nem ment oda, vagyis csak az nem, akinek ki volt mind a négy kereke, de sajnos a mi baráti körünknek nemhogy egy, hanem kettő is hiányzott a négyből. Belegondoltam, hogy mi várhat ott. Szellemek, démonok, vámpírok? Bármelyik lehetséges, ezt tapasztalatból mondom. De hogy nem egy cuki aprócska tündért, meg egy rejtett mesevilágot fogunk találni, az tuti.
- Hát ennyit a jokeremről – veregette meg a vállam Damon. Én a „ez nem vicces” arckifejezéssel néztem rá. Mosolyogva megvonta a vállát. Könnyű neki, mivel, ha ott démonok vannak, akkor tuti, hogy tudják, hogy ki ő, így életben marad. Pff. Köszi, ez nagy segítség számomra. Szerintem Damon kitalálta a gondolataim, mert hangosan felröhögött. Persze ezt még mindig elnyomta a másik három fiú veszekedése. Jake azt próbálta kideríteni ők miért nem jönnek be, a többiek meg magyarázták, hogy ha már tervbe volt, hogy bezárják a házba, akkor ne halasszák el. Kábé fél órán át hallgattuk őket síri csendben, mikor föleszméltek, hogy tőlük zeng a ház. Értetlen tekintettel felénk néztek. Egy percig bámultuk őket, majd kitört belőlük a röhögés. A lányokkal hangosan, az ágyra hátradőlve nevettük, míg Damon próbálta többé-kevésbé tartani magát, mert még a végén kinyírják őt a srácok.  Hát neki a kevésbé sikerült. Nem baj, mi jól szórakoztunk.

Akkor hadd ejtsek pár szót az öreg Dover házról. Valódi kísértetkastély, az elmondások alapján tényleg vannak ott szellemek, mindig hallanak az arrafelé járók furcsa hangokat, a „szellemvadászok” szerint EVP-ket vagy mi, más szóval fehér zajokat. Néha az ajtó mögül dobogások és sikolyok zaja szűrődik ki, ami miatt már csupán a ház közelébe se mernek menni. Hát, eddig én is így voltam ezzel.  De sajnos hála a barátaimnak, pont halloween este kellett abba a romba betenni a lábam, szerencsére a két kísérőm egyike a Démonherceg, a másik pedig egy démonvadász volt, szóval nagy félnivalóm nem kellett legyen. Ha valami rám támad majd a két srácot magam elé lököm, én pedig futok, ahogy a lábam bírja. Igen, ez felben mind szép és jó, de a valóságban minden bizonnyal másképp lenne. Szerintem akkor Jake rántana maga elé és ő menekülne. Ez szinte biztos. Ha mázlim van, akkor Damon pedig ott maradna velem. Erre az akcióra lélekben még volt pár órácskám felkészülni…

3 megjegyzés:

  1. Sziaa!
    Sorry de csak most tudtam írni hála a lyukas órának. Mindenki csak ezzel a hülye felvételivel nyaggat és időm sincs internetezni.
    Nagyon örülök az új résznek kíváncsi vagyok a kísértet házra.
    Siess a kövivel!!:)))

    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Semmi baj, én is emiatt nem tudom hamarabb hozni a részeket bármennyire is akarom. Most is kémiára kéne gyűjtőmunka, de pár percet még ráér. A rész kb. 70%-ban kész van, valamikor hétvégén megpróbálom hozni, addigis sok sikert a sulihoz!
      Puszi

      Törlés