2014. augusztus 18., hétfő

I'm still loving it

Sziasztok!!!
Sajnálom, hogy ilyen sokára hozom csak a részt, mikor már hétvégére ígértem, de a wifink megbolondult és sehogy nem bírjuk helyrehozni (most is a szomszéd eifi-jét használom). Na, szóval remélem elnyeri a tetszéseteket a rész, nagyon örülök, hogy az előző fejezethez ennyi tetszik érkezett és a kommentekre is válaszoltam/ mindjárt fogok. Jó olvasást kívánok mindenkinek, kíváncsi vagyok a véleményetekre.
--------------------------------------------------

Day 4
Reggel mikor kinyitottam a szemem, csak az jutott eszembe, hogy „basszus, még egy nap Josh-sal”. Lenéztem Damonre, aki a mellkasomra hajtotta a fejét, két kezével átölelte a derekam. Békésen szuszogott, vétek lett volna megzavarni az álmait a mocorgásommal. Azon gondolkoztam, hogy hogyan bújjak ki a karjai közül, anélkül, hogy felébreszteném. Ekkor beugrott egy ötlet: teleportálás, ha már van ilyen képességem is. Az ágy végében jelentem meg újra. Rá pillantottam, mintha kissé elszomorodott volna, de talán csak valami olyat álmodott. A takaróm ölelte tovább, majd átfordult a másik oldalára. Egy puszit nyomtam az arcára, majd gyorsan (és fiúsan) felöltöztem. Megreggeliztem és elindultam. A két srác még jó sokáig (kábé addig míg el nem mentem) húzták a lóbőrt. Hamarabb be akartam érni, hogy még bírja tanulni törire, az az érzésem volt, hogy röpdogát írunk. Még nem sokan szállingóztak a suli felé, hiszen még volt bő háromnegyed óránk az első tanóráig. Leültem egy fa árnyékába és kinyitottam a tankönyvem. Szóval a Németország és a… Hirtelen ketten vágódtak le mellém. A fejük búbjára tolták a napszemüvegeik, amiket még a korareggeli gyér szeptember végi napfény ellenére is viseltek. Mindketten rám vigyorogtak, egyikük a könyvet tépte ki a kezemből, a másikuk a képet, amint könyvjelzőnek használtam. Damon először összevont szemöldökkel, majd somolyogva nézte a fotót, ami hármunkat ábrázolt, még a táborban készült a múlt héten. Vele ellenben Jus értetlenül forgatta a kezében a történelem tankönyvem.
- Neked nem szokásod reggel ilyen korán ideérni. Még fél nyolc sincs. Amúgy töri könyv? Minek? – mosolyogtak továbbra is, majd a körülnéztek, és mikor senki nem figyelt egy-egy szendvicset varázsoltak elő a semmiből. – Mi van? Nem reggeliztünk, mert utánad rohantunk – adták meg a magyarázatot a fel nem tett kérdésemre, mindezt teli szájjal. Az égre emeltem a tekintetem és lesöpörtem a barátom arcáról a kenyérmorzsákat, majd válaszoltam a kérdéseikre.
- Egy: nincs kedvem Josh-sal jönni. Kettő: az az érzésem, hogy töriből röpi lesz – erre azonnal kikapták a könyveiket és felcsapták valahol középen. Legjobban a barátom lapozgatta a könyvet. Némelyik oldalra úgy nézett, mintha azt kérdezte volna, hogy ez tanultuk e. Öh, igen… rá fért a kora reggeli ismétlés. Hirtelen megszólaltam:
- És mi lesz ha Lindsey és Josh hiába várnak ránk a házunk előtt? – kérdeztem. Megvonták a válluk és tovább bújták a kötetet.
- Késnek? Megharagszanak? Szakítanak? – kezdte sorolni Damon, közben az ujján számolgatta a lehetőségeket. – Édes mindegy. Nekünk bárhogy jó – mondta. Felnevettem, mire többen is érdeklődve fordultak felénk. A démonom a kezembe adta a képet, amit visszaraktam a könyvembe, de közben a tekintetünk összeakadt, csak az unokatesóm szavai ébresztettek fel a kis mámorból.
- Szerintem mostantól adjátok a „már kibékültünk, de csak barátok vagyunk” arcot – nézett ránk Justin vigyorogva, láthatóan jobban tetszett neki, hogy Damonnel járjak, mint Josh-sal. Bólogatni kezdünk. Átkaroltam mindkét fiú vállát és magamhoz öleltem őket, mire nevetni kezdtek, Jus megpuszilta a fejem búbját, éreztem, hogy Damon rántott egyet a fején, mintha felpofozta volna önmagát, hogy ezt ne csókoljon meg, legalábbis a suliban ne.
Felálltunk és elindultunk befelé. Elsétáltunk a történelemterembe és levágtuk magunk padjainkba. Hátrafordulva beszélgettem velük, jókat nevettem a kis fogadásukon, hogy ki bírja a tollat tovább egyensúlyozni az orrán. Sajnos az ördögi őrangyalom csalt, így én, mint bíró kizártam a versenyből és haverját jelentettem ki győztesként, mire bepukkadt. Hát, ha nem tűnik fel, hogy levitációt használ, akkor minden bizonnyal nyert is volna, de lebukott. Lassan a többiek is beszállingóztak, az osztálytársaim meglepetten nézték, ahogy az igazi szerelmemmel beszélgetek, édesen nevetett a történeteken, amiket meséltem neki az általános iskolában történtekről. Ezek a mesék főleg Justin és az én hülyeségeimmel voltak tele, láthatóan az unokatesómnak is tetszett a nosztalgiázás. Csengőkör betoppant a tanár, a naplót levágta az asztalra és közölte, hogy tudja, hogy valaki az osztályból említette az igazgatónak a tegnap történteket, habár ő nyomatékosan megkérte, hogy ne tegyük.
Igazából a fiúk és én kértük meg Davidet, hogy említsék meg a tegnapi szellemjárást kicsit hangosabban, ha az igazgató mellettük jár-kel. Természetesen meghallotta a kis beszélgetésük, és mivel tudta, hogy nem emberek, így rá mert kérdezni, hogy mi történt.
Az óra kezdete után alig öt percre Josh és Lindsey futott be. Mrs. Smith behúzta nekik a késést. Josh ennél gyilkosabb pillantást akkor sem tudott volna vetni felém, ha az ősellensége vagyok. Hátranyújtottam a tenyerem, mire Damon belecsapott, éreztem, hogy elmosolyodik és a szemében gonosz, vörös fény csillan.
És a tanárnő kiosztotta a röpdogákat. Hohó, de jók az érzékeim. Gyorsan beírtam, amit tudtam. Hirtelen megcsörrent a tanárnő telefonja, hitetlenkedve suttogta, hogy az igazgató. Szóval bejött a kis tervünk az előző napi szellemjárásról. Kiment, de nyitva hagyta az ajtót. Sejtettük, hogy néhány másodpercig még itt áll, majd mikor tényleg elment mindenki egyszerre kapta elő a tankönyvét. Villámsebességgel firkantottam be az évszámokat, amiket elfelejtettem.
„Léci, léci, léci segíts! A tanárnő az én füzetem kérte el, hogy tudja miből kérdezzen, szóval nincs puskám” – könyörgött Damon a gondolataim között. Oh, basszus! A vállam fölött pillantottam rá, kiskutyaszemeket meresztet, az alsó ajkát is lebiggyesztette. Felmordultam és gondolatban elmondtam az évszámokat meg a többi dolgot, de néhányat rosszul, hogy ne legyen teljesen hibátlan neki, ha már nem tanult. Ezután jött a hálálkodása.
- Pszt! Jön! – suttogta valaki. A könyveket azonnal elraktuk. Mindenki visszaborult a padjára, azt imitáltuk, hogy még írunk.
- Senki nem próbált puskázni? – kérdezte a tanárnő, mire felháborodottan néztünk rá. Mi azzal a tipikus „úgy ismer minket a tanárnő?” fejrázással válaszoltunk. Az óra többi részében jegyzeteltünk, bólogattunk, pedig azt se tudtuk, hogy miről beszél a tanár.
Tesi óra. Újra játszottunk. Kiütős! 15-15 fő felállt a tornaterem két oldalán. Nálunk voltunk mi nyolcan (én, Damon, Jus, Jake, Mark, Jen, Kristy és Melody), ezen kívül David, Liam, Ty, Nick, Margaret, Abby és Vanessa. A másik oldalon pedig egyértelműen a maradék. És ők kezdtek. Vanessát már most kiütötték. Most mi jöttünk. ˝Véletlenül˝ Josh-t, Lindsey-t és Olivert ütöttünk ki. Hát nem épp kedvesen néztek ránk. Josh szinte le se vette rólam a tekintetét, minden bizonnyal fel akart nyársalni, de visszafogta magát. Egyszer mikor a labda felém szállt és kikerültem, akkor sajnos majdnem elestem, de valaki megragadta a könyököm, hogy ne terüljek ki a padlón. Felnéztem az engem rémülten vizslató barátomra. Megnyugtató mosolyt küldtem felé, mire bólintott és elengedett, majd elhajolt a felé száguldó gumilabda elől. Wow, ezek voltak ám a reflexek! Engem pont a vége előtt ütöttek ki, de akkor is mi nyertünk! Hurrá!
Jött az angol óra. Mindenki előszedte a leírt dalszövegeket. Néhányan kicsit idegesen forgatták a kezük közt a lapot. Mások pedig úgy döntöttek, hogy nem érdekli őket, hiszen úgysem kapunk rá jegyet. Hátra néztem a srácokra, de ők csak röhögve nézegették, hogy a többiek mit írtak. A barátom is hátrafordulva csevegett, mikor észrevett, széles mosoly ült ki az arcára. Kacsintott egyet és ismét belefolyt a haverjai beszélgetésébe. A figyelmünket a tanár torokköszörülése terelte össze.
- Rendben, oszloponként olvassuk. Lindsey – szólította fel a lányt, aki széles mosolyt villantott Damonre, mire az csak az égnek emelte a tekintetét. A csaj a Colbie Caillattől Fallin' for you (Beléd esve) című számát mondta el. Hm, találó? Áh, dehogy… Ezután még jó párat végighallgattam. Josh-ra nem figyeltem, ellenben Melody-ra és Justinra igen, mivel teljesen véletlenül ugyanazt a számot válsztották. Egymásra néztek, nem is tudom, hogy melyikük pirult el jobban. Oké, mostantól én a Nickelback Far Away című számára úgy fogok emlékezni, mint az ő közös számukra. Jus az elhadart dalszövegolvasás után rám nézett, mire cinkosan elmosolyodtam. Szeme kikerekedett, majd lehajtotta a fejét a padra, hogy senki se lássa, hogy vörös, mint egy paprika. Melody csak lehajtotta a fejét, szőke hajzuhataga mögé rejtőzött.
Végül a tanár rám nézett. Feszengve, de felálltam és a kezembe vettem a lapot.
- Bailey, találtál dalt? – kérdezte.
- Én Avril Lavigne-tól az I Love You számát találtam… - kezdtem felolvasni a szövegét. Közben egy pillanatra se sandítottam föl, csak az írásomat tanulmányoztam. Miután végigmondtam leültem és féloldalasan a mögöttem ülő srácra néztem, aki mosolyogva felállt és elkezdte:
- Az én választott dalom Eric Saade-tól a Still loving it. És hosszú, hosszú órákon át tartó keresés után találtam rá, Tanár úr – morogta egy kicsit hangosabban, mire az angol tanár kérdőn nézett rá. Megrázta a fejét és lassan belekezdett az olvasásba.

Been down in the dirt (Lent a mocsokban)
 I've struggled twice (kétszer is küzdöttem)
 Finding my direction (hogy keressem az utam)
 The riddle of life, it's just like a maze (az élet rejtvénye, akár egy útvesztő)
 That changes every second (ami másodpercenként változik)
 I can't explain the things I feel, but I know you're a keeper (nem tudom elmagyarázni, mit is érzek, de tudom, hogy őrzöl)
 The things that you said it's all repeating my head (minden, amit mondtál, ismétlődik a fejemben)
 Still wondering what you meant (még mindig töprengek, hogy is értetted)
 (Don't you know, don't you know) (hát nem tudod?, hát nem tudod?)
 It's the start of something good (ez valami jó kezdete)
 (Don't you know, don't you know) (hát nem tudod?, hát nem tudod?)
 That it's torture loving you (hogy gyötrelmes szeretni téged)
 You're turning me upside down but I'm loving it (felforgatsz, de szeretem ez)
 I'm still loving it (még mindig szeretem)
 You're turning me inside out but I'm loving it (kifordítasz önmagamból, de szeretem ezt)
 Yeah it feels like I'm in a hurricane and I've lost control (olyan, érzés mintha egy hurrikán felkapott volna és nem tudom irányítani)
 You're turning me upside down but I'm loving it (felforgatsz, de szeretem ezt)
 I'm still loving it, I'm still loving it (még mindig szeretem, még mindig szeretem)
 We've broken the ice and it causes me pain (összetörtük a jeget és ez fájdalmat okoz nekem)
 I'm struck by your affection (Meglepett a ragaszkodásod)
 I was down on my knees, was just gonna ask (térdre borultam, majdnem megkérdeztem)
 Got interrupted two times (kétszer is félbeszakítottál)
 You got me wishing you would leave (azt kívántam bárcsak elhagynál)
 But still know you're a keeper (de most is tudom, hogy őrzöl)
 I'm chasing my words, you're holding them back (keresem a szavakat, Te elfojtod őket)
 I'd tell you if I could (ha tudnám)
 (Don't you know, don't you know) (hát nem tudod?, hát nem tudod?)
 It's the start of something good (ez valami jó kezdete)
 No, girl you know (nem hisz tudod)
(Don't you know, don't you know) (hát nem tudod?, hát nem tudod?)
 That it's torture loving you (hogy gyötrelmes szeretni téged)
 You're turning me upside down but I'm loving it (felforgatsz, de szeretem ezt)
 I'm still loving it (még mindig szeretem)
 You're turning me inside out but I'm loving it (kiforgatsz önmagamból, de szeretem ezt)
 Yeah it feels like I'm in a hurricane and I've lost control (olyan érzés, mintha egy hurrikán felkapott volna és nem tudom irányítani)
 You're turning me upside down but I'm loving it (felforgatsz, de szeretem ezt)
 I'm still loving it, I'm still loving it (még mindig szeretem, még mindig szeretem)
 (Don't you understand what she's doing to you?) (hát nem érted, hogy mit művel veled)
 No I can't understand what I ask her to marry me. (nem, nem értem miért kértem, hogy jöjjön hozzám)
 Save me from all my downs (mentsen meg a kudarcaimtól)
(No you don't understand what she's all about, all about) (nem, te nem érted, mire készül, mire készül…)
 I'm still loving it (még mindig szeretem)
 Yeahhhh, you're turning me upside down, but I'm loving it (felforgatsz, de szeretem ezt)
 You're turning me inside out, but I'm loving it, oh yeah yeah (kifordítasz önmagamból, de szeretem ezt, oh igen, igen)
 I'm in a hurricane and I've lost control (olyan mintha egy hurrikán felkapott volna)
 You're turning me upside down, but I'm loving it (felforgatsz, de szeretem ezt)
 You're turning me upside down, but I'm loving it (Yes I do) (felforgatsz, de szeretem ezt, igen, szeretem)
 You're turning me inside out, but I'm loving it (kifordítasz önmagamból, de szeretem ezt)
 Yeah it fells like I'm in a hurricane and I've lost control (olyan, mintha egy hurrikán felkapott volna és nem tudom irányítani)
 You're turning me upside down, but I'm loving it (felforgatsz, de szeretem ezt)
 I'm still loving it (még mindig szeretem)

Az utolsó sornál egy lopott pillantást vetett felém, mire halványan elmosolyodtam. Visszaült és tovább szórakozott a ceruzájával. A papírra pillantottam, ami előtte volt és egy óvatlan pillanatban elkaptam, majd olvasgatni kezdtem a szöveget.
„Nagyon szép dal. És az eleje kicsit találó volt” – mondtam. Felnéztem, Josh kissé gyanakvó pillantást vetett rám, majd Oliver tekintetét kezdte keresni, hátha ő tudja mi volt ez.
„Pont ezért ezt választottam” – mosolyodott el ő is. Amikor kicsöngettek Lindsey azonnal ott termett és a dalt dicsérte. Damon egy „aha”-val felállt és kiment, a csaj meg loholt utána. Mellém Josh lépett. Arcán még mindig ott van egy kis ˝győztem˝ mosoly. Ha tudná, hogy a dalom nem is róla szól már rég nem vigyorogna ilyen bőszen.
***
Utolsó óra után elindultunk haza. Vagyis csak én és a ˝pasim˝.
- Akkor holnap felveszed a nyakláncot? – kérdezte szórakozottan, miközben átölelte a vállam és magához húzott. Félre néztem és csak az után forgattam meg a szemem.
- Aha – válaszoltam egykedvűen. Megfogta a kezem és szembe fordított magával, ujjai végigsiklottak az arcomon. Felemelte az állam, ő lehajolt és hosszan megcsókolt. Összeszorítottam a kezeim, hogy ne húzzak be neki egyet. Lassan elfordítottam a fejem, mire egy kissé csalódottat sóhajtott. Mutatóujja végigsimította a kulcscsontomon.
- És pont illik is a ruhádhoz – nézett rám, közben a tenyerét a karom vonalán követve lehúzta a kézfejemig.
- Aha – ismételtem. Kérlek, haladjunk már, nincs semmi kedvem veled bájologni – morogtam magamban. Az arcom a tenyerei közé fogta és felemelte azt.
- Te mindenre így válaszolsz? – gondoltam most várta, hogy megint rávágjam, de nem vagyok olyan hülye.
- Nem – ráztam a fejem unottan. Felvonta az egyik szemöldökét, és egy puszit nyomott a homlokomra. A hátamon végigfutott a hideg, el akartam lépni tőle.
- Tudod, min gondolkoztam. Velem valahogy másképp viselkedsz, mint Damonnel. Miért? – kérdezte gyanakvóan. Na, most mit mondjak? Bár, már eléggé kiábrándítottam magamból, szóval ha elmondtam volna, az nem lett volna rossz, de még egy napig ki kellett bírnom.
- Egyszerűen csak különbözik a hozzáállásom kettőtökhöz – vontam meg a vállam. Megforgatta a szemét és tovább sétált. A mimikájából ítélve egy kicsit sem tetszett neki a mondatom. Miközben mögötte haladtam végig vigyorogtam, a démoni felem gonoszan dörzsölte össze a tenyerét, közben (egy démonhoz méltóan) gonoszan mosolygott. A házunk előtt elbúcsúztunk, és bementem. A két fiú már otthon várt. Amint beléptem ők előttem termettek. Jus tekintete köztem és Damon között cikázott, majd fütyülgetve sétált ki a három méteres körzetünkből, majd a lépcső aljába érve elkiáltotta magát:
- Csókold már meg a csajod az istenit! – intett a kezével a barátom felé, aki lehajtott fejjel kuncogott. Nevetve ugrottam a srác nyakába. A hajamba túrva húzta hátra a fejem és megcsókolt, ahogy a mostohatesóm kérte.
Mivel másnap díszítős nap volt, így nem kellett tanulni. Nevetve mentünk ki az udvarra, ahol ledőltünk a fűbe és beszélgetni kezdtünk. De alig volt egy percünk szórakozni, mert csengettek. Gyorsan berohantam a házba és kinyitottam az ajtót. Nagy meglepetésemre nem egy ismerős állt ott, hanem egy démon. Villámsebességgel léptem be az ajtón, mivel tudtam, hogy nem bír bejönni. Ez így is volt, mivel a keze, amit kinyújtott, beleütközött valamibe. De a kezében volt valami. Sárga szeme a levélre, majd rám villant. Vonakodva, de elvettem. Rajta egy név volt: Damon Falls. Remegve néztem fel, mire elvigyorodott, a mosoly viszont az arcára fagyott, majd a mellkasára nézett. Egy tőr döfte keresztül az a helyet, ahol elvileg a szívének kellett volna lennie.
- A sorsod elől nem menekülhetsz, démonherceg – nyögte démonnyelven, majd porrá vált. Mögötte Damon alakja bukkant fel, aki rögtön hozzám lépett és megölelt.
- Jól vagy, kicsim? – suttogta. Bólintottam és a kezébe adtam a levelet, mire sziszegve szívta be a levegőt. Jus jelent meg mellettem és ő is magához húzott. A démonom feltörte a levélen lévő pecsétet, majd kihajtotta az üzenetet. Hangosan kezdte felolvasni. – Damon! Lassan közeleg a csata előszele, mikor meg kell küzdenünk az angyalokkal. Valahol te is tudod, hogy a mi oldalunkon fogsz harcolni, bármennyire is hiteted el magaddal, hogy nem. A valódi csatára még lehet, hogy évszázadokat kell várni, de a néped számít rád. Az orákulum azt látta, hogy én már az előcsatában életem vesztem. Bár a bátyád lenne a jogos örököse a trónnak, mégis te érdemled meg, hiszen téged egész életedben erre készítettünk fel. Ajánlok egy alkut. Ha visszajössz és teljesíted a kötelességeid, akkor a lány életben marad, de ha nem, akkor annak következményei lesznek – itt idegesen nyelt egyet, tekintete rám villant. – Már nincs sok időd dönteni, szóval jól fontold meg. Ha én meghalok, te kerülsz a démonvilági démonok élére, és mindenki úgy fog ismerni, hogy Gaap, a démonok királya, ez ellen nem tehetsz semmit – motyogta. Elvettem tőle a levelet és én is végigolvastam. A barátomra néztem, aki csak nézett rám. Odaléptem hozzá és átöleltem.
- Együtt fogunk Olivier ellen küzdeni és le fogjuk győzni. Te sohasem leszel a démonvilági démonok királya, ezt te is jól tudod, csak el akar bizonytalanítani – suttogtam a fülébe.
- Remélem igazad van – mondta elszontyolodva. – És remélem az orákulum nem tévedett azzal kapcsolatban, hogy meg fog halni – tolt el magától. Biztatóan rámosolyogtam.
- Oké, az elmúlt öt percet gondoljuk semmisnek. Emellé fogadjuk meg, hogy együtt harcolunk, ha eljön az ideje – nyújtotta felénk a kisujját Jus. Mosolyogva tettük le a fogadást miszerint sosem fordítunk hátat egymásnak a csatában, mindig védeni fogjuk a másikat.
Levágtuk magunk a kanapéra és bekapcsoltuk a tévét. Damon vállára hajtottam a fejem.
Olivier mégis miért most küldte ezt a levelet, eddig nemigen hiányolta a fiát, akkor miért most. Bár Josh és Lindsey miatt most nem voltunk túl stabil lelkiállapotban és ezt lehet, hogy ő is tudta. Az már más kérdés, hogy honnan. De minden bizonnyal a Démonkirály is tudta, hogy Damon önszántából soha nem menne vissza, csak akkor, ha sakkban tartják valamivel, és Olivier engem akar csaliként használni. De amíg vigyázok magamra és a Démonvilágban minél kevesebb időt töltök, addig nem kerülök a markába, és addig normális életünk lehet. De vajon mikor lesz a harc előszele, mikor a jelenlegi király meghal. És a valódi harc, mikor már tényleg az a lényeg, hogy ki győz le minden ellenséget? De ha Olivier meghal, akkor ki kerül a trónra? Ki fogja irányítani a démonvilági démonokat? Akkor mi fog történni, ha az angyalok nyernek? Mi lesz a démonokkal? És ha fordítva történik? Megint rengeteg kérdésem van, de választ csak akkor fogok kapni, ha beteljesül a csata.
Unottan bámultuk a képládát. Az unokatesóm az oldalamon egyre laposabbakat pislogott, ásítozva támasztotta a fejét. Szerintem megint bealudtunk, mert hallottunk, hogy szólítgatnak minket.
- Ébresztő! Nyomás a saját ágyatokba – rázogatták a vállunk. Mi csak motyogjuk, hogy még öt perc, még öt perc. Végül addig nyaggattak minket, míg felmentünk. Zombimódban battyogtam fel a lépcsőn, a két fiú a nyomomban. Hirtelen mindketten megragadták egy-egy karom és azt nyöszörögték, hogy húzzam már fel őket. Helyette felteleportáltam magunk az emeletre.
- Jó éjt Jus – köszöntünk el tőle.

- Jó éjt – motyogta és bevágja maga mögött az ajtót. Odahajoltam Damonhoz és megcsókoltam. Beletúrt a hajamba és közelebb vont magához. Elváltunk, majd a fürdőszobáinkba mentünk fürödni meg fogat mosni. Pont a hajam kötöttem fel, mikor kopogott. Behúztam a szobámba, ahol levágódtunk az ágyra. Elvileg csak pár percre maradt volna viszont ő előbb elaludt, mint én, így ismét együtt aludtunk.

3 megjegyzés:

  1. Szia!!
    ahogy te hívnád: ezanemmondomkimilyemblogger a főoldalon nem mutatja hova vagyok feliratkozva.Na de nem is ez a lényeg!
    A rész nekem nagyon tetszett és várom a kövit!
    Puszika!

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Úgy látom a blogger most mindenkit szívat. :)
    Köszönöm és igyekszek minél hamarabb hozni a következő fejezetet.
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Nagyon jó lett a rész és már iszonyatosan várom a folytatást :D

    VálaszTörlés