2014. augusztus 8., péntek

Akkor szakítsunk (avagy a szívatás heti rendje)

Sziasztok!
Meghoztam az új fejezetet, ami szerintem az eddigi leghosszabb lett. Az előző részhez nem sok visszajelzést kaptam, ami miatt kissé szomorú vagyok, de annak nagyon örülök, hogy van egy rendszeres kommentelő :). Kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok majd erről a részről, remélem most kicsit több visszajelzés lesz. Jó olvasást, puszi! :-*
----------------------------------------------------------

Day 1
Valaki a kezem simogatta. Az ablakon gyér fény szűrődött be, ami nem zavart különösképpen, de ebből sejtettem, hogy már nincs olyan korán. Nem akartam kinyitni a szemem, de muszáj volt, mert a nappaliban lévő óra fél hetet ütött. Egy másik személy szorosabbra fonta a karjait a derekam körül és az oldalamba fúrta az arcát. Éreztem, hogy az ujjai rákulcsolódnak az ujjatlan toppom szegélyére, bőre az enyémhez ért, mire kissé megremegtem. Ismét simítást éreztem a csuklómon. Vettem egy mély levegőt, de nem vitt rá a lélek, hogy fel is keljek. Felemeltem a fejem, majd visszaejtettem és fáradtan nyöszörögtem egyet. Egy halk nevetést hallottam alig pár centire tőlem, mire felnéztem. Az unokatesóm kék tekintetébe ütköztem, közben ő azt a kézfejem cirógatta, amivel görcsösen szorítottam a pólója anyagát. A szája sarka fölfelé görbült, ahogy összeakadt a tekintetünk. Visszahajtottam a fejem a mellkasára, majd végignéztem hármunkon.
Az unokatesóm egyik lába lelógott a földre, a másikon félig rajta feküdtem. A derekam Damon használta párnának, aki kissé összehúzta magát, de a lába neki is lelógott a kanapéról. Justin fél kezét a feje alá húzta, a másikkal pedig a kezem simogatta, tekintete a plafonon lévő repedéseket firtatta.
- Azon gondolkozom, hogy hogy a fenébe férünk mi itt el – suttogta. – Amúgy tudod a tegnapi álmod… én sosem gondoltam azokat, még csak meg sem fordult a fejemben, hogy gyűlöljem Damont, hiszen remek haver és tudom, hogy szeret téged. Sosem vágtam volna ezeket a fejéhez – cirógatta meg az arcom is. Kicsit megkönnyebbülten bólintottam. Simítást éreztem a karomon is, mire a másik irányba néztem, ahol egy fáradt sötét szempárba ütköztem.
- Én sem mondanék rád soha hasonlót, ami pedig a „egy kicsit sem vettem még észre, hogy tizenhét éves lennél” mondatot illeti, szerintem még poénból sem mondanám – motyogta a barátom. Az unokatesóm arcára halvány mosoly ült ki. Damon ismét az oldalamba fúrta az arcát, de egy pillanattal később…
- Ébresztő gyerekek, hasatokra süt a nap és ma iskola van. Szerencsétekre bepakoltunk a táskátokba, hogy minél gyorsabban haladjatok – pattant oda hozzánk Clare néni. Mind a hárman fáradtan nyögtünk fel. Kijelentettem, hogy amíg nem aludtam plusz huszonnégy órát, addig én erről a kanapéról fel nem kelek. Ezzel a fiúk is egyetértettek. Köszönöm, hogy kiálltak mellettem. Miért nem kaptunk egy szabadnapot? Oké, hogy még délelőtt hazaértünk és még akkor be is dobtuk a szunyát, de egészen addig több napig nem aludtunk… Mellettem Jus nyöszörögni kezdett, ezzel jelezve, hogy ő innen nem mozdul, mind emellé aludni akar. A másik oldalamon is halkan morogtak, de ő fapofával felült és mogorván kezdte bámulni a maga előtt lévő asztalt. Kuncogva fogtam a két kezem közé az arcát, majd egy puszit nyomtam az ajkaira. Alig hallhatóan az volt a reakciója, hogy ettől nem lett kevésbé álmos. A másik fiú arcát óvatosan megütögettem, mire rácsapott a kezemre és azt morogta, hogy hagyjam békén. Megvontam a vállam és faképnél hagytam őket, és a konyhába mentem. Meg se szólaltam, de már a kezemben volt a kávés tejem, amit már vagy egy hete nem döntöttem le. Hálásan néztem a bácsikámra, akivel összekoccintottuk a csészéink.
Damon battyogott mellém, haja a szemébe lógott, ezzel eltakarva az az alatt húzódó karikákat. Megdörzsölte a halántékát és megszólalt. Mélyet sóhajtott.
- Azt szeretném kérdezni, hogy van olyan ital, amiben csak koffein van semmi más?
- Kávé, mindenféle cukor és tej nélkül – válaszolta Dave bácsi, közben belekortyolt az említett italba. Elég erős koffeinbomba lenne egy tizenhat éves srácnak, de ő tudja. Ahogy az arcát figyeltem minden bizonnyal ráfért volna.
- Oké… kérhetnék három bögrével? – tett fel egy újabb kérdést. A nénikém nevetve lépett oda hozzá és átnyújtott neki egy csésze kávét (amiben persze volt egy kis tej, meg kávé), majd megsimította a haját. Ő csak félénken mosolygott és a kávét kezdte kevergetni.
- Engem lenne szíves pofon csapni vagy jéghideg vízzel leönteni valaki… esetleg mindkettő? – lépett be az unokatesóm is. Szeme félig le volt hunyva, elég ingatagon állt a lábán, félő volt, hogy pillanatokon belül elalszik.
- Én a mindkettőt bevállalom – pattantam egy lépéssel előrébb, hogy szembe legyek vele. Gyorsan félreraktam a csészém és a pofon leadásához megfelelő testtartást vettem fel. De mielőtt felpofozhattam volna megfogta a csuklóm, szorítása elég gyenge volt.
- Valaki, kivéve Bailey – helyesbített. Fintorogtam rá egyet, majd visszasétáltam a barátom és a bácsikám közé. Damon a könyökével az oldalamba bökött, mire felnéztem rá. A mögöttem lévő hideg vízzel teli pohárra sandított, mire gúnyos vigyor ült az arcomra. Mivel Jus még mindig a szemét dörzsölte, így nem látta, ahogy elé sétálok kezemben a pohárral. A széken ülő nénikém a szája elé kapta a kezét, hogy visszafojtsa a nevetését. És a mostohabátyám fejére öntöttem a löttyöt, mire dühös grimasz ült ki az arcára. Láthatóan már nem volt álmos. Erőltetett mosoly ült ki az arcára, és közelebb lépett, én meg vele párhuzamosan hátráltam. A nénikémnél kerestem menedéket, aki kuncogva ölelte át a derekam. A mostohatesóm felkapta a fejét és felcsörtetett a szobájába megszárítkozni. A másik fiúval mi is felmentünk átöltözni és letusolni, fogat mosni.
***
Mindenki semmi életkedvvel sétált a suli felé. Jus szerencsére megbékélt, de mikor bocsánatkérően megöleltem, akkor olyan erősen szorított magához, hogy már levegőt se kaptam. Végül addig könyörögtem neki, hogy elengedett, vagy inkább ellökött magától. Az út a suliba, amúgy néma csendben telt, még a beszélgetéshez is fáradtak voltunk.
Azt terveztük, hogy ma visszük véghez a tervet, hogy lekoptassuk a nem kívánatos személyeket. Az utolsó óra után akartuk véghezvinni. Szóval a terv szerint próbálom rávenni Josh-t, hogy megcsókoljon – ez nehéz lesz –, én visszacsókolom, ami még nehezebb lesz, és ezt Damon meglátja és szakít velem. Ehhez viszont remek színészi tehetség kellett, hogy ne röhögje el magát.
Utolsó óra kicsöngője. Sok sikert magamnak. Későn mentem ki a teremből és egészen sokáig pakolásztam a szekrényemben. Két dolog miatt. Egy, hogy összeszedjem a bátorságom. Kettő: hogy ne sokan lássák a kis csók-összeveszős jelenetet. Többször is Josh-ra pillantottam, aki ezt természetesen észre is vette. Mikor megfordultam ott volt mögöttem. A fejem mellett támaszkodott a szekrényeknek, a levegőt szaggatottan vette, láthatóan ideges volt. A szekrényemhez lapultam, az arcomra próbáltam mosolyt varázsolni, de elég nehezen ment.
- Nem érdekel, én már nem bírom tovább – nyögte és megcsókolt. Hatalmas akaraterő kellett ahhoz, hogy én is visszacsókoljak. Meg is lepődött, de utána rögtön nekinyomott a falnak, mire a kezeim a vállára tettem. Kissé elhajolt, arcán hitetlen mosoly ült. Amint elengedett Damon jött oda és félrelökte Josh-t, aki már rögtön pattant is, hogy megvédjen, de a barátomnak elég volt egy pillantást vetnie rá és már hátrálni is kezdett. Gyáva! Ha Damont küldték el volna így, akkor minden bizonnyal visszalökte volna az a valakit. A démonom sötétbarna tekintete az enyémbe mélyedt. A majdnem fekete szemekben egyszerre volt színlelt düh és szórakozottság.
- Mégis mit művelsz? – kérdezte mérgesen, bár a hangja kissé megremegett a visszafojtott nevetéstől. A szája sarkában megbújt egy nagyon, de nagyon halvány mosoly. Közel hajolt hozzám, szinte már az arcomba mondta a következő mondatot. – Pont az iskolában kaplak rajta, hogy mással csókolózol – húzta most már gúnyos mosolyra a száját. Ez a vigyor nem az idegesség miatt volt, hanem amiatt, hogy Josh és Lindsey minden bizonnyal bekajálta a tervünket. Pontosítás. Nem minden bizonnyal, hanem biztos, hogy elhitték a kis jelenetünk. Csak pár szünet kellett ahhoz, hogy ezt a két perces színjátékot összedobjuk, szerencsére Helena és a srácok ebben a segítségünkre voltak. Jennek és Kristy-nek nem mondtuk el, mert félő volt, hogy kikotyogják.
- Úgy tűnik – feleltem. Josh-ra pillantottam, aki aggódóan nézett felém. – Habár most, hogy belegondolok, az előbbi volt az életem legjobb csókja – vigyorogtam. Mindkettőjük szemöldöke a homlokuk tetejére szaladt a meglepődéstől. A barátom megnyugtatására már korrigáltam is.
„Helyesbítek a legrosszabb” – raktam hozzá gondolatban. A barátom egy kicsit nevetett a gondolataim között, majd folytatta a megrendezett jelenetünket.
- Rendben. Ha így gondolod, viszlát – kapta fel a fejét és alig láthatóan kacsintott. Megfordult és elsétált a suli kijárata felé. A ˝veszekedésnek˝ egyedül Josh, Lindsey és Oliver volt a szemtanúja. Odasétáltam Josh-hoz, akinek tisztán látszott a szemén, hogy azt hiszi győzött. Hú, hogy mekkorát fog koppanni – dörzsöltem össze ördögien a kezeim fejben. Átölelte a derekam és a szemembe nézett, de egy pillantást vetett a két társára, akik értették a célzást és leléptek. Lindsey azonnal loholt Damon után, viszont Oliver rosszallóan nézte a társait. Minden bizonnyal ő kevésbé kajálta be a jelenetet. Szúrós pillantást vetett Justin felé, akit egy pillantással elküldtem a másik irányba, hogy úgy tűnjön mintha ő is dühös lenne rám. A bukott angyal fekete szemei rám villantak, majd mikor nem talált rajtam bizonyítékot inkább a tornaterem felé kezdett sétálni. Josh is utána nézett majd felém fordult. Most már csak ketten voltunk a folyosón.
- Szóval életed legjobb csókja? – simította végig az arcom. Kacéran elmosolyodtam, de rá kellett harapnom a nyelvemre nehogy kimondjam, amire gondolok. Azt hogy: nem, fúj, soha többé ne merjen hozzám érni. Ekkor újra megcsókolt, a tarkómon beletúrt a hajamba a másik keze pedig a csípőmre csúszott. Most nem tartott annyi ideig, mert úgy csináltam, mint akinek elfogyott a levegője. – Hazakísérjelek? – kérdezte. Bólogattam és elindultunk. Ujjait az enyémre kulcsolta és kihúzott az épületből.
Josh nefilim ezt eddig is jól tudtam. A fajtájának már utána is olvastam, innen tudtam, hogy miről lehet őket felismerni, ezeket a jegyeket rajta is kerestem. Meg is lettek. A magassága kiemelkedő volt, legalább száznyolcvanöt-százkilencven centi biztosan lehetett, vékony volt, de izomból is bőven akadt rajta. Érződött rajta, hogy sokkal több az ereje, mint egy normál embernek. A magasságra visszatérve: az égimeszelőség csak a nefilekre igaz, mert se Jus, se Damon, de még én sem vagyok kiemelkedően magas. Ellenben akikről tudom, hogy nefil, azok nincsenek egy méter nyolcvan alatt. Ellenben az erőbéli különbségek érezhetőek a nefilimek és az angyalok meg a démonok között. A képességeket nézve az angyalok és a démonok holtversenyben az aranyérmesek, a vadászoké az ezüst, míg a nefilek megelégedhetnek a bronzzal is, bár akkor a többlelkűek platina érmet kapnának. Na, végre kiemelkedő vagyok valamiben! De nem rólam van szó, hanem Josh-ról. Azt se tudom, hogy mit akar tőlem, hiszen ő csak százhúsz évig él, míg én... örökké. Akkor vissza a hazakísérésre, ha már a mit-akar-tőlemnél tartunk.
Egész végig beszélt, de én nem vagy csak alig szólaltam meg. Megpróbáltam szaporázni a lépteim, hogy minél hamarabb hazaérjek, de nem egyszer húzott vissza nevetve, hogy lassítsak. Az ajtónk előtt még utoljára adott egy puszit a számra, majd elment. Amint beléptem egy utálkozó grimaszt vágtam és mentem a fürdőszobába, hogy kimossam a szám szappannal meg egy tubusnyi fogkrémmel. Amint ezzel végeztem levágtam magam a díványra és a kezembe vettem a törikönyvem és olvasgatni kezdtem. Alig tíz perccel később Damon toppant be. Leült mellém a kanapéra. Egy fáradt nyögés után a homlokát a vállamnak támasztotta.
- Szerencsére jövő hét pénteken van a bál – sóhajtott megkönnyebbülten.
- Igen. Én Josh mellett alig bírnék ki két hétnél többet – értettem egyet. Az ujjait összekulcsoltam az enyémekkel, mire egy puszit nyomott a kulcscsontomra, majd az arcát az enyémhez dörzsölte. – Ja és az életem legjobb csókja díjat már rég megnyerted – mosolyogtam rá. Nevetni kezdett és magához rántott. Hosszan megcsókolt és eldöntött a kanapén. Röhögés közepette nyomtuk egymásnak az ajkaink. Fél kézzel a fejem mellett támaszkodott, a másik kézfeje a derekamra csúszott, ujjai utat találtak a pólóm alá. Megremegtem az érintése alatt. Az idillt Jen és Kristy törte meg, mikor berontottak.
- Bailey, Damon! Tényleg szakít… - elakadtak, mikor megláttak, emellé fülig pirultak. Hebegve-habogva próbáltak kinyögni valamit, minden bizonnyal a látványunk miatt kukultak be. Hiszen nem minden nap látnak minket „veszekedés” után úgy, hogy Damon fölém magasodik, a pólóm pedig már a bordáimhoz van felhúzva, közben csókcsatát vívunk. Oké, ezt tényleg nem mindennap láthatják… – J… jó s… s… semmi – indultak kifelé. Damon kicsit pirosabb bőrszínnel, de leszállt rólam és engedte, hogy felkeljek. Vihogva rohantam utánuk, hogy elmagyarázzam. Leültettem őket a fotelba és mesélni kezdtem a tervünkről, hogy hogyan akarjuk megszívatni őket, ezzel párhuzamban ki is ábrándítani a nemkívánatosakat magunkból. Végig hatalmasakat bólintottak, néhol gonosz csillogás is volt a szemükben.
- Szóval talán így lekoptathatjátok őket – kérdezték a beszámoló után. Rábiccentettünk, majd Damonnel összenéztünk, majd megfogjuk egymás kezét. Apró csókot leheltünk egymás ajkára, hogy bizonyítsuk, hogy tényleg szeretjük egymást, bár az előbbi jelenet után már nemigen kellett mit bizonyítani.  – Oké! Bennünk bízhattok – vihorásztak. Gondolom… Mikor kikísértem őket, gunyorosan és mindensejtően vontak kérdőre a látott jelenet miatt. Elvörösödtem és bevágtam előttük az ajtót. Ezután Damonnel a kanapé két végére ültünk, hogy még csak véletlen se legyen több a mai napból.
Negyed négy felé Justin is betoppant, fáradtan dobta le a táskáját a földre és felénk vette az irányt, arcán sunyi mosoly volt. Ő is lehuppant mellénk a kanapéra. Felnéztünk rá a tankönyvekből, mire szembe találtuk magunk a kérdő tekintetével.
- Gondolom sikerült a terv, mert szembe jött velem Lindsey és Josh is és mindkettőnek fülig ért a szája – szólalt meg hirtelen. Egymásra néztünk, majd rá és biccentettünk.
- Be hát! Kevesebb az eszük, mint egy tyúknak – mondtam, mire bólogatni kezdtek. Elvigyorodtam a reakciójukon, de ők is. – De akkor jövő hétig óvatosabbnak kell lennünk – néztem fel Damonre.
- Akkor óvatosabbak leszünk – puszilt meg. A vállába fúrtam az orrom, mire átölelte a derekam. Az unokatesóm fél szemöldökét felvonva nézett minket néhány másodpercig, majd halvány mosollyal szegezte a tekintetét az egyik tankönyvre.
- Szobára! – morogta lehajtott fejjel. Felnevettünk és felmentünk, ahogy a bátyuskám kérte. Damon szobájába mentünk, de rögtön ki is jöttem, mert fürödni szerettem volna, mert tudtam, hogy úgyis bealszok. Villámsebességgel tusoltam le és vettem fel egy rövidgatyát, meg egy pólót, majd visszaszaladtam hozzá. Ő még fürdött, de alig egy perccel később kilépett egy térdnadrágban, meg egy rövidujjúban, közben a törölközővel a haját szárította. Kissé meglepődött, mikor ott talált, de egy pillanattal később leült mellém. A törcsit a székére dobta, ezután némán meredt rám, várta, hogy mondjak valamit, de semmi nem jött a nyelvemre. Helyette csak odahajoltam hozzá és átkaroltam a derekát. Átölelt és halkan megszólalt:
- Mint már mondtam minket így elég nehéz lesz szétszakítni – súgta a fülembe.
- Egyet értek – bújtam közelebb hozzá. Állát a fejemnek támasztotta. Lehunytam a szemem és élveztem, hogy vele lehetek, mert holnap a suliban, mászóval kábé nyolc órán át kell Josh barátnőjét játszanom, aki elvileg nincs jóban Damonnel.
- Hé, gyertek vacsorázni – dugta be a fejét az ajtón Jus. Bólintottunk, majd utána indultunk. – Na, Lindsey egy tízes skálán mennyire kattant rád – suttogta Damonnek, emellé könyökkel finoman oldalba is bökte, mire a srác felnevetett.
- Tizenegy, de én egy tízes skálán ugyanennyire akasztanám fel magam, mikor az a liba velem van – húzta el a száját, majd a válla fölött rám pillantott. – Veled mi a helyzet Josh terén?
- Az elég válasz, ha a csókja után kimostam a szám szappannal – mondtam savanyú mosollyal. Mindketten kuncogni kezdtek.
A vacsorával viszonylag hamar végeztünk, ami után felmentem a szobámba, fogat mostam és kidőltem. Annyira álmos voltam, hogy állva is elbírtam volna aludni. Éreztem, hogy valaki a nyakamig húzza a takarót, majd megpuszilja az arcom, mire önkéntelenül is elmosolyodtam és felnéztem a valakire. A csillogó barna szemek tulajdonosát nehéz lett volna nem felismerni. Egy jó éjtet suttogott a fülembe majd kiment. Felültem és csak meredtem magam elé. Felpattantam és átsétáltam a barátom szobájába. Pont akkor csukta be a szekrénye ajtaját, mikor beléptem, így kisebb szívrohamot kapott. Végignéztem rajta (fekete melegítőalsót és fehér trikót viselt), ő pedig rajtam (a pizsim egy combközépig érő fekete, AC/DC logós póló, ami valaha Justiné volt, csak kinőtte így megkaptam, alatta egy rövidnadrág volt, de az szinte nem is látszott a póló alatt). A tekintete az arcomra tévedt, szemöldökét kérdőn felvonta. A fejével az ágy felé intett, mire leültem oda, ő pedig visszament a fürdőbe fogat mosni. Néhány perccel később levágódott mellém és kíváncsiskodó pillantásokkal fürkészett. Csak átöleltem és azt morogtam, hogy nem akarok Josh-sal lenni.
- Viszont ha nem ábrándítod ki magadból, akkor olyan lesz, mint egy kullancs, ami el akar minket szakítani egymástól – simogatta meg a hajam. Méltatlankodva bújtam oda hozzá. Lehunytam a szemem és próbáltam nem a nemkívánatosakra gondolni, helyette arról kezdtem fantáziálni, hogy milyen lehet a Niagara-vízesés fölött repülni. Ez be is jött, mivel pillanatokkal később már az álomvilágomban sétálgattam…
Day 2
Reggel az ébresztőre keltem. A fülsüketítő csörgés rögtön kiverte az álmot a szememből. Dohogva húztam a fejemre egy párnát. Fölöttem áthajolt valaki és rácsapott az órára. Elkaptam a szemem elől a kispárnát, mire egy kissé fáradt, de csillogó barna szempárba ütköztem. Egy puszit nyomott az orromra, végül összedöntötte a homlokunk és az arcom kezdte cirógatni.
- Jó reggelt szépségem – mosolygott rám. Visszasomolyogtam, és az ujjammal elhúztam a hajam a szememből. Ekkor beugrott valami: a köszöntése.
- Neked is… szépségem? Várj ez a szöveg nem a Varázslótanoncban volt?– kérdeztem. Bólintott egyet és elnevette magát.
- Az ment a tévében mikor elaludtunk. Legalábbis mikor én elaludtam. A tizenöt perces reklámot már nem bírtam ki ébren – ült fel, kezeit a feje fölé emelve kezdett nyújtózkodni. Visszadőlt mellém, mint aki eldöntötte, hogy nem csábítja annyira az iskolába indulás. Nem is csodálkoztam rajta, mivel én is így voltam ezzel. Átrohantam a szobámba lezuhanyozni és felöltözni. Kivettem egy rövidnadrágot a szekrényemből, ami alá egy vékony, sötétlila harisnyát vettem fel. Elővadásztam a spagettipántos szintén sötétlila pólóm, amire egy fekete mellényt kaptam fel. A hajam kibontva hagytam, miután néhányszor átfésültem a hajkefémmel. Feltettem a lila órám, a fülembe pedig egy fekete rózsás fülbevalót tettem. A lábamra egy fekete-fehér sportcipőt húztam. Végignéztem magamon, mikor szembe kerültem a tükörrel, egy gondolat alapján felkaptam az asztalomról a napszemüvegem és lementem a konyhába. Gyorsan megreggeliztem, majd fogat mostam. Hamarabb elindultam, mint a srácok. Ez is tervünk része. Az iskolában látványosan kerüljük egymást, míg itthon minden olyan, mint eddig. Furcsa meglepetésként az ajtóban Josh várt. Egy mosolyt erőltettem az arcomra, bár a szám sarka nem bírta ki, hogy meg ne ránduljon idegességében.
- Hogy kerülsz ide? – kérdeztem. Az eredeti kérdésem a következőképpen hangzott volna: mi a francot keresel te itt?! Ő csak odahajolt és egy puszit nyomott a számra. Felnéztem a smaragdzöld szemeibe. Valahogy a zöld szemektől mindig Olivier, a Démonkirály jut eszembe, vajon miért? De az ő boldogságtól csillogó szeme egy kicsit sem vethető össze a legnagyobb ellenségem tekintetével, aki többek közt a barátom apja…
- Gondoltam mehetnénk együtt – mosolygott. Kérem, legyen már jövő hét péntek!
Az úton szinte végig némán baktattunk, mikor a suli tíz méteres körzetébe kerültünk minden szem ránk szegeződött. A lányok összesúgtak, néhány fiú gyanakvóan nézett össze a haverjaival. Próbáltam nem figyelni a pillantásokra, amik Damon mellett kicsit sem zavartak, de Josh közelében mindennél jobban. Beléptem az iskola ajtaján, szinte rögtön megakadt a szemünk egy piros plakáton. Odaléptem, a plakát mellett álló végzős a kezembe nyomott egy kisebb változatot is. Megváltozott az időpont? Hurrá! Hamarabb koptathatom le Josh-t! Jeee!
- Hm, átrakták az időpontot – olvasta a srác is. Magamtól rá se jöttem volna – morogtam magamban. Összehajtottam a lapot és a táskám mélyébe süllyesztettem.
- Igen. Holnap megyek ruhát nézni – válaszoltam. Végigpillantott rajtam, mintha megpróbálna elképzelni báli ruhában. Az állát dörzsölgetve állapodott meg a tekintete rajtam, majd az ajtó felé nézett, ahol Lindsey rángatta be a karjánál fogva Damont, majd belecsimpaszkodott. Josh-sal felnevettünk. Tény, ami tény, ez a jelenet vicces volt. Mögöttük Jus jött, próbálta tartani magát, de mikor meglátott, már ő sem bírta tovább. Az „exem” lehunyta a szemét, fogait és öklét is összeszorította. De a téma visszaterelődött a ruhavásárlásra. Josh megfogta a karom és úgy fordított, hogy háttal legyek a másik „szerelmespárnak”.
- Elkísérjelek? – kérdezte.
- Nem kell – próbáltam meg lerázni. – Mármint, biztosan van jobb dolgod is, mint azt figyelni, hogy válogatok a hercegnőknek való ruhák között.
- Naa, léci – nézett csillogó zöld szemmel. Felsóhajtottam, mire egy puszit nyomott a homlokomra. Tudtam, hogy nem tágítana, míg bele nem megyek. Várj, ma nincs Josh-nak valamije? - gondolkodtam el. Megpróbáltam.
- Várj! – csaptam a homlokomra. Kérdőn billentette oldalra a fejét, miközben a vállával nekidőlt a szekrénysornak. – Holnap nem jó. A nénikémnek van szülinapja – és még nem is hazudtam. De este hatig még lenne bőven idő, mivel tuti akkor adtuk volna át az ajándékokat és akkor vágtuk volna fel a tortát.
- Akkor menjünk ma – mosolygott megint.
- Oké – vigyorogtam erőltetetten. Megfogta a kezem és a töri terem felé kezdett húzni. Az amerikai történelem órákat unom a legjobban. Míg valaki felelt, addig én a tankönyv olvasását imitáltam, de eközben Damon, Jus és én trióban beszélgettünk. Főleg Damon lelkivilágát pátyolgattuk, aki teljesen kiakadt Lindsey-től. Egy papírgalacsin landolt a padomon, pár pillanat múlva még egy. Körbenéztem, de csak Jen aranybarna és Josh zöld tekintete firtatott engem. Előbb az egyiket olvastam el, amin azonnal felismertem a barátnőm írását. Szó szerint idézem:
Nem gondolkozol ugyanúgy az öngyilkosságon, mint D???
Nem sok kellett, hogy felnevessek. A D Damonre utal, aki már nem egyszer gondolt az ötletre.
Nem. Ennyire örülnél, ha kinyiffannék? J Amúgy de, már nem fogom sokáig bírni Josh mellett - válaszoltam. Átdobtam és a másik levelet kezdtem olvasgatni. Csak azt akarta tudni, hogy én is úgy unatkozom e, mint ő. Nem igazán. Szerencsére a felelésnek vége lett és nem volt lehetőségem válaszolni, de az óra végén odajött, hogy megtudja a válaszom.
Tesiórán párban kellett lenni. És a tanár választott. És én kivel kerültem? Hál istennek azzal, akivel akartam. Az volt a feladat, hogy az egyikünknek kosarat kellett dobni, még a másik ezt megpróbálja megakadályozni. Kissé behajlított térddel vártam, hogy Damon a kétméteres körzetembe kerüljön. Mikor elém ért megpróbált kicselezni, de nem engedtem. Szó szerint olvastam a fejében. Mindig elé léptem vagy a labdát próbáltam megszerezni. Az osztálytársaim hangosan szurkoltak valamelyikünknek, általában a fiúk a barátomnak, a lányok nekem.
- Nem unod még a gondolataim olvasását – mosolygott. A mosolya gúnyos, de a szemén látszott igazán, hogy igazából szórakoztatja. Amíg én ezen gondolkoztam egy hirtelen mozdulattal megkerült. Utána rohantam, mielőtt ziccert dobhatott volna elé kerültem. És ekkor egy labda gurul el előttünk, amiben mindketten felesünk. Pontosabban először én, ő meg bennem. Oldalról többen is Lindsey-re mordultak, innen tudtam, hogy ő próbált kigáncsolni, de sajnos nem csak engem sikerült. Háttal terültem el a padlón, Damon persze félig rám esett, mikor sikerült felülnie kissé rémülten tudakolta, hogy jól vagyok-e. Sziszegve toltam ülőhelyzetbe magam, a hátam nagyon fájt, ahogy ráestem.
- Istenem, jól vagytok – szaladt oda a tanárnőnk. Bólogattunk. Lassan felkeltem ám, ekkor a bokámba éles fájdalom hasított. Inkább visszaültem. Már megint?! Jus mellettem termett, egyik kezét a sérült lábamra helyezte, viszont rásegíteni a gyorsgyógyulásomra már nem bírt. – Bailey a bokáddal lett valami? – guggolt le hozzám a tanárnő. Biccentetten. Felnéztem Damonre, aki viszont a csuklóját dörzsölte, arcán fájdalmas grimasz ült, szemét összeszorítva húzta végig az ujját az alkarján. Nem is csodálom, hiszen pont a kezére esett. – Damon? – nézett fel a fiúra, aki szintén bólintott, hogy nem esett nagyobb baja. – Justin, Jake kísérjétek fel őket – mondta a két fiúnak. Jus megfogta a kezem és felhúzott, majd az egyik karom a nyaka köré fonta. A szabad kezével átölelte a derekam és elindult a tornaterem kijárata felé. Bicegve sétáltam mellette.
Kicsit lassan mentünk, hogy kissé meggyógyuljon a bokám. Mire odaértünk már rá bírtam állni. Mielőtt benyitottunk még Damon kirázta a kezét. Ő már jól volt. Bementünk. A fiúk felültettek az ágyra. A nővér odajött.
- Kisasszony, ennyire szereti a gyengélkedőt, mivel tavaly is nem egyszer találtam magát itt? – mosolygott. Nevetve ráztam a fejem. Az iskolaorvossal már többször is összefutottam az épületben. Eléggé fiatal. Még alig huszonöt éves, így a végzősök közül többen is flörtöltek/ flörtölnek vele. Elle, merthogy így hívják a doktornőt, pontosabban Danielle, minden pletykát ismert.
- Igaz, hogy szakítottatok? – kérdezte tőlem és Damontől. Mindketten filóztunk, hogy elmondjuk-e az igazat. Egymásra sandítottunk. – Szóval nem – somolygott. Ijedten néztünk egymásra. – Nyugi nem mondom senkinek – nevetett fel a bepánikolt arcunk láttán.
- Igazából csak azért játsszuk meg, hogy végre lekopjanak – sóhajtotta a barátom, miközben figyelte, amint Danielle egy izomlazító krémet kent a bokámra, majd bekötötte azt. Bólintottunk.
- És mikor ˝szakítotok˝ velük? – rajzolt idézőjelet a levegőbe, mikor szabaddá vált a keze.
- Bál – válaszoltuk mind a négyen. Ezután megnézte Damon csuklóját és azt is befáslizta. Felsóhajtottunk és kimentünk. Mivel még tart az óra nem kell magunkra öltenünk a „ki nem állhatjuk egymást” arckifejezést, sőt a jó kezével megfogta az enyémet, majd magához húzott annyi időre, hogy egy puszit bírjon nyomni a homlokomra. Viszont mikor a tornateremhez értünk… Vettem egy mély levegőt és egy kis sántítást imitálva becammogtam. A három fiú meg utánam.
- Rendben, ahogy látom minden rendben – sóhajtott megkönnyebbülten a tanárnő. Minden bizonnyal észrevette a fáslikat, meg a megjátszott, kissé szenvedő arckifejezést. – Ti most ne tesizzetek. Üljetek le a padokra. Ride, Crawford vissza a csoportba! – mondta kissé dühösen a kísérőinknek. Jus egy puszit nyomott a fejemre, Jake pedig biztató mosolyt eresztett meg felénk. A két fiú kelletlenül odabattyogott (minél lassabban) a többiekhez. – Még ma! – figyelmeztette őket. Kicsit gyorsítottak a tempójukon. Odasunnyogtak Mark és Kristy mellé. Én leültem az első padra. Damon elment előttem és alig tíz méterre levágta magát.
„Amúgy honnan jött a labda?” – kérdeztem tőle gondolatban. Nem tudom, hogy látta-e, hogy Lindsey a ludas.
„Halványlila gőzöm sincs. Bár…” – kezdte.
„Amilyen suták egyesek, nem is csodálkozol” – mosolyogtam magamban. Egy kissé szúrós pillantást vetett rám, lehajtotta a fejét és a hajába túrt, de a vigyort nem bírta elrejteni előlem.
„Ne olvass a gondolataimban!” – röhögött szintén gondolatban.
„Nem is olvastam!” – nyafogtam. Kezeivel eltakarta az arcát, de csak úgy, hogy a többiek ne lássák, én viszont teljes rálátást kapjak a mimikájára, innen tudom, hogy egyik szemöldökét felvonta, kissé oldalra fordított a fejét, hogy rám lásson, de én csak az állam a tenyerembe támasztva és a térdemre könyökölve bámultam, amint a többiek megpróbálnak kosárra dobni, a szemem sarkából mindvégig figyeltem a barátom.
„Persze” – mondta gúnyosan.
„Miért? Szerinted nem lehetséges, hogy ugyanarra gondoltunk” – tettem fel neki a kérdést.
„Én téged úgy ismerlek, hogy előbb mondod, hogy béna, mint suta” – adott egy indokot, ami nem mellesleg jogos volt. Beleharaptam a számba, hogy ne vigyorodjak el.
„Lebuktam” – pillantok rá a szemem sarkából. Legalább öt percig hallgattam, hogy magában röhög. Komolyan, ha ott lett volna mellettem, oldalba ütöm. – „Amúgy Lindsey-től jött a labda” – erre viszont a nevetése lassan elhalt a gondolataim között, helyét dühös morgás vette át, szemével szikrákat szórva követte a lány mozdulatait, ahogy lassan közeledett felé, viszont álarcot kellett húznia, mikor az öt méteres körzetébe ért, majd beleült az ölébe és megölelte. A lány kék tekintete rám villant, azt tátogta, hogy ő már az övé, majd szenvedélyesen megcsókolta a barátom. Elkaptam róluk a pillantásom, mert ez még úgy is fájt, hogy tudtam, hogy Damon engem szeret. Helyette Justinra mosolyogtam, aki az óra végeztével rögtön hozzám jött.
***
Utolsó óra után Josh-sal elindultunk a ruhakölcsönzőbe. Mikor beértünk azonnal belevetettem magam a ruhák rengetegébe. Annyi, de annyi ruha volt, hogy majdnem belefulladtam. A legkülönfélébb színű, szabású, mintájú estéjit lehetett találni. Nem is egyre akadtam rá, ami tetszett. Alig öt perccel később Lindsey és Damon jött be. A fiú arcán látszott, hogy most bárhol máshol lenne szívesebben. Vagy mással lenne itt. Lindsey azonnal odajött és a kezembe lévő rózsaszín ruhát rögtön kitépte, pedig pont azon gondolkodtam, hogy hogyan állna rajtam.
- Köszi, ez pont az én méretem – mosolygott gúnyosan és elviharzik mellettem. Azt hiszi megkapta Damont, mégis még mindig szemétkedik velem. Bár ez már egy pár éve így van. Hú, most szívem szerint…
„De szépekre gondolsz” – hallottam Damon dühös gondolatait. Felé sandítottam. Neki dőlt az egyik ruhákat tartó állványnak és pásztázni kezdte a kínálatot, majd feladta, helyette a feje búbjáról a szeme elé tolta a napszemüvegét, hogy a „barátnője” ne lássa az utálkozó pillantásait. – „Most még bárhol szívesebben lennék. Még egy vulkánban is. Sőt…” – morogta.
„Ja, Josh-sal egy élmény itt lenni” – nézegettem a ruhákat. A hangomban csengett a szarkazmus. Az említett felé pillantottam, aki felváltva nézett rám és egy korallszínű ruhára. Azt előre láttam, hogy hülyén állna rajtam. Az én színeim inkább a kékesebb és föld árnyalatok, meg persze a fekete és a fehér.

„Veled sokkal jobb lenne itt nézelődni” – mondta kicsit enyhébb hangon. Halványan elmosolyodtam és tovább nézelődtem a ruhák között. – „Kettővel jobbra” – tanácsolta. Azt csináltam, amit mond. Egy GYÖNYÖRŰ (csupa nagybetűvel) ruhát pillantottam meg. Azonnal megtetszett. Sötétlila, ujjatlan, földig érő ruha volt, mellrészéhez egy óarany színű díszt varrtak. A szoknyarésze néhol fel volt tűzve szintén sötétarany színű vasból készült levél alakú díszekkel. Kikaptam a többi közül és a próbafülkéhez mentem, ahonnan Lindsey lépett ki. A szőke hajával és kék szemével, mellé a rózsaszín ruhával úgy festett, mint egy hercegnő. A hatás kedvéért pukedlizett és meg is pördült. Megforgattam a szemem és beléptem egy üres próbafülkébe. Felvettem és nagy nehezen a cipzárt is felhúztam. Végignéztem magamon a fülkében lévő egészalakos tükörben és „lesz, ami lesz” nézéssel elhúztam a függönyt és kijöttem. Hárman meredtek rám. A két fiú arcán elégedett mosoly terült el, a lányén meg dühös grimasz. Persze Lindsey azonnal magára vonta a figyelmet:
- Damon hogy festek? – pördült meg… ismét!
- Öhm… Tök… tök jól – dadogott. Persze elég sokszor nézett rám, de ezt a másik két ember nem vette észre. Tekintete az enyémbe mélyedt.
„Te pedig csodálatosan” – tette hozzá, mire elmosolyodtam. Josh odahajolt hozzám és egy gyors csókot nyomott a számra, Damon az arcán halvány fintorral fordult el. Sajnos tudom milyen érzés.
- Kisasszony önnek ez remekül áll – kacsintott rám az eladólány. Lindsey arca egyre vörösebb lett a dühtől, hogy őt nem dicsérték az egekig. Még kárörvendően somolyogtam rá egy kicsit és visszamentem átöltözni. A ruhát visszatettem a vállfára, majd végigsimítottam rajta. Mindig is ilyen báli ruháról álmodtam. És annak is örültem, hogy nem csak nekem, hanem Damonnek is tetszik, mi több, ő mondta, hogy nézzem meg. Odasétáltam a pulthoz, kikölcsönöztem a ruhát, amit be is csomagoltak, hogy nehogy koszos legyen. Megköszöntem az eladónak, és vigyorogva léptem ki az ajtón. Josh pedig loholt utánam. A vihogásom kissé alábbhagyott, amint a srác mellém ért. Átvette tőlem a ruhát és hazakísért. Most is, mint tegnap ő beszélt én hallgattam.
- Te észrevetted, hogy Damon folyton téged nézett? – észrevettem és oppá, kicsit feltűnő volt, hogy az IGAZI barátom szemmel tartott. Csak megráztam a fejem és közömbösen megrántottam a vállam, mint akit nem érdekel. Az ajtóban elköszöntünk. Már majdnem megcsókolt, mikor Jus megmentett. Egyszerűen feltépte az ajtót és berántott. Jogos, hogy miután elengedett a lendülettől elterültem a padlón, de legalább megmentett Josh csókjától. Megragadta mindkét kezem és felhúzott. A ruhát felakasztottam egy fogasra és utána mentem.
- Huh, kösz – suttogtam. Mosolyogva biccentett és visszasétált az asztalhoz a töri könyve fölé. Én is előszedtem a könyveim és tanulgatni kezdtem a spanyol szavakat. Alig pár perc múlva Damon is betoppant.
- Na, helló. Sikerült megszabadulnod a piócától? – kérdezte Justin fel se nézve. Láttam, hogy az arcán sunyi mosoly virított.
- Igen. Hál’ istennek – tette össze a két kezét, mintha imádkozna. – Amúgy az a lány kullancs, pióca, és bogáncs egyben… nem is! A lány rossz szó rá, de inkább nem mondom ki, amire gondoltam – fintorgott. Lehuppant mellénk és beszállt a töri könyv vizslatásába. Alig egy-másfél óra múlva fáradtan csaptuk be a kötetet és minden füzetet.
- Lesz valaki az osztályból történész, mert az tanulhatja, de mi hasznát vesszük ennek a sok csatának? – nyafogott az unokatestvérem. Szerintem ezt a kérdést már mindenki feltette magának, mert senki sem akart történész lenni. Én legalábbis biztosan nem. – Oh, tényleg, milyen ruhát vettél? – kapta fel a fejét.
- Nem vettem, csak kölcsönöztem – indultam el érte. Kikiabált utánam.
- A kékre is ezt mondtad – kötözködött. Megforgattam a szemem.
- De az le volt árazva – válaszoltam.
- Persze-persze – súgta Damonnek, aki felnevetett. Kicsomagoltam a majdnem földig érő ruhát. Kisimítottam rajta a ráncokat
- Ez lenne az – vittem a konyhába. Justin ledermedt. Se kép se hang. – Jus jól vagy?
- Muszáj neked mindig olyan ruhát választani, ami miatt egy értelmes szót se bírunk kinyögni – rivallt rám, mire felnevettek. – Francba, már nem vagy a kishúgom, felnőttél – sóhajtott beletörődően. Megöleltem és közöltem vele, hogy mindig a kishúga vagyok. A barátom kedvesen mosolygott a családi jelenetünkön. Hirtelen Jus átlökött az ő karjaiba, aki alig bírt elkapni, így hátra is esett velem együtt. Először csak meglepetten pislogott, majd felröhögött. Megpróbáltam lekászálódni róla, de a nagy kacagás közben átölelte a derekam és a hátamba fúrta az arcát. Puszit nyomott a vállamra, majd segített felállni. Ezután egy párnát teleportált a kezébe és képen verte vele a haverját.
Még elnéztem egy ideig a két egymás hülyeségén vihogó fiút, majd felmentem a szobámba és elraktam a ruhát. Ledőltem az ágyamra és gondolkozni kezdtem: hogy fogunk „szakítni” Josh-sal és Lindsey-vel, mi lesz, ha jelenetet rendeznek? Még sok és ehhez hasonló kérdés kavargott a fejemben, mikor kopogtak. Az ajtómban Damon állt, vállát lazán nekidöntötte az ajtófélfának. Ellökte magát a faltól és odasétált az ágyamhoz. Lehajolt a szemem magasságába és halvány mosolyra húzta a szája sarkát. Lehúztam magam mellé és a bőrkarkötőjét kezdtem babrálni.
- Jobb is, hogy ezen a hétvégén lesz a bál. Én nem bírnám ki – suttogtam. Az állam alá nyúlt és felemelte, egy puha csókot nyomott az ajkaimra.
- Én se. Rossz megjátszani, hogy dühös vagy rád – nézett a szemembe és a bekötött kezével megcirógatta az arcom. Az ujjaim közé fogom a betekert csuklóját és a hüvelykujjammal végigsimítottam a kötésen.
- Hogy van a csuklód? – kérdeztem.
- Egész jól – mosolygott. Lehunytam a szemem és odabújtam hozzá. Az egyik kezét a tarkómra csúsztatta, a másikkal pedig a derekam ölelte át. Belecsókolt a hajamba és még közelebb húzott magához. Mélyen beszívtam az illatát és nem hagytam, hogy Lindsey vagy Josh a gondolataimba férkőzzön. Csak mi voltunk, senki más. Egyszerűen ültünk ott a félhomályban.
Hirtelen kipattant valami a fejemből.
- Lassan tudatni kéne velük, hogy ez nem fog működni – néztem fel rá. Szempillái megrebbentek, majd kinyitotta a szemét.
- Mégis hogy? – pillantott kérdőn. Ujjait végighúzta az arcomon, egy puszit nyomott az orromra.
- Tavaly az ofő kérdezte a fiúkat, hogy mit néznek egy lányban. Josh azt hiszem – gondolkoztam egy kicsit, majd mikor eszembe jutott csettintettem egyet. – Azt mondta, hogy azt, hogy ne fiúsan öltözködjön. Ha már lány, akkor legyen lányos. Szerintem ha Helena hallotta volna, akkor tuti kiselőadást tartott volna arról, hogy mindenki maga választja meg az öltözékét, és ha egy lány fiúsan akar öltözni, akkor öltözzön úgy, mert úgyis a belső a lényeg – feleltem egy kis töprengés után. Ő eközben végig mosolygott és bólogatott, láthatóan egyetértett. – Utána a lányokat, hogy mit néznek egy fiún Én és Lindsey azt mondtuk, hogy legyen őszinte és ne használjon ki – meséltem tovább. Végigdőlt az ágyon és úgy fordult, hogy lásson.
- Akkor jó úton haladok. Alig szólok hozzá. A kihasználás meg nem az én műfajom – hajtotta vissza a fejét a párnára. – És te, hogy oldod meg. Az egyetlen fiús ruha rajtad a farmer és télen a bakancs. Ne meg az AC/DC-s pizsid, ami meg kell mondjam jól áll – villantott egy kaján mosolyt. Alig érezhetően pofon vágtam, mire megjátszva magát úgy csinált mintha teljes erőmből képeltem volna fel. A fejemet rázva nevettem. Mikor újra vigyorogva nézett rám folytattam.
- Nem éppen – ekkor felpattantam. Befutottam a gardróbomba. Egy kis keresgélés után egy olyan összeállítással jövök ki, ami eléggé fiús. Egy kicsit bővebb, előszaggatott farmer, egy fekete, lila fűzős Nike cipő, egy fehér, Linkin Park logós póló, meg egy combközépig érő sötétszürke Jack Daniel’s pulcsi. Damon felkönyökölt, és jól megnézte a ruhákat. Elismerően bólintott, a kaján vigyort még mindig nem törölte le az arcáról. Ekkor az unokatesóm feje jelent meg az ajtóban.
- Szerintem vegyél hozzá vastagkeretes szemüveget – mondta Justin. Felvont szemöldökkel meredtem rá. – Amúgy tessék – dobott a kezembe egy vastag bőrkarkötőt. A két széle piros cérnával volt beöltve, ugyanezzel a cérnával pedig egy banda neve volt ráhímezve: Linkin Park. A szöveg mellett kékkel a logó szerepelt.
- És honnan szedjek vastagkeretes szemüveget? Amúgy ezt most miért adod ide?
- Segítek. Kettő van belőlük és marha idegesítőek – mosolygott gonoszan. – Amúgy azért mert a rocker külsődhöz illik.
- Jen és Kristy? – kérdeztem vissza. Bólintott. – Jó egy perc – Ezzel a lendülettel teleportáltam. Alig egy perc múlva egy fekete keretes, dioptria nélküli szemcsivel tértem vissza. – Na jó lesz? Ja, és üzenik, hogy kinyírnak – fordultam a mostohatesóm felé. Felvettem a szemüveget is. A két fiú egymásra nézett és egyszerre szólaltak meg:
- Úgy nézel ki, mint aki okos, de mégsem vagy az – röhögtek. Hirtelen azt se tudtam melyiknek ugorja neki. Végül Damonre esett a döntésem. Ő nem tudott olyan könnyen elmenekülni. Lovagló ülésben ráültem a derekára és elkezdtem ütni egy párnával. Annyira nevetett, hogy hárítani se akarta. Vagy nem tudta. Végül lerántott maga mellé.
- Amúgy Juuuuuus! – húztam el a nevét. Lehuppan mellém és csak az után kérdezi meg, hogy mi az. – Megtarthatom a karkötőt? – vigyorogtam rá, de róla lefagyott a mosoly, ami miatt kicsit megijedtem. A szája egyre szélesebb mosolyra húzódott, végül elnevette magát, én pedig megkönnyebbültem. Bólintott, hogy persze, mire magamhoz öleltem. Mellettem Damon fetrengett a nevetéstől, mire gyengén rácsaptam a hasára, de ezzel nem értem el sokat, max annyit, hogy most már mindkét srác vihogott. Kimásztam közülük, majd a fürdő felé vettük az irányt. Közöltem velük, hogy mire kijövök vagy hagyják abba a röhögést vagy lépjenek le. Ezzel becsaptam magam mögött az ajtót, majd bezártam.
Mikor kijöttem csak Damon hevert az ágyon, alkarjával eltakarva a szemét, egyenletesen szuszogott. De ahogy láttam mialatt én megfürödtem ő is. Felült, mikor meghallotta a fürdőszoba ajtó csukódását. Fáradtan elmosolyodott. Lehuppantam mellé és a vállára hajtottam a fejem. Nem sokkal később már egymással szemben fekve beszélgettünk, de a szemem egyre kevésbé bírtam nyitva tartani. Fel akart kelni, de átöleltem a derekát.
- Léci ne – húztam vissza. Felnéztem rá a kiskutyaszemeimmel, mire a tekintete csillogni kezdett. – Hm, most hogy belegondolok, ez a szemüveg neked egész jól állna – mondtam félálomban. Halkan felnevetett és visszabújt mellém. A hajam simogatva válaszolt a felvetésemre.
- Azt próbáld meg.

- Majd ha nem leszek ilyen álmos, akkor meg is fogom – terült el fáradt, de ördögi vigyor az arcomon. Megrázta a fejét, majd fölöttem átnyúlva lekapcsolta az éjjeliszekrényemen lévő lámpát. – Jó éjt – ásítottam és lehunytam a szemem…



----------------------
A végére két kép, hogy én kb. hogyan képzelem el Josh-t és Lindsey-t:

4 megjegyzés:

  1. Sziókaa!!!!!!!!!!
    Hát ez a rész is fantasztikus lett!!!!
    Nagyon-nagyon tetszik!!!!!
    Amúgy bocsi hogy itt kérdezem meg de benne lennél egy cserében?????
    Hozd gyorsan a kövit már nagyon várom!!!!
    Puszi:Diána vagyis csak Dina :DDD

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Természetesen benne vagyok a cserében, de melyik blogoddal, mert ahogy látom kettő is van :)
    Amúgy a rész már majdnem kész, ha minden jól meg, akkor két napon belül sikerül felraknom.
    Puszi :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!!!
      Na szóval ő lenne az: http://diaescortez.blogspot.hu/ és nagyon köszönöm!!!
      A részig meg csinálok valamit ami eltereli a figyelmem pl:Írok pár szót a blogomra!!!!
      Várom a kövit!!!!
      Puszi

      Törlés
  3. Szia , félek tovább olvasni ez miatt a szakítós cucc miatt. Az előző részeknél szintén átvertél :) amikor Jus kifakadt... öcsém olyan gyorsan jött a gyógyír hogy csak álom volt kerestem az államat a földön. :D :D :D

    VálaszTörlés