2014. július 24., csütörtök

Viszlát, Erdély

Sziasztok!
A jövő héten nagyon kicsi annak az esélye, hogy részt hozok, mivel nem leszek itthon. Ez a fejezet sajnos nem lett túl hosszú, de azért remélem tetszeni fog. Emellé a blog látogatottsága túllépte 6200-at, és köszönöm a 2 kommentet és tetszikeket az előző részhez.
Jó olvasást!
------------------------------------

A tanárok már hétkor kukorékoltak, hogy reggelizzünk, majd kezdjünk el pakolni és takarítani. Álmosan fordultam az oldalamra, mire beleütköztem valakibe. Először meglepődtem a látványon, de utána leesett, hogy a srácoknak beázott a házuk. Velem szemben a barátom szuszogott nyugodtan, láthatóan nem zavarta a kintről szóló rikácsolás. Karjait körém fonta, halkan felmordult, mikor Mark meg Jake összeröhögött azon, hogy az utóbbit Jenny lelökte az ágyról (szerencséjére Jen és ő alul aludtak). Így Damon halkan elvolt. Ellenben néhány osztálytársammal, akik dühösen ordították a tanároknak, hogy pofa be. Megértem őket, tekintve, hogy alig bírtunk aludni a vihartól ezekben a fatákolmányokban, mert vagy behallatszódott a mennydörgés meg az eső kopogása, vagy pedig beázott a tető, újabb esetben mindkettő együtt. Damon félig kinyitotta a szemét és halványan elmosolyodott, mikor meglátott. Kisebb grimasz ült ki az arcára, mikor a padlón vergődő Jake őt kérte meg, hogy húzza fel. Csak elküldte a fenébe. Felült és nekidőlt a ház falának. Vigyorogva figyelte a többiek ébredezését, szerintem főleg Lindsey-n és Josh-on szórakozott jól, akik megpróbáltak minél távolabb aludni egymástól.
Az unokatesóm feje bukkant elő az egyik párna alól, haja kócosan hullott az arcába, szemei alatt hatalmas karikák húzódtak. A szokásos reggeli „utálom az életet” tekintettel nézett körbe.
- ’Reggelt mindenkinek! Hogy aludtatok, mert én sehogy – kelt fel álmosan vigyorogva Justin. – És igen Mark, azért mert háromszor is majdnem lelöktél – vágta oda foghegyről a vihogó haverjának. Örültem, hogy mi Damonnel el tudtunk lenni egy ilyen kicsi ágyon is, mert legalább nem ezzel kezdtük a napot. Vett egy mély levegőt és megforgatta a szemét. Én is követtem a példáját, mire az ölébe húzott, mint Jake Jenny-t. A tincseimet csavargatva pillantott az átellenben ülő unokatesóm és Mark felé, akik még mindig veszekedtek egymással. Elővarázsoltam egy zacskó gumicukrot és átnyújtottam neki. Behunyta fél szemét és célozott. Egy kisebb csattanás jelezte, hogy a két marakodó közül az egyiket eltalálta.
- Úh, gumicukor – kiáltott fel az unokatesóm kisfiús hangon, amin elnevettem magam. Idióta… Ő nem is az unokabátyám, hanem az unoka… kisöcsém. Mintha érezte volna a gondolataim, kínosan rám vigyorgott, szerintem eljutott a tudatáig, hogy mit mondott. Ismerem őt, mint a rossz pénzt, két gyengepontja van: én és a gumicukor. Hátradöntöttem a fejem, majd felnéztem a mélybarna szemekbe. Az ő Achilles-sarkát is ismerem: én… és a csikizés.
***
A reggelinél én és Damon zombi, a többiek meg úgy, mint akik már vagy egy hónapja nem aludtak (nem, nem ugyanaz a kettő), fejjel ültek az asztalnál. A pakolás ugyanilyen volt: mint a lassított felvétel. Szörnyű! Az osztályfőnökünknek tapsolnia kellett, hogy kicsit felkeljünk, illetve haladjunk.
Benéztem a fiúk házába, igen, kicsit beázott. Ezt úgy kell érteni, hogy aki az emeletes ágy felső részén aludt, annak ott minden cucca elázott, emellett a padló is nedves volt, szerencsére a bőröndökben lévő ruhák szárazak maradtak. A fiúk beletörődő sóhajt hallattak és kisebb felfedező útra indultak a szobában, hogy mi ázott nagyon el.
Ezután kivittük a csomagokat és kunyiztunk egy seprűt. Belülről kifelé haladva sepertünk fel. De ez Lindsey-t nem érdekelte, sáros cipőben ment be a fürdőbe, ami a ház legvégében volt. A lányokkal dühösen meredtünk rá. Kristy mérgesen ütött bele az ágy lábába, majd egy néma au után elkezdte dörzsölgetni az öklét.
- Ne már! – morogtam még mindig Lindsey-re fújva.
- Most mi van? – kérdezte sértődötten. És még ő volt berágva! Jenny mögötte imitálta, hogy mindjárt megfujtja. Nem is csodáltam, mivel szívem szerint én is ezt tettem volna. – Jól kell kinéznem. Vagyis jobban, mint egyesek – mondta flegmán. Sejtettem, hogy rám gondolt.  Megforgattam a szemem és tovább takarítottam. Viszont mikor ki akarta nyitni az ajtót akkor a kilincs alá úgy támasztottam a széket, hogy az ne sikerülhessen neki. A lányok vihogva figyelték, ahogy dörömböl és kiabál. Elszámoltam százig és csak azután húztam arrébb az ülőalkalmatosságot. Dühösen meredt rám, mire ártatlan tekintettel emeltem a kezem a szám elé és egy „upsz” hagyta el a szám. Fogait összeszorítva trappolt ki. Kulcsra zártam a fürdőszoba ajtaját, mivel ha legközelebb bejön tuti nem gondol arra, hogy a kulcs az arra van, hogy ki lehessen vele nyitni. A takarítást meg kezdhettem előröl.
Hallottam, amint odadőlt valaki az ablakhoz, a feje pedig koppant a falon. Kihajoltam a nyílászárón és körbenéztem. Tőlem jobbra egy személy támasztotta a házat. Csak Damon.
- Mizu? – kérdeztem, mire fáradt arccal néz rám. Felemelte a telefonját, majd rákönyökölt az ablak keretére. Felnézett rám és motyogni kezdett.
- Sandra felhívott. Fél órája. És idáig beszélt – vett egy mély levegőt, az összeszorított fogain keresztül fújta ki, így egy halk sziszegés hagyta el a száját. – Istenem, de unom, hogy nyolcvanadszorra mondja el, hogy milyen buli a Hawaii szigetek, ahova odateleportált és most élvezi, ahogy minden szörfoktató rá van kattanva. Fárasztó, ha van az embernek egy húga – mosolygott, mire elnevettem magam. Egy puszit nyomtam az ajkaira.
- Egyet értek – jelent meg mellettünk Jus. Az önelégült vigyorát nem lehetett nem észrevenni, közben a szeme csillogott a ravaszságtól. Dühösen néztem rá, mire megvonogatta a szemöldökét.  A barátom egy fáradt nevetést hallatott.
- Gondolom sejted, hogy hova kívánlak most – néztem összeszűkített szemmel a mostohatesómra, aki hogy még jobban idegesítsen, még közelebb is jött és egyenest rám bámult.
- Nem, hova? – vigyorgott.
- Egy fortyogó vulkánba! – vágtam rá kapásból. Ezután azt motyogta, hogy küldtem már durvább helyre is, mire a fejére ütöttem, de akkorát, hogy az álla a bokáját súrolta. Halkan felszisszent.
- Hm, valószínűleg Sandra engem is oda gondolt mikor egyszerűen kinyomtam – mosolygott Damon továbbra is. Felröhögtünk. Egy telefoncsörgés. A barátom fáradt tekintettel nyomta ki és behunyt szemmel döntötte a fejét a falnak. Ekkor az én telóm kezdett el dalolni. Nem lepődtem meg a hívón.
- Haló? – kérdeztem, közben próbáltam olyan arcot vágni, mintha mondjuk a nénikém hívott volna.
- Szia Bailey, Sandra vagyok. Adnád a bátyám, mert folyton kinyomja? – morogta.
- Oké. Damon téged keresnek – nyújtottam át neki. Közben a nénikém nevét tátogtam, hogy még csak egy pillanatig se higgye azt, hogy a húga. Annyi esze nem volt, hogy rápillantson a kijelzőre, ahol ki volt írva a hívó neve, de ez csak még viccesebbé tette.
- Igen? – kérdezett bele. Egy pillanattal később eltartotta a fülétől a készüléket.
- MÉGIS MIÉRT NYOMOD KI?! – ordította bele Sandra, de úgy, hogy mi is halljuk. Ekkor egyszerűen újra kinyomta. Felvont szemöldökkel meredtünk rá.
- Nem akarok megsüketülni. Amúgy nem vagy vicces – adta vissza. Ismét felröhögtünk. Ezután Sandra már nem foglalkozott a bátyjával, gondolom neki is elege lett a testvéréből. Visszamentem befejezni a takarítást.
***
Öt perc múlva ragyogott a szoba padlója, meg minden más is. Elégedetten néztem körbe. Kisétáltam és odaadtam a seprűt Zorának, aki már egy ideje nyafogott a megszerzéséért. Pont a fiúk és a mi házunk közti rés előtt mentem el, amikor megpillantottam Lindsey-t és a falhoz szegezett Damont. A lány egyre közelebb hajolt a sráchoz, aki csak kerek szemekkel nézett az egyre közeledő szőkeségre. Megölöm a csajt – futott át az agyamon. Szerencsére Damon tudott magára vigyázni, így mikor már csak alig pár centi választotta el őket, leguggolt és elslisszolt onnan. Erre a lány csak akkor döbbent rá, mikor a falat csókolta meg. A fiú nevetve fut oda hozzám és átölelte a derekam és az előbb elpasszolt csókját nekem ajánlotta fel. Beletúrtam a hajába, mire a derekam átölelve emelt kissé meg, majd pedig megpörgetett. Felnevettem és hátradöntöttem a fejem. A lábam lassan földet ért, kissé oldalra sandítottam a tomboló szőkeségre.
- Nem tudom milyen jól csókolhat a fal, de megérdemelte – mondtam.
- Egyet értek – bólogatott. Megfordultunk és még utoljára megnéztük a tábort. Csináltam még néhány utolsó képet is. Miközben a telefonommal a kezemben futkostam megfigyeltem a többiek csalódottságát is. Szerintem nekik is ugyanúgy tetszett Románia, mint nekem. A fiúk unottan dobálták a bőrlabdát, már nem is meccseztek. A lányok a faházunk lépcsőjén ülve meredtek szomorúan a környező épületekre, padokra, fákra. Justin kihúzta a bőröndjét a házból és szomorúan elmosolyodott és kivételesen hagyta, hogy lefotózzam.
Nem sokkal később Jake sétált oda hozzánk, csupa kosz és porcica volt. Kínos-dühös arckifejezéssel mondta, hogy pont egy ház ablaka alatt állt, mikor ott kidobták az összesöpört koszt. Persze az összes por meg hasonló rá ment. Jus elkérte az épp mellettünk elsétáló Nick-től a seprűt, majd gonoszan nézett a haverjára és azt mondta, hogy most akkor kiporoljuk. Ahogy Justin gondolta, és ahogy mi értettük: addig ütjük a seprűvel Crawfordot, míg tiszta nem lesz. Kerek szemekkel nézett hol a takarító eszközre, hogy az unokatesómra, majd elrohant. Hát, akkor nem. Pedig megnéztem volna, ahogy Jake-ből kiverjük a port, mint a szőnyegekből. Jus a seprűt a kezembe nyomta, kiskutyaszemeket meresztve kérte, hogy vigyem vissza a kőházhoz. Amilyen jó unokahúg vagyok meg is tettem.
Öt órakor indultunk hazafelé. A tanárok háromnegyed ötkor kezdtek rikácsolni, hogy menjünk a tábor bejáratához. A sporttáskámat a vállamra kapva kezdtem el nagy fakapu felé sétálni. Mikor odaértem, megfordultam. Végigpásztáztam a házakat, a mögötte lévő erdőt, a benne élő állatokkal és természetfeletti lényekkel. A focipályára, ahol mindig elverték a fiúkat mind soccerben, mint rögbiben, a kőházra, ahol kajáltunk. A házak közötti asztalokra, ahol a legtöbben az időt mulatták, mikor sehová nem mentünk. A medencére vándorolt a tekintetem, ahol azt a sok jó és rossz viccet meséltünk. Remek időt töltöttünk itt a megérkezéstől, a hazafelé indulásig. És a jó hír, hogy nem találkoztunk vámpírokkal, vérfarkasokkal, de még múmiákkal se. Elmerengtem a barlang emlékén, ahol apró tündérek játszadoztak a vízben, ezzel ragyogóvá téve azt. Az esti bulikra, a túrákra, a hajókázásra a tengeren. Valaki átölelte a vállam, mire mosolyogva néztem fel a kék őrangyalszemekbe. Egy puszit nyomott a fejemre, hirtelen viszont oldalra kapta a tekintetét. Gunyorosan pillantott a barátomra.
- Ha ezt megmutatom Clare-nek és Dave-nek nem fogják elhinni – kuncogott. Méghozzá jogosan, hiszen mi az együtt töltött idő 90%-ában tépjük egymást, úgyhogy egy ilyen fotó aranyat ér. Vigyorogva fúrtam az orrom az unokatesóm mellkasába, aki szorosan magához húzott.
A busz csak egy kilométerre bírt megállni a sáros földút miatt. Nekünk viszont ugyanezen a sáros földúton kellett végiggyalogolni, bőröndökkel, csomagokkal, mindennel! Nem értem ennek a logikáját.
- Add ide, szörnyű nézni, ahogy ezzel szenvedsz – vette le a vállamról a táskám Damon, helyette a kezembe nyomta a hátizsákját, amit kicsit könnyebb volt vinni. Elgondolkoztam, hogy hogyan nem szakad meg a sok csomagtól, de utána eszembe jutott, hogy miket mesélt a démonvilági edzéseiről. Éreztem, hogy a sportcipőm a sárba mélyedt.
- Basszus – motyogtam és megpróbáltam kihúzni a vizes földből. Egy percbe telt, hogy kiszabadítsam magam, de a barátom kedvesen mosolyogva megvárt. Fintorogva ráztam meg a lábam, hogy legalább egy kicsit tisztább legyen a lábbelim.

Na, szóval a busz vitt minket a repülőtérre, ahová épp csak beestünk. Ott este hétkor szállt fel a gép, mi pedig fél órával előbb voltunk ott, pont bebírtunk csekkolni. Mikor már repültünk, mindenki kidőlt. Gondolom, hogy milyen fáradtak lehetünk. Egy ember öt nap alatt úgy, 40 órát alszik. Mi pedig 15-20 órát ugyanennyit idő alatt. Úgyhogy mindenki elmerült a saját kis álomvilágában, én ezt a barátom vállára hajtott fejjel tettem meg. Fél kézzel átölelte a derekam és egy puszit nyomott a fejemre. Akkor kezdődjék a többórás út és a többórás alvás!

5 megjegyzés:

  1. Szia!!!
    Először is Jó utat bárhova is mész!!!!
    A rész fantasztikus lett!!!!! Nagyon-nagyon tetszett!!!!
    Várom a kövit és még egyszer Jó utat!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Duplán is köszönöm, fejezetet pedig a legjobb esetben jövő vasárnap tudok hozni. :)

      Törlés
  2. Szia!
    Nagyon jó lett a rész és én is kívánok jó utat neked.
    Remélem majd ha visszaérsz hamar lesz rész :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Neked is duplán köszönöm, és biztosítalak, hogy 1000%, hogy lesz rész. :D

      Törlés