2014. április 5., szombat

Ó, te jó ég, akkor ki is az angyal? part 2. – „Te ezt nem érted!”

Sziasztok!
Nos meghoztam a frisst, remélem elnyeri a tetszéseteket. Előre szólok a következő rész évadzáró lesz, onnan viszont indul a második évad.
Szóval, jó olvasást!
---------------------------------------------------------

- Uramisten! – motyogtam. Ő nem értette, hogy miért ijedtem meg. Vagyis addig nem értette, még meg nem pillantotta a szárnyát. Pár pillanatig csak bámulta a kékesen csillogó, fekete tollakat, majd kitört:
- Bailey mi történt?! – kérdezte idegesen. Fel-alá járkált, közben egy kitépett tollat nézegetett, majd eldobta, mire az füstté vált.
- De te mégis hogy lehetsz többlelkű, ha a szüleid… – kezdtem bele. Igen, ez szinte lehetetlen, hiszen nem lehet angyal az apja, mert egyértelmű a rokoni kapcsolat közte és a Démonkirály között. És ha az anyja a Démonvilágban élt egy ideig, akkor biztosan ő is démon. De akkor mi van?
- Hacsak anya nem volt angyal… – gondolkozott. Vett egy mély levegőt és folytatta. – …vagy többlelkű – ekkor rám pillantott. Abbahagyta az ujjai ropogtatását, arcán egy kisebb fintor futott át. – Nem értem, hogy te miért idegeskedsz hisz én lettem egyik pillanatról a másikra angyal – morogta. Azonnal felhagytam a spekulálással.
- Ezt hogy értsem? – kaptam fel a fejem. Mélyen a szemébe néztem, de állta a tekintetem. Sőt én fordítottam el előbb a fejem. Ezt a kérdést feltenni hatalmas nagy hiba volt.
- Úgy, hogy én eddig a pillanatig démon voltam, de most meg… - kiabálta a szavakat keresve. Írisze kezdett vöröses árnyalatot felvenni, de olyan hirtelen lett újra barna. Halkabban folytatta. – Te ezt nem érted! Menj a fenébe az affektálásoddal… – Nem értem, és menjek a fenébe? Ki affektál? Ezzel most megbántott. Én is átéltem ugyanezt. Én tizenhat évig ember voltam, nem hittem a természetfölöttiben. Nem kértem, hogy legyek angyal, se démon, se démonvadász. Nekem ezt dobta a gép és éljek boldogan. Ő viszont angyal akart lenni, úgyhogy inkább örüljön! Egyszer azért ordít velem, mert féltékeny arra, hogy angyal vagyok, máskor meg pont azért mert  ő is angyal lett. Én már vele kapcsolatban elvesztettem a fonalat. Menj a francba Damon Falls!
 A könnyeim már folytak, a kézfejemmel letöröltem a sós cseppeket. Felálltam. Kihúztam magam és dühösen meredtem rá, de ő megint csak feszülten törögette az ujjperceit. Sarkon fordultam és elindultam az erdő mélyébe. A séta átváltott kocogásba, az futásba. Eszeveszettül rohantam. Szerintem eljutott az eszéig, hogy mit mondott és utánam kiáltott. Hangja sokáig visszhangozott éppúgy a fák közt, mint a fejemben:
- Bailey sajnálom! Nem úgy értettem! – nem mentem vissza. Jól kezdődött az augusztus is. Megtámaszkodtam egy nyirkos fatörzsbe és homályos szemmel figyeltem az avart, ami egy kis fuvallat hatására táncra perdült. De nem élveztem sokáig a természet játékát, hanem tovább futottam. Egy kilométer után felbuktam egy faágban és a földön kötöttem ki. A ruhám koszos, a hajam olyan lett, mint egy ördögszekér. A karomat végighasították a kiálló faágak, a térdem is felhorzsoltam. A pólóm deréktájt kissé elszakadt, a rövidnadrágom csupa sár lett. A szám rendesen felrepedt. Hüppögve ültem fel. A térdemre támasztottam az állam.
Könnyen sértődök? Talán igen, de akkor sem kéne olyan dolgokat a fejemhez vágnia, mégha ideges is. Két héten belül másodszor ordította le a fejem, csak azért mert neki nem jó, ami van. Démon és nem angyal. Az a baj! Angyal lett. Most meg az a baj! Oké, talán nem értem meg őt, de sajnálom, ha annyira sosem enged közel magához, hogy segíteni tudjak. Jó, néhány dolgot elmondott magáról, de azon kívül semmit.
A közelből kiáltásokat hallottam. Justinét is. A fejem megpróbáltam kiüríteni, nehogy megtaláljanak. A szememből patakokban folyt a könny. A kezembe temettem az arcom és némán ücsörögtem ott ki tudja hány órán át.

***

Egész nap bolyongtam az erdőben. A fák susogása, a madarak csicsergése és a bogarak zümmögése kissé lenyugtatott. Próbáltam nem rá gondolni, meg arra, hogy leordította a fejem. Halkan dúdolgattam egy lassú, mélabús dalt, közben a leveleket rugdosva haladtam véletlenszerű irányba.
Már sötét volt, amikor is lerogytam a tó melletti bokor tövébe. Kissé előrehajoltam és megnéztem magam a víz tükrében. Az ujjaimmal kifésültem a hajam és az arcom is megmostam. Lesikáltam a kezemről a délelőtti esés miatt rászárad vért és a koszt is.
Lépések. Lassú és fáradt lépések. És egy szomorú és bűntudatos hang egyben.
- Bailey! – kiáltotta, de halkabban folytatta. – Kérlek! Sajnálom! Bele sem gondoltam, hogy tizenhat évig te is ember voltál. Én és az a hülye nagy szám – szidta magát. Nagyon megbánta, amit mondott. A két kezével megdörzsölte az arcát, bágyadtan figyelte az előtte lévő fodrozódó vízfelületet. Leült a bokor túloldalára és szótlanul nézett maga elé. Ujjai közt egy hófehér tollat forgatott. Felismertem. Az álmomban… a párnájára tettem azt a tollat. Lehunyta a szemét, mire a fehér pehelytoll ezüstszínű porrá vált. Kinyitottam a szám, de hang alig jött ki belőle:
- Damon… – suttogtam épphogy hallhatóan. Azt hittem, nem hallott meg, de azonnal felkapta a fejét és átrohant az én oldalamra. Szorosan a karjai közé zárt és a nyakhajlatomba fúrta az arcát. Belekezdett a bocsánatkérésbe.
- Nagyon sajnálom, de annyira összezavarodtam, hogy nem is gondolkoztam csak kimondtam. Nem bírtam aludni, míg meg nem talállak… – egy csókkal fojtottam belé a szót. A nyaka köré fontam a karom. Még szorosabban magához húzott. – Sajnálom – motyogta és újra megcsókolt. Szomorúan mosolyogva fúrtam az arcom a vállába. Megsimogatta az arcom és lenézett rám. Hagytam, hogy ringasson egy kicsit a kezei között, lehunytam a szemem. Megbocsátottam neki, ez csak természetes. Rá nem lehet haragudni. De már nem biztos, hogy legközelebb is ilyen könnyen meg fogok bocsátani. Megsimította az oldalam, a hajam pedig elsöpörte az arcomból. A félig lehunyt szempilláim alól néztem fel rá, a telihold glóriát rajzolt a feje körül, ezzel tényleg angyallá varázsolva őt.
Felállt és engem is felhúzott, és összekulcsolta az ujjaink. Így indultunk haza. Némán baktattunk egymás mellett, néha rám pillantott a szeme sarkából. Otthon mindenki a lépcsőn ülve várt. Legelőször Jus pattant fel és ölelt meg, végül a nénikém és a bácsikám fojtottak meg a szeretetükkel. Az aggódásuk szinte kézzel tapintható volt a levegőben. A nénikém megszorongatott, majd a vállamnál fogva eltolt magától.
- Na, most már igazán elmondhatnátok, hogy mi is történt – ültettek le minket Damonnel. O-ó rosszul kezdődik. Kelletlenül elhúztuk a szánk. A kirojtosodott pólóm alját piszkáltam, míg Damon a bőrkarkötőjét csavargatta, közben az alsó ajkát harapdálta. Megdörzsöltem a tarkóm és megpróbálkoztam a lehetetlennel: elmondani, hogy Damon is többlelkű, akárcsak én.
- Nos, az úgy volt, hogy… - kezdtem, de szinte rögtön elakadtam. Segítségkérően néztem a barátomra, aki ugyanolyan tekintettel meredt vissza rám. Ki voltunk a másikkal segítve. Köhögött néhányat és folytatta ott, ahol abbahagytam.
- Kiderült, hogy anyám valamilyen szinten angyal és… én pedig többlelkű – kapta el a pillantását. A föld nemigen bizonyult túl érdekesnek számára. A családom lemeredt. Az a három meglepett tekintet! Mindenki csak egy „mi?”-t bírt kinyögni. Egy kínos sóhajjal fölállt és kinyitotta az angyalszárnyát. A Hold fényében szinte ragyogott a kékes fényű szárnya. Teljesen kitárta őket, így láthattam, hogy legalább négy méterrel nagyobb, mint az enyém. Kicsit megrebbentette, ami miatt ő ijedt meg a legjobban, hiszen azonnal visszahúzta a hatalmas (nem túlzok) szárnyakat maga mögé. Elég félőn pillantott fel. Biztatóan rámosolyogtam, ami miatt az ő ajkai is fölfelé görbültek.
- Ez lehetséges? – kapott észbe Jus. – De akkor nem a tizenhatodik…
- Pont ezért én se értem, mert a születésnapom októberben van – rázta a fejét.
- Ez csak akkor lehetséges, ha édesanyád is többlelkű volt. Mert akkor késve változol át. Démonvérből több van benned, de még többlelkűnek számítasz. Ez kissé bonyolult, de a lényeg az, hogy teljes mértékben halhatatlan vagy és csak átkozott-fegyverrel tudnak téged is megölni. De egy kicsit gyengébb is vagy, mint például Bailey, de erősebb, mint…
- Mint az apám – mondta a bácsikám helyett, aki bólintott. A nénikém szólalt meg.
- Ez ritka, szóval a húgod nem biztos, hogy szintén többlelkű. Egy többlelkűnek és egy démonnak legtöbbször démonok lesznek a gyerekei. Egy angyalnak és egy démonnak vagy félvér ritkán többlelkű, viszont két többlelkűnek ezer százalék, hogy szintén többlelkű lesz a gyereke.
- Értem – motyogta. Ezután mi hárman lerogytunk a fűre. Fáradtan néztünk magunk elé.
Damon meglibbentette a szárnyát, ami kisebb szelet karvart körülöttünk. Ha az arcán nem is mutatkozott, de a szemében csillogott az öröm, hogy ő is angyal lett. Ismét az ujjai közt forgatta a fehér tollat, amit neki adtam. A nénikém megsimogatta a fejét utána bement. Minden bizonnyal észrevette, hogy nézem, mert a tekintetét az enyémbe fúrta. Halványan elmosolyodott és ismét a tollra kapta a pillantását. Az unokatesóm keltette fel a figyelmem, aki dülöngélt az álmosságtól. Ha olyan hülye volt, hogy nem akart menni aludni, akkor így járt.
- Én bemegyek hajat mosni – ugrottam fel. A két fiú meg se moccant. Az egyikük a tájat, a másikuk álmosan a maga előtti földet nézte. Megvontam a vállam és elindultam befelé.
Zuhanyzás közben a mai napon gondolkoztam. Szóval a szerelmem valamilyen szinten angyal. Emellé kissé megbántott. Hajszárítás közben meg úgy az egész mindenen törtem a fejem. Angyal vagyok, az unokatesóm szintén, a fiúm démon volt és most már ő is angyal. A fiú, aki szerelmes belém nefilim. A barátaim nem ˝normális˝ (mindkét értelem igaz) emberek, ahogy a családom egyik tagja se az (itt csak a ˝nem rendes ember˝, más szóval természetfeletti lény értelem érvényes).
Szó szerint bezuhantam az ágyba. Hát, vagy tíz órán át gyalogoltam egyfolytában. Huh! I’m KO. Még akkor elaludtam, amikor ment a tévé, fel volt kapcsolva a lámpa.

***

- Jus, ha nem mész a saját lábadon a szobádig, akkor elrugdoslak addig – ébredeztem egy suttogásnál hangosabb, de rendes beszédnél halkabb mondat miatt. Erre egy nyöszörgés volt a válasz, majd egy ajtócsapás, amire már teljes mértékben felkeltem. Kösz Justin. – Te még ébren vagy? - lépett be Damon.
- Most már, hogy ez az idióta bevágta az ajtaját, igen – ásítottam. Görnyedten ülve néztem fel rá. Ölelésre tártam a karom, az ajkam pedig lebiggyesztettem. Odalépett hozzám és magához szorított. Megcirógatta az arcom és egy puszit nyomott a fejem búbjára. Átnyúlt fölöttem és elvette az éjjeliszekrényemről a távirányítót, majd lekapcsolta a tévét és a lámpát is. Köztudott, hogyha valaki a hajam simogatja vagy piszkálja attól elálmosodok. Ez most sem volt másképp. Damont szorosan magamhoz öleltem és úgy aludtam el.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon jó lett!! ;) Tök jó hogy Damon is többlelkű!! ;) *-* Minél előbb folytiiittt!!! ♥♡♥♡

    VálaszTörlés
  2. Köszi, igyekszek minél előbb hozni a részt :)

    VálaszTörlés