2014. április 16., szerda

A szerelmi vallomás illetve a focicsapat-válogató

Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet, most hogy beköszöntött a tavaszi szünet! Remélem elnyeri a tetszéseteket :)
-----------------------------------------

A lökjük ki egymást az autók elé játék után otthon bemagoltuk a törit, majd gondolkozóba estünk, hogy mit csináljunk. Damonnel és Justinnal elmentünk sétálni, de az utóbbinak el kellett mennie az Angyalvilágba. Hát akkor nem éppen egy angyalhoz méltót motyogott. A barátommal kézen fogva sétálgattunk tovább. Végül megálltunk a tónál. Elmosolyodtam.
- Mi ennyire vicces? – kérdezte. Odalépett mellém és kérdőn nézte az arcom.
- Áh, semmi – nevettem gonoszul és belöktem a vízbe. Fújtatva és prüszkölve jött fel a víz felszínére. Marha dühösen nézett rám. Szemeit összehúzta, fenyegetően mutogatott felém.
- Ezt miért is kellett… megint?! – tudakolta. De megvilágosodott. – Ja, hogy mondtam Justinnak, hogy nyírjon ki – rázta meg a fejét. Hátrasimította a vizes, kissé göndörödő haját és felült. A térdére könyökölt és a lábával egy kis vizet rúgott felém. Elmosolyodtam és megráztam a fejem, úgy ült ott, mint egy kisfiú, aki várja, hogy az anyukája bemenjen érte és kirángassa. Kávébarna haján csillogott a víz, belelógott a huncutul villogó mélybarna szemébe.
- Aha – guggoltam le a partjára a tavacskának. Nehezen, de felállt, mivel az iszap szépen kicsúszott a lába alól. Kilépkedett mellém, közben kicsavarta a pólójából a vizet. Valami átfutott az agyán. Sejtettem, hogy mi. Elég volt egy gonosz pillantást vetnie rám, hogy tudjam: futás! Elhajoltam a keze elől, a lendülettől majdnem elesett, de hamar visszanyerte az egyensúlyát és üldözőbe vett. Utánam kapott és magához húzott. Az én pólóm is átázott és már rövidnadrágomon is voltak vizes foltok. Féloldalasan rá néztem, tekintetét még így is belefúrta az enyémbe, szélesen elvigyorodott. Maga felé fordított, fél kézzel átölelte a derekam és megcsókolt, a másik tenyerével végigsimította az arcom. A fejem a vállának támasztottam, ő pedig belecsókolt a hajamba. Így álltunk legalább öt percig, végül elengedett. Egy halovány mosollyal megpuszilt és ellépett tőlem. Odasétált a vízhez és lefröcskölt. Ne már! Jól kiröhögött mikor vagy egy métert ugrottam hátrébb. Nekirohantam, mire megfogott, szorosan körbefonta a derekam az egyik kezével, a másikkal pedig lefogta mindkét csuklóm.
Be akar dobni a vízbe?! – gondoltam rémülten. Léci Damon, ne csináld! Nem bírtam hátrálni, vagy elfutni. Behunytam a szemem és vártam, hogy felkapjon és bevágjon tóba, de amit reméltem nem jött el. Helyette elengedte a derekam és visszavezette kezeim a testem mellé. Megfordultam, nem értettem, hogy mi lett. Oldalra nézett, szeme szikrázott a dühtől. Arra egy démonvadász és Josh állt, az utóbbi arcán kárörvendő mosoly terült el!
- Lépj el a lánytól, démon – mondta a vadász, közben a barátom felé szegezte a tőrjét.
- Miért, mit tettem? – kérdezte unottan. A vadász közelebb lépett, de a fegyvert még mindig maga előtt tartotta. Kérdőn pillantottam Josh-ra, szeméből megpróbáltam kiolvasni a kérdésemre a választ, de csak a kaján kifejezést láttam benne.
- Várjunk, várjunk – szóltam közbe, Damon és a démonvadász közé álltam. A három fiú kereszttüzébe kerültem. – Miért akarjátok megölni, amikor védettséget élvez. Ja, és ha a melletted álló balfék mondott valamit, akkor hazugság – közöltem. Na, most már hárman néztek Josh-ra, aki kicsit beijedt, dühösen pillantott rám, hogy fogjam már be. Csak hátráltam egy lépést, egyenest a barátom ölelésébe, hagytam, hogy körém fonja a karjait.
- Nem akarod feladni? – lépett ki Justin is az erdőből, mögötte szélesen szétterültek ragyogóan fehér szárnyai, amelyen a levelek között átszűrődő napfény megcsillant. – Te tényleg ilyen hülye vagy, vagy csupán nem hiszed el, hogy kikosaraztak? – morogta. Az amúgy kék szeme szürke lett, miközben méregette a nefilt. Odasétált mellénk, kezét a vállamra tette, ezzel jelezve, hogy mellettem áll.
- Igen, meg elfelejtetted említeni, hogy mentettsége van. Szóval ez kissé bajos lesz – teremtette le a vadász is. Végül a bajkeverő rám nézett. És megmondta az őszintét:
- Nos, Bailey… Elmondom neked, hogy már azóta szerelemes vagyok beléd amióta megláttalak. De bármilyen apró jelet adtam, nem vettél észre. Így újévkor akartam elmondani. Azt hittem, hogy csak azért utasítottál el, mert túl hirtelen volt…
- Hát nem azért – vágtam közbe. Lehunyta a szemét és egy mély levegő után folytatta.
- Ezért később is megpróbáltam. Ez nyáron volt a parkban. Szomorú voltál. Nem értettem miért. Aztán mondtad, hogy összetörték a szíved. Reménykedtem, így megcsókoltalak, de nem. Még ez után sem. Utána jött ő – mutatott Damonre, közben egy kisebb fintor ült ki az arcára. – Persze belé meg azonnal szerelmes lettél. Pedig ˝elvileg˝ meg kéne a fajtáját ölnöd – mondta gúnyosan, karba fonta a kezét, tekintetét a földre szegezte. Egy frappáns válaszon gondolkoztam. Ez nehéz volt. De várj mégsem.
- Tudod, ez nem úgy megy, hogy szerelmet vallok neki és ő is viszonozza. Nem! Az egész alapja a szerelem és a bizalom.  Az elején még bíztam is benned, de az már nyáron eltűnt szóval…
- És a szerelem alapja azt, hogy elfogadd, ha kikosaraznak. Nézz más után is – vonta meg vállát Damon. Bólintottam – De én már kiskoromban ismertem őt. Még ha ezt nem is tudta – nevetett fel halkan. Megöleltem és a mellkasába fúrtam az arcom. Mindenki meglepve nézett ránk.
- Hogy-hogy ismerted. Hiszen a Démonvilágban találkoztatok először. Nem? – csodálkozott Justin is. Szárnyait szorosan hátrahúzta, kissé maga felé fordított, hogy magyarázzam már el. Damonre néztem, aki rögtön válaszolt.
- Ő velem igen, de kiskoromban megismertem egy angyalt. És az ő volt. Csak neki álomnak tűnt. Ez is a nyáron történt – vágta zsebre a kezét. Hát igen sok minden történt a nyáron. Visszaemlékeztem az álomra, ahogy a kis Damont vigasztaltam, ahogy a szárnyaim figyelte a nagy kerek szemeivel.
Közelebb léptem az akkorra porig alázott fiúhoz, aki csak a földet bámulta. Vett egy mély levegőt és zöld tekintetét az enyémbe fúrta. Vörösesbarna hajába túrt fél kézzel, majd ő is tett felém egy lépést. Széles vállai mögött neki is megjelentek a szárnyai, de még feleakkorák sincsenek, mint Justiné.
- Josh figyelj. Én csak a jó barátot láttam benned. Ki tudja, talán ha ember lettem volna, akkor talán, mondom talán még szerelemes is lettem volna beléd, de… éreztem, hogy nem te vagy a nagy betűs NAGY Ő – mondtam. Halványam elmosolyodott és zsebre vágta a kezét. Meglibbentette a szárnyait, majd sarkon fordult és elment. Szerintem ez nem mehetett ilyen könnyen. Felsóhajtottam. A démonvadászra néztem, aki bocsánatkérően nézett rám, csak megráztam a fejem, mire ő is elrepült. Damon odajött hozzám és átölelt, orrával megbökte az arcom, mire felnéztem rá. Csak az unokatesóm felé intett a szemével. Justin a vállamra tette a kezét. Őt is megöleltem, de olyan szorosan, hogy végül a szó szoros értelmében ellökött magától.
- Szerintem jobb ha befejezitek amit elkezdtetek – mondta mosolyogva és rákacsintott a másik srácra. Azonnal eltűnt. Várjunk! Nem azt hagytuk félbe, hogy Damon bevágjon a tóba?! Felkapott a vállára és odasétált velem a víz partjára. Kicsit fölé hajolt, hogy megnézze a mélységét az állóvíznek.  
- Ne-ne, léci ne! – könyörögtem a ruháját szorítva. A másik kezemmel a hátát vertem, amit nem hiszem, hogy megérzett. Így ha be is akart volna dobni, magammal rántottam volna. De ő erre nem gondolt. Kissé ellökött magától, de belemartam a pólója szegélyébe és őt is behúztam. Még a sekély részre estünk. A derekam két oldalán támaszkodott meg, arcát a nyakhajlatomba fúrta, majd egy kis csókot nyomott a bőrömre.
- Idióta! – röhögtem. Sötétbarna haja újra csupa víz lett, a pólója teljesen rátapadt, ezzel jól kirajzolódtak az izmai. Majdnem rám esett. De szerencsére meg tudott támaszkodni. Eléggé nevetett.
- Én vagyok az idióta és te rántasz be a vízbe – fröcskölt le újra. Kinevettem és felültem. Fél kézzel átkaroltam a nyakát és… lerántottam a mélyebb vizekbe. A hátára esett, egy pillanatra a víz alatt maradt, majd hirtelen felült.
- Hé, a nagybetűs NAGY Ő-t nem megölni kell – húzott magával, a derekam köré fonta a karját és magához vont. Még mindig a sekély víznél voltunk. A mellkasára estem. A feje mellett megtámaszkodtam és lenéztem rá.
- Nem akarsz haza menni és megszárítkozni? – kérdeztem és felültem..
- De. Én nem akarok még egyszer fürdeni ma ebben a tóban – vágta rá, a mondat végére kisebb grimasz ült az arcára, összehúzott szemekkel pillantott felém. Felálltam és felhúztam, elindultunk a házunk felé. Mire odaértünk már meg is száradtunk, bár a hajamra még ráfért volna a hajszárítás.
- Sziasztok, gyerekek! – köszönt Dave bácsi, mikor beléptünk a házba. – Hol jártatok ilyen sokáig?
- Belefujtottuk egymást a tóba – válaszoltuk viccesen. Leengedte a szeme elől az újságot és végignézett minket. Két csapzott, halszagtól meg békalencsétől bűzlő tini nagyon szép látványt nyújtott.
- Na, legalább Bailey is vizes lett. Emlékszel mi lett a legutóbbi vizes poénommal? – kiabált le Justin a lépcsőről. Lerohant és levágta magát a kanapéra.
- Igen. A te fejedre borították a vizet – telepedett le mellé Damon is. – Ja, és mellékesen: csurom vizes lett – mutatott rám. Összepacsiztak, felpattantak és elrohantak a szobáikba. Volt ám értelme leülniük…? Megforgattam a szemem és utánuk mentem. Előkotortam a pizsim és bementem a fürdőmbe, hogy megszabadulhassak végre attól a hülye halszagtól. Gyorsan fogat mostam és megszárítottam a hajam. Ledőltem az ágyamra és átnyaláboltam a párnám. A puha anyagba fúrtam az arcom, nem zavart, hogy nem voltam betakarózva se.
Arra ébredeztem egy kicsit, hogy valaki az államig húzta a takarót. Félig kinyitottam a szemem, ahol megpillantottam a lámpám fényében az unokatesóm. Megsimogatta az arcom és egy puszit nyomott a homlokomra. Tátogott egy jó éjt-et és kiment, miután lekapcsolta a lámpát. Visszahanyatlottam a párnámra és elnyomott az álom.

***

Hulla fáradtan ébredtem. Felkeltem és valami angyalhoz méltó külsőt varázsoltam magamnak. A szemem alatti karikákat volt a legnehezebb eltüntetni. A hajammal nem tudtam mit kezdeni, mert konkrétan úgy néztem ki, mint aki belenyúlt a konnektorba, így simán összekötöttem a loboncom, amit más hajnak nevezne. Levánszorogtam és levágtam magam az egyik székre. A fejem támasztva figyeltem az előttem lévő faasztal hajszálrepedéseit.
- Jó reggelt Bailey! – köszöntött a nénikém, aki viszont tökéletesen ki volt pihenve.
- Reggelt’! – mondtam fáradtan. A szemem majdnem lecsukódott, az agyam viszont azt mondta, hogy ébresztő.
- Mi az? Nem aludtad ki magad? – mosolygott. Csak bólogattam, mire elém tolt egy kis kávét. Sok tejjel. Hálásan néztem rá és elkezdtem kavargatni a forró nedűt, ami tele volt életmentő koffeinnel. Öt perccel később előbb az egyik, majd a másik fiú jött le. Nem tudom, hogy mitől, de ők még nyúzottabbnak tűntek, mint én. Mindkettőnek csupa kóc volt a haja, azon sem lepődtem volna meg, ha fordítva veszik fel a pólójukat. Mindketten erősen szemeztek a kávémmal, amit igyekeztem minél hamarabb meginni.
- Bailey rajtad smink van, vagy tényleg nem vagy fáradt? – nyöszörögte Justin. Bár nem vagyok egy sminkmester, de úgy tűnik aznap reggel jó munkát végeztem az alapozóval.
- Az első – kortyoltam bele a kávémba, ami jólesően csorgott végig a torkomon. Azonnal éberebb lettem, de nem sokkal. Ahhoz még minimum… öt ilyen kávéadag kéne. Damon feladta, hogy ébren maradjon, így inkább leborult az asztalra. Vett egy mély levegőt és valami olyasmit motyogott, hogy most szívesen kinyírná magát. Nincs ezzel egyedül.
- Kérem vissza a nyarat – nyafogtunk. Ilyen kínkeserves hangot is ritkán hallatunk. A barátom még mindig az asztallapon pihent, de ő is hangot adott a fáradtságának.
- Nyugi, még néhány hónap…
- És évszak – szakítottuk félbe Clare nénit, aki csak megforgatta a szemét és a két fiú elé is tolt egy-egy koffeinbombát.
- …és újra nyár – nyugtatott.
Egy „ja, persze” tekintettel indultunk a sulihoz. Egész úton csendben haladtunk egymás mellett, az egyetlen zaj a levegővételünk és a lépéseink hangja volt. Minden órán síri csendben volt az osztály. Ez mindenkinek feltűnt. A tesi tanárnak tűnt szembe először ez. Mikor elhaladt a tornasor előtt jól végignézett rajtunk. Én Damon vállára hajtott fejjel álltam és már csak kicsi kellett ahhoz, hogy bealudjak ott helyben, ha úgy adódik, akkor állva.
- Mi az gyerekek? Hiányzik a nyár? – kérdezte.
Fáradtan bólogatunk a tornasorban. Ezért ma is játszottunk. Egy olyan játékot találtunk ki, hogy két zsámolyra raktunk egy-egy kosárlabdát. Lett két csapat. Egyik az egyik, másik a másik térfélre ment. Az volt a feladat, hogy le kellett ütni a labdát, de közben a másik csapat tagjait is ki kellett dobni. A tizenöt-tizenöt fő felállt. A mi csapatunk kezdett. És nálunk voltak a legjobb sportolók. Passzoltam Jake-nek, aki azonnal kiütötte Josh-t. Gonoszul mosolyogtam rá, mire csak egy szikrázó tekintetet kaptam tőle. Lindsey megintcsak megcélzott, de legalább fél méterre ment el mellettem. Felvont szemöldökkel néztem rá, mire csak fintorgott egyet és beállt védeni a labdát, mivelhogy azt is kellett. Odadobtam Damonnek a labdát, aki egy jól irányzott dobással hason dobta Lindsey-t, aki összegörnyedve ment a lelátókhoz, Josh azonnal a pártfogásába vette. A tanár rászólt a barátomra, hogy egy kicsit finomabban, ezzel viszont elterelődött a figyelme így eltalálták a karját. Beletörődő sóhajjal haladt el mellettem, kicsit megérintette a vállam és biztatóan rám mosolygott.
A mi oldalunkról mindenki dobott kivéve én. Most én jöttem. Még nyolcan voltak a túloldalon. Nyeltem egy nagyot és középre sétáltam, mire Ty a kezembe dobta a labdát. Oldalra sandítottam, ahol Damon csak bólintott egyet. Bízott benne, hogy eltalálom. Becsuktam a szemem és eldobtam a labdát. Mikor az ujjaim körül kirepült a gumilabda még hallottam a túloldalról, hogy „be van hunyva a szeme, úgyis mellédobja, de mikor egy tompa, majd egy élesebb puffanás jött egy hatalmas szomorú „húúúú”-t hallottam. Kinyitottam a szemem. A túloldalon zsámoly. Nem volt rajta a labda. Körülöttem mindenki mosolyogva nézett rám. Damon is felállt és közelebb lépett. Kicsöngő. A csapatunk fiúi felkapnak a vállukra. A barátomnak esélye sem volt a közelembe jönni, míg David és TJ vállán ültem. Karba fonta a kezét és a fejét rázva mosolygott, majd elnevette magát. Jus odaállt mellé és a vállára csapott, már ketten néztek engem.
Átnéztem a másik csapatra, ahol mindenki csak fintorgott, vagy a zsámolyt rugdosták. Lindsey szinte megölt a nézésével. Josh csak kifejezéstelenül meredt rám a zöld szemeivel, amiket mélyen az enyémbe fúrt, mikor észrevette, hogy néztem. A szája sarka halvány mosolyra húzódott, majd ellökte magát a lelátótól és kiment az öltözőbe.
- Hé! Megszerezted a győzelmet – csapott a kezembe Mark. Megütögettem David és Ty vállát is, hogy tegyenek le. Lassan leemeltek a földre, ahol a két lakótársam várt.
- Ja, és méghozzá csukott szemmel – kacsintott Justin. Elpirultam a sok dicsérettől. Megvakargattam a tarkóm és félénken megvontam a vállam.
A tanárnő azt mondta, hogy ha következő órán is győzünk, akkor kapunk egy-egy ötöst. Nyerjünk, és akkor 3 tanóra alatt 2 ötöst zsebelünk be.
Bent az öltözőben elmentem zuhanyozni. Jól esett a víz az ötvenpercnyi ugrándozás után. Felsóhajtottam és elzártam a langyos vizet, majd magam köré csavartam a törölközőm. Gyorsan felöltöztem és megszárítottam a hajam, közben Jenny csacsogását hallgattam, hogy Jake másnap el akarta vinni randizni.
Utolsó óra után még kicsit beszélgettünk, a fiúk pedig megpróbáltak bekerülni a focicsapatba, amiben az a poén, hogyha be is kerülnek, leghamarabb októberben fognak meccsre menni, meg egyáltalán edzeni, mivel az edző lesérült egy nyár végi autóbalesetben, és senki sem bírt beugrani helyette. De megpróbálták, szóval sok sikert nekik. Felültem a lelátóra az udvaron lévő hatalmas pályán és néztem, ahogy dobást illetve a rúgást próbálták ki a labdával. Az az Y alakú kapu volt a cél. Az ujjaim keresztbe rakva szurkoltam Damonnek, aki pont akkor következett. Egy yardról még simán elrúgta. Kettőről is. A három is még oké volt. A négy yard már majdnem necces, és még ötnél is átment. Az azt követőnél már majdnem bebukta, viszont a kaputól mért hetedik yardnál már nem ment át. Nem baj, elég jó volt, hogy bekerüljön. Ahogy láttam a focicsapat tagjai is úgy gondolták, mint én, mert elismerően kezet fogtak vele és hátba veregették. Justint viszont gyorsnak találték, szóval mindkettőjüknek nagy volt a bekerülési esélye.
Damon izzadtan, de mosolyogva futott oda hozzám a lelátóhoz. Lerohantam az első sorhoz és rákönyököltem a nézőtér korlátjára. Az alkarját ő is a korlátra tette, állát nekitámasztotta és felnézett rám.
- Na, milyen voltam? – somolygott.
- Jó, bár annyit értek a focihoz, mint a teknős a 100 méteres gyorsfutáshoz – hajoltam oda hozzá. Lábujjhegyre állt és egy puszit nyomott a számra. A következő pillanatban Jus öntötte le egy palacknyi vízzel.
- Kinyírom ezt a rohadékot! – sziszegte, majd hirtelen megfordult és a menekülő unokatesóm után rohant. Felnevettem és én is indultam volna vissza, viszont valaki az utam állta.
- Szia Bailey – mondta feldobódva. Vigyorogva ugrottam a féltestvérem nyakába. Szorosan megöleltem Hiro-t, majd lehúztam egy egyik ülésre és kifaggattam, hogy hová tűnt.
Mint kiderült a nevelőszülei kissé kiakadtak, mikor mondta, hogy megtalálta az egyetlen élő rokonát. Hogy mi volt benne olyan hihetetlen azt nem értem. A mostohahúga, aki még csak hét éves volt, megsértődött, mert úgy gondolta, hogy akkor őt már nem is szereti. Ezen felnevettem. Szerencsére Jus nekem ezt nem vágta a fejemhez, mivel ő már nem hét, hanem tizenhét éves. Sokáig tartott elmagyaráznia a kislánynak, hogy attól még ő a mostohahúga marad, mert én vagyok a vérbeli testvére, de végül csak megbékéltek.
- És a kérdésre, hogy miért is kerültem ide – kezdett bele. – Nos azért, mert a nevelőszüleim és a húgom is kíváncsiak arra, hogy ki a testvérem – vonta meg a vállát.
- Rendben, majd megbeszéljük, most viszont megyek, mielőtt a két ökör lakótársam szétszedi egymást – mondtam, mire hangosan felröhögött.
Mikor beléptem abba a szobába, ahonnan az öltözők ajtói nyíltak, abban a pillanatban jöttek ki ők is. Még mindig röhögtek, Jus éppen a háromnegyedig száraz haját próbálta rendbe szedni, míg Damon nem vacakolt ezzel, hanem vizesen hagyta, csak félresöpörte a szeméből.
Lassan összeszedték maguk és hazafelé indultunk, nem is sejtve, hogy a jó napunkat valami sokkal rosszabb fogja tönkre tenni…

1 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon-nagyon jó lett szinte visítottam örömömben, mikor elolvastam. Imádtam az elejét, a közepét, a végét és a köztes részeket, egyszóval az összest. Nagyon remélem, hogy Baileynek sikerül normális kapcsolatot felvennie Hiro szüleivel.
    Már nagyon várom a folytatást.
    Ui.: Vagy 4-szer olvastam el, mert annyira tetszett

    VálaszTörlés