2014. március 16., vasárnap

A tengerparti buli

Nos, meghoztam az új fejezetet. Szerintem kicsit lapos lett, de döntse el ezt mindenki. Köszönöm a 3 tetsziket.
---------------------------------------------------------

 
- Bailey ha így folytatod a hasadra süt a hold – hallottam az unokatesóm hangját meg egy visszafojtott röhögést. Nyöszörögtem egy kicsit, majd a fejemre húztam a párnám. De tovább piszkáltak. Egy idő után nagyon meg lehet unni a hajhúzogatást, meg az „ébresztő, mondom ÉBRESZTŐ!” beszólásokat. Egy elég erős ütést mértem a fejére valamelyiküknek.
- Au! Te meg mit művelsz – nevetett a másik. Véletlen Damont ütöttem meg. A halántékát dörzsölgetve (sikeresen homlokon csaptam) bokszolt bele a haverja karjába. A párnába fúrtam az arcom és halkan motyogtam.
- Kikapcsolom az ébresztőt. Ja, bocs ébresztőket – mondtam álmosan. Egy hatalmas ásítás közepette nyitottam ki a szemem. – Mennyi az idő?
- Fél tizenegy – vágták rá.
- Mi? Este vagy reggel? – persze tudtam, hogy reggel, de meg akartam kérdezni. A két fiú szó szerint dőlt a nevetéstől. Egyikük a hátán fetrengett a padlón, a másik pedig az ágyra borulva vihogott. A fejemre húztam a párnát ismét, de ekkor már a takarót is. A sok anyagtól nem hallottam, hogy mit mondanak, viszont sejtettem, hogy a csikizéshez folyamodnak. De mivel a legérzékenyebb pontjaim (nyak, has) megvédtem így új dolgot kell kitalálniuk. Egy csomó szitokszót végighallgattam. Végül valaki felkapott. Az ágy eltűnt alólam, kezem-lábam remegett a félelemtől. Azonnal kiment az álmosság a szememből. Egy éleset sikkantottam, mire egy halk au-t morgott. Kerestem valamit, amibe fogózkodhattam. Erősen szorítottam az engem tartó fiú pólóját, aki stabilan tartott, közben a háttérben az unokatesóm hangosan röhögött. A szemem becsuktam és csak reménykedtem, hogy ha le is dobnak valami puhán landolok. Kinyitottam a szemem, mire egy lágy, barna tekintetbe botlottam. A mélybarna íriszek az enyémbe fúródtak. Arcán csibészes mosoly ült.
- Leteszel?
- Elengedsz? – lassan leengedte a lábam, én pedig eleresztettem a pólóját. Justin jól szórakozott rajtunk. Egy „ne hidd, hogy megúszod” arckifejezést küldtem felé, mire még szélesebben vigyorgott. Könyörögőn néztem Damonre, aki egy laza mozdulattal tarkón vágta. Jus hatalmasakat pislogva nézett körbe, majd megakadt a szeme a haverján. Simán beintett neki, így innen kezdődött a Damon kontra Justin ki tud több lefegyverző varázsigét. És nemhogy egymáson próbálkoztak volna kipróbálni, hanem egyenesen rám néztek. Rémült tekintettel fogtam magam és elindultam lefelé, ahol talán nem fognak kinyírni ezek ketten. Ekkor már a nénikéméknek helyreállt a ˝ki mikor dolgozik˝ lista szóval: reggel nyolctól – este hatig. Remek. Főzhettünk tekintve, hogy hét közepe volt.
- Ti mikor keltetek?
- Valahol fél tíz és tíz közt – vontak vállat.– És a hölgy mit akar főzni – kérdezték pimaszul.
- Én nektek. Semmit. De még egy ilyen és belőled… – mutattam Jus felé, aki felvonta a szemöldökét várva a mondatom folytatását. – angyalhús levest főzök – (csirkehúsleves újabb változata) majd a másik srác felé fordultam. – belőled meg… Valamit.
- Kösz, így legalább nagyobbak a túlélési esélyeim – nevetett fel, közben nekidőlt a pultnak egy pillanatra. Leültek az asztalhoz és elvették az oda kikészített limonádét, de mikor az unokatesóm látta, hogy gonoszan mosolygott, akkor visszarakta. Hát sajnos Damon nem volt ilyen előrelátó. Épp csak belekortyolt, de aztán rögtön visszaköpte.
- Mit rakott bele? – kérdezte a mostohatesóm röhögve.
- Nem tudom. Egyszerre volt sós, csípős meg… minden! – rázta meg a közben egy másik pohárba engedett vizet, amit egy húzásra megivott. – Maga vagy az ördög, pedig én vagyok a démon - mormolta a fülembe. Ellöktem egy kicsit magamtól. Egy kis csókot akart nyomni a számra, de elfordítottam a fejem és csak egy puszi lett belőle. Csalódott nyöszörgés hagyta el a száját. Justin ma már rengeteget röhögött Damonon, akinek talán egy életre (halhatatlan, szóval…) elege lett a szívatásokból. Duzzogva ült a széken, a kezeit összefonta maga előtt. Falls visszament dedóba.
Jus telefonja megrezdült a zsebében. Már megint milyen lányt szedett össze? – gondoltam, miközben felrohant a szobájába a facebook elé. Megcsóváltam a fejem, majd hátulról átöleltem a barátom.
- Haggyá’ békén – motyogta kicsit elvékonyított hangon, így tökéletesen óvodás jelleget keltett. Megpusziltam az arcát, utána pedig a vállára támasztottam az állam.
- Na, Damy kérsz kakaót esetleg hozzam a játékautód? – vihogtam. A becézésen eléggé meglepődött.
- Tizenhat vagyok nem hat Baileyke – vigyorgott rám. – Meg Damy? Engem soha a büdös életben senki nem becézett még se így, se sehogy – rázta meg a fajét.
- Engem se, szóval ha még egyszer Baileykének hívsz kinyírlak – egyenesedtem ki és a pulthoz léptem.
- Oké, akkor meg ne halljam még egyszer, hogy Damy, meg még csak hasonlót se – lépett mögém. A két oldalamon a kezével rátámaszkodott pultra. Felvont szemöldökkel fordultam felé. Bolintottam, hogy áll az alku. Nyújtottam a kezem, hogy ezt az egyezséget meg is pecsételjük, de ő ezt egy csókkal tette meg.
***
Ebédre megrendeltük a pizzáinkat, amit haha, ingyen kaptunk meg, mivel ha fél órán belül nem szállítják ki... mi gazdagodunk egy potya pizzával, a gyorsétterem meg szegényül vele. Tekintettel, hogy lusták voltunk főzni, így tökéletesen megérte huszonöt dollár és harmincöt perc. Damonnek még szoknia kell az amerikai hozzáállást, de amíg jó a kaja, addig nem zavarja.
Hirtelen Justin zsebében megszólal a telefonja. Pont egy pizza szelet közepén tartott.
- Igen? – szólt bele teli szájjal. Gyorsan lenyelte a félig megrágott falatot, ami csak a szerencsének köszönhetően nem ment félre.  A barátommal kérdőn összenéztünk, majd vissza a telefonálóra. – Várj, mindjárt megkérdezem. Hé, van kedvetek lemenni a strandra? – kérdezte. Bólintottunk. – Oké. Hányra? Tizenöt perc múlva a sarkon? Jó – ekkor kinyomta, majd az asztalra tette a tányérját. – Indulás öltözni – pattant fel. Felszaladtunk a szobáinkba. Becsaptam az ajtóm és körbenéztem. Egy pillanat múlva a gardróbom ajtajában álltam. Felkaptam a fekete alapon lila csíkos bikinim arra egy fekete rövidnadrágot és egy pánt és ujj nélküli lila pólót. A fekete converse-m is gyorsan bekötöttem és leszaladtam. A fiúk már lent vártak. Mindketten térdig érő farmerben és rövidujjúban voltak, a vállukra dobták a törölközőjük. Damon megfogta a kezem és elindultunk. A két srác az öt perces úton végig ökörködtek. Azt tervezték, hogyha megpillantják az iskola királynőit, akkor bevágják őket az óceánba. Bár tény, hogy a barátom még nem is látta őket, de ha Justinon múlik, akkor tényleg csurom vizesen végzi a két festett hidrogénszőkeség.
- Hellóóóóóó – köszöntek a többiek a sarkon. Jake, Mark, Jen és Kristy, Helena. Hál’ istennek más nem volt ott. Itt Josh-ra gondoltam. Nagyon nem hiányzott a társasága főleg az előző napi után.
Nagyokat röhögve mentünk le a partra. Főleg a négy fiú vitte a prímet a szórakoztatásban. Egymást lökdösték, büfögő-versenyt rendeztek (pfúj), meg hasonlók. A tengerpart nagy részét elfoglalták a táncoló fiatalok. Néhányan már kicsit becsiccsentettek, mások pedig sima üdítővel illegtek-billegtek a homokban. Akik már nem voltak szomjasak azok a tengerbe futottak be, meg teli torokból ordították az éppen aktuális számot.
A lemenő napban táncoltunk kólával a kezünkben. Damonnel egymással szemben táncikáltunk, néha megpörgetett, ami miatt párszor elvesztettem az egyensúlyom. Sőt egyszer nekiestem, ami miatt a nála lévő víz rám borult, az én kólám pedig rá, de csak röhögni bírtunk egymáson. Ismét megragadta a kezem és megpördített. Egy puszit nyomtam a szájára, de ő átölelte a derekam és hosszan megcsókolt. Beletúrtam a hajába és visszacsókoltam. Szélesen vigyorgott le rám.
- Don’t stop the party – énekeltük az egyik parti büfé rádiójából szóló számot. Kb. a fél strand táncolt velünk. Damonnel mosolyogva ülünk le a törölközőinkre. Fáradtan sóhajtott és az orrára tolta a pilótafazonú napszemüvegét. Közben kiitta a maradék üdítőjét is, majd egy profi dobással csont nélkül a kukába hajította. A térdemre hajtottam a fejem és a táncoló tömeget néztem.
- Hé, gyertek már! – kiáltotta Jake. Csak a fejünket ráztuk. Színpadias sóhajjal ment tovább. A barátnőim Fantával a kezükben riszáltak a zene ütemére. Justin egy lányt pörgetett meg, aki nem épp a józanokhoz tartozott. Mark épp Helenát üldözte be a tengerbe, aki sikítva próbált harcolni a közegellenállás ellen, ami persze nem sikerült, így a fiú szépen lenyomta a víz alá. Jake hirtelen maga felé fordította Jenny-t, hogy együtt táncoljanak.
De megjelentek a kevésbé szeretett osztálytársak is. Mint például Lindsey Patrick. Na meg a csatlósai. Hál istennek az ÖLB-je (örök legjobb barátja, én gondolatban hozzátettem még egy-két nem túl szép szót) Azonnal észrevett minket, de a szeme megakadt Damonon, aki békésen nézelődött. Bár tény, hogy egy olyan srácot, mint ő rögtön észreveszi a hidrogénszőke méhkirálynő. Persze észrevettem.
- Figyu, ha nem akarsz egy libával enyelegni egész este, akkor lépjünk le – súgtam neki. Követte a tekintetem a csaj irányába, aki persze rögtön intett neki egy flörtölőset. Biztos azt hitte, hogy azt mondom Damonnek, hogy „nézd az a tök jó bige téged nézett ki, menj oda hozzá!”. Áh, hülye is lennék!
- Oké gyerünk – pattant fel. A kezét nyújtotta nekem, felhúzott és elindultunk lefelé a parton. Egy kis eldugott helyre értünk. Megpróbáltam kacsázni a vízen, ami természetesen nem sikerült. A barátom odaállt mögém és megfogta a kezem, majd lassan megmutatta a mozdulatot. Bólintottam és eldobtam a kavicsot. Egy… kettő… három… négy… öt… hat… HAT! Örömömben hatalmasakat ugráltam, amin Damon hatalmasat röhögött, majd közölte, hogy megdöntöttem a rekordját kacsázásban. Átölelte a derekam és belepuszilt a nyakamba, ami miatt önkéntelenül is ficánkolni kezdtem, hiszen csikis voltam, vagyok és mindig az is leszek. Ezt kihasználta és az oldalamon kezdte húzogatni az ujját. Hangosan sipítoztam, meg csapkodtam a karját. Hogy elértem e vele valamit? Persze, hogy nem. Vihogtam, mint egy bakfis, rúgtam, ütöttem, de még mindig nem volt hajlandó elengedni. Majd eszembe jutott valami. Gonosz vigyor kúszott az arcomra. Hangosan belekezdtem egy lefegyverző mágiába, mire azonnal elengedett. Kacsintottam egyet, amit ő viccesnek talált. Nevetve ültünk le a partra.
- Ugye tudod, hogy szerencséd, hogy megmentettelek Lindsey Patrick elől. Ha ő rád ragad, akkor nem szabadulsz tőle egyhamar.
- Ezt jó tudni – nevetett. Fél kézzel átölelt, én meg a vállára hajtottam a fejem, mire megpuszilta a homlokom. A víz alig pár méterre hullámzott tőlünk, halk csobogást hallatva. Damon alig észrevehetően, de kissé szorosabban húzott magához. Kérdőn felnéztem rá, mire hosszan megcsókolt.
- Mi? – hallottam egy visszafogott sírást. A hang irányába néztem. A kényesek királynője állt ott az ő tökéletes külsejével és a remek adottságaival, meg a nuku toleranciájával. – Te kis…(cenzúrázott rész). Miért?
- Mi van? – kérdeztük Damonnel egyszerre. Gondolom elég értetlen fejet vághattunk, mert Lindsey csak sértődötten eltátotta a száját, közben már félig lesírta a tökéletes sminkjét. Az már más kérdés, hogy strandon, víz közelben miért van rajta fél kiló vakolat, de ha ő így akarja.
- Te még azt is elveszed, akibe első látásra beleszerettem – ordította le fejem. Beleszerettél mi? De nem nagyon hagyom magam.
- Kár, mert neked minden héten más a nagy Ő – mondtam gúnyosan. A mellettem ülő fiú alig bírta visszafojtani a röhögést. A kezébe temette az arcát, és a szájába harapva próbálta visszafogni magát, nehogy hangosan felnevessen. A lány előttünk termett.  – Egyáltalán tudod, hogy hogy hívják? – kérdeztem. Dühösen nézett rám. A szeme elárulta, hogy ezt most bebukta. Diadalittas vigyor ült az arcomra. – Sejtettem – ráztam a fejem. A vita tárgya (Damon) rázkódó vállal, lehajtott fejjel ült továbbra is. Lindsey tekintete kékből lilába váltott. Ó-ó! Bajban voltunk. Ezt a csajt ismerve akkor is nekem szaladna, hogy kinyírjon, mikor tudná, hogy semmi esélye se lenne.
„Damon” – mondtam neki gondolatban. Azonnal felkapta a fejét. Észrevette, hogy a bige szeme már lila. Damon gyorsan felpattant és mellém állt.
„Démonvadász?” – kérdezett vissza. Alig észrevehetően biccentettem. De Lindsey támadt. Épp elbírtam ugrani a kardja elől. Szabályos hátast dobtam a homokba. Egy pillanat alatt szedtem újra össze magam és kérdőn a barátomra néztem. A srác bólintott, hogy változzunk át.
- Hé! – szólította meg a lányt. Meglepetten pillantott felé, de visszafordult, és szembe találta magát velem. Egy többlelkűvel. Felvontam a szemöldököm és mutattam, hogy nézzen csak maga mögé. Tekintete megmerevedett. Megpördült ismét és még meglepettebben konstálta, hogy vele szemben egy démon állt. Hát elég béna, hogy nem vette észre, hogy a fiú, akibe ˝szerelmes˝ egy démon. A fiú ördögien vigyorgott. Eléggé kiismertem, így tudom, hogy előszerettel röhög olyan szituációkon, mint amilyen ott is volt velünk és Lindsey-vel.
- Ti? És hogy? – remegett meg. A kardja kiesett a kezéből. Némán meredt rám.
- Ő – mutattam a barátom felé – egy démon. Ja, és mellékesen Damonnek hívják. Ironikus mi – vigyorogtam, tekintettel, hogy Damon-démon, csak egy betű különbség. – Én egy többlelkű démonvadász vagyok. Nem sok esélyed lenne, ha harcolnánk – mondtam „hát ez van” pillantással.
- De akkor… miért vagy még…? – kérdezi dadogva a mögöttem álló démont.
- Mentettséget élvezek – vonta meg a vállát. Ezt a két mondatot ezen a héten csak kétszer mondtuk el. Nem kellene többször.
- De az egyetlen démon, aki mentettséget élvez itt az a Démonkirály fia… - hallgatott el. Három, kettő, egy és… elesett a csajnak!
- Igen, én vagyok a démonherceg – a lány hitetlenül nézett rá, mire ismét csak egy vállrándítást kapott.
- És mióta vagytok együtt?
- Már a téli szünetben is együtt voltunk, csak… - nem jutott eszembe a jó szó.
- A drága apám – rándult grimaszba az arca. – választásra kényszerítette. Vagy én, vagy Jus, de persze az unokatesóját választotta. Ezután a nyári táborban megmentette az életem. Ekkor újra találkoztunk hosszú idő után. És most itt vagyunk – zárta le a beszélgetést.
- Értem – motyogta. Nagyot sóhajtott és visszaváltozott. Mi is követtük a példáját. Elszaladt. Az alakja egyre távolodott, míg végül eltűnt. Megöleltem Damont és felsóhajtottam. A mellkasába fúrtam az arcom, ő pedig a hajamba csókolt bele. Megsimogatta a hátam és kissé eltolt magától.
Lassan mi is visszamentünk. Amint odaértünk a táncoló csapathoz rögtön letámadtak: „Hol voltatok?”, „Láttátok, hogy Lindsey sírva megy el?” meg „Miattatok sírt Lindsey?”. Hát a válaszok: a parton, igen és nem (pedig igen).
Kicsivel később a bárszéken ülve egy-egy (alkoholmentes) koktélt ittunk. Még táncoltunk, buliztunk, majd olyan tíz óra magasságában hazamentünk. Kissé émelyegtem egész úton. Lehet, hogy koktélban volt valami, vagy allergia. Bár semmire nem vagyok allergiás szóval az egy hatalmas kérdőjel volt a fejem felett. De mivel nem vagyok az a nyafka-fajta senkinek sem szóltam. De naná, hogy észrevették.
- Bailey jól vagy? Elég sápadtnak tűnsz – nézett aggódva a nénikém.
- Persze, csak fáradt vagyok – ráztam a fejem.
- Ha csak fáradt lennél, akkor nem festenél úgy, mint aki mindjárt kidobja a taccsot – lépett mellém az unokatesóm. – Mit ittál vagy ettél? – kérdezte, miközben kissé lehajolt, hogy a szemünk egy magasságba kerüljön. Azok a világoskék szemek a csontomig hatoltak.
- Csak koktélt ittam – émelyegtem. Nyeltem egy nagyot, hogy visszaküldjem az ebédem a gyomromba.
- Tessék – nyújtott egy doboz gyógyszert Clare néni. – Ez jó émelygésre, hányingerre és gyomorrontásra – mosolygott.
- Köszönöm – viszonoztam. A két fiú felkísért, de csak Damon maradt ott velem. A sötétben csak egymás alakját láttuk. Én viszont… már ha egy csak egy kicsit is megmozdultam, akkor tuti, hogy kidobtam volna a taccsot.
- Jobban vagy? – kérdezte a hajamat simogatva.
- Üldözöm a fókát, kidobom a rókát – énekeltem. – Szerinted?
- Rosszul? – ha nem is láttam, de hallottam, hogy mosolygott.
Ha ez egy gyomorrontás volt, akkor először is egy észrevétel: a mai nap csak pizzát ettem, és az nem hiszem, hogy késő este „ütne be” úgymond! Ha pedig valami romlott kaját ettem, esetleg ittam, akkor mit. A koktél biztos jó volt, akárcsak a pizza, mivel az előbbit a legjobb parti büféből vettük, az utóbbit pedig a legjobb pizzázóból rendeltük. Áh, betudom annak, hogy simán szerencsétlen vagyok és kész!

2 megjegyzés:

  1. Szia. Ahhoz képest hogy titokban kellene tartani hogy többlelkű elég sűrűn kikotyogják :D
    Remélem nem lesz baj belőle !
    Még mindig nagyon jó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát igen, de leginkább a démonok előtt kell titokban tartani. ;) Hát hogy lesz-e belőle baj, majd kiderül.
      Nagyon örülök, hogy tetszik! :)
      Puszii!

      Törlés