2013. december 23., hétfő

"Most mindennél boldogabb vagyok"

Helló mindenki! Előre is kellemes karácsonyt és tűzijátékban gazdag új évet kívánok. :) ÚGy előreláthatólag hétvégén hozom a következő fejezetet. És amíg el nem felejtem: köszönöm a 2 komit és a 4 tetsziket.
-------------------------------------------------------
 
Lassan térdig érő hó, Damonnel a teraszomon, kabátban, a kezünkben egy-egy teával vacogunk. Csak ülünk, a falnak dőlve és nézzük egymást, beszélgetünk.
Egyszer csak Jus hajol ki az ablakomon. Épp csak megcsapta a kinti levegő, de már összehúzta magát és elszörnyedve figyelt minket, hogy mi hogyan bírunk megmaradni ilyen fagyban. A válasz: hehe, ha lenne esze, akkor tudná, hogy ránk nincs hatással a hideg vagy éppen a meleg. Csak maximum egy óra múlva kezdjük el érezni, hogy talán jobb lenne behúzódni valahova.
- Ha már odafagytatok, akár be is jöhetnétek. Rohadt hideg van – kiabálja, miközben a karját dörzsölgeti. Fagyoskodjon az ablakkeretbe kapaszkodva, ha annyi az esze, hogy egy szál rövidujjúban dugja ki a fejét a hidegbe.
- Még nem ragadtunk ide – nevetek. Legalábbis remélem.
- Helyesbítek, a pohár már hozzáfagyott az ujjaimhoz – teszi hozzá Damon. Mind a hárman jót röhögünk, de az unokatesóm már szoborrá dermed ott az ablakban. Az ajkai is kezdenek kicsit kékülni. Megkérdeztem, hogy minden oké e, válaszul csak visszahúzódott a fűtött szobába és bevágta az ablakot. Ezért inkább mi is bementünk. De jó belépni a fagypont alatti hőmérsékletből a meleg helységbe. Ő mögöttem jött be. Mosolyogva rakja le a poharát az asztalomra, majd helyezi a kabátját a székre. Lekapta a fejéről a sapkáját és beletúrt a lesimult hajába, ami normál esetben egy kicsit kócosan áll. Kávébarna szemével követte, amint elsétálok a szobám másik végében álló tárgyhoz.
Belenéztem a tükörbe. Juj, vicces volt, amit látok. Egy lányt, akinek a porhótól szinte teljesen fehér a haja; a szemét majdnem eltakarja a sapka. A fehér arca kiemelkedik a fekete kabátból és sapkából és a sötétlila sálból. A sötétkék szeme csak egyre lilásabb árnyalatot vesz fel, de amint pislant, újra az eredeti színében pompázik. (Már megint ezt játszom)
Aztán észbe kaptam. Gyorsan leporolom magamról a havat. Damon mosolyogva odajön és kisimítja a hajamból a maradékot. Belenéztem a (most már) barna szemeibe. Újra elvesztem bennük. Halványan mosolyogva simítja végig az arcom. Megölelem és a vállába fúrom az arcom.
Damon… A régebbi leírás még mindig érvényes rá. Mármint a külső leírása. Sötétbarna, majdnem fekete haj, szintén sötétbarna szem, napbarnított bőr. Szerintem, ha nem tudnám, hogy milyen származású (persze amerikai), akkor azt mondanám, hogy olasz srác lehet. De a jelleme teljesen más, mint azt elképzeltem. Nem kétszínű, alattomos kígyó, hanem kedves, barátságos. Gyengéd. Inkább angyalnak képzelném, oda jobban beillene. Vicces. Nem értem, hogy miért pont belém szeretett. Egy olyan srác, mint ő (helyes, talán még okos is) és egy olyan csaj, mint én (nem is részletezem).
Ott ülünk az ágyamon. Egyszer csak kibukik belőlem egy kérdés:
- Milyen volt a Démonvilágban élni? – ekkor már megbántam, hogy kinyitottam azt a lepcses szám. Behúzott nyakkal várom a választ. Szerencsére nem veszi sértésnek, hanem szórakozottan válaszol.
- Egy szóval jellemezve: szörnyű – mondja, mire elnevetem magam – Mármint ehhez képest – teszi hozzá. Lopva ránéztem. Ő engem figyelt. Majd újra megszólalt – De voltak épelméjűek, akik vállalva a veszélyt leléptek.
- Miért, te talán nem vagy az. Pár napja simán mondhattad volna, hogy ne ments meg, inkább maradok – motyogom, de tisztán lehetett érteni. Az arcomra teszi a kezét. Maga felé fordít és kényszerítve, hogy ránézzek. Kávébarna tekintete szinte fogva tartja az enyémet. Egy tincs a szemébe lóg, de egy mozdulattal elhúzom onnan. Hálásan elmosolyodik, majd belekezd.
- Azért nem vagyok épelméjű, mert tizenhat évig vártam, és mert erre egy lány ébresztett rá, akibe első látásra beleszerettem, pedig tudtam, hogy nem lehetne – mondja őszintén, végig a szemembe nézve –, mert akármik is voltak a körülmények, amikor teljesen szemügyre vettelek és bár még csak alig egy-két hete ismerlek, szeretlek – halkul el a hangja. Lágyan megemeli az állam és megcsókol. Ajkai óvatosan érinti az enyémet. Igaz, le van hunyva a szemem, de érzem, hogy mosolyog. Szerintem most nagyon boldog.
„Igen, most mindennél boldogabb vagyok” – szólal meg a fejemben. Egy halk nevetést hallatok, de újra folytatjuk a smárolást.
- Mikor volt, amikor először megláttál? A börtönben? – kérdezem a csók után.
- Nem. Apám mondta, hogy kell egy őrangyal. Először nem értettem, mert ott van egy csomó a börtönben. Ide jöttünk. Mondta, hogy figyeljem, hogy jön e valaki. Valahogy betévedtem a szobádba és… – áll meg egy pillanatra – olyan ártatlannak tűntél itt az ágyon fekve. Nem mertem apámnak szólni, hogy itt egy démonvadász – rágja a száját kissé bűntudatosan. Nagy őzikeszemeket mereszt rám. Bár alapból ne tudnék rá haragudni, de ettől a nézéstől nekem van bűntudatom, bakker! Lehorgasztom a fejem és inkább a kezeim nézegetem.
- Te tüntetted el a szárnyam? – gondolok vissza arra az érzésre, amikor eltűnt a szárnyam. Hogy valaki végigsimított a tollakon.
Némán bólint. Elmosolyodok és megpuszilom. A vállára hajtom a fejem és így ülünk pár órát a tévét nézve. Bár én nem nagyon figyeltem a filmre, inkább gondolkoztam. Többek közt, hogy a sulit hogy fogjuk megoldani, ha itt marad; Josh mennyire fog gyilkos tekintettel nézni rám, mivel őt lepattintottam utána meg összejöttem egy sráccal, akit alig pár napja ismerek; plusz a többiek véleményén Damonról. Az első nap elég sok negatív jelzőt hallgattam meg róla. Mikor engem kérdeztek inkább meg se szólaltam. Szerintem ebből gondolták, hogy vegyesek az előítéleteim. Jake szerint attól, hogy őt is börtönből hoztuk ki még démon és nem kéne bíznunk benne. Mark osztotta ezt az elméletet akárcsak Helena. De Justinnak még volt szíve, így ő nyíltan megmondta, hogy ne ítéljünk a külső alapján. Ebben az esetben inkább a fajta alapján. Végülis én is démon vagyok. Jake, Mark és Helena is részben azok. Az elsőről tudom, hogy mindkét szülője fél-fél démonvadász, azaz 50% angyalság, 50% démonság. A másodiknak hát meglehet az oka arra, hogy dühös legyen a démonokra, mivel… khm… nem éppen akart gyereknek született. Az anyja angyal, de összefutott egy démonnal és… szerintem mindenki tudja, hogy mi lett. A harmadik pedig (akárcsak az elsőnél) két fél-fél démonvadász sarja. Akárcsak a tesói.
Nos, a szülinapi könyvemben utánajártam a vérfarkas-vadászoknak. Találtam tök jó kis legendát róla. A lényege annyi, hogy az anya vérfarkas volt, az apa ember a gyerek ilyen hibridszerű nem tudom mi, az anyuka teliholdnál megölte az apukát, a gyerek végignézte, majd dühében végzett a farkassal. Majd ő a gyerekének továbbadott egy olyasféle képességet, hogy rendelkezik néhány vérfarkas tulajdonsággal, amivel meg bírja őket ölni, de nem halhatatlan, így kábé háromszáz év a max. életkor. Jó nem? Lényeg, hogy ebből a vérvonalból sohase veszik ki ez a képesség. Míg az angyaloknál és a démonoknál ez nincs így.
Mint kiderült, ha egy embernek démontól lesz babája, akkor a csemete angyal lesz. Ennek a démonok angyali származásának az oka. És a kölyök örökéletű lesz. De ha egy démonnak és egy nagyalnak lesz, akkor az meg halndónak születik. Ki érti ebben a logkát, mert én nem. Nefilimek negyed, fél és háromnegyed részben lehetnek angyalok. Elvileg a háromnegyed angyaloknak a gyereke fél angyal lesz, hogy ne legyen olyan bonyolult.
Nos, akkor a többlelkűekről is teszek egy kis szót. Tudom már Dave bácsi elmagyarázta, de én is értelmezni akarom. Szóval többlelkű akkor lesz valaki, ha az egyik szülője tisztavérű angyal, a másik pedig tisztavérű démon. De hogy valaki többlelkű legyen annak 1% esélye van. A többi 99%-ban félvér lesz az illető. Szóval hatalmas mákom volt a születésem pillanatában. A többlelkűek hatalmas előnye, hogy be tudnak épülni a démonokhoz, de sajnos ha valaki elárulja a jó oldalt, akkor ez fordítva is igaz. A földön egész eddig össz-vissz hét többlelkű született. Ebből most kettő bukott így ők elvesztették az angyalságukat. Szóval csak öt darab van. Egy vagyok én. És a maradék négy? Elvileg minden kontinensen él egy. Nem is rossz szétosztás, bár egy feltétel szerint kettő él itt Amerikában és az antarktiszion egy se.
Damon puszijára kaptam észbe. A fiú érdeklődve nézett rám, mire legyintettem, hogy mindegy. Gondolom jobban örült volna, ha elmondom, de én úgy döntöttem, hogy megtartom magamnak. Ő elkezdte piszkálni a karkötőm, amit Jenny csinált gyöngyből. Hirtelen viszont lekapta a csuklómról, mire röhögve nyúltam utána. Hangosan sipítottam, hogy adja ide, mire még távolabb tartotta tőlünk. Ekkor viszont visszább húzta a kezét, megfogtam, ő viszont újból elrántotta, ami miatt elszakadt. Az apró szemű gyöngyök szétszóródtak a padlón, Damon pedig sűrű bocsánatkérésbe kezdett. Röhögve közöltem, hogy ezt egy barátnőm csinálta prototípusként. Azaz ez nem a legszebb ékszer, amit valaha kaptam. Látszólag megnyugodott, hogy nem vagyok zabos rá.
Gyorsan összeszedtük a lehullott gyöngyöket, majd visszahuppantunk az ágyra. Az egyik kezével átölelte a vállam és a fejem a vállához húzta. Megpuszilta az orrom, mire elpirultam. A vörös arcom láttán elvigyorodott, de nagyon gúnyosan. Megböktem a vállát, ő is mosolyogva bökött vissza. Majd már meglöktem, ő szintén visszalökött. És ez így ment egészen addig, míg le nem estem az ágyról. Én a padlón, ő pedig fent az ágyon sírt a nevetéstől. Végül megragadta mindkét kezem és felrántott maga mellé. Továbbra is kuncogva dülöngéltem jobbra-balra. Aki lát az szerintem gyogyósnak hisz.
Emlékszem, hogy általánosban volt egy olyan osztálytársam, akinek nem volt ki mind a négy kereke. Mindenen röhögött és emiatt, hadd ne mondjam, nem volt túl jó tanuló. Sőt, minden mondatában benne volt valami szitokszó. Egyszer volt egy verseny, ahol azt kellett csinálni, hogy vicces dolgokat mutattak, és (ki gondolná) egy másodperc se telt el: ő már úgy röhögött, mintha legalább fél órája csikiznék, majdnem leborult a székről. De annyiban jó volt ez a tulajdonsága, hogy bárhol megtaláltuk, mert összegörnyedve nevetett. Volt, hogy mellettem ült, olyankor semmire nem bírtam figyelni, mert vagy kuncogott, vagy kérdezgette, hogy mit is mondott a tanár. Agh! Ő a legkevésbé se hiányolom.
Viszont volt két ember, akiket az gimi elején nagyon hiányoltam. Az egyik az első szerelmem, a másik pedig egy csaj, akivel nagyon sok közös hasonlóságunk volt. A srác maga volt a főnyeremény. Szőkésbarna haj, zöldes barna szem, laza de menő stílus, plusz: okos, mint a fene. Egyértelmű: osztályelső volt, de nem nyomi. Akkor nem volt sok fiú az osztályban, csak Jus meg még kábé nyolc fiú, lányok pedig velem együtt tizenheten voltunk. Oh, és a csaj: szinte minden tulajdonságunk megegyezett, kivéve, hogy az ő szeme barna volt, na meg, hogy neki szálegyenes a haja. Ez nem ér! Mármint a hajkérdés. Nekem nyolcszor (minimum) át kell vasalni, mire valamennyire egyenes maradt.
Damonre pillantottam, aki elterült az ágyon, ajkán még mindig ott a boldog mosoly. „Pihenj csak” stílusban megveregettem a hasát, mire felnevetett.
- Helló turbékoló galambok – lép be Justin széles mosollyal a száján. Mögötte a lányok és Markék várakoztak.
Felpattantunk és lefutottunk az udvarra egy jó nagy hócsatára. Jenny és Kristy egy fa mögött keresett menedéket. A fiúk persze nem kímélték őket, ahogy engem se. Én személy szerint mindig Jake-et céloztam, de ő még csak rám nézni sem mert. Miután bementem, hogy egy kis teát igyak, majd kijöttem ő megragadta a kezem és a hátsó ajtóhoz húzott.
- Bailey figyelj… - kezdené, de félbeszakítom. Kerek perec megmondom, hogy nagyon rosszul esett, hogy csak úgy beköpött, mikor fogalma se volt, hogy mi történt. Emiatt Justinnal összevesztünk, majd a Démonkirály elszívta az erőm. Végig némán hallgatott, majd megadóan felsóhajtott. Tudja, hogy igazam van. De bármennyire is néz ezekkel a szomorú kék szemekkel: nem, nem fogok neki megbocsátani. Pont!
Trappolva eljöttem tőle, de amint kiléptem a fal takarásából azonnal képen vágtak egy hógolyóval. Válaszul gyúrtam egy kemény hólabdát és a támadóhoz (jelen esetben Helenához) vágtam, aki későn kapott észbe, így jól arcon dobtam. Mikor úgy éreztem, hogy lejegesedett a tüdőm a sok futkározástól a hideg levegőn, inkább levágtam magam Jen és Kristy közé a hóba. Hóangyalt kezdtem csinálni. Hirtelen egy árny takarta el a szemem elől a világos felhőket. Sajna nem az volt, akire számítottam, hanem a szürkéskék szemű, sötét hajú drága új osztálytársam, azaz Mark. Fintorogtam egyet, mire felröhögött és nekem hajított egy újabb hógolyót. Bár már elöl hátul csupa hó voltam, csak még inkább mozgattam a kezem és a lábam, hogy megformázzam végre az a nyomorult hóangyalt. A fiúk (még Jake is) szakadtak a röhögéstől. A hülye kis játékomból Damon húzott ki, aki egy egyszerű mozdulattal felrángatott a földről. Erre még állni is elfelejtettem, így a karjaiba estem. Magamon röhögve próbáltam megállni a két lábamon, hát, nem sok sikerrel. Ő fülembe kuncogott, ebből tudtam, hogy marha jól szórakozik a bénázásomon.
Nos a mai nap marha jó volt. Kezdve a teraszon lévő teázástól egészen a hócsatáig. Csak az nem jó, hogy visszagondoltam arra a nyolc évre, amikor néhány szörnyű osztálytársam megkeserítette az életem. Nincs is rá jobb szó.
Jenny és a húga a szokásosnál is zizzentebb volt. Mint akik bolondgombát ettek. De én így szeretem őket. Ha másmilyenek lennének elküldeném őket a fenébe.
Jake-nek nagy nehezen megbocsájtottam. Napok óta könyörgött, hogy „bocsánat, bocsi, kérlek, bocsáss meg!”. Ez az áttörés akkor történt mikor bementünk a házba. Mindenki csupa hó volt, így azonnal rohantunk a kandalló elé. Én is ezt tettem volna, ha nem ragadja meg ismét a csuklóm. Unott képpel fordultam felé.
- Bailey tudom, hogy rosszul esett, tudom, hogy hülye voltam, ami miatt csak úgy beköptelek, de én magam semmit sem tudtam arról, hogy mi történt, szóval nagyon szépen kérlek, bocsáss meg! – néz könyörgően. Felnyögök a szomorú szemei láttán.
- Oké megbocsátok, de még egy ilyen és nagy bajban leszel – mondom, mire szorosan megölel.
- Ígérem nem lesz még egy ilyen – virul. Felsóhajtok és odasétálok a többiekhez. Damon mellett álltam meg, aki csukott szemmel élvezte a kandallóból jövő hőt. Nekitámaszkodok a kanapé oldalának és figyelem a recsegő, ropogó faágakat. Végignézek a társaságunkon. Nekem balra a három barátnőm álldogál, ebből ketten karácsonyi dalokat dúdolnak. Talán szólnom kéne nekik, hogy karácsonyig még kábé egy év van. Úgy két héttel kevesebb, mint egy év. Jake, Mark és Justin egymást bökdösték, majd már lökdösték. Mikor az egyiken nagyobbat taszítottak én már meg sem lepődtem, hogy valami elég nagyot koppant a padlón. Csak Helena kapta fel a fejét a hangra.
Elmosolyodtam és meglöktem Kristy-t a könyökömmel, mire felém nézett. A szememmel a szobám felé intettem, mire bólintott és megragadta a nővére karját, ő pedig Helenáét.
Az ágyamon ülve fontuk egymás haját nagy unatkozásunkban. Én sima parkettafonásban készítettem el Hel frizuráját, viszont Kristy látott valami újféle fonást, amit rajtam akart kipróbálni. A legnehezebb dolga volt velem, mivel a fésű már öt centi után fennakadt egy csomóba valahol a tarkóm körül. Persze amilyen kitartó rántott egyet rajta, ami miatt a csomó kijött, de az én fejem viszont hátra rántotta.
- Kristina McCoy – kezdem dühösen – ha ezt még egyszer meg mered csinálni – fenyegetem. Bólintott jelezve, hogy érti. A vége az lett, hogy Jenny-n kívül (akinek a vállig érő haját sehogy sem bírtuk befonni) mindenki új frizurával pózolt tükör előtt. Valamiért a testvérpár kikönyörgött néhány kisebb virágot, amiket a semmiből varázsoltam elő nekik. Már bánom, hogy ezt tettem, mivel az én hajamba akarták beletűzni őket. Végigkergettek az egész szobán, de mivel valahogy fölestem az iskolatáskámban így szabad préda voltam. Felkönyököltem és a tenyerembe támasztottam az állam. Jenny lepattant mellém és elkezdte beletűzni a tincseimbe.
- Ezért megérte feljönni – mosolyog szórakozottan Justin az ajtómban. Mögötte a másik három fiú feje is megjelenik. „Hát ez van” grimasszal fordítom feléjük az arcom. Mind a négyen belépnek és leülnek az ágyamra Hel mellé. Fújtatva ülök föl, mikor a két barátnőm befejezte a díszítésemet. Az ő fejükben tényleg karácsony van. És engem néznek a fenyőnek.
- Bailey fordulj! – parancsolnak rám a lányok. Kelletlenül teszem, amit mondanak – Na, srácok milyen Kristy műve? – kérdezik
- Hát egész jól néz ki – bólint rá Mark.
Este kilenc körül átsétáltam Justinhoz, aki unott képpel bámult maga elé. Egy mi újság kíséretében ültem le mellé. Válaszul csak felém fordított a laptopját, ahol ez egyik közösségi oldal lapja volt. A sarokban meg volt nyitva egy chat. Egy csaj ír neki folyamatosan. Ismerős a lány neve… Ja tényleg! Most elsős és hát elég érdekes kinézete van. Kábé mint egy óvodás tizennégy éves változata.
- Már gondolkozom, hogy letiltom – dörzsöli meg a halántékát.
- Miért ír neked? – próbálom magamba fojtani a röhögést, ami kitörni készül.
- Pár „menő” – rajzol idézőjelet a levegőbe – osztálytársa csesztette, mire odaszóltam nekik, hogy hagyják már. Ezt ő úgy vette, hogy bejön nekem. Most azon gondolkozom, hogy hogyan rázhatnám le. Te már sok srácot lepattintottál. Talán ha kicsit átalakítom a módszered, akkor vele is működne – vigyorog rám gonoszan.
- Mi az, hogy sok srácot?! – sipítom dühösen – Csak Josh-t!
- Meg általánosban egy párat, akik beléd voltak esve – emlékeztet. Ja, persze „belém voltak esve”. Egy tizenegy éves még azt sem tudja, hogy mi az, hogy szerelem. Pff.
- Oké, igen, de úgy istenigazából Josh volt az egyetlen – mondom. Ő megforgatja a szemét és felsóhajt, jelezve: ahogy akarom – De engem még senki sem dobott – gondolkozok el.
- Ja, és ha rajtad múlik… akkor valaki még biztos fog – rándul az arca gúnyos grimaszba. Szóra se méltattam… angolul. De démon nyelven elmondtam egy káromkodást. A legcsúnyábbat, amit kitalálhattam, majd átmentem jobb társaságba. Vagyis mentem volna, de Damon már nagyban húzta a lóbőrt. Már pizsamában volt, de nem tervezhette be az alvást, mivel a tévé még ment, plusz a telefonja (amit még titokban vett a nyáron, hogy a húgával bírja tartani a kapcsolatot) kezében volt, a takaró pedig mellette hevert. A mobilt kivettem az ujjai közül és az éjjeli szekrényre tettem, a tévét kinyomtam, őt pedig betakartam. Mosolyogva sétáltam az ajtóhoz, majd lekapcsoltam a sarokban álló lámpát és kimentem.
 
---------------------------------------
u.i.: Még egyszer boldog karácsonyt! Merry Christmas! Boun Natale! (több nyelven már nem tudom elmondani :D )
 


2 megjegyzés: